Tegnap hazament FuraLány. Vegyes érzelmekkel vettem tudomásul. Hiányzott már a megszokott életem, ugyanakkor vele is nagyon jól éreztem magam. Rossz volt arra gondolni, hogy az üres lakásba megyek "haza". Nem fog senki sem ülni a gép előtt. Senki sem nézi az M1-et... De szerencsére nem is volt olyan szörnyű. Egy levél várt a gép mellett. Egy nagyon kedves levél. És persze az is segített, hogy egyből elfoglaltam magam. Nekiálltam ebédet készíteni, majd később az egész alsó szintet kitakarítottam. És persze FuraLánnyal is beszéltem msn-en!

És Húgival is beszéltem. Most szakítottam rá időt. Szememre vetetett - hozzáteszem, hogy teljesen jogosan -, hogy elhanyagoltam az utóbbi időben. Valóban FuraLánnyal foglalkoztam a legtöbbet, és mellette nem nagyon maradt energiám másra is - ugye a blogot is teljesen elhanyagoltam. Megpróbálok ezen változtatni, mert tudom, hogy nem jó ez így.

Húgi megkérdezte, hogy boldog vagyok e. És még mindig nem tudom! Nagyon jó volt ez a két hét, de nem éreztem azt soha, hogy "Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen..." Persze nem biztos, hogy ezt kell ahhoz éreznem, hogy azt mondhassam,  "Boldog vagyok". Én arra gondolok, hogy a nagy szerelem hiányzik nekem. FuraLányt nem szeretem olyan hevesen. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem nagyon! Csak érdekes módon nem hiányzik ha nem vagyunk együtt. Nem gondolok rá annyit. Persze néha a monitort is majd' megöleltem, annyira szerettem volna átölelni. Nem egyszerű... No persze mi az!? Igazából agyaskodni is kár ezen. A lényeg, hogy nagyon jól éreztük mind a ketten magunkat - eddig - nem volt semmi gond.

Szóval a végeredmény... pontosabban egy leírás a kísérlet lefolyásáról:

Fura volt megint látni. Nem tudtam hogyan köszöntsem. Csókra gondoltam - és az is lett volna tán a természetes - de mégsem az lett. Ha jól rémlik még puszi sem volt. Esett az eső, a keze tele volt, nálam is esernyő volt. De mindegy is! "Otthon" bepótoltuk. Én ugyebár minden hétköznap tanfolyásra jártam és őt egyedül hagytam. Rossz volt reggel felkelni, de nem lehetett lógni. Vagyis lehetett volna, de akkor igazolást szerezni, meg bepótolni az anyagot... és nem is engedte volna. Délután, mikor hazaértem nekiálltunk főzni. Nagy főzést csak egyszer csináltunk, amikor brassóit csinált... életében először. Egész finom lett. A krumpli pucolásban természetesen én is segédkeztem. Pár napig csak én mosogattam, majd felváltva. Mondjuk egyik este mondta, hogy majd másnap délelőtt elmosogat helyettem. Ez nagyon jól esett. Kaja után általában csendes pihenő következett. No persze ez gyakran meghiúsult. Állandóan zaklattam... ahogyan ő fogalmazott. De nem tehetek róla, hogy szeretem simogatni, ő viszont néha annyira érzékeny, hogy hozzá sem lehet érni, mert egyből csiklandik neki. Később rájött, hogy én is csikis vagyok, és ebből komoly "csaták" lettek. Aztán fürdés. Általában külön-külön, de a végén már többször is együtt. Csak sajnos keskeny a kád, és nehezen fértünk le. Aztán irány ismét az ágy, és alvás... vagy egyéb szabadidős elfoglaltság.

FuraLány kedvéért még hajbalzsamot is kente a hajamra, hogy még selymesebb legyen. Kézkrémet is használtam. Igaz azt magamtól, mert már sebes volt a kezem, annyira kifújta a szél. Dorozmás volt. Ez a szó nagyon tetszett FuraLánynak. Fel is jegyezte. Mint ahogyan a gyalogfészert és a büdösbőrüt is. Ez utóbbit a buszos mondta, nem én.

Hirtelen ennyi jut eszembe, amit leírnék...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.