Hivataloskodás

2008.10.20. 21:44

Ma volt benne részem bőven. És holnap jön a ráadás!

A mai nap már hajnali 6:36-kor elkezdődött. Hú de rosszul voltam! Pedig holnap is ekkor kelek. Holnapután meg 4:36-kor. Aztán minden munkanap 4:36. De várom már. Huhú! De most nem ez a téma. A napom tehát egész szörnyen indult és csak rosszabb lett. A buszok olyan szinten késtek, hogy elértem még egy korábbi buszt, ami később jött, mint a kései busz menetrend szerint. Na ezt jól megaszondtam, de azért remélem érthető. Ráadásul Anitával is találkoztam. Ez mondjuk így egy kicsit túlzás. Én türelmesen álldogáltam a buszmegállóban, amikor a nővére lehozta kocsival. Beálltak a buszmegálló mellé, de nem szállt ki. Meg is értem, elvégre nem volt meleg. Csak akkor szállt ki, amikor már kifordultunk a busszal, pedig akkor még nem jött a következő. Nagyon úgy festett a dolog, hogy nem akart velem találkozni. Persze lehet, hogy ennek az egésznek semmi köze hozzám. Elképzelhető. Majd meglátjuk holnap reggel, hogy megint összefutunk e, vagy ez egy egyedi eset volt, hogy ezzel a busszal ment. Lehet, hogy nem is munkába ment, mert akkor el kellett volna jönnie azzal a busszal, amivel én mentem, ha nem akart volna elkésni. Persze valószínű így is késett volna. De hagyjuk is...

Olyan ügyes voltam, hogy még nyitás előtt odaértem a munkaügyre. Mondjuk szerencsére nem kellett sokat várnom... a bebocsátásra. Bezzeg az ügyintéző nénire! Csak fél 10 után kerültem sorra, pedig én - lettem volna - az első - ha egy srác be nem kommandózik elém. A néni a papírügyekkel bajlódott. Már igazán kezdtem unni a banánt, pláne, hogy arra számítottam - én kis butus -, hogy 9-re itthon is leszek. Ezt mondjuk a szemészettel kapcsolatban is bebuktam. Nagy nehezen sikerült bejutnom, és a papírokat is elrendeztük. Nem volt semmilyen kellemetlen meglepi, mint a németnél. Szerencse. Bár én már olyan jó kis érveket találtam ki magamnak, hogy miért is jó, hogy nem vettek fel, hogy szinte a kedvem is lement az egésztől. Az mondjuk nagy kiszúrás a néppel, hogy minden nap meg kell venni a jegyet, nem lehet bérletet venni. Ez tök nagy szívás. Minden nap egy marék apróval mászkálhatok a zsebemben.

Aztán jött a posta. Itt mondjuk nem volt sok dolgom, csak egy levelet adtam fel Vadász mesternek. De azért itt is várnom kellett egy pöppet. Még jó, hogy az a srác nem furakodott be elém - csak akart. Ha az ember a sorban nem mászik az előtte álló nyakába, akkor hajlamosak azt hinni, hogy nem is oda vár, csak éppen ott fáradt el, és megpihent egy pöppet. ezt utálom. Nem tudják az ember privát zónáját tiszteletben tartani. Éppen csekket fizetne be, vagy máshol személyes adatokat ad meg, de a következő már a nyakába liheg. Undorító! Mintha akkor hamarabb sorra kerülne!

Mivel még sok-sok időm volt a következő buszig, benéztem az APEH-hez is. Nem mintha olyan jó dolog lenne az APEH-hez menni, de kénytelen voltam. Eddig ugye én fizettem a TB-m, de most "keresetpótló juttatásban" részesülök, és ebben benne van a TB is. Sőt a magánnyugdíjpénztár is, ezért holnap olyant is kell szerválnom. Szóval megint mehetek be hivataloskodni. Az APEH irodában meglepően kevesen voltak, és meglepően gyorsan sorra kerültem. A néni egyébként egész kedves. Annyira nagyon, hogy már-már halálfélelmem lett, amikor megjelent egy néni egy 1 év körüli kislánnyal, és bement. Aztán pár pillanattal később megjelent egy másik nő ugyanabban az ajtóban, ugyanazzal a gyerekkel. Vagyis az ikertestvérével. Micsoda örömködés lett belőle! Az épületben több hivatalnak is vannak irodái, és hirtelen mindenhonnét nők özönlöttek elő, és felnőtt mivoltukat meghazudtoló hangokat hallatva letámadták a két kislányt. Az anyuka, és a nagymama - Valamelyik, vagy tán mind a kettő itt dolgozhatott. De legalábbis jól ismerték az itt dolgozókat. - persze dagadt a büszkeségtől. Féltem, hogy ott helyben fogok megőszülni, de még előtte tuti, hogy bevizelek. Miért is lenne egy közhivatalban a szegény halandók által is használható WC!? A közelben levő városházán is csak a személyzet számára fenntartott van. Legalábbis én csak azt találtam, mert az jól látható helyen van. De nem találtam utalást, hogy nyilvános hol lenne. Mint ahogyan a munkaügyön sem. Persze ha kinyitom a szám, és megkérdezem, akkor lehet, hogy lett volna, de annyira nem volt sürgős - és már majdnem az egész épületben voltam, de nem láttam sehol. És gondoltam csak illene kiírni, hogy merre van. Nekem mondjuk nincsen gondom a vizelet visszatartással, simán hazaértem, de attól még bosszantó. De legalább a babázás nem tartott sokáig, és én is hamar végeztem. Csak ki kellett tölteni 3 űrlapot, és kész. És nem is kellett sokat várnom a buszra az állomáson.

Itthon aztán szétszedtem anyuék gépét, ami persze az én szobámban volt. Már nem használták, mert ugye most fordított helyzet állt elő, a húgi van távol, és engem esz a penész itthon. És már régi is volt. Még Intel P2-es, de a Morrowind, ha nem is simán de futott rajta, amikor még én használtam... kb. 7 éve. Még Dietertől kaptam. Nagyon jó kis gép volt. Az XP is futott rajta. Ha nem is túl gyorsan. De már eljárt felette az idő. A tudása anyuéknak még elég lett volna, de már halódnak az alkatrészei. Már lassan - több mint(?) - 10 éves gép. Kiszolgálta az idejét. Most azért sokkal több a hely az asztalomon. A 17"-os CRC monitor nem kevés helyet foglalt. A gépről az adatokat átmentettem húgi gépére, mely családi gépként is szolgál. Egyúttal ki is ganyéztam. A házat kiporszívóztam, és a vinyókat töredezettség mentesítettem, felraktam az avast!-ot - és persze le is futtattam egy teljes keresést - frissítettem a Spybot-ot - és persze azt is végignyomattam. Találtam is több mint egy tucat vírus gyanús fájlt, és trójait. Egész délután ment a gépe.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr55723814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása