Álomfejtők figyelem!

2008.09.16. 11:30

Elég fura álmom volt. Vagyis nem is tudom...

Az Anitával, illetve róla, álmodtam. Pedig aztán nem is körülötte forogtak a  gondolataim. A fura az volt benne, hogy álmomban is álmodtam. De ez az álom teljesült. A lényeg, hogy hosszú idő után válaszolt. (Erre egyébként már semmi esélyt nem látok.) És most jön a röhejes rész! Azt írta, hogy azért nem írt eddig, mert nem tudna csak a barátom lenni. (Ezt Szilvi mondta nekem.) Ő mindigis szeretett engem. (Vagy valami hasonló. És ezt is visszavezethetem Szilvire, aki azt mondta az utolsó szakítás után, hogy én leszek az, aki mindig szerelmes lesz kicsit. Hát nem tudom...) Aztán felébredtem az álmomban. Megnéztem a leveleim, és szó szerint ugyanaz állt benne, amit álmomban mondott. Majd valahogyan találkoztunk (Vannak sötét foltok, és természetfeletti történések az álmaimban. De kiében nincsenek!?) és ő teljesen zavarban volt, hogy azt írta, és nem tudta, hogy most mi lesz. Erre én megcsókoltam. És úgy éreztem, hogy én is mindig őt szerettem.

A Szilviával kapcsolatos összefüggésekre most jöttem rá, hogy leírtam, és átgondoltam az álmom. Körülötte már gyakrabban járt az eszem. De az is tény, hogy réges-régen (egy messzi-messzi galaxisban...) mi ketten nagyon jól kijöttünk. Soha nem volt a "barátnőm". Egy másik Anitával "jártam" (Erős idézőjellel!), aki szintén osztálytárs volt. Volt azonban talán egy fél év, amikor nem a fiukkal játszottam, hanem mindig az Anitához mentem át. Nem papás-mamást játszottunk, még mielőtt valakit elragad a fantáziája. Igazából nem is tudom, hogy miket. Az ugróiskolára emlékszek, és, hogy a hintaágyukban ültünk és beszélgettünk. És ez felsőben volt, nem még dedóban. Nagyon összeilletünk. Ő is olyan kis nyugodt visszahúzódó volt, és én is hasonló. Talán ezért gondoltam/gondolom, hogy most is jól összepasszolnánk. Még ha nem is mint egy pár, hanem mint barátok. De nem tudom, hogy mennyit változott azóta. Persze én is sokat változtam. Remélem előnyömre.

Kíváncsi vagyok, hogy egy agykurkász mit sütne ki ebből. Anita csak Szilvi kivetítése volt az álmomban? Szunnyadó érzelmek Anita iránt? Kétségbe esett barátnő keresés? (Még ez a legvalószínűbb.) Hiretelen nincs több ötletem.

Nemrég Klaudiáról is álmodtam. Az nem volt ilyen komplikált. A "randink" alkalmával kint ültünk egy mólón, és beszélgettünk. Kb ennyit is terveztem, most csak annyiban változott meg, hogy hideg van, szóval valahová be kéne ülni, egy "eccségbe". Bár nem tudom, hogy hol fogok a Balaton-parton az izlésemnek megfelelő helyet találni ilyenkor. De visszatérve az álomra. Jöttek a kényesebb témák, szerelem stb. (A szex nem!) És elcsattant egy csók! És azt hiszem, hogy utána nem jött visszakézből egy pofon. Igaz, hogy arra már emlékszek pontosan, hogy ki is volt a kezdeményező. Ahogyan magamat ismerem, nem én. Azonban ez egy álom volt, szóval akár én is lehettem. Itt megszakadt a felvétel...

Ez most azért jutott eszembe, mert sokat agyaskodtam (Mikor jön már az a zoat?) Klaudiával kapcsolatban. (Anitával kapcsolatban nem kell sokat. Előbb kapok levelet a köztársasági elnöktől, mint tőle.) Igazából nem tudom, hogy mit is szeretnék. Mi lenne a legjobb? És azt sem tudom, hogy hányadán állunk. Nagyon kedves leveleket ír... de nagyon ritkán. Elfoglalt. De ugye az embernek arra van ideje, amire akar. Ha igazán akarja. Ha nem... És igazából a barátja nagyon zavar. Nem a személye konkrétan, hanem, hogy van. Tényleg nem tudom, hogy mi lenne a legjobb. (Egyáltalán nem létezni.)

De optimistára sikeredett a vége!... De annyira odapasszolt ez a Lovecraft idézet.

Summa summarum, az álmaimban minden remekül alakul. A való életben már kevésbé. Anita nem válaszol, Klau csak nagyon ritkán (De akkor boldoggá tesz.), Szilvi pedig hiányzik.

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr65665861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása