Végre egyszer igazán jól aludtam. Újra nekiálltam a Lovecraft összesnek. Negyed 12-kor hagytam abba az olvasás, és aludtam, mint a bunda. Reggel, vagyis inkább délelőtt fél 10-kor keltem, de teljesen kipihenve, jó hangulatban. Erre anyu jól lecsesz, hogy mikor kelek fel. No persze 9:30 nem éppen reggel, de mi a francért keljek fel korábban, ha megtehetem, hogy aludjak? Azért is lecseszést kaptam, mert tegnap nem mentem ki mint egy eszetlen vadbarom, és nem sikamikáltam a tűző napon a kerítést, hanem csak 4-kor fogtam hozzá, amikor már árnyék volt. Az igaz, hogy nem is végeztem vele, csak kb a felével, de miért is tettem volna? Még nincs festék, hogy nekiálljak festeni. És egyébként is Béla azt mondta, hogy majd ketten megcsináljuk. Igaz, hogy amikor múltkor kiküldött, hogy gyűjtsem össze a lehullott diót, majd már a levelest is gereblyézzem össze, végül már nem csak az udvarban, hanem a kertben is, és ott a kihúzkodott, de össze nem gyűjtött gazt is szedjem össze. Ezt rühellem. Mondja akkor meg, hogy mi mindent kell csinálni, ne útközben találja ki, hogy még ezt is, meg ezt is... Szóval akkor is mondta, hogy majd segít bezsákolni, de azért megmondta, hogy hol van a zsák. Aztán amikor hazajött a dokitól, mindjárt azt kérdezte, hogy sikerült e belenyomorgatni a zsákba. Mikor mondtam, hogy nem, de nem is próbáltam, látszott rajta, hogy nem erre számított. Azt gondolta, hogy majd a "Fogjuk meg, és vigyétek." módszerrel segít nekem. Hát nem! Visszatérve a kerítés problematikájára: Semmi értelme nem lett volna tegnap végeznem, de ezt anyu nem képes megérteni. Reggel hozzám vágta, hogy egész nap csak vagyok, és nem csinálok semmit. Erre én kissé ingerült módon (de azért visszafogottan) felvilágosítottam, hogy a német nem megy bele csak úgy az ember fejébe, ahhoz bizony idő kell, és én majd' egész nap azt nyüstölöm. Elvárják tőlem, hogy hamarabb meglegyen a nyelvvizsgám, mintha tanfolyamra járnék (Akkor március közepe, most január vége.), de úgy veszik, hogy rengeteg a szabadidőm, és nem csinálok itthon semmit, tehát minden hülyeséget rám lehet sózni. Tegnap is 3 órán át a kerítést simogattam, és ma is kell 4 óra, hogy befejezzem. Később ott lesz a fa. Én úgyis egész nap itthon vagyok, ráérek. De folyton azzal nyüstölnek, hogy mikor megyek nyelvvizsgázni, most az idő a legfontosabb tényező, minél előbb legyen meg. Valamiért tehát mindig lehet cseszegetni.

Ami a 9:30-at illeti, az tényleg elég későn van, de én este szoktam tanulni. Egerben is mindig későn keltem, volt, hogy 11 után, de egész nap tanultam. Ha kellett még éjszaka is. Persze anyuék ezt is a lustaság jelének vették volna. Nem értem, hogy miért van az, hogy ha valaki későn kel, mindegy, hogy milyen későn feküdt le, lusta. Talán a paraszti mentalitás, hogy a tyúkokkal kell kelni, és feküdni is. Nos én nem ilyen vagyok. Persze ha kell felkelek én minden nap fél 4-kor, mint tettem, amikor nyáron újságot hordtam. De ha egyszer nem kell, akkor mi a francnak?! Ráadásul ha nem alszom ki magam rendesen, akkor képes vagyok a roppant "izgalmas" magolás közben elbóbiskolni. Vagy csak olvasom a szavakat, de semmire nem emlékszem. Az mennyivel jobb?

Már megszoktam, hogy mindenki lustának tart. Lassan már nem tud érdekelni. Nem tudom mit szólnának, ha tényleg tojnék a fejükre, és nem csinálnék egész nap semmit itthon. Akkor legalább megérdemelném.

Vacak dolog, ha embernek kistestvére van. Ha adnak nekünk egy feladatot, mindig nekem kell megcsinálni, mert húgi általában nem hajlandó. És ugye ha nem csináljuk meg ki lesz lecseszve? Még szép, hogy én. Mert legalább nekem legyen annyi eszem... Húgi gyakran elintézi egy "Nem."-mel a dolgokat, de nekem ezt nem lehet. Sőt még azt is elvárják, hogy jópofát vágjak hozzá. Ezen szoktam kiakadni. Nem elég, hogy megcsinálom, amire kérnek, de még vigyorogjak is hozzá? Azt leshetik!

Én meg leshetem a köszönetet. Hiába csinálok meg mindent itthon, teljesen magamtól, és jól... nem veszik észre. Ha azonban nem csinálok meg valamit. Tudom, hogy vannak kötelességeim, nem is arról van szó, hogy dicshimnuszt zengjenek, de soha nem veszik észre. Az ember nem kap pozitív visszacsatolást. És ez nálunk mindig is így volt, nem mostani jelenség. Így nem csoda (szerintem) ha nincs kedvem semmit megcsinálni. Elvégre semmit nem kapok érte, max leszúrást ha nem jól csinálom. Fonyódon sokkal jobban szeretek segíteni. Ott apuval sokkal jobban el tudok munka közben beszélgetni, és ott van jutalom. (Elég egy "Köszönöm." is.)

Most megyek és "semmit teszek" a németkönyv fölött...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.