Fényképek

2008.10.04. 18:40

Jövő héten osztálytalálkozó. Az első hivatalos, az ötéves. Jönnek tanárok is. Komolyan kell venni!

Képeket is kértek tőlünk. Ez nagyon jó ötlet, csak az a gond, hogy már talán egy órája is nézegetem a képeket a gépemen, és nem tudom, hogy melyikeket kéne elküldeni. Van pár rólam is, de azokat inkább nem tenném mutatnám meg. (Tanárok is lesznek.) És igazából az elmúlt 5 évben nem is történt velem olyan nagy dolog. Vagyis egyik sem volt olyan, amiről egy rakás kép készül. Nem volt diplomaosztó. Nem nyertem semmilyen díjjat, nem kaptam kitüntetést, nem jegyeztem el senkit, - ebből kifolyólag meg sem nősültem - nem született gyerekem, - szép is lenne! - nem voltam semmilyen egzotikus/távoli helyen. És utálom ha fényképeznek. Persze itthon húgival elhülyülünk, és készülnek a jobbnál jobb képek. De ezek nem publikusak. Meg sem változtam. Ha valaki megnézi a 10 évvel ezelőtti képeket tökre ilyen vagyok. Na jó, nem volt ekkora hajam - de ezt láthatják most is -  nem voltam borostás - ezt is megcsodálhatják most. Gondoltam, hogy rakok be 1-2 képet a túráimról. De egyiken sem integetek mint egy idióta, hogy "Itt is jártam ám!". És nem is tudok szép képeket készíteni. Nekem különben is elég, hogy én voltam ott, és láttam. Aki nem volt ott, annak meg mindegy. És nem voltam olyan különleges helyeken. Nem másztam hegyet, vagy tengerpart vagy más fura hely. Én általában az erdőben szeretek túrázni. No persze nem árt ha az az erdő egy hegyen van. Gondoltam, hogy a szívem csücskéről is küldök képet. De kit érdekel egy kerékpár. Az csak nekem fontos, nekem jelent valamit. Maradtak a sulis képek. De nem akarok előadást tartani a XIX. századi hadviselésről. Sem Bemről, sem Napóleonról, sem Sztálinról, sem Szálasiról... és még sorolhatnám.

És az idő is fontos tényező. Akik személyesen is ismernek, azok tudják, hogy "Ha én egyszer kinyitom a számat. Ha én egyszer elkezdek beszélni..." (Vagy valahogy így.). Rengeteget tudok. Bár nem tudom, hogy ott lesz e kedvem annyit pofázni. Ezért sem lenne jó a töri témába belefogni. Elkezdem magam sztárolni... De hagyjuk is. Inkább a képeket kéne válogatnom.

Arra is gondoltam, hogy nem küldök. De akkor tuti én leszek az egyetlen, aki nem küldött. És az tök égés. Pláne ha belegondolok, hogy az egyetemen arról voltam nevezetes, hogy minden előadásokhoz készítettem bemutatót. De azokat tökre egyszerű volt megcsinálni. Azt szerettem csinálni, mégha néha az egész hétvége ráment, hogy pofás képeket találjak.

Na jó, tényleg nekifekszek...

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr94696190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása