Délelőtt még csak ez lett volna a téma, de azóta voltak történések.

Szóval ma nem volt maradásom itthon, és elkerekeztem Fonyódra. De előtte még segítettem anyunak leszedni a függönyöket, lehúzatolni, kiporszívóztam... és korán keltem! Lényeg, hogy leléptem, mert mehetnékem volt. Már több, mint egy hete itthon vagyok. Nehezen bírom. Kellett egy kis levegőváltás. És a Marika nénit is régen láttam, elmentem meglátogatni. Ráadásul pont Mária nap van, szóval tiszta haszon. Útközben persze beugrottam Cecáékhoz. És pont jókor érkeztem! Mint mindig... Segítettem becipelni a mosógépet. Igazából vele szerettem volna beszélni, elvégre panaszkodott kainban, hogy le van maradva az eseményekkel. De nem volt rá alkalom. Azért mondjuk annyira nem tört le a dolog. Túlélem... és szerintem ő is.

Tehát bangaliliomok. Apu így nevezi a nyaralókat. Ő sem van oda értük. No persze belőlük élünk, de attól még annyi idióta van köztük, hogy hihetetlen. Tehát délelőtt a megszokott úton tekertem Fonyódra, másfelé nem is nagyon lehet, és feltűnt, hogy mennyire el van néptelenedve a Balaton-part. Igazából én sem szeretem a népeket, de nélkülük bizony elég sivár a környék. Csinos hölgyikék sincsenek már, akiket el lehet nézni útközben. Semmi! Egy traktoristával találkoztam, akit gyorsan meg is előztem, de forgalom is alig volt. Gondoltam rá, hogy talán azért visel ez meg most, mert máskor ilyenkor már suliban voltam. De most nincs iskola! Végeztem. Az elmúlt 16 évben minden szeptember az iskolakezdésről szólt. Mostanáig. És ez elég nagy változás. Ha tetszik, ha nem, egy korszak lezárult az életemben. Mondjuk már korábban is észrevettem, hogy szeretem a nyüzsgést. Persze nem egyedül. Ha van társaságom, akkor nem zavar. Egyedül természetesen igen, hiszen, akkor jobban kihangsúlyozza, hogy én egyedül vagyok. És gyakran vagyok egyedül.

Aztán elértem Fonyódra. Bementem apuhoz, és Klau anyukája is bejött a boltba vízért, de nem beszéltünk egymással. Aztán én hazamentem, meglátogattam a Marika nénit, elbeszélgettem vele egy kicsit. Nagyon beteg, mindkét combcsontja el volt törve (és más bajai is vannak), nem tud felkelni. Egész nap fekszik a szobájában. Szóval örült annak, hogy valaki beszélgetett vele. Aztán levittem apunak az ebédet. És még maradtam nála egy kicsit, amikor... bejött Klau egy üdítőért. Lent volt a boltjukban suli után egy kicsit. De én nem mentem át! Pedig gondoltam rá. Aztán már indultam volna haza, amikor látom, hogy elmegy az ajót előtt. Ment haza. Gondolom. Én is elindultam, de gondoltam egyet, és nem a hegy alatt mentem, mint szoktam, hanem felmentem rá. Mivel úgy tudom, hogy a Fő utcában lakik, és úgy gondoltam, hogy ott fog felmenni, és akkor találkozunk. De nem jött össze. Annyira nem is bánom. A tekerés viszont jó volt. Amikor Fonyódon hordtam az újságot, minden reggel feltekertem ezen az úton. Egy kicsit nosztalgiáztam. Aztán a másik oldalon kiéltem magam, és csak a hegy alján fékeztem.

Aztán hazaértem. A Béla már itthon volt. De a ruhák nem voltak beszedve. Én fogtam magam, és anélkül, hogy bementem volna, összeszedtem őket. Aztán mindjárt nekiálltunk a festésnek. Nagyon jó móka volt! Jó kis babramunka. És este, 3 óra festegetés után jött a, nem is annyira, meglepetés: holnap nekem kell befejezni! Reggel korán álljak neki, mert délutánra már rossz időt mond. Ketten 3 óra alatt nem tudtuk a felét lefesteni, akkor majd én holnap délelőtt be tudom fejezni. Talán be is tudnám, de nem vagyok 4-5-6 óra hosszára hitelesítve. El fog kapni kb 3 óra után az idegbaj, és már nagyon fogom unni. Pláne, hogy egyedül kell csinálni. No nem azért baj ez, mert Béla olyan jó társaság, csak rossz arra gondolni, hogy egyedül kell csinálni.

Ez van. Mára ennyi. Anita még nem írt. Szerintem nem is fog.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.