Nagyon kreatív a cím tudom. De kb erről fog szólni.

Ma reggel, elnézést, délelőtt be kellett mennem Marcaliba a munkaügyre. De utálatos egy hely! Nem maga a marcali kirendeltség, az egész. Bár, legalábbis itt, elég kedves emberek dolgoznak, de akkor is. Az összes közül ezt utálom a legjobban. Persze, mivel ide nem jókedvében megy az ember. Ha ide kell járnia az bizony nem jó! Persze, egy hivatalba sem szórakozásból megy az ember, de ha ide jön, az azt jelenti, hogy nincs munkája. (Tudom, hogy ezzel nem mondtam újat.) És ez engem nagyon zavar. Az is, hogy nincs melóm, és nem függetleníthetem magamat végre (De várom már azt a napot.), de az is, hogy kikkel kell közösködnöm. Tudom, hogy sokan nem tehetnek róla, hogy éppen nincs melójuk, de nagyon sokan tehetnek róla! Ha az ember igazán akar, akkor találhat magának munkát. Betanított munkásokat állandóan keresnek itt Marcaliban. Igaz, hogy tesztet kell írniuk, és ez kifejezettem a kisebbség kiszűrésére irányul az egyik gyárban. És azt is tudom, hogy van, aki nem bírná, mert egészségügyi gondjai vannak. Nem tudna 8 órán át ülni, vagy éppen állni. És az sem túl vonzó, hogy elég komoly normák vannak, miközben nem, vagy alig kapnak többet a segélynél. Ki akar így dolgozni!? Hogy én miért nem megyek el? Mert most az első a nyelvvizsgák megszerzése. (Akkor mi a fenéért írogatok, ahelyett, hogy tanulnék!?) És persze többre is vágyok. Elég sznob vagyok, és a négy év alatt elég komoly igényeim fejlődtek ki. No nem olyanok, amiket csak 7 számjegyű fizetésből lehet biztosítani, de azért 6 kell hozzá. Persze mindenki ezt szeretné. Vagyis sokan többet. Én nem akarok egyből főnök lenni, én nem akarok titkárnőt, szolgálati autót, nyaralót etc. Csak egy öltönyös melót, amivel annyit lehet keresni, hogy az ember mondjuk évente el tudjon menni egy hétre nyaralni (Nem a Bahamákra.), és tudjon félrerakni. Talán nem olyan egetrengető kívánság.

Visszatérve a munkaügyre: az ING-től jött egy csóka toborozni, és behívták a diplomásokat. Legalábbis, akik bent voltak velem, ők diplomások voltak. Egész jól lehet ott keresni. De nem az én világom. Még jogsim sincs, szóval még ha érdekelne is, akkor is előbb egy jogsi kéne, ami idő, és persze pénz. És ugye az embereket sem szeretem. Az újságozásban is azt utáltam a legjobban, ha menni kellett beszedni a pénzt. Utáltam házalni. Szóval nem igazán az én műfajom.

Hazafelé egész úton azon gondolkodám... helyett a buszon egy kishölgy (No nem annyira kicsi, mint Klaudia.) mellé ültem, mivel nem nagyon volt szabad hely. Gondoltam rá, hogy szóba kéne vele elegyedni. De aztán meggondoltam magam. Viszonylag hamar le is szállt. Gondolom Lókon dolgozik a csárdában. A szomszéd fia ott pincér, szóval esetleg majd megérdeklődöm. De ennek kicsi az esélye. Elég nekem a mostani "nőimre" várni. Nem kell nekem még egy...

Aztán idehaza jól beebédeltem. Dará(z)stészta volt. Ezzel ugye nem lehet elmenni az erdőre fát vágni, mint ahogyan apu mondani szokta. (Ő dolgozott favágóként, szóval tudja miről beszél.) Csak eszi az ember, de igazából semmi. Fél óra múlva ugyanolyan éhes lesz. De ennek ellenére szeretem. Jó sok lekvárral. De nem ám akármilyen bolti vacakkal, hanem drága kedves édesanyám őszibarack (És nem Obama!) lekvárjával. Úgy jó ha szinte úszik a tészta a lekvárban. Ma is megettem majdnem egy fél üveggel. De gondolom ez aztán végképp nem érdekel senkit.

Aztán készítettem pár képet a krumpliból fogpiszka témáról. Csak sajnos nem tudtam rendesen megszerkeszteni őket, szóval egyelőre nem teszem közkincsé.

Aztán, mivel németezni nem volt kedvem, izmoztam egy kicsit. Közben persze notiról szólt a zene. Ez csak azért érdemel említést, mert amikor végeztem és leültem a gép elő, megmozgattam az egeret, hogy bekapcsoljon a monitor, és akkor... megláttam, hogy a Gmail Notify ikonom kék. (Ez azt jelenti, hogy van egy bejövő levelem.) Rákatt. Jön föl az értesítés jobb alul, iwiw... Klau mindig itt ír, nem sikerült még rávennem, hogy rendes emaileket küldjön. Szív nagyot dobban, ilyen korán még nem írt... És most sem! Anett bejelölt ismerősnek. Csak egy Anettet ismerek, a volt oroszos csoporttársam. De nem ő volt, hanem egy számomra teljesen ismeretlen (facér 19 éves), aki szintén ide járt általánosba. Persze visszaigazoltam, hogy ismerem. Nem szoktam ezzel szívózni. Ha neki jól esik, engem nem zavar. Különösebben nem érdekel. Bár most hálás vagyok az iwiw-nek, hogy megtaláltam Klaut, és most levelezünk. És ha minden jól megy, akkor holnap találkozunk. (Remélem a Balázs nem volt olyan szorgalmas/féltékeny és nem keresett meg, és olvassa ezt. A Klau nem hiszem, hogy olvassa. Túl elfoglalt hozzá...)

Eddig nagyjából ennyi. A tanulást úgy érzem ma sem viszem túlzásba. A következő 3 nap meg esélytelen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.