Minden valószínűség szerint ezután sem fog visszatérni az egy évvel ezelőtti "sokat író srác".

Kriszti ma tölti az utolsó napját az egyetemen. Leszámítva a szakdolgozatvédést, a záróvizsgát, diplomaosztót. Én már nem is emlékszem, hogy milyen volt ez a nap az én számomra. Arra az érzésre viszont nagyon jól emlékszem, ami akkor fogott el, amikor év végén láttam egy - minden valószínűség szerint - elsőst, amint nézi a tanárok nevét az ajtó melletti táblán, majd félénken bekopog, és benyit. Én ott álltam, végzősként, és elfogott a nosztalgia. Eszembe jutott, amikor még minden óra előtt kétszer megnéztem az órarendet, hogy jó terembe menjek. A tanári egy mágikus hely volt, ahová féltem betenni a lábam. Negyedikben viszont már elég sok tanár névről ismert, és kollégának tekintett minket. Olyan is, akin meglepődtem. A Bartók is ismert, pedig hozzá nem jártam gyakorlatra csak előadásra, és ott sem remekeltem, mert nem kötött le a történet-demográfia. Szilvi az egyik - utolsó - sétánk során mondta is, hogy el tudja képzelni, hogy a tanárok rólam beszélgetnek a tanáriban. Ez persze túlzás, de tény, hogy elég sok tanárral jóban voltam, és gyakorlatilag mindegyik meg volt velem elégedve. Persze az más tészta, hogy ennek ellenére csak "jó" lett a diplomám. Ez van. Úgysem fogok vele kezdeni semmit. Valószínűleg.

Mondjuk abszolút nem erről akartam írni. Hanem a fonyódi helyzetről.

Már egy jó ideje itt esz a fene. Már unom. Unom, hogy a Marika nem tud rendet tartani. Hiába takarítom ki - én! - a konyhát, másnap már megint minden tiszta retek. Hiába mosok fel. Ő nagyvonalúan a földre - ráadásul a hűtő és az asztala közé, az útba - dobálja a macskakaját. Sokszor van a macskakajás konzerv az asztalon. Nyitva. Vagy az alutasak. Kiporszívózok a nappaliban. Két napra rá megint lehet, már meg sem látszik, hogy nem rég porszívóztam. Nem tudom, hogy ma mit csinált. Délelőtt eltekertem a Cecáékhoz. Akkor még viszonylag rend volt a konyhában. 4 körül értem haza, és katasztrófa sújtotta övezetet találtam. (Nem itteni mércével, mert az elég durva.) Tegnap előtt kipakoltatta velem a földön lévő dolgokat a spájzból. Gondolom, rendet akar csinálni. Valamit babrált is, de az óta semmi, de amiket kipakoltam azok az óta is a folyosón vannak. Nem tudom, hogy ma mivel foglalatoskodott. Azt nem állítom, hogy nem dolgozik. De lajhár tempóban és inkább trehányul, mint alaposan. Ha valamit meg is csinál nagy nehezen, még azt sem becsüli meg. Hiába tudja, hogy mondjuk 2 napig takarított, legkésőbb egy hét után már semmisem látszik belőle. Don Quijote harca értelmes volt ehhez képest. Ma láttam, ahogy Ceca főz, és felötlött bennem a kérdés, hogy a Marika miért teremt káoszt maga körül főzés közben. Anyu sem csinál kupit. Persze egy nagyobb mennyiséghez vagy több, komplikáltabb fogáshoz több edény kell, de attól még lehet valami rend féle. Marika előszeretettel pucolja a zöldséget a munkalapra, és hagyja ott. Szépen felhalmozza. Aztán a főzés végén kifárad a konyhából, és mindent ott hagy. Sokáig a szemetessel sem volt kibékülve. Mindenféle zacskóba dobálta a szemetet, amit persze szintén a munkalapon tartott. Múltkor mondjuk elcsodálkoztam, hogy a hűtőből kitörölte a hurkalevet, ami kifolyt. Persze nem tudom, hogy mióta lehetett már ott, mert én aznap jöttem. Nem szokása. Mindent összevásárol. Fogalma sincs, hogy mi van a hűtőben. Ott mennek tönkre a dolgok eldugva valahol. A vajat, sajtot, tejet nem szokása visszatenni. Kint hagyja a pulton. Természetesen a kenyérvágóval keni meg a kenyeret, így azt más már nem használhatja. Kénytelen elmosogatni, vagy megpróbálja az amúgy nagyon vacak kenyereket elnyeszetülni egy nem túl éles, sima pengéjű késsel. Gondolom, nem kell ecsetelni az eredményt. Ha főz, akkor sokat főz, és a fele a hűtőben megy tönkre, mert nem bírjuk megenni, és már mást főz. Persze a Petinek általában külön, mert azt kell csinálni, amit a Petike szeret. Nem csoda, hogy nem eszik meg semmit, ha mindig neki ugrálnak.

Na, most egy kicsit kimérgelődtem magamat.

Holnap megyek Bmáriára és befűttök. Holnapután már jön Kriszti és ott leszünk 23-ig, amikoris megyünk Nyáregyházára, és ott karácsonyozunk. Szilveszterre viszont megint visszajövünk, mert itt lesznek keresztanyámék. Jó lesz megint kettesben lenni Krisztivel, és egy kicsit "elszakadni a valóságtól".

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.