Mostanában ritkán van hozzá kedvem. Valahogy nem tudnak lekötni. Nemrég megint kedvet kaptam a Stronghold 2-höz, de nem játszottam vele túl sokat. Arra már nem is emlékszek, hogy mikor játszottam utoljára Cossackot. Lehet, hogy megint játszanom kéne online. Nyelvgyakorlásnak nem lenne rossz, mert németül van meg, és német szerverhez tudok vele csatlakozni. Igaz eddig egyszer játszottunk a Macival online. Jól elvertek minket. Persze nagyon nem a mi stílusunkban kellett játszanunk. (Szigeteken, franciákkal.) Én mondjuk nem adtam magam könnyen, az egyik ellent majdnem sikerült legyaknom, egy váratlan partraszállással. Csak elrontottam. Vietconggal az a baj, hogy már az összes pályát úgy ismerjük, mint a tenyerünket. Tudjuk, hogy hol van az ellenség. Kéne jópár új cooperativ pálya. Mi csak azt játszunk. Egymás ellen nem szeretek játszani. Félek a vereségtől. Vagy attól, hogy sértődés lesz a vége. Mint a húgival. Nagyra volt Cossackos tudományával, erre egy játékban 10 perc alatt legyaktam. Tiszta ideg voltam, nehogy ő jöjjön előbb, de mikor egy rakás siccsel bementem hozzá, még katonája sem volt. Azóta nem hajlandó velem játszani. Az öcsivel meg lőni szoktunk. Abban viszont ő a jobb. Nem hiába játszik annyit. Bár Vietcongban én sem vagyok kutya. (A magam amatőr szintjén.)

Tegnap folytattam a Dungeon Siege 2-t. A karaktereim már 83-asak, és már eliten a harmadik, utolsó, actban tartok. Most indulok el a Zarathot Horn-ra (Vagy mi a szösz a neve. A lényeg, hogy itt lakik a főgonosz. Nem vagyok messze a végétől.). A csapatomat is megújítottam. A 2 csacsit elküldtem, és felvettem egy félóriást "tanknak", és egy elfet dobálósnak. Csak sajnos vagy 10 szinttel le vannak tőlem maradva. Az elfem kifejezetten sokat "pihenget". Fel kell még tápolni őket, így nem mehetek fel velük a "Kürtre".

Régen szerettem játszani. Ott minden olyan egyszerű. El tudtam menekülni a világból. Órákig képes voltam játszani. Főleg a Morrowinddel. Ott felépíthettem a magam kis életét. Házam lehetett, amit nagyon alaposan berendeztem. Mindennek megvolt a maga helye. A könyveket is szépen külön raktam, a sorozatokat egymás mellé. A fegyvereket is típusonként külön tartottam. És ott volt még a pályaszerkesztője, ami talán még a játéknál is jobban le tudott kötni. Megépíthettem álmaim otthonát... középkori kivitelben.

Néha kicsit kétszínűnek érzem magam, amikor másokat ostorozok, hogy gépfüggők. Igaz én nem hagytam gyakorlatilag abba az iskolát, nem ájultam rá a billentyűzetre. De azért fél napokra én is bezárkóztam a szobámba a gép elé. És néha még most is képes vagyok. Ha egyszer elkap a gépszíj...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.