Had legyen már meg 22-én a 22. bejegyzésem...

Aki még nem tudná, ez a kedvenc számom. Hogy miért? A válasz egyszerű, és logikus. (Szerintem.) Általánosban a kettes volt a kedvenc számom, mert mindenben második voltam. (Általában.) Aztán gimnáziumban tettem egy kitérőt, és a 36 lett a nagy favorit. Innét a 36 az emailcímemben. Valahogy mindig ráéreztem, hogy Píttől, a padtársamtól, 36-kor kérdeztem meg, hogy mennyi az idő. (Na jó, nem mindig, de feltűnően nagy arányban.) És 36 fős volt az osztály is, kisebb-nagyobb kilengésekkel. És egyébként is "Tucatjával minden olcsóbb." és "Három a magyar igazság." (A ráadástól eltekintünk.) és ugye ez szintén 36. Lényeg, hogy alapos oka van annak, hogy ez az emailcímem már lassan 10 éve. A 22-es szám Heller nagysikerű, és zseniális könyvének (Valóban a 22-es csapdájáról van szó. Ami eredetileg 18-as lett volna, csak már volt olyan könyv, aminek az volt a címében. Köszönjük... akárki is írta azt.) olvasása után lett nagy kedvenc. A könyvben is van egyfajta reménytelenség. Az ember nem juthat haza csak a háború végén/hullazsákban. De azért nem olyan sötét, mint például Ian Watson világa, bár van olyan őrült. Ugyanakkor a kettes szám is megjelent újra. Elvégre mi lehet szebb 2 darab kettesnél? A volt csoporttársam rávágta, hogy 3 darab. De ez nem igaz, mert az már 3 és nem 2! Szóval a 22 számomra a tökéletes szám. Ennél szebb és jobb nincs. És most hiába jönnek ide a matekosok magyarázni, hogy egy másik szám mennyivel szebb, vagy hogy ez nem így van... Ebből nem engedek!

De nehogy már egy ilyen, szinte már vidám bejegyzésem elrontsa az összhangot, elárulom, hogy Klau még ma sem írt. Ettől persze nem vagyok annyira letörve. Lassan tényleg megszokom, hogy nem ír, és teszek rá magasról. Igaz, hogy ilyen még nem volt, hogy 5 napig nem írt. (Csak amikor nyaralni voltak.) Szóval nem tudom mi lehet vele. Mint már korábban kifejtettem, nem hiszem el, hogy ennyire elfoglalt lenne. Tudom, hogy nekem van túl sok szabadidőm, és én gimiben, hogy úgy mondjam, nem szakadtam meg. De ha írt volna se kapott volna olyan választ, amit tőlem megszokhatott. Azonnal válaszoltam volna, és fogok is ha ír, de elég rövid leszek... és hűvös. Igazából azért várom már, hogy írjon, hogy ezt megjátszhassam. Félreértés ne essék, ez nem megjátszás, tényleg zabos vagyok rá. És lassan tényleg azt csinálhat felőlem, amit akar. Persze én nagyobbat szívnék azzal, ha megszakad a kapcsolat, elvégre neki ott vannak a barátai, különösebben nem hiszem, hogy észrevenné hiányomat. Gondoltam rá, hogy kipróbálom, hogy feltűnne e neki, mikor kérdezne rá, hogy mi van velem. Csak sajnos ez nagyon-nagyon hosszú időbe tellene. Amit nehezen bírnék ki. Ott a levele, de nem olvashatom el, és még be sem jelentkezhetek iwiw-re, hogy megnézzem ő fent volt e. Bár erre a célra használhatnám a húgi azonosítóját. De nincs kedvem karácsonyig várni, előbb meg úgysem nagyon tűnne fel neki.

Talán zozi kolléga vetette fel, hogy nem biztos, hogy jó ötlet volt az iwiw-es adatlapomon beírni a blog címét. Mi van ha Klau olvassa? Esetleg más személy, mondjuk Anita, vagy Szilvi, vagy bárki, aki szerepel benne, kapcsolatban van velem. Nos a fórumosok már megszokták, hogy elő-előfordulnak irományaimban. A többiek meg megszokják. A csajozási esélyeimet nem nagyon (tudja már) rontani. Tudom, hogy komoly hiba, de én bizony őszinte vagyok, nem taktikázok. Ezért is válaszoltam mindig egyből Klau leveleire. Nekem úgy esett jól. Pedig lehet, hogy jobb lett volna kicsit húzni. Most már szinte biztos lehet benne, hogy csak rajta múlik a dolog. (De ha így folytatja nem sokáig!) Lehet, hogy éppen ezért nem ír. Élvezi, hogy én itt görcsölök. De lehet, hogy túlkombinálom a dolgokat, erre ugyanis hajlamos vagyok. Egy töprengő alkat vagyok. Szinte bármiről képes vagyok órákig elfilózni. Tudom, hogy ez nem jó dolog. Nem egészséges dolog agyaskodni, és nem csak az ólálkodó zoatok miatt. Nem vidám egy töprengő ember élete. Nem lehet az. Pláne ha ilyen hülyeségeken töpreng, mint én. Ezért is volt jó szombaton, nem volt időm, és lehetőségem töprengeni. Ott volt a nagyon jó társaság, nem egyedül kuksoltam a szobámban. Még a túrázás, és a kerékpározás is jó a töprengés ellen. Olyankor mindig koncentrálnom kell, ha valami konkrétra akarok gondolni. Olyankor csapongnak a gondolataim a benyomások hatására. De itt most nincsenek gyorsan változó benyomások... vagyis vannak, a billentyűzet benyomásai. (Hát (Háttal nem kezdünk mondatot. Ezzel tisztában vagyok.) bizony ez is elég hitványra sikerült. Egy idő óta... de ezt már annyiszor leírtam.) Talán szombaton nem is tűntem olyan búval b...éleltnek, mint itt a neten. Talán. Nem tudom. Volt osztálytársaimnak bizonyára nem. Ott egy órán át ömlött belőlem a hülyeség, és nagyon vidám voltam. Persze ebben nagy szerepe volt az emlékeknek. A gimis évek voltak életem legszebb évei. Másoknak az egyetem/főiskola, nekem a gimi. Életem legdurvább nevetése is hozzá fűződik. Az is osztálytalálkozón volt, amikor Jimmyvel, és Krisszel ültem egy asztalnál. Már nem tudom, hogy mi váltotta ki belőlünk, de vagy negyed órán át rázott minket a nevetés. Nem bírtuk abbahagyni. Már oda is jöttek hozzánk, hogy mi van velünk, mert én pl csak kapaszkodtam az asztalba, egy hang nem jött ki a torkomon, de az egész testem remegett. Levegőt alig kaptam. De nagyon jó volt. Jó még visszagondolni is rá.

Mindegy... meglátom mit hoz a holnap. Valószínűleg nem sok jót, de azért reménykedek. Talán ír. (És most inkább nem poénkodok ezzel, úgyis szánalmas lenne.) Talán nem. Rossz, hogy mindig estig kell várni, amíg ez kiderül. Talán 19-kor küldte a legkorábban írt levelét, inkább 21 után szokott írni. Tehát egész nap várhatok. Vagyis inkább este, mert napközben le tudom magam foglalni, de este már nehéz. Szóval várok...

23:08-kor fejeztem be, de így sokkal szebb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.