68

2010.02.16. 15:46

Már egy hete. Pontosan 7 napja akartam ezt a bejegyzést - csak azért sem poszt - megírni, de sosem volt kedvem hozzá. Nem értem rá. Ha ott van velem a Kicsi, akkor nem fogok blogolni. Most viszont ráérek. Egy munkaparadicsomban dolgozok. Nincs meló. Legalábbis nekem még nincs túl sok. Már, és még. Már nincs, mert véget ért az AM könyv szezon. Még, mert most indul be a valódi munkám.

Ma volt Táskán a felvételi a zöldség- és gyümölcstermesztő tanfolyamra. Amikor persze itt még nem esett szó, ezért nem is tudhatjátok, hogy ez miért is fontos. Én ugyebár a TÁMOP 1.1.3 mentora vagyok, és ez a képzés ennek a programnak a része. A feladatom a résztvevők pátyolgatása lesz, hogy teljesíteni tudják a képzést - és majd a támogatott munkát. (Persze lehet - bár kötve hiszem -, hogy ezt már leírtam volna. Tudom, hogy egyszerűen vissza kéne olvasnom, de amilyen "villámgyors" ez a gép, az bizony sokáig tartana.)

 

De én nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy pont egy hete voltam KRESZ-vizsgán. Meglett. És nem fogjátok kitalálni, hogy hány pontom lett! Valóban. 68. Ez egy kicsit elszomorít. Szinte az összes kérdésnél az volt a gond, hogy túlfilozofáltam. Nem kellett volna. Persze így is meglett, és senki sem nézi, hogy hány ponttal. De mégis!

 

Szombaton már vezetni is voltam. Életem - gyakorlatilag - első vezetése. Nem kicsit voltam ideges. Kicsi egyáltalán nem örült neki, hogy szombaton is elmegyek hazulról, de vasárnap bepótoltuk a lustálkodást. Nem mentünk sehová. Se Kéthelyre, se Fonyódra, de még Fenyvesre sem. (Terv szerint Kéthelyen lettünk volna, de gyakorlatilag elpateroltak minket Máriára. Persze nem nagyon bántuk, mert így kettesben lehetünk. Kriszti már ment volna vasárnap haza, de Fonyódról még nem szóltak vissza, hogy mehet e próbamunkára, vagy sem.) Szóval a vezetés... Elég fura. Kívülről nézve egyszerű, de így - teljesen rutintalanul - elég bonyolult. Engem az is zavar, hogy elég kicsi a tanpálya. Természetesen elég nagy, nincs azzal gond, de nyugodtabb lennék, ha kétszer ennyi hely lenne. Így félek, hogy esetleg nem tudok megállni időben, vagy nem tudok megfordulni. De mindegy. Meg kell szokni. Már forgalomban is vezettem. Először azt gondoltam, csak viccel. De valóban kimentünk. Első nekifutásra a buszpályaudvarhoz - mert jönnie kellett volna egy srácnak vezetni - majd Máriára. Szerencsére nem volt gond az úton. Nem volt semmilyen akadály, semmilyen váratlan helyzet. Összességében nagy élmény volt, még ha izzadt is a tenyerem végig.

 

4-én pedig az NBH-nál voltam interjún. (Bízok benne, hogy ezt elmondhatom. :)) Egy nagyjából 10-15 perces beszélgetésért kellett felmennem. Én már előtte nap - munka után - elmentem a Kicsiékhez. Jó volt. Már rég láttuk egymást, és akkor nem a legjobb hangulatban váltunk el, de azóta én nagyon igyekszem normálisan - felnőtt módjára - viselkedni, és minden rendben is van. (kopp-kopp-kopp) De visszatérve az interjúra; egy fiatal lánnyal beszélgettem. Magamról kellett beszélni, a baráti körömről, miért jelentkeztem, ilyesmik. Remélem nem ástam el magamat teljesen, bár... Azt mondta, hogy 2-3 hét múlva lesz a következő forduló - de legalábbis akkor hív majd a kolleganője. Lassan itt lesz a 2 hét. Nagyon jó lenne, ha bejutnék. Persze addig még vissza van az írásbeli műveltségi teszt, beszélgetés a Felvételi Bizottsággal, a műveleti alkalmassági teszt, a pszichológiai vizsgálat, és az átvilágítás. Azt hiszem ennyi. Sok. És mindegyik elég kemény lesz. Főleg a Bizottság. Attól tartok. És a műveleti alkalmasságitól is. Alkalmas vagyok egy ilyen munkára? Majd kiderül.

Lufi pukk...

2010.01.25. 21:50

Szerencsére nem szólt olyan, hű de nagyot, de azért nem volt kellemes.

Természetesen magamnak köszönhetem az egészet. Nem én rontottam el - és nincs is igazából elrontva még - de nagyon beleéltem magamat. És mindent rögtön akarok. Lehet, hogy lesz ebből még valami, csak nem most. Csak az a gondom jelenleg, hogy ez a sok "talán", "lehet", "meglátjuk" kezd kiakasztani. Jó lenne már egy stabil pont. Persze most van munkám - ma megkaptam a szerződést - január hónapra - de jövő héttől megint kétséges. Lesz e végig meló, vagy csak márciustól? Vagy még később? Kriszti sem szeretné a "lehet"-ekre és a "talán"-okra lejönni. Megértem.

Amúgy a Béla jár focizni - terem, öregfiúk - és ismeri a nagyszakácsi polgármestert - amúgy hivatalból is jár oda, mármint Nagyszakácsiba -, aki ismeri - jó barátja - a megyei levéltár igazgatója. Múlt héten szóltak, hogy hívjam fel ma. Megtettem. Sajna nincs jelenleg állás, de szeretne velem találkozni, hogy megismerjen, hátha később lesz állás. Én persze már tutira vettem, mert miért csak most szóltak volna, amikor vagy két hónapja elküldtem az önéletrajzomat a polgármesternek. De mindegy. Talán így a jó. Talán Kriszti megkapja az állás Fonyódon. Talán külön tudunk költözni.

Talán. Lehet. Meglátjuk.

 

Táska

2010.01.14. 20:51

Már jó ideje szeretnék venni egy új táskát, de nem találtam még olyat, ami tetszik is, és nem is kerül egy vagyonba. Tegnap megtaláltam. Bár Ceca és Kriszti is azt mondta, hogy a másik jobb lenne - és lehet, hogy igazuk is volt -, de nekem akkor is ez kellett. Megláttam, és beleszerettem. Erre mi történt?! Fölöm licitáltak. De ez még nem is lett volna nagy baj, mert volt még 15 másodperc, ami elég lett volna. Nagy vidáman licitálok, hogy nem fog ki rajtam az a köcsög, erre - valamilyen oknál fogva - nem voltam bejelentkezve! Kész! Elúszott.

A legnagyobb gondom tényleg az, hogy nagyon tetszett az a táska, és elég nehéz ilyet találni. Van egy elképzelésem, de nem tudom leírni, és a neten sem nagyon tudom hogyan kellene rákeresni, hogy csak olyanokat dobjon ki, amik érdekelnek is. Tű a szénakazalban. És most kereshetek megint.

Fárasztó egy dolog...

2010.01.12. 21:31

semmit nem csinálni.

Persze nem egészen semmi az, amit ma csináltam, de tegnap szinte egész nap az volt. Nincs még hozzáférésem a számítógépes rendszerhez, így nem tudom semmit adminisztrálni, tehát nem tehetek semmit. Illetve van egy dolog, amit megtehetek, és az a postázás. Ma 5 órán át címeztem meg leveleket. Majd tértivevényeztem, végül postakönyvet írtam. Elég sok munkát levettem a recepciós/információs srác válláról.

Ma még tanfolyáson is voltam. Már délután meg akartam halni a fáradtságtól, az álmosságtól, erre még ráhúztam 2,5 órát. A család eldöntötte, hogy le kell tennem a jogsit.

Ááá... fáradt vagyok, és holnap Pécsen fejtágító. Nem nagyon tudok most írni. Majd ha kicsit kipihentem magamat, akkor megint megpróbálom.

Jeles nap

2010.01.11. 19:50

A mai nap nem csak azért jeles, mert életem első igazi, komoly munkahelye, hanem azért is, mert ma vagyunk Krisztivel egy évesek. Kemény egy év volt. Elég gonosz voltam néha vele, és viszont. Voltak konfliktusok, de túljutottunk rajtuk. Majd csak a szépre emlékezünk, a rosszat elfeledjük.

Mostanában elég szomorú, mert fél, hogy nagyon keveset fogjuk látni egymást, ha nem kap valami állást is, vagy nem jut be egy munkaügyes tanfolyamra, mint én. Elég kevés az esély, hogy sikerül majd valamit találni, de én nem szeretném feladni. Én is jobban örültem volna egy bp-i állásnak, de nekem ez jutott, és ennek is nagyon örülök.

Egy kicsit borús hangulatban várta az évfordulót, de szerencsére a levelem, amit írtam, célba ért. Nagyon örül a rólunk készült közös képnek is, amit kinyomtattam és elküldtem neki. Egy kicsit jobb kedve lett tőle.

 

Novics dógózóba megy. (ment)

Nagyon sok dologról kellene írnom. A Zsoltiról, akit meg bírtam volna fojtani a vakáció végére. Arról, hogy mennyire megbántottam Krisztit. Arról, hogy milyen tapló vagyok vele néha. Arról, hogy mit hozott a Jézuska. Az időjárásról. Rengeteg dolog történt ebben a kerek egy hónapban, de mind közül az állás a legnagyobb változás. Krisztit nem most bántottam meg először, a Zsolt már régóta egy idióta, csakúgy, mint az időjárás. De most akkor leírom szépen, hogy mi is történt. Mik is történtek.

Akkor kezdeném egy olyannal, amit az imént nem is említettem, pedig régi nagy kedvenc. A tömegközlekedés.

Mikor mentünk fel Krisztiékhez, késett a vonat. Kriszti még telefonált is az anyukájának, hogy Szfehérvár után még jók vagyunk, utána már nem lesz gond. Lett. Jó fél órát késtünk, minek következtében igencsak kevés időnk volt az átszállásra. Szerencsére a BKV pénztárban nem volt tumultus, ellenben hála egy-két fecsegő-tipegőnek - csoszogó vénasszony, gurulósbőröndös kislány - éppen az orrunk előtt ment el a metró. És nem csak a Déliben, de a Deákon is. Ez utóbbi helyen ráadásul Kriszti a nagy sietségben rossz felé vezetett, így tettünk egy szép kitérőt. (De nem csak mi.) Kriszti már tiszta ideg volt. De hála az Óberhének, a ceglédi vonat késve indult, így elértük. Igaz futottunk - bár nem kellett volna, de ezt nem tudtuk. Szóval végülis a megbeszélt időben érkeztünk meg Nyáregyházára.

Volt vendégjárás meg minden. Ezzel nem untatnálak titeket. (És az igazat megvallva nekem sincs kedvem mindent leírni.) Lényeg, hogy voltunk Edééknél - Kriszti egyik unokatesója - és egész jól elvoltunk. Ede elég nehéz természet, de én kifejezetten kedvelem. Pasziánszoztunk. 5-en. Jó volt, mert elég jó lapokat kaptam, és a hangulat amúgyis jó volt. És ajándékot is kaptam. Egy kis édességet. Kriszti meg egy eredeti moszkvai matrijoska babát, Kis Vakondos mintával. Odáig van érte.

Ha már így szóba kerültek, akkor ajándékok. Krisztitől egy hengerpárnát kaptam karácsonyra, és egy huzatot rá a névnapomra. A huzatom általa hímzett nyulak vannak. 3 darab. Most majd nem kell az ő párnáját ellopnom, mert van sajátom. Én nem voltam ilyen kreatív. Egy kis nyúl és egy kis liba formájú kulcstartó plüss figurát kapott tőlem. A nyúl ugye én vagyok, a libákat pedig nagyon szereti. A családtól általában pénzt kaptam, mivel arra van a legnagyobb szükségem, illetve anyuéktól egy -  Márquez: Bánatos kurváim emlékezete - és Rebitől egy másik - A világ - ahogy Gabriel García Márquez látja - könyvet kaptam. A Kriszti anyuéktól 2 bögrét, apuéktól pedig egy alvó angyalkát kapott.

Krisztivel keresztanyáméknál szilvesztereztünk, és még ott töltött pár napot, majd ment haza. Nagyon kiborult. Én is hülye voltam, de a Zsolt is megviselte, mint ahogyan engem is. Kiborító a gyerek. Belekapott a macska a szemébe, de ebből sem tanult. Az eset nem volt előzmények nélküli. Már nyáron beleharapott a fülébe. Most már 2x is megkarmolta, abból egyszer az arcát. Most is morgott már. Keresztanyu szólt is. De nem! Azért sem. Egyszer csak nagy visítás. És az egészben a legmókásabb az, hogy ezt kívántam. Hogy végre nyugtunk legyen. Igaz nem pont azt, hogy a szemébe, de azt, hogy jól karmolja meg, és menjenek vele az ügyeletre. És bejött. Mint ahogy az is, hogy egy LCD tv-t hiányoltam még. Azt is vettek a házimozi mellé.

Végül munkám is lett. Anyu telefonált hétfő reggel, hogy be kell mennem állás ügyben a munkaügyre. Nem sok kedvem volt. Gondoltam ez is valami hülyeség, vagy ha nem, akkor nem én kapom meg. De anyu nem hagyott, és bevitt. Krisztit ott kellett hagyni egyedül a Zsolttal, mert keresztanyuék bevásárolni voltak. A kirendeltség-vezetővel beszéltem, aki nagyon kedves volt. Egy uniós forrásból finanszírozott programban leszek - vagyok - mentor. Ne kérdezzétek, hogy mit csinálok, mert még én sem tudom biztosan, és amúgyis bonyolult az egész. Lényeg az, hogy egy kis hátszéllel - anélkül szinte sehová sem lehet bejutni - megkaptam az állást, és már túl is vagyok az első munkanapomon. Ami elég unalmas volt. Még nincs felhasználónevem ezért nem dolgozhattam, csak nézegelődtem a neten. Délután küldtek ki leveleket címezni. Akkor végre el tudtam magam foglalni. Az információs srác, akivel címeztem - szintén Egerben végzett, valamilyen szoc szakon. Berényben lakik, ezért fel is ajánlotta, hogy elvisz haza. Most van bérletem, de lehet, hogy jövő hónaptól vele járok inkább be. Majd meglátom, hogy egyáltalán megtartanak e. Meg tudom e állni a helyemet. Én mindent megpróbálok, aztán csak lesz valami.

 

Ma cuccoltam át az egész heti élelmiszer-ellátmányunkat a nyaralóba. Szépen megterveztem, hogy melyik vonattal menjek, hogy ne kelljen rohanni, de ne is kelljen órákat várnom. Időben le is mentem az állomásra. Kérem a jegyet. A pénztáros - amúgy várni kellett rá, hogy előkerüljön - közli velem, hogy a vonatom 80 percet késik - előre láthatóan. Ez már mondjuk hatalmas előrelépés, mert Fonyódon volt már olyan, hogy kb. 15 perces késés után mondták be, hogy késni fog a vonat. Addig semmi. Na mindegy. Én megvettem a jegyet, mert valamivel el kell mennem. Mondjuk motoszkált bennem annak a lehetősége, hogy megy busz is. Megnéztem. Kicsit több, mint egy órával később - eleve korábban mentem le, mert jegyvásárlás után mentem apuhoz a boltba felpakolni, így kb. 2 órám volt a vonatig - ment egy busz. Csak az volt a fura, hogy erre a buszra nem emlékeztem, és csak Bmáriáig ment. Többször is megnéztem, de jól láttam. Elmentem apuhoz, "bevásároltam", egy kis beszélgetés. Gondoltam rá, hogy hazamegyek, és majd visszajövök a vonatra - elvégre van jegyem -, de aztán meggondoltam magam. Megyek busszal. Nem kértem vissza a jegyem árát, csak kicseréltettem egy holnapi napra szólóra.

Beállok a buszmegállóba. Nincs sok nép... Gyanús. Aztán kezdenek gyűlni. Jó kis buszos tolongás. A szokásos sor elejére állások. Minden, ami kell. Várok. A busz csak nem akar jönni. Már 15 percet késik. Közben a nép is felszállt egy másik buszra. Egy másodikra. Egy harmadikra. Nem jön. Megnézem megint. Pedig 14:00-kor megy egy Bmáriára. Alaposabban megnézem a menetrendet. "Érvényes: 2009. december 13-tól" Fasza. Akkor várok. No nem 13-ig, csak a következő buszra. Még 40 perc. Nem sokkal később bemondják a késő vonatomat. Mi legyen? Már nem fogok visszamenni és megint kicseréltetni, de még csak jegyet sem akarok venni. Nem akarok teljesen hülyét csinálni magamból. De várni sem akarok feleslegesen. Megreckírozom. Végülis van jegyem. Csak nem kötekedik a kaller. Ha ma összefirkálja, akkor már úgysem tudom holnap használni. Meg aztán lehet nem is jön.

Egy kicsit izgultam a vonaton, de szerencsére nem jött. Így legalább van egy jegyem holnapra. Megnéztem a menetrendeket Bmárián is. Volt nagyjából 35 percem a vonatig. Vagy várhattam volna 2,5 órát. Busz sem ment sokkal előbb. (Legalábbis én nem vettem észre, hogy van egy busz 10 perccel a vonatom után.) Futás. A szatyor elég nehéz volt. Vágta a kezem, ráadásul féltem, hogy el fog szakadni, így az ölembe vettem. Útközben elkezdtem kételkedni, hogy jól láttam e, mert ha igen, akkor negyed órával a vonatom előtt lenne egy másik is. Ezzel terveztem a haza utat eredetileg. Azért csipkedtem magam. Legfeljebb meglátogatom a nénjééket. A nyaralóban gyorsan ledobtam a kaját, feltekertem a termosztátot, a bojlert, és már indultam is vissza. Elértem a vonatot. Volt még 10 percem. Jegyet is kényelmesen tudtam venni. Amikor mentem ki a peronra, akkor láttam meg Cecát a Bogival. Jöttek az oviban a Benedekért. Kérdezte, hogy mit keresek ott, és mondta, hogy menjek velük, mert nemsokára megy a busz vissza. De már megvettem a jegyet, és mára elég volt a jegymizériából.

Ha megvártam volna a buszt Fonyódon, akkor együtt mentük volna Bmáriára. És talán visszafelé is. Már amennyiben elég gyorsan megfordultam volna.

És még volt valami, ami tegnap eszembe jutott, miután befejeztem az írást, de most megint nem tudom. Talán nem olyan fontos.

Ne örüljetek

2009.12.10. 19:10

Minden valószínűség szerint ezután sem fog visszatérni az egy évvel ezelőtti "sokat író srác".

Kriszti ma tölti az utolsó napját az egyetemen. Leszámítva a szakdolgozatvédést, a záróvizsgát, diplomaosztót. Én már nem is emlékszem, hogy milyen volt ez a nap az én számomra. Arra az érzésre viszont nagyon jól emlékszem, ami akkor fogott el, amikor év végén láttam egy - minden valószínűség szerint - elsőst, amint nézi a tanárok nevét az ajtó melletti táblán, majd félénken bekopog, és benyit. Én ott álltam, végzősként, és elfogott a nosztalgia. Eszembe jutott, amikor még minden óra előtt kétszer megnéztem az órarendet, hogy jó terembe menjek. A tanári egy mágikus hely volt, ahová féltem betenni a lábam. Negyedikben viszont már elég sok tanár névről ismert, és kollégának tekintett minket. Olyan is, akin meglepődtem. A Bartók is ismert, pedig hozzá nem jártam gyakorlatra csak előadásra, és ott sem remekeltem, mert nem kötött le a történet-demográfia. Szilvi az egyik - utolsó - sétánk során mondta is, hogy el tudja képzelni, hogy a tanárok rólam beszélgetnek a tanáriban. Ez persze túlzás, de tény, hogy elég sok tanárral jóban voltam, és gyakorlatilag mindegyik meg volt velem elégedve. Persze az más tészta, hogy ennek ellenére csak "jó" lett a diplomám. Ez van. Úgysem fogok vele kezdeni semmit. Valószínűleg.

Mondjuk abszolút nem erről akartam írni. Hanem a fonyódi helyzetről.

Már egy jó ideje itt esz a fene. Már unom. Unom, hogy a Marika nem tud rendet tartani. Hiába takarítom ki - én! - a konyhát, másnap már megint minden tiszta retek. Hiába mosok fel. Ő nagyvonalúan a földre - ráadásul a hűtő és az asztala közé, az útba - dobálja a macskakaját. Sokszor van a macskakajás konzerv az asztalon. Nyitva. Vagy az alutasak. Kiporszívózok a nappaliban. Két napra rá megint lehet, már meg sem látszik, hogy nem rég porszívóztam. Nem tudom, hogy ma mit csinált. Délelőtt eltekertem a Cecáékhoz. Akkor még viszonylag rend volt a konyhában. 4 körül értem haza, és katasztrófa sújtotta övezetet találtam. (Nem itteni mércével, mert az elég durva.) Tegnap előtt kipakoltatta velem a földön lévő dolgokat a spájzból. Gondolom, rendet akar csinálni. Valamit babrált is, de az óta semmi, de amiket kipakoltam azok az óta is a folyosón vannak. Nem tudom, hogy ma mivel foglalatoskodott. Azt nem állítom, hogy nem dolgozik. De lajhár tempóban és inkább trehányul, mint alaposan. Ha valamit meg is csinál nagy nehezen, még azt sem becsüli meg. Hiába tudja, hogy mondjuk 2 napig takarított, legkésőbb egy hét után már semmisem látszik belőle. Don Quijote harca értelmes volt ehhez képest. Ma láttam, ahogy Ceca főz, és felötlött bennem a kérdés, hogy a Marika miért teremt káoszt maga körül főzés közben. Anyu sem csinál kupit. Persze egy nagyobb mennyiséghez vagy több, komplikáltabb fogáshoz több edény kell, de attól még lehet valami rend féle. Marika előszeretettel pucolja a zöldséget a munkalapra, és hagyja ott. Szépen felhalmozza. Aztán a főzés végén kifárad a konyhából, és mindent ott hagy. Sokáig a szemetessel sem volt kibékülve. Mindenféle zacskóba dobálta a szemetet, amit persze szintén a munkalapon tartott. Múltkor mondjuk elcsodálkoztam, hogy a hűtőből kitörölte a hurkalevet, ami kifolyt. Persze nem tudom, hogy mióta lehetett már ott, mert én aznap jöttem. Nem szokása. Mindent összevásárol. Fogalma sincs, hogy mi van a hűtőben. Ott mennek tönkre a dolgok eldugva valahol. A vajat, sajtot, tejet nem szokása visszatenni. Kint hagyja a pulton. Természetesen a kenyérvágóval keni meg a kenyeret, így azt más már nem használhatja. Kénytelen elmosogatni, vagy megpróbálja az amúgy nagyon vacak kenyereket elnyeszetülni egy nem túl éles, sima pengéjű késsel. Gondolom, nem kell ecsetelni az eredményt. Ha főz, akkor sokat főz, és a fele a hűtőben megy tönkre, mert nem bírjuk megenni, és már mást főz. Persze a Petinek általában külön, mert azt kell csinálni, amit a Petike szeret. Nem csoda, hogy nem eszik meg semmit, ha mindig neki ugrálnak.

Na, most egy kicsit kimérgelődtem magamat.

Holnap megyek Bmáriára és befűttök. Holnapután már jön Kriszti és ott leszünk 23-ig, amikoris megyünk Nyáregyházára, és ott karácsonyozunk. Szilveszterre viszont megint visszajövünk, mert itt lesznek keresztanyámék. Jó lesz megint kettesben lenni Krisztivel, és egy kicsit "elszakadni a valóságtól".

Törölni, avagy sem?

2009.12.07. 17:14

Kriszti már törölte a saját blogját. Lehet, hogy nekem is ezt kéne. Nem is tudom mikor írtam utoljára. Mostanában nincs olyan sok kedvem írni. Néha rám jön, és akkor írnék. De akkor nem vagyok gép előtt. Általában. Most vettem egy noteszt. Pont belepasszol az ember belső zsebébe. Ez most nem olyan, mint ami volt korábban, ez most könyvformájú. Nekem nagyon tetszik. Csak az a gond, hogy nem bőrkötéses. No persze, akkor nem hiszem, hogy megvettem volna, mivel minden bizonnyal sokkal drágább lett volna. Szóval most vettem egy ilyen csodát, és abba írok. Illetve eddig egyszer írtam. Aznap, amikor megvettem. Volt egy órám Kváron, és amíg a vonatra vártam firkálgattam bele.

Szóval gondoltam rá, hogy törölni kéne. Az "állandó" olvasóim is valószínű elfeledkeztek már róla, mivel olyan régen írtam. De nem fogom. Ha nem is írok, de még visszaolvashatom, és jót derülhetek, avagy szégyenkezhetek.

Sok dolog kavarog megint a fejemben. Nem is tudom, hogy mivel kéne kezdeni. Mivel Kriszti nem olvassa, ezért ide bátran leírhatom, hogy beszéltem Lilivel. Ő írt rám. Már  nagyon régen nem beszéltünk. Épp ezért írt rám. Ő most a BME-re jár, azt hiszem környezetvédelmi mérnök szakra. (Vagy valami ilyesmire.) Kriszti nem akar tudni róla, pedig tőle igazán nincs miért tartania. Nagyon lelkesedik értünk. Hogy milyen jól megvagyunk Krisztivel. Engem is meglepett. A múltkor már az esküvőt és a gyerekeket vizionálta nekem. Komolyan mondom, hogy tündéri egy csaj. És valamiért bírja a búrám. Most is adtam neki a tanácsokat - elég zűrös a szerelmi élete, van egy visszatérő srác -, de olyanokat írtam, hogy csak na. Írtam is, hogy nem kéne ennyi Márquezt olvasnom, mert megijedek attól, amit írok. Erre azt mondta, hogy neki ez nagyon bejön. Hát így vagyunk mi ketten.

Mostanában Barbival is kevesebbet beszélek. Általában csak gtalkon vagyok, ott beszélek Krisztivel. Néha megyek fel skype-ra, hogy ott játszunk valamit. Ráadásul meg is mondta Kriszti, hogy ha még egyszer tudomást szerez róla, hogy vele beszélek, akkor vége. És én ezt nem akarom. Most nála jól alakulnak a dolgok. Ez jó.

Legutóbb 3 hétig volt a Krisztiéknél. Egy héttel korábban fel kellett mennem egy állásinterjú miatt. Persze abból nem lett semmi, és kétszeri rákérdezésem ellenére is csesztek válaszolni. Vannak ilyenek. Szóval 3 hétig voltam fent. Egy kicsit zavart a dolog, hogy ott héderelek, ugyanakkor jó volt ott lenni. Ott mindenki éli a maga életét és nem szól bele a másikéba. Elég nyomasztónak érzem már idehaza a légkört.

De erről talán majd máskor...

 

Dátum

2009.10.26. 00:53

Hogy ez nekem nem jutott eszembe!

Itt leírok minden fontosat, és éppen nem itt kerestem, hogy mikor is "jegyeztem el". Krisztinek eszébe jutott, hogy valamikor ilyentájt kerültünk kapcsolatba. Nagyjából egy hónapot tévedett.

Nem volt könnyű megtalálni, mivel elég sokat írtam akkoriban, és nem is ez volt a fő problémám. Akkor más volt a mindennapi szereplő - manapság pedig már nincs is mindennapi blogolás. Szóval nem volt könnyű megtalálni. Az első bejegyzés, ami "Furalány"-nak felcímkézve, december 16-i, és az eljegyzésünkről írok benne, és ott is mutatom be. Arra gondoltam, hogy korábban nem is írtam róla. De aztán találtam egy bejegyzést november 30-án, amiben szintén megemlítem. Ezután minden blogot átfutottam a tanfolyás kezdésétől számítva - mivel arra emlékeztem, hogy már jártam, amikor megismerkedtünk. Egy kicsit fárasztó volt, és már majdnem fel is adtam, hogy azokban már úgysem lesz benne. De tévedtem. Persze csak egy mellékes információként, de benne volt.

Korábban nagyon bántam, hogy nem tudom, hogy mikor "jegyeztem el", mert arra gondoltam, hogy ha esetleg odáig fajulna a dolog, akkor ugyanazon a napon kellene igazából is megkérni a kezét. Most megvan a dátum. Ezen már nem fog múlni.

Nos, ennyi lenne az újabb bejegyzés. Sajnálom, hogy mostanában nem írok. Bár lehet, hogy ti meg nem olvassátok. Az sem lenne olyan nagy gond. Ez inkább magamnak szól már.

 

Tehát november 28-án ismerkedtünk meg, és december 15-én jegyeztem el. Csak a rend kedvéért írom le külön. És a korábbi bejegyzéseket is ellátom a "Furalány" címkével.

Szerelem

2009.10.19. 00:09

Krisztivel átalakult a kapcsolatunk. Vagy nem is tudom. Az biztos, azt látom, hogy ő egyre jobban ragaszkodik hozzám. Egyre többet bújik, amikor ott vagyok. És ez nagyon jó dolog. De már én is jobban kötődök hozzá. Régebben nyűgnek tekintettem, ha nekem kellett elkészíteni a szendvicseit. Ma már szívesen megcsinálom. Kérés nélkül is. Persze ez nem tűnik egy hű de nagy dolognak, de nekem ez jelent valamit. Talán a jó irányba változok.

Rengeteg dologban meg kell változnom. Nem vagyok jó ember. Belül nem. Az egy dolog, hogy mit mutatok kifelé. Hatalmas megfelelési kényszer van bennem, így olyan arcot mutatok kifelé, amit elvárnak tőlem, amit kedvelnek. Hogy belül milyen vagyok, az már más tészta.

Szóval a Kriszti nagyon kötődik hozzám. Függ tőlem. Ez jó is, meg rossz is. Nem éppen szerencsés, hogy ez a „nyugat” utálatával párosul. Ő nem akar nyugaton dolgozni. Tehát ha én kimennék, az felérne egy szakítással, mert nem hiszem – ő biztos benne -, hogy kibírnánk. Ha nem vagyunk együtt, akkor sokat veszekszünk. Minél régebb óta, annál többet. Ez a nagy kötődés azért sem szerencsés, mert nagyon féltékeny. Ez nem jó dolog. Azt mondta, hogy majd csak akkor nem lesz az, ha látja, hogy én is annyira függök tőle, mint ő éntőlem. Nem tudom, hogy valaha lesz e ilyen. Valaki mindig jobban szereti a másikat, és nálunk ő az, aki jobban szeret. Én is nagyon szeretem, és amikor megfordult a fejemben, hogy esetleg vége lesz a kapcsolatunknak, akkor nagyon megijedtem. Persze lehet, hogy ez csak amolyan önző félelem. Attól félek, hogy mi lesz velem, ha már nem lesz barátnőm.

Na mindegy. Most éppen minden rendben van. Tombol a szerelem, és egyre nehezebben bírjuk a távollétet. Persze nekem azért néha jól jön. Nekem kell tér. (No sikerült egy elcsépelt kifejezést beiktatnom.) Néha jó egy kicsit nélküle lenni. Egyet tekerni, vagy túrázni. Másokkal beszélgetni. (Barbira kifejezetten kényes.) De nem sokáig. Sokáig nem bírom ki. Elkezdek hisztizni mindenen, mint ahogyan ő is. És már nem a szex hiányzik a legjobban, hanem az, hogy együtt lehessünk. Most már nem „zaklatom” minden áldott nap. Megelégszem azzal, hogy hozzám bújik, hogy alvás közben átölel. Most már nem nekem kell állandóan bújnom hozzá. Most már ő is jön. Sokszor.

Megint csak munka(keresés)

2009.10.18. 23:40

Keresek, keresek… De nem találok. Pedig jó lenne. Az eddigi legnagyobb sikerem az volt, hogy behívtak interjúra. Aztán meg AC-re is. Ez utóbbin megbuktam. De nem is nagyon bánom. Nem kudarcként élem meg. Ingatlanértékesítőnek kerestek embereket. Nem hiszem, hogy ez az én világom. Bár nem ez lett volna a legnagyobb gond. A fő gond az lett volna, hogy csak jutalék van. Nincs alapbér. Tehát ha kötsz üzletet, akkor van lóvé. Ha nem, akkor nincs semmi. Ráadásul ez ugye időbe is telik, amíg megkötöd az elsőt. Szóval ha lett volna is munkám, akkor sem kaptam volna – valószínűleg – egy jó darabig semmit. Ezért nem is bánom annyira a dolgot. És azért sem, mert Óbudán lett volna a munka, ami Budapest határán van. Ott már elég vidékies a táj, és a tömegközlekedés is. Tehát ott néha elég sokat kellett volna gyalogolni, hogy bemutassak egy lakást. És persze elégé össze-vissza vannak az utcák is. Tehát a tájékozódás is jóval nehezebb, mint a belvárosban. Ott szívesebben csinálnám, mivel nagyon szeretem a régi bérházakat. Budapest gyönyörű város annak ellenére, hogy nagyon le van pukkanva. Szóval a belvárosban sokkal szívesebben laknék és dolgoznék, mint egy peremkerületben.

Amit még bánok az a „kidobott” pénz. Nem olcsó az utazás. Sajnos. Szerencsére szombaton a Summerék – Ikariamról ismerem – mentek fel EDDA koncertre, és ezen alkalomból megbeszéltek egy találkozót a Krisztivel – és velem – és felvittek kocsival. Így 2000 forintot spóroltam. De hétfőn ugye be kellett mennem az interjúra, és csütörtökön is az AC-re.

Az interjún az iroda vezetője beszélgetett velem. Egy fiatal srác. Néha elég fogós kérdéseket tett fel, de én megpróbáltam őszintén válaszolni. Féltem is, hogy nem jutok tovább. Aztán mégis. Másnap kellett volna telefonálnia, de nem tette meg. Másnap írtam neki egy e-mailt, hogy megkérdezzem mi a helyzet. Délután fel is hívott, hogy nem azért nem telefonált, mert nem jutottam tovább. Éppenséggel szeretné ha másnap bemennék a központba egy AC-re. Elég korán kellett kelnem, szóval nem volt egy kellemes kezdet. Egy órával korábban ott voltam, mivel csak így volt buszom és vonatom. A hangulat szerencsére elég fesztelen volt, bár az elején azért voltak kellemetlen kérdések. A bemutatkozás után a HR-es néni – aki nagyon kedves volt – tett fel ravasz keresztkérdéseket. Szerintem már itt elástam magam. Miután mindenki bemutatkozott és túlesett a kérdezz-feleleken jött egy egyéni feladatsor. Alaprajzott kellett párosítani hirdetéssel, leírni, hogy milyen szempontok alapján hasonlítanánk össze ingatlanokat, milyen módon keresnénk vevőket, a kapott lakások közül egyet kiválasztani, és leírni, hogy milyen vevőkörnek ajánlanám, és ezt el is játszani a „vizsgáztatóval”. Aztán jött csoportos feladat is. Egy történetet mesélt el, és el kellett döntenünk, hogy mennyi volt a boltos vesztesége. Én voltam az egyetlen, aki kitalálta. De ez nem volt elég. Egy mindenki által elfogadott számot kellett mondani. És én nem törtem magam túlságosan, hogy túlharsogjam a hangadókat. Nem vagyok az a fajta, aki lekiabálja a másikat. Végül volt, hogy egy ügyfél igényei kielégítésére kellett közösen kitalálnunk egy megoldást. Itt sem nagyon harsogtam, de azért próbálkoztam.

Másnap jött az e-mail, hogy nem hagyták jóvá a központban a felvételemet. Inkább megkönnyebbültem, mint csalódtam. Mint írtam, végig kétségeim voltak ezzel a munkával kapcsolatban. Nem is azért, mert nem annyira testhez álló, hanem azért, mert bizonytalan a bevétel. Ez jobban zavart. Persze mindenképpen folytattam volna a keresést, mert nem ez az álommunka számomra, de így nincs is más választásom.

Hogy mi az az AC? Keressetek rá!

 

Munka

2009.09.23. 17:23

Most ez foglalkoztat a legjobban. Már nagyon kéne találni egyet. (Vagy többet, hogy válogathassak. :D)

Elég nehéznek tűnik most munkát találni. Már a külföldi munka is komolyan szóba jött. Ezen Kriszti ki is akadt. Most amúgy sincs jó formában. Egy kicsit depressziós. Megesik az emberrel. Szóval most amúgy is pocsék hangulatban volt, és én még rátettem erre azzal, hogy lehet, hogy kimegyek dolgozni - legalábbis télre. Azt mondta, hogy bekattanna, ha nem találkoznánk hónapokig. Már most is nagyon hiányzok neki.

Persze én sem feltétlenül akarok külföldön dolgozni, de ha nincs más. Én itthon kattannék be. Nem bírom ki itthon sokáig. Már nagyon mehetnékem van. És persze a tartalék is vészesen fogy. Nem is ülök itthon tétlenül. Kihasználom az internet adta lehetőségeket, és keresgélek. Most is van vagy egy tucat pályázatom. Eddig talán a Decathlon volt a legbiztatóbb, mert már másnap reggel felhívtak és be akartak hívni egy interjúra másnapra. Pechemre ez pont az erdélyi túra kezdőnapja lett volna. Persze lemondhattam volna valamilyen mondvacsinált indokkal, de nem lett volna fair dolog. (Igyekszem kerülni az idegen szavakat, de ez is olyan, mint a projekt. Én nem tudok magyar megfelelőt rá, max körbe tudom írni. Annyira beépült már a magyar szókincsbe ez is.) És nem is akartam lemondani. És meg is bántam volna. Hatalmas élmény volt. Amikor csak lesz rá lehetőségem, menni fogok. De most nem ez a téma, hanem a munkakeresés. Ma is adtam fel pályázatot, és az egyik válaszolt is. Ezt jó jelnek veszem. Pláne, hogy nem azt írta, hogy hiába is próbálkozok. Sajnos vannak olyanok, akik nem is írnak vissza, ha nem vettek fel. Ez szerintem elég bunkó dolog. Persze lehet, hogy nagyon sok pályázó volt, de akkor is megadhatnák azt a tiszteletet, hogy értesítenek, hogy ne reménykedj. Jó lenne, ha valami állás összejönne. Gyorsan.

Jó lenne, ha gyorsan el tudnék helyezkedni. Nem akarok vagyonokat keresni, de jó lenne egy viszonylag jól fizető munka, amit szívesen csinálok. És jó lenne ezt itthon megtalálni, mert szeretnék még tanulni. Ezzel a diplomával semmire nem megyek, szóval kell szereznem valami piacképes képesítést. Ha nem jön össze semmi egy hónapon belül, akkor marad külföld. A télre kimenni mosogatni vagy felszolgálni Ausztriába. Nincs hozzá sok kedvem. Olyan hosszú időre távol lenni Krisztitől. A család nem gond. Azt simán kibírnám, de Kriszti nagyon hiányozna. És viszont. Szóval, ha lehet, akkor ezt el kéne kerülni. De ha nem lesz más...

Szóval mostanában ez foglalkoztat. Bízok benne, hogy nemsokára már egy cég fog.

Képek és egyebek

2009.09.14. 19:55

Itt a LINK a képekhez, amit ígértem.

Egyebek:

Nagyon jó volt Krisztinél. Az, hogy egy hétig nem tudtunk beszélni egymással, jót tett. Még jobban hiányoztunk egymásnak. Jobban mondva, én hiányoztam neki jobban. Természetesen nekem is hiányzott már, de az átélt kalandok, a táj, a társaság, az egész túra, elég sok energiámat lekötötte. Teljesen kizökkentem az itthoni kerékvágásból, és ez nagyon jó volt. Ő meg maradt otthon, és jobban érezte, hogy nincs ott valami, valaki, aki minden nap ott szokott lenni. Olyan jó volt érezni, hogy mennyire szeret. Máglyarakást sütött nekem, mert azt szeretem. Mindenhol leporolt, mert valószínű por allergiám van, mivel a hegyekben semmi bajom nem volt. De a legjobb az volt, ahogyan este hozzám bújt. Korábban nem szokott. Mindig én bújtam mögé, most viszont, amikor megfordultam, akkor ő jött mögém, és ölelt át. Ez bár apróság, nekem sokat jelentett.

Szombaton falunap és szüreti mulatság volt Nyáregyházán. Mi csak a tűzijátékot mentünk ki megnézni. Ahhoz képest, hogy csak egy falunap volt, szerintem szép volt. Persze voltak technikai gondok az elején. Vagy fél órát - ha nem többet - kellett várni, hogy elkezdjék, ráadásul egy kukkot sem mondtak. Voltak, akik már elmentek haza.

Majd' minden este pasziánszoztunk. Kriszti nagyon szeret, ezért játszottam vele, noha nem kedvelem a kártyajátékokat. Így legalább volt közös esti program, és nem csak a TV-t bámultuk, vagy valami filmet néztünk. Ebből a szempontból élveztem.

Mikor mentem fel 31-én Budapestre, akkor Lelle-felsőn kigyulladt a mozdonyunk. Jól kezdődött számomra a túra. 2 órás késést szedtünk össze. Ez leginkább azért bosszantott, mert ezt az időt Krisztitől vették el. Feljött elbúcsúzni tőlem, mondván, lehet akkor lát utoljára.

A túráról jutottak eszembe még dolgok, de mindet túl hosszadalmas lenne leírni, és nem is lehetne olyan jól elmagyarázni, mint élőszóban. Szóval most ennyi.

Még valami, a húgomról. Képes volt hétfőn - vagy kedden - este felhívni, hogy kioktasson, hogy keressek már munkát, és nem a túrára kellene költeni a pénzemet. Persze azért az elején megkérdezte, hogy mi van velem, hazaértem e. Persze én felhívtam anyut, amikor ismét Magyarországon voltam, de úgy látszik nem szóltak a húgomnak. A lényeg, hogy képes volt kioktatni. Én először próbáltam hárítani, de amikor nem engedett, csak azért is kötötte az ebet a karóhoz, fogtak és kikapcsoltam a telefonomat. Nem tudom, hogy haragszik e még, de akkor eldurrant az agyam. Mintha én nem szeretnék végre a saját lábamra állni, és függetleníteni magamat. Csak sajnos ez nem olyan könnyű dolog...

Radnai Havasok gerinctúra

2009.09.10. 15:39

Nem is tudom, hogy hol kéne kezdeni, illetve mivel. (Persze. A legcélszerűbb az lenne, ha az elején...)

James - volt gimnáziumi osztálytársam - szólt, hogy szeptember elején lesz egy gerinctúra a Radnai Havasokban. A túrát a Szatmári EKE - Erdélyi Kárpát Egyesület - szervezi, és a magyar egyesületből is szerveznek utat. Magyarországról végül nyolcan mentünk, Erdélyből pedig hatan jöttek. A legnagyszerűbb az volt, hogy DrágaBarátom is jött. Csak miattam, mert amúgy nem jár túrázni.

Szeptember elsején hajnalban indultunk Budapestről. Mókás dolog volt, amikor Nyíregyházán beszállt a negyedik tag is hozzánk. A James kocsija teljesen tele volt. A hátsó ülésen utazók meg sem nagyon tudtak mozdulni. Az út remek hangulatban telt el. DrágaBarátom lökte a rizsát, miközben James idegenvezetést tartott nekünk. Elég sokat tud Erdélyről. Őszintén szólva egy kicsit - vagy talán nem is annyira kicsit - nacionalista. De most nem ez a téma. Szóval az út nagyon jó hangulatban telt, annak ellenére, hogy a James kocsiját nem 600 km-es utazásra tervezték. Pláne nem 4 embernek nagy táskákkal.

Hétfőn a hosszúmezői lelkésznél aludtunk. Este micset - olyasmi, mint a csevapcsicsa - sütöttünk tárcsán, és megkínáltak minket a házi cseresznyelikőrjükből is. Nagyon finom volt. Gyümölcsíze volt, nem aroma. Kedden szintén hajnalban keltünk, és egy több órás kocsikázás után megérkeztünk a Rotunda-hágóhoz. Itt kiraktak minket az autók és visszamentek Borsára, a túra végállomására, majd egy autó visszahozta a sofőröket. Mi közben elindultunk. A "lassú csapathoz" csatlakoztam DrágaBarátommal, így nem kellett rohannunk.

A táska elég nehéz volt, de ki lehetett bírni. Szerencsére a terep is egész könnyű volt. Az elején nem vágott földhöz a látvány. Az első nagyobb pihenőnél - amit mi tartottunk, mert a csapat többi része igencsak lemaradt - viszont gyönyörű látvány tárult elénk. Nagyon jó volt pihenni egyet. Megebédeltünk, élveztük a látványt és a meleg napsütést.

Az első táborhelyünk a Lala-tó mellett volt. (Nagyon sokat kellene írnom, ha mindent el szeretnék mesélni...) Másnap reggel pont időben keltem, hogy megnézhessem a napfelkeltét. Ezután pedig mosakodtunk Jamessel. Mondhatom elég hideg volt a víz, de nagyon jól esett, és felfrissültünk tőle. Nagyon jó volt utána felvenni a száraz, tiszta ruhákat. Miközben mi pancsoltunk Jamessal, DrágaBarátom talált egy egeret/pockot a táskám alatt. Nagyon barátságos kis jószág volt. Ő lett a nap sztárja. Rengeteg kép készült róla. A második nap nehéz volt. Sokat mentünk, és nagy volt az emelkedésünk. Volt, hogy nagyon keskeny volt a gerinc, és meredek a hegyoldal. Egy szakaszon elég nehéz volt az átjutás. Csak gatyafékkel lehetett leereszkedni, és ez nem volt könnyű a nagy táskákkal. A táborba viszont elég korán beértünk és még napozni is volt idő. Sőt volt egy kis tavacska - tengerszem -, amiben pancsoltunk. Ennek  meleg volt a vize, mert sekély volt. A gond csak az volt, hogy iszapos volt az alja.

A harmadik nap közepes nehézségű volt. Csak az a kis szélvihar nem kellett volna. Elégé lehűlt a levegő, és még szemerkélt is az eső. Fel kellett vennem az esőnadrágomat - mert nekem olyan is van! - amikor kimásztunk - táskák nélkül - a Gargalóra. Délutánra szerencsére jó idő lett. A táborveréskor már remek idő volt. Éjszakára viszont megjött a hidegfront. Nagyon csinos kis vihar kerekedett belőle. Be voltunk rezelve rendesen, mivel egy platón táboroztunk, és csak úgy cikáztak a villámok. A szél sem volt semmi. Egy roham annyira megdöntötte a sátrat, hogy már attól féltem, hogy eltörtek a rudak. Az eső pedig úgy esett, hogy azt hittem kilyuggatja a ponyvát. Ennek ellenére mégis sikerült elaludnom.

Az utolsó előtti nap megint elég kemény volt. Hála "Susnyás" Sanyinak, aki belevitt egy kis extrémet a túránkba. Nem a túravezető ment előre - aki azon a szakaszon a saját bevallása szerint mindig eltévedt -, hogy felderítse a terepet. Mivel nem tudta, hogy merre kell menni, ezért ment előre. Csak az a gond, hogy ez az előre egy idő után egy sziklafalban végződött, amin egy kis patak csordogált lefelé. És amit mi megmásztunk. Rendesen be voltam rezelve. Semmi biztosítás, 25 kilós táska. De a legjobb a fal tetején jött. Meg kellett volna kerülni - ami nem is lett volna nagy út -, hogy elérjük a tavakat. A lefelé út sem volt könnyű, annak ellenére, hogy közel sem volt olyan meredek, mint a felfelé út. A Bogi - hivatásos túravezető, és hegyimentő - végig figyelt ránk, mindig bevárt minket. És mint később megtudtam, a viharban is körbejárt, hogy megkérdezze mindenki jól van e. A tavaknál megebédeltünk, majd megkezdődött a kemény emelkedő a Nagy-Kövesre. A csúcson nem sokat gyönyörködhettünk a tájban, ugyanis köd volt Borsa felé. Majd a másik irányban is. A táborhelyig - a meteorológiai állomás mellett - 500 méteres ereszkedő követezett a tejfehér ködben. A táborhelyen iszonyat hideg volt. Aznap nem is volt kedvem mosakodni.

Az utolsó nap egy 800 méteres ereszkedő várt ránk. Nem volt kellemes újra visszatérni a civilizációba. Egy kicsit kiábrándító. Egy borsai vendéglőben vártuk meg a sofőröket, akik elmentek a hágóban hagyott autóért. Megkóstoltam a román specialitásokat. A zöldséglevest, és a puliszkát. A leves nagyon finom volt, a puliszkát viszont nem bírtam megenni. Nagyon olajos volt az alja, nem bírta a gyomrom. Hazafelé is jó volt a hangulat, bár már elég fáradtak voltunk. Szerencsére sikerült elérnünk a pilisi vonatot, így vasárnap éjfélre már itt voltam a Kiccsimnél.

Statisztika: 59 800 méteres távolság, 3 318 méteres össz emelkedés. Leégett, és kiszáradt orr - most már lehámlott róla a bőr -, cserepes, herpeszes száj - ezt az utolsó nap, szerintem az étteremben szedtem össze.

Van rengeteg sztori is. Sanyiról elég sok. Nagyon aranyos ember. Ami még fontos, az az, hogy voltam - igaz csak átutazóban - Ököritófülpösön.

Mi csak hideg élelmet ettünk. Annyira nem volt kellemes dolog. A végére már meguntam az almát, és a kekszet. Azt az almát, amit komoly kutatás után sikerült csak felkutatni.

Képek majd lesznek. Majd ha hazaértem.

 

 

Szerző: Novics

Szólj hozzá!

Címkék: túra

pedig elég sok dolog történt. Megint. Bár a fene tudja...

Nem tudom, hogy valahol írtam e már, de elküldtem a nyelvvizsgákat Egerbe. Úgy számoltam, hogy ezen a héten megkapom a diplomámat. De tévedtem. Ez mondjuk egy "nem történés".

Voltak itt keresztanyámék. Egész jól elvoltam velük. Szerencsére nem kellett sokat ott lenni. Pár napot a faházban töltöttünk Krisztivel. Jó volt, mert nem kellett állandóan velük lennem, viszont a kaja meg volt oldva. Minden este kártyáztunk valamit. Még jó, hogy Kriszti szeret, így nekem sem volt olyan szörnyű.

Kriszti belemászott anyu bögyébe. Nem szereti a káposztát. Nagyon nem. Pechünkre aznap, amikor jöttünk pont az volt. Kriszti kifejezésre juttatta nemtetszését. Egy kicsit erősön. Vagy úgy is mondhatnánk, hogy túl őszintén. Anyu viszont érzékeny a főztjére. Nem nagy a harag, de azért elpanaszolta nekem.

Ma esküvőre kéne mennem. De nem megyek. Már bánom. Most sincs semmi kedvem hozzá - és egy kis részem még mindig nem bánja -, de el kellett volna mennem. Kriszti barátnőjének - annyira nem közeli - lesz az esküvője. El kellett volna mennem, mert így Krisztinek egyedül kell hazamennie. Higgyétek el, hogy elég ramatyul érzem magam amiatt, hogy erre nem gondoltam. Sajnos már az ültetés és minden megvolt, ezért nem lehetett már variálni. Szar alak vagyok...

Hétfőn megyek fel Bp-re, ugyanis kedd hajnalban indulunk ki Erdélybe. A program - James levele:

Szeptember 1-én indulunk Budapestről Hosszúmezőre érkezünk, megnézzük a magyar falut, Máramarosszigetet, Técsőt és a lerombolt técsői hídhoz is kimegyünk a Tiszához, valamint néhány UNESCO örökség alatt álló görög katolikus fatemplomot. Este megkérem a Sebestyén László lelkészt, hogy süssünk mitcset, valamint mutasson nekünk XVIII. századi anyakönyveket.

Első nap:(bemelegítő nap)

- Indulás szeptember 2-an reggel ¾ 4 -kor Szatmárnémetiből a Gazdasági líceum elöl saját gépkocsikkal. Helyfoglalás előzetes megegyezés szerint.

- Érkezés a Rotunda hágóhoz 8-kor. (GPS koord. N47 32.611  E25 00.503 1271m magasság)

- Az autók visszamennek Borsara, parkolás a kórház előtti parkolóban. Egy autó visszajön a vezetőkkel a Rotunda hágóhoz, mely itt fog maradni vasárnapig.

- Indulás a hágótól 10.30-kor egészen a Lala tó mellet levő sátorhelyig. Táv 11,5 km, szint: 650m, várható menetidő 6-7 óra.

- Sátorozás a Lala tó partján (GPS koord. N47 31.581  E24 53.467 magasság: 1920m)

 

Második nap:(nehéz nap)

- Sátorbontás reggel 8-kor, a zsákokat a Ünökő es a Kisünökő közötti  nyeregben hagyjuk (2100m), innen kimászunk az Ünököre (2273m), illetve vissza. Innen a gerincen megyünk tovább az Ember csúcs, Gargalo csúcs érintésével egészen a Gargalo nyeregig, kisebb emelkedőkkel es ereszkedőkkel (kivéve az utolsó ereszkedőt a nyeregbe, mely nagyobb lesz, kb. 300m). Táv: kb. 17,5 km, várható menetidő: 9-10 óra.

- Sátorozás a Gargalo nyeregben (GPS koord. N47 34 `29``  E24 46`59``,  magasság: 1875m)

 

Harmadik nap: (könnyű nap)

- Sátorbontás 9-kor, az út tovább a gerincen kisebb szintkülönbségekkel folytatódik. Kiterőt teszünk zsákok nélkül a Puzdra csúcsra (2189m). Táv: kb. 10-11 km, várható menetidő: 5-6 óra

- Sátorozás a „Saua Intre Izvoare“(források közötti nyereg). GPS koord. Kb.(nincs pontos adatom, térkép utáni becslés!!!)N47 33`20``  E24 40`30``

 

Negyedik nap:(közepes nehézségű nap)

- Sátorbontás 9-kor, folytatjuk az utat a főgerincen a Repedea, Buhaiescu, Rebra es a Nagypietrosz csucsok érintésével leereszkedünk a Nagypietrosz alatti gleccserkatlanban levő meteorológiai állomáshoz. Táv: kb. 14-15 km, szint: a Repedea csúcsig szintvonalon, majd kimászás a Buhaiescu, Rebra majd a Nagypietroszra(2303m) , mely a Radnai havasok, illetve a Keleti Kárpátok legmagasabb csúcsa. Innen kemény ereszkedő a meteoházhoz(1760m). Táv kb. 14 km, menetidő 7-8 óra.

- Sátorozás a tó mellett.

 

Ötödik nap:(zárónap)

- Sátorbontás 9-kor, lemenetel a falun keresztül az autókhoz. Táv: kb. 12km, menetidő 6 óra.

- Egy autó visszamegy a Rotunda hágóhoz az otthagyott másik autóért, majd indulás haza.

- Várható érkezés Szatmárra este 9-10 óra.

 

Nagyjából ez vár rám. Már összekészítettem, hogy miket fogok vinni. És már izgulok is.

Birkák

2009.08.06. 23:02

Avagy ahogyan édesapám nevezi őket: Bangaliliomok.

Ma este tekerek haza Máriáról - böcsületes nevén Balatonmáriafürdő, de mi csak Máriának hívjuk - a kerékpárúton. Fonyódon a hegy alatt sajnos egy elég keskeny sáv van, amin csak akkor férünk el egymás mellett, ha mindenki szépen a szélén teker. Persze ilyen a legritkább esetben van. Az sokkal gyakoribb, hogy az út közepén kacsáznak. Ma egy társaság megállt előttem, és az egyik - nagyon értelmes tag - szépen keresztbe fordult az úton, és úgy szerelte a másik bicaját, hogy az övéről le sem szállt. Hű de ki tudok akadni az ilyeneken...

De még ezen is túltesz az olyan ember, aki velem szembe jön, én ki is voltam világítva rendesen, de a marhája nem vett észre. Igazán nem tudom hogyan csinálta.

Persze az előző kettőt tudják produkálni egy - viszonylag - széles utcában is. Ehhez mondjuk jobb, ha többen vannak, akkor teljesen le tudják fogni az utat, és egyik oldalról sem lehet megkerülni őket.

Természetesen néha én is vagyok a másik oldalon. Néha én is így közlekedek, mert nem fogok a Kiccsim mögött menni, amikor meg is foghatom a kezét és úgy is sétálhatunk. De én legalább elég gyakran hátranézek. Természetesen így lehet, hogy útban vagyunk. Az is lehet, hogy mások is gyakran hátranéznek, csak pont akkor nem, amikor én vagyok mögöttük. (Volt már olyan - görkorisokkal -, hogy hátranéztek, látták, hogy jövök mögöttük, de ez csöppet sem zavarta őket. Ugyanúgy botladoztak az út közepén.)

Egyszer egy kiscsajra is a szívbajt hoztam. Egy mellékutcában kerekezett, és úgy fordult meg, hogy nem nézett hátra, én meg jöttem vagy 30-cal. Természetesen satufék, nagy csikorgás, féknyom. A kislány majdnem szívrohamot kapott. Megsajnáltam olyan sűrűn kérte az elnézést. Szerintem legközelebb jobban fog figyelni.

Na most megint jól kimérgelődtem magamat...

A blog esete a gipszkartonnal

2009.07.27. 21:50

Mert ilyen is van!

Ugyebár az előző bejegyzésben említettem, hogy csőtörés volt, és a kárelhárításhoz szükségünk lenne gipszkartonra. Sajnos azonban nem tudtunk szerezni. Nem volt senkinek darab, anyuék ismeretségi körében. De az enyémben volt. Nem is gondoltam volna. Ceca lepett meg tegnap este, hogy nekik van elfekvőben pár darab, és talán jó lesz valamelyik. Meglepődtem. Először arra gondoltam, hogy Maci szólt neki. De nem mondtam neki sem... Akkor honnét tudhatja, hogy nekem gipszkarton kell? Persze nem jöttem rá. Nem is gondoltam volna. Ő mondta ma, amikor bementem a szajréért, hogy a blogomban olvasta. Végre láttam valami hasznát a billentyűzet koptatásának. A notimon már úgyis fényesek egyes billentyűk a sok használattól. Mókásan néz ki. Amúgy a betűk még nincsenek lekopva, semmi baja nincs, csak ha bizonyos szögből éri fény, akkor fénylik.

Betű. Kriszti elég viccesnek tartja - és jókat derül rajta -, hogy egyes szavakat - amiket hosszú magánhangzóval írunk - röviden ejtek. Például a betű. Ezen bukott ki a dolog. Nem tudom - tudtam -, hogy ü vagy ű a vége. (Soha nem voltam egy jó helyesíró.) Miután ez kiderült - vagyis feltűnt neki - elkezdett szavakat kérdezgetni, hogy azokat hogyan ejtem. Persze ez így nem jó, mert ha az ember tudja, hogy ott hosszú magánhangzó van, akkor már máshogyan ejti, mint alapból.

 

 

ui: Bocsánat a pocsék stílusért. Most hirtelen elég vacak kedvem lett. És mostanában fáradt is vagyok. Nincs kedvem, annyit, olyan részletesen és esetleg jól megfogalmazva írni.

 

 

uui: Ma megküldték postán a nyelvvizsga bizonyítványomat, így elvielg egy hónapon belül már diplomás leszek.

Most már teljesen üres

2009.07.24. 23:42

Hazajöttem Fonyódra. Elment a net Márián, és éppen egy komoly hadjáratot terveztem az Ikariamban az egyik szövetségbelivel. Sajnos nem hozta az elvárt sikert, mert megelőztek minket. De ez nem is olyan fontos. Lényeg, hogy ismét itthon vagyok. Nagyon jó volt Márián, de sajnos nem maradhatok ott örökké. Ráadásul a keresztanyámék is jönnek, így itthon biztonságosabb.

Tőlük itt biztonságban vagyok. De a Marikától nem. Persze már nincs gond. Bár nála sosem lehet tudni. Holnap azt hiszem le kell(ene) mennem a boltba segíteni reggel. Nem tudom, hogy mennyi erőm lesz. Ma korán keltem - pedig nem terveztem -, ezért fáradt vagyok. Bár dél körül még aludtam vagy 2 órát. A kerítést is lefestettem. Volt még rajta munka, de szerencsére nem kellett több 2 óránál.

Akkor a tegnapi ígéretemnek megfelelően:

Az ajándék. Kriszti kapott tőlem egy bögrét. Egy libás bögrét. Szülinapjára. Lapot nem küldtem neki, mert azt mondta, hogy nem kell ajándék - de azért már éjfélkor felköszöntöttem, tehát nem feledkeztem meg róla. Az ajándékot csak később vettem meg. A piac közelében találtam egy árust. Egy libás bögre. Most már van itt is bögréje. Van saját bögréje, nem kell másikból innia

A csőtörés. A faházban eltört az egyik vízvezeték cső. Még szerencse, hogy időben kiderült, így volt idő a javításra. A szerelő, akit anyu szerzett, jó munkát végzett. Mindösszesen 3 csempe látta kárát a javításnak, ami egész jó. A szivárgás helyét egyből megtalálta, csak nem fért hozzá rendesen, így kellett a másik két csempét is leverni. Most gipszkartont kell szereznünk, hogy vissza lehessen pótolnia  csempéket. Bízok benne, hogy hamar meglesz ez is, és keresztanyámék vendégei nyugodtan jöhetnek nyaralni.

Én pedig nyugodtan mehetek aludni. Az igére temet betartottam.

 

ui: Ma kaptam egy levelet, hogy ma 9-re menjek be a munkaügyre. Vicces...

Üres a ház...

2009.07.23. 23:22

Bizony az.

Ma ment el Kriszti haza. Itt voltunk Márián. Kettesben. (Vagyis 2 - inkább 1,5 - napot itt volt a Rebi is az egyik pesti ismerősével, de nem zavartak sok vizet.) Együtt főztünk. Finomakat. A brassói valami isteni! Anyu mondta - miután neki is eldicsekedtem ezzel -, hogy lehet, csak azért ízlik ennyire, mert szerelmes vagyok a szakácsba. Ez igaz. De szerintem finom is. Szerinte pedig az énáltalam készített vodka-barack a finom. Először ő készített, majd én. Olyan nagy különbséget nem éreztem a kettő között. Az enyém csak egy árnyalattal jobb. :D

Volt egy kis vitánk. Vagyis nem is olyan kicsi. Nem tudom - illetve nincs kedvem leírni, mert nagyon bonyolult a dolog - elmagyarázni, hogy mi is volt a gond. Most tört ki a sok felgyülemlett probléma. Nem figyelek rá. Elhanyagolom. Nem mutatom ki neki az érzelmeimet, csak mondom. Több romantika kellene.

Megpróbáltam jobban figyelni rá. Volt romantika is. Mécsesekből kiraktam, hogy volim te. Persze nem sikerült, mert szeles volt az idő, és állandóan elfújta őket. És a szúnyogok is csíptek, így nem tudtunk sokáig kint ülni. De ezután minden este "mécseseztem". Hangulatos volt így filmezni - Star Trek eredeti sorozat Kirk kapitánnyal. Otthon mondjuk nem lett volna az. Ott nagyon sok a zavaró körülmény, ezért nem is próbáltam. 3 este ki is ültünk. Vettem szúnyogriasztós mécsest. A terasz szélére is raktam kis teamécseseket, és a padra is az ajtó mellett. Volt pár az ablakpárkányon is. Azt használtuk asztalnak, ott voltak a poharak. Véleményem szerint nagyon hangulatos volt. De a lényeg az volt, hogy csak ketten voltunk. Nem volt ott a gép sem. Nem ment a net. Csak mi ketten voltunk.

Ha jól hallottam, akkor egyszer megszólt minket egy fiatal srác. Hogy egy ilyen colosnak milyen kicsi barátnője van. Persze nem biztos, hogy ezt mondta. Csak annyit értettem, hogy colos, meg valamit a trendről, hogy magas fiú, alacsony lány. Egy kicsit zavart a dolog. Pedig hülyeség. Nem a trend után megyek, és amúgy is az alacsony lányok tetszenek. Bár az tény, hogy egy-két dolog könnyebb lenne, ha nem lenne köztünk 26 cm.

Most befejezem, mert fáradt vagyok. Ez gondolom látszik az írásomon is. Holnap majd írok az ajándékról, a csőtörésről, és még ami eszembe jut.

Szégyen

2009.07.07. 13:02

De hasznos!

Ma voltam gimi óta először futni. Reggel már hat előtt keltem - régen volt már -, aztán kerékpárra pattantam - Nos, a hétvégén elmentem Kéthelyre természetesen kerékpárral. Pechemre mondtam a Bélának, hogy az nekem is hasonló gondom volt a kerékpárommal, mint neki, de megszerelte a Konkoly. Erre el kellett hoznom az övét is hozzá. Neki elvileg jobb gépe van. Az övé cross és újabb is 2 évvel. De kattogott, alacsony volt az ülés, és még hátra is volt döntve a nyereg. Nem volt túl kényelmes. Amellett, hogy elől sem volt kényelmés, még csúsztam is hátra. Újlakon már az árokba akartam dobni. A Maciéknál aztán beállítottam az ülést, és már jóval könnyebb volt. Aztán hétfőn megszerelték. A hajtókarnál minden csavart meg kellett húzni. De most jó. Ennek ellenére délután már vissza is vittem. Olyan jó volt megint a szemem fénye nyergébe pattanni... - és eltekertem a fenyvesi templomhoz. Ott találkoztam a Macival. együtt mentünk futni. De nehéz volt elindulni. Régen futottam már. Elszoktam ettől a fajta mozgástól, csak tekerni szoktam. Levegőt is nehezen kaptam. Nem kapkodtam. Van egy ritmus, ami alapján veszem, és kifújom. Most olyan érzésem volt, mintha a tüdőmben túlnyomás lett volna. Nem ment befelé a levegő. Persze ez - szerencsére - hamar elmúlott. Sajnos a Maci is egész hamar kidőlt. Nem volt könnyű. Nagyon leizzadtam és lefáradtam - főleg a combom első felén éreztem ezt -, de meglepő módon jól esett. Elvileg holnap is megyünk. Ez persze függ az időjárástól. Esőben nem akarok futni. Annyira nem fontos.

Hétfőn a Bélával egész sokat beszélgettem - amikor visszavittem neki a kerékpárját. A munka is szóba került, de szerencsére nem forszírozta az újságozást. (Fonyódon megint van egy kihordói állás.) Pedig nagyon féltem tőle. Nincs kedvem megint azt csinálni. Még nem is a korai kelés a gond, hanem az előfizetési díj beszedése. Azt utáltam. Végigjárni minden előfizetőt.

Krisztivel egy kicsit összekaptunk. Illetve eddig ez a legsúlyosabb. Most beszéljük meg. Néha elbizonytalanodok még mindig, hogy igazán szeretem e, de most érzem, hogy nagyon megviselne, ha elveszíteném. És nem csak azért, mert nem lenne mellettem senki. Azért, mert nem ő lenne mellettem. Közel sem tökéletes. Nagyon sok dologban eltérünk. Ebből is adódnak a konfliktusok, és elég nehéz őket chat-en megoldani. Nagyon nehéz…

Nem tehetek róla... (Akkor ki?!) Nem nagyon történt velem semmi. A nyelvvizsga eredmény csak nem akart megjönni, munkát nem találtam, stb... Aztán meg itt volt a Kiccsim, és azért nem volt időm írni. Így most kerítek rá sort.

Megvan a szóbeli eredménye - pár napos csúszással... 78%-os lett. Mondjuk nem is volt kétségem afelől, hogy meglesz e... (Hű de nagy arc valaki...) Az írásbeli nem tudom, mikor jön meg. Jó lenne minél hamarabb. Persze utána még a papírnak is meg kell jönnie, majd csak utána lehet kérni a diploma kiadását, ami szintén lesz egy hónap. Nyár végére meg is lesz. Aztán már csak valami munka kéne.

Tegnap nagyon le voltam törve. Ez a fránya állástalanság nagyon zavar. Úgy érzem, hogy semmit nem tudtam még felmutatni, semmit sem értem el az életben 24 éves létemre. És idehaza is egyre nehezebb. Nehezen viselem, hogy még mindig a szüleimre vagyok utalva. Ugyanakkor most nem is érzem az erőt magamban, hogy kitörjek. Hogy gondoljak egy merészet, és "kirepüljek" a nagybetűs Életbe. Eddig egyik próbálkozásom sem járt sikerrel, és ez egy kicsit letört. Persze lehetséges, hogy így jártam jól. A nagy "csajozási" kísérleteim sem jártak sikerrel, amíg nem találtam Krisztit. Nem biztos, hogy ő az igazi, de az tény, hogy nagy jól elvagyunk, és elégé összeillünk. (Mondjuk, néha úgy érzem, hogy visszahúz. Jól esik vele egész nap lustálkodni, de én néha úgy gondolok ezekre a napokra, mint elfecsérelt időre.)

Hosszú idő után ismét beszélgettem egy kicsit a Szüccsel. Illetve még most is folyamatban van kisebb - vagy inkább nagyobb - szünetekkel. És, ami még ennél is fantasztikusabb, az az, hogy megtaláltam a Machines nevű játékot. A Szüccsel még gimiben játszottunk a demójával, és azóta próbáltuk megszerezni. De nem találtuk sehol. A boltokban nem is hallottak róla. De én nemrég megtaláltam. A kulcsszó a "machines game" volt. (A Gugli a barátom.) És még egy, a játokhoz kapcsolódó fórumot is találtam, ahol még egy torrent link is volt, így le tudtam tölteni. És ami szép, még működik is rendesen. Szóval most örömködök. (Leszedtem még a Knights and Merchants-ot is. A régi szép idők...)

Ma ment haza Kriszti, és úgy volt, hogy én meg megyek a Marikával Szentgyörgyre. De nem mentem. Elment nélkülem. Lelépett egy szó nélkül. Feldugta az orrát, mert nem ment el a Kriszti még dél előtt, így nem tudtunk - volna - már délben elindulni. Persze nekem nem mondta, hogy ilyen korán akar indulni. Annyit mondott, hogy szombat délután el kéne menni, segíteni neki. Ez nála általában kora délutánt jelent. Gondoltam megvárja, amíg apu hazaér, hogy legyen itthon valaki a Marika nénivel, ezért nem is kapkodtunk, és csak a fél hármas vonattal ment el. Mindegy. Az ő baja. Ha szólt volna, hogy ilyen korai indulást tervez, akkor mi is úgy terveztünk volna.

A Vadásznak is kéne már írni. De gondoltam megvárom a nyelvvizsga eredményét. És lehet, hogy nem is írok, hanem meglátogatom. Majd meglátom még.

És Barbival is régen beszéltem. Mostanában nincs fent neten, mert nincs kedve hozzá...

süti beállítások módosítása