A változatosság kedvéért nem én voltam beteg - Én soha nem vagyok beteg! -, hanem a Kiccsim. Sajnos így a teljes program dugába dőlt...

Szerencsére pénteken nem kellett menni tanfolyásra, csak annak, aki még akart gyakorolni a hétfői szóbeli vizsgára. Én persze nem akartam. Most nagyképűen fog hangzani, de semmi szükségem rá. Így is csoda számba megy, hogy milyen jó vagyok. A vizsgafeladatokat is kb. 50 perc alatt befejeztem, míg másoknak 60 alatt sem sikerült.

El is felejtettem. Csürtörtökön volt az írásbeli vizsga. A számtech része nem volt nehéz, de a projekt és a munkajog/vállalkozói ismeretek az volt. De az is csak azért, mert nem nagyon tanultuk, és nem is érdekel senkit, és... Mindegy is. Már túl vagyunk rajta, már nem lehet változtatni az eredményen. Holnap meg jön a szóbeli része. Nagyon idióta tételeink vannak! Nem is nagy lehet, és nem is nagyon akarok rá felkészülni. Ez már csak számtechből lesz, szóval igazából nem lesz - nem lehet - húzós.

Jelenleg Fonyódon tanyázok, mivel Kéthelyen nincs, illetve nem volt net. Ez még önmagában nem is lenne katasztrófa, de így nem tudtam volna az én Kiccsimmel beszélgetni. Illetve csak telefonon, ami elég húzós lett volna, tekintve, hogy rengeteget beszélgetünk. Fonyódon viszont csak egy sima ágyam volt, amin nem fértünk volna el - kényelmesen. Szentgyörgyről lett elhozva egy kanapészerűség, amit ki lehet húzni, és akkor "1,5 személyes" lesz.  Kedden mentünk el érte apu egyik ismerősével, mert neki kisteherautója van. Amiben allig tudtunk betuszkolni, mivel a hátsó ülés nem dönthető, és hiányzott 2 centi ahhoz, hogy a lábát át tudjuk emelni rajta, hogy ne lógjon ki hátul. Ezzel kb. egy órát szenvedtünk. De még ezelőtt az ajtó másik szárnyának kinyitása is eltartott vagy 20 percig. De lényeg, hogy sikerült. Idehaza aztán a szobába való betuszkolás volt nagy atrakció! De ezt is megoldottuk. Illetve apu oldotta meg. Tehát az ágy kalandos úton megérkezett. Szerencsére pont passzentos a fal és a szekrény közé. És én is pont belepasszolok. Ha pár centivel rövidebb lenne, akkor már nem férnék el rajta.

Csütörtökön minden készen állt a Kiccsim fogadására. Meg is érkezett időben. Bevettük magunkat a szobába... és nagyon ki sem mozdultunk. Este még kisétáltunk a mólóra, hogy megmutassam neki a Balatont este - jobban mondva éjszaka. Tetszett neki - ami ugye nem is csoda. Mikor azonban hazaértünk, már nem volt a legjobb bőrben. Belázasodott és a torka is fájt. Kénytelen voltam lemondani a hétvégére tervezett programokról - korizás, Cecáék meglátogatása. Persze a hétvége így is jó volt. A lényeg, hogy együtt voltunk. A szobából szinte ki sem mozdultunk. Jobban mondva én igen. Én főztem a teát az én Kiccsimnek. Rumos teát. És meg kell, hogy mondjam, hogy mindig nagyon finomra sikerült. Mondta is a Kiccsim, hogy meg fog tartani teát készíteni. És tükörtojást sütni. Cukorborsó főzelék volt szombaton - én rendeltem, mert ő is nagyon szereti, és a Marika nagyon finomat tud - és én sütöttem a tojást. Általában nem én csinálom, szóval gyakorlatom az nem sok van. Mégis nagyon jó lett! Szép és finom is.

A hétvégéről igazából nem tudok nagyon sok dolgot mesélni. Nagyon jó volt, hogy a Kiccsim itt volt velem. Állandóan össze voltunk gabalyodva. Vagy ő bújt hozzám, vagy én őhozzá.  Nagyon jó volt! Persze ha nem lett volna beteg, akkor még jobb lett volna...

Ezt majdnem el is felejtettem: Kiccsim és macska. Ha jól rémlik, akkor még nem említettem, hogy a Kiccsim imádj a macskákat. Nos itt Fonyódon van egy gyönyörű, fiatal cica. A Kiccsim rengeteget zaklatta. Annyira imádnivaló volt, ahogyan beszélt hozzá, ahogy játszott vele... Ezt igazából le sem tudom írni. Ezt látni kellett volna. (Fel is vettem telefonra egyszer...)

Rövid híreink következnek:

Abbahagytam a BK-t. Még az ötös szerveren is írtak páran, hogy kár értem. A kettesen meg egész komoly visszhangja volt, tekintve hogy helyettes voltam.Talán nem túlzás azt mondani, hogy szerettek. Bár nem tudom, hogy miért...

Elküldtem a pályázatomat a történész állásra. Nem fűzök hozzá komoly reményeket. Majd meglátjuk, hogy mi lesz. Igazából már kezdek rájönni, hogy a pillanatnyi kudarcok később jól jönnek. Itt van ugye a "nőzés". Mennyire csalódott voltam a kudarcok után. Most viszont belátom - persze utólag mindig könnyen okos az ember -, hogy így volt jó. Nem illettünk volna össze. Legalábbis annyira semmiképp, mint a Kiccsimmel. Mellette boldognak érzem magam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.