Mi történt?

2009.02.23. 19:30

Első és legfontosabb: FuraLány keresztanyja meghívott - természetesen FuraLányon keresztül - a lánya szülinapjára. És én persze igent mondtam. Nem lesz egy olcsó mulatság, és egy csomót kell vonatoznom, de ez nem tarthat vissza. Kíváncsi vagyok már az anyósra és az apósra.

Kevésbé fontos, hogy egész jól megy az angol. Bár már kissé belefáradtam a sok utazásba és várakozásba. Most már nem én vagyok az osztály bajnoka, de nem is izgat. Most már egyébként Kata is bosszant egy pöppet. Nagyon nyomulós. Mindig mondja, még ha nem is tőle kérdezték. Túlbuzgó. Ez egy kicsit zavar. No nem azért, mert én török az eminens címére! Kár is több szót pazarolni rá. Arra viszont nem, hogy ma ÁlomarcúLány azt mondta, hogy szeret. No persze nem úgy! És nem is túl komolyan. Inkább csak azért mondta, hogy Petit bosszantsa. Vele szokott szünetekben a kanapén feküdni/ülni, és ő ül mellette. Mondta is neki - Álomarcúnak -, hogy engem csak szeretni lehet. Nem nagyon tudtam, hogyan is reagáljak. Valószínű ez volt a helyes. Egyébként én is bírom őt. Ő az egyik kedvencem. Mi vagyunk a 3 barátnő! Álomarcú, Szimonetta és Lukrécia. Reggel az volt az első kérdése Szimonettától - aki lent cigizett -, hogy én ott vagyok e. Szóval ha nem is úgy, de tényleg szeret.

Még kevésbé fontos: Voltam ma fodrásznál. Végre megszabadultam a sörényemtől. Kezdett zavarni. Jobban mondva már zavart egy ideje. Túl dús, és erős. No persze ez nem akkora katasztrófa, de azért volt vele gondom. Bár a LEGO haj kezdett tetszeni.

Teljes mértékben érdektelen: A BattleKnight-ban mind a két szerveren rendháború volt, és én mind a kettőben aktívan részt is vettem. És meg is nyertük őket. És miledi megtámadott. És pucéran, mert emlékezett rá, hogy arra kértem. Én írtam neki egy levelet, mire meghívott a rendjébe. A kettes szerver legerősebb rendjébe! Én visszautasítottam, de akkor is komoly fegyvertény, hogy meghívtak. Persze nem azért, mert olyan erős vagyok. A leveleim miatt. Szükségük van ilyen mókás tagokra, hogy feldobják a rendet.

És még írhatnék az ököritófülpösi kis csajról, de azt hiszem előbb el kéne magyaráznom, hogy ki is ő... így inkább hagylak titeket kétségek közt hánykódni... Na jó! Röviden: Írtam neki a városkánk miatt még régen. Erre felvett msn-re, és beszélgetni kezdtünk. Elég elborult a csaj. Barbinak és FuraLánynak is meg szoktam mutatni a beszélgetéseinket, és mindig jól szórakoztak rajtuk. De volt egy-két húzása. Le is volt egy darabig tiltva. De tegnap feloldottam a tiltást, és megint beszéltük. Barbira terelődött a szó, és ő lekurvázta. Én fogtam magam, és szó nélkül tiltottam és töröltem. Ez már nem az első dobása volt. Betelt az a bizonyos pohár!


 

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr65961483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása