Elég régen írtam már. Sajnálom - bár nem tudom, hogy ti is így vagytok e ezzel -, de sok dolgom volt. Nem is tudom hogyan, és hol, fogjak hozzá.

Barbival volt pár nap mosolyszünet szerűség, amikor kissé feszült volt a viszonyunk, de ez szerencsére rendeződött. Nagyon szeretem ezt a lányt! Magam sem értem, hogy miért. Egyébként már a barátjával is megbékéltem. Persze ez nagyban betudható annak, hogy nekem is jól alakulnak a dolgaim. De erről később.

Lili. Rég beszéltem vele. És nem hiányzik igazán. Ha rám ír, akkor beszélünk, ha nem, nem. Persze ha beszélünk akkor gőzerővel udvarolok neki... de ez nem komoly. Vagyis komoly, mert komolyan gondolom a bókokat, de - már - semmi esélye FuraLány mellett.

FuraLány. Hát szörnyűűű... Ez az ő szavajárása. És a kényeslányos hangján ez olyan... imádni való! Imádom a hangját. Erről tanúbizonyságot is tettem párszor. Eddig kb. 1,5 órát beszélgettünk telefonon. 4 részletben. A legutóbb 41 percet! Igaz, hogy 22 óra után, de így sem 2 fillér volt. De nem bántam meg. Egyrészt mert tényleg imádom hallgatni, másrészt meg előfizetéses lettem, és a kártyán lévő pénzt le kell beszélni.

FuraLánnyal minden rendben van. (Kopp, kopp, kopp.)  Olyannyira rendben, hogy meg is ijedtem egy kicsit. "Ebből tényleg lehet valami! Valami komoly." És ez megrémített - egy kicsit. Még nem volt hosszú és komoly - igazából semmilyen - kapcsolatom.

Minden rendben van. Minden este beszélgetünk. Sokat. És mindig nehéz megválni egymástól. A 41 perces telefonálás sem volt betervezve, csak valahogyan mindig talált valamelyőnk - általában én - valami új témát.

Elnézést, de fáradt vagyok. Minden energiámat leköti FuraLány. Szeretnék írni, mert lenne miről... csak fáradt vagyok. Ami szabadidőm van, azt vele töltöm. Ez talán nem olyan nagy bűn... Blogolás szempontjából szerencsésebb a depressziós, és csalódottság, a magányosság. Ezekkel most nem szolgálhatok. Étvágyam mondjuk még mindig nincs, pedig híznom kellene, mert FuraLány nem szereti a gizda pasikat.

Gondolkoztam rajta, hogy vajon mit is érzek FuraLány iránt. És amit érzek, azt miért érzem? Nem jutottam dűlőre. Barbi nagyon látványosan boldog. A képein egyértelműen látszik, hogy szerelmes. Én viszont nem érzem ezt magamon. Vagy nem is tudom... Nem vagyok ilyen látványos, és talán belül sem élem úgy meg. Ha FuraLányra gondolok mindig nagyon hiányzik. Ha beszélek vele néha a notimat szeretném átölelni annyira vágyok őt átölelni. És ugye ez a csók dolog. Tényleg komoly dolog, hogy megléptem. És nagyon sok közös is van bennünk. Mégis, mindezek ellenére félek tőle, hogy csak egy pótlék. Nagyon akartam már valakit, és ő pont kapóra jött. Másrészről viszont nem cserélném le senkivel. Még Barbira sem! Lilire sem! Szóval nem tudom, hogy most mi is a helyzet. Nem szeretném becsapni, felültetni, mert... szeretem. Legalábbis most azt hiszem, hogy azt érzem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.