(Sajnos pont akkor nem vagyok gépközelben, amikor az igazán jó gondolataim támadnak...)

Család... jutott nekem belőle 2 is. Elvált szülők gyermekeként. Néha jó, de gyakran elég az egyiket elviselni. Ilyenkor volt régen az, hogy átköltöztem a másikhoz. De már mind a kettőt nehéz elviselni. Jó lenne már egy saját család! No de ne szaladjunk ennyire előre! Haladjunk szépen sorjában.

Fonyód. Itt él apu. Őt nagyon bírom, nagyon jókat tudok vele beszélgetni. Még olyan dolgokról is, amik őt annyira nem érdekli. Nagyon sokat mesél a katonaságról. Ő nem akárhol szolgált, hanem a D-Ny-i határon. Náluk nem úgy működött a dolog, mint a mezei bakáknál. Ők végig éles lőszerrel mászkáltak, és nagyon komoly fegyelem volt. A fegyelemen az enyhített, hogy valami fő-fő góré fiacskája is velük szolgált, és apu összehaverkodott vele. Ha valami gáz volt, csak egy telefon, és máris nem kötözködtek velük. Természetesen apu gyakran túloz. Ki nem? De még ha csak 72%-a (2x36) igaz annak, amit elmond, ennyi pedig minimum az, akkor is érdekes volt az ottani élete. A másik fő téma a gyerekkora. Szerencsére nem azzal tömi állandóan a fejem, hogy neki bizony mennyit kellett dolgoznia. És hasonló hülyeségekkel. Persze ezt is megemlíti, de a fő téma itt a csínytevések, és szórakozás. Apu nagy horgász. Pontosabban nagyon szeret horgászni. Annak ellenére, hogy még igazán komoly halat nem sokat fogott. Elmondása alapján a Berekben nőtt fel. Volt, hogy egész nap kint voltak, azt ették ebédre, amit fogtak. És még rengeteg vicces történet. Az öreg nagyon nagy dumás. Nem csak olyan értelemben, mint én, hogy sokat tud, hanem a szövege is elképesztő. Eddig még minden szép és jó lenne Fonyódon. De! Apu élettársát (Nem szeretem ezt a szót. Nekem nagyon rosszul hangzik. Pedig csak annyi, hogy nem házasodtak össze. Én meg fogok nősülni az biztos, nekem feleség kell, nem élettárs.) már kevésbé bírom. Régen, nagyon régen vele sem volt gondom, de aztán megszületett az öcsém, és utána már megváltozott. Amikor sokáig Fonyódon voltam, már szinte undorom lett tőle. Mint embertől. Arról nem is beszélve, hogy mint nőtől. Ez az érzés nagyon mélyen gyökeredzik bennem. És sok oka van. A fő ok talán a trehánysága. Én, fiú létemre, nagyobb rendet tartok magam körül, mint ő. Néha azért eszek lekváros kenyeret, mert nem akarom megreckírozni, hogy valami romlott szalámit találok enni. Képes a margarint, a sajtot egész napokra kint hagyni az asztalon. Találomra vásárol, gyakran már mászik a tejföl a hűtőben. És nem tud, ott senki sem tud, a rendre vigyázni. Ha kisikálja a házat, kb 2-3 nap, és minden megint ugyanolyan. Én ezért is nem csinálom meg. Reménytelen harcnak tartom. A szobámban persze rend van, de azt meg raktárnak használják. (Egyébként Kéthelyen is.) Úgyis ritkán vagyok ott! De nem is ragozom tovább. Jöjjön az utolsó személye, az öcsém. Hozzá képest én egy partiarc vagyok. Még annyit sem jár emberek közé, mint én. Nem csak a mostani énemhez, de a korábbihoz hasonlítva is. Egy igazi kocka a srác! Egész nap elvan a gépe előtt. Ha éppen nem játszik, akkor valamit bütyköl, esetleg teker. Ő is vett egy kerékpárt. Természetesen olyant akart, amilyen nekem van, csak azt a modellt már nem lehet kapni. Amióta megvan neki, számítógépes nyílvántartást vezet a napi menetteljesítményéről. Ha nem lenne ilyen lusta, szerintem nagyon jó kis villamosmérnök lehetne belőle. Imádja az elektronikát. Hogy mennyi sufnituning cucca van otthon! És talán engem szeret a legjobban a családból. Nekem mindig szót fogad. És még velem beszél a legtöbbet. Igaz velem is a számítástechnikáról, vagy a kerékpározásról. Nagyjából ennyi az egyik családomról.

Kéthely. Itt élek anyuval. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, engem anyunak ítéltek a váláskor. (Nagyjából 4 éves lehettem akkor.) Ment is értem igen komoly harc, ami minden bizonnyal nem tett jót lelki fejlődésemnek. De lényeg, hogy itt élek. Anyuról nincs túl sok mondanivalóm. Nagyon jól főz/süt. Rengeteget dolgozik. Az érdekesebb figura a Béla. Ő anyu (2.) férje. Vele elég sok konfliktusom volt/van. Ő nagyon rendmániás. Ezt belém is verte. (Nem szó szerint. Engem talán eddig egyszer ütöttek meg, akkor sem ő.) A kóterban a csoportvezetőnk elsőben mindig az én szekrényemmel példálózott, hogy úgy kell kinéznie. Még ma is emlékszem: "Mintha karddal vágták volna el...". Ez az egymásra rakott pópóimra vonatkozott, melyek tökéletesen egy vonalban voltak. Visszatérve a Bélára, ő nagyon sokat foglalkozott velem kiskoromban. Általánosban elég volt nekem a házit megcsinálni, órán odafigyelni, és mindenből ötös voltak. A helyesírásom viszont mindig is pocsék volt, és ez a mai napig sem sokat változott. Ezért minden nap egy A4-es oldal fogalmazást kellett írnom, esetleg diktált, majd a hibák ki lettek javítva. Végeredményben nagyon sokat köszönhetek neki, de ettől függetlenül soha nem szerettem annyira. Vele szinte semmiről nem tudunk beszélgetni. A gyerekkoráról maximum annyit mesél, hogy mennyit dolgozott, és mennyit focizott. Erre meg a villám kíváncsi. A katonaságot rühellte, a számítógép nem érdekli. Egyedül a zenéről tudunk beszélni. Arról sem sokat. De ez még mind nem lenne baj, az csak most jön. A kedvencem, amikor a fejébe vesz valamit, abból nem enged. Legjobb példa a mosógép ajtajának eltörése. Ezt már korábban leírtam a lustaságnál (Úgy rémlik.), lényeg, hogy ő kitalálta, hogy azért törtem el, mert ideges voltam. És én hiába próbálom megmagyarázni, hogy nem azért. Ő azt tudja, és kész! Ez nagyon idegesítő. A másik gond, hogy nagyon hangulatember. (Egyébként én is az vagyok.) Ha olyanja van, nem lehet itthon minden rendben. Talál valamit, ami miatt bosszankodhat. Olyankor jobb hozzá sem szólni, felé sem nézni. Ekkor persze ez lesz gond, de had morogjon magában... Végül itt a húgom. Őt nagyon szeretem. Igaz "Se vele, se nélküle" kapcsolatban vagyunk. Ha együtt vagyunk (egy idő után) idegesítjük egymást, de ha sokáig nem látjuk egymást, akkor hiányzunk egymásnak. Nagyon jókat szoktunk beszélgetni. De amit a legjobban bírok, az a csipkelődés. Állandóan megy köztünk. És ha vele vagyok, még a poénjaim is sokkal jobbak. Néha én is meglepődök, hogy milyen jókat hozok össze. Lehet, hogy azért mert nagyon felszabadult vagyok. (Szilvit is sikerült 2x úgy megnevettettnem, hogy nem tudott percekig szóhoz jutni. Azok abszolút nem voltak szándékosak. Nem is poénnak szántam őket. De nagyon ütöttek. Ott, és akkor.) Őt szeretem az egész családból a legjobban.

És van még egy 3. családom is. Sajnos még nem saját "fejlesztésű". (Egyszer talán az is lesz.) Ők a Maciék/Cecáék. A Maci a legjobb, mondhatni az egyetlen barátom. Félreértés ne essék, a kainos hölgyeket és srácokat is nagyon bírom, sőt van sok olyan dolog, amit például a Brenda tud csak rólam, de ők inkább csak haverok. A Maciért a tűzbe tenném a kezem. (Pedig félek a tűztől.) Azoknak, akik még nem tudják, ő egy volt kollégiumi csoporttársam. A Ceca pedig az ő sógorasszonya. (De ebbe most nincs kedvem belemélyedni. Visszakerestem fórumon. Itt a leírás:

Mivel volt 1-2 félreértés, és képzavar pár kolléga részéről, és most van időm és kedvem leírni a "családfámat".
Az első, akit ismertem a fórumról, Szökellő_Szőke_Szellő. Őt már majdnem 16 éve ismerem, ugyanis ő a húgom. A következő a zsuga. Ő volt a kóterban a szobatársam, így ismertségünk már... 9 évre tekinthet vissza. Csakúgy, mint Maci esetében. Csak őt pár órával később ismertem meg, az első "csoportterápián". Bár igazából nem emlékszek, hogy barátságunk mikortól is datálható. Creutzfeldt kollégát a gimiben ismertem meg. Ő zsuga osztálytársa volt, de velem járt németórára. A legkésőbb Cecát ismertem meg. Ő Maci sógorasszonya. Nekem NEM rokonom, igaz, hogy náluk már családtag besorolásban szerepelek. A Maci az egyik volt osztálytársnőjének is így mutatott be, "Egy családtag.". Az Ede, egyébként Benedek, a Ceca kisfia, a Bogi, Boglárka, pedig a kislánya. A Papa a Maci édesapja, Ceca apósa.
Én, többnyire, Kéthelyen lakok, mint Szellő, bár gyakran vagyok Fonyódon is, ahol az öcsém, Péter, lakik apuval. Péter és Szellő nem rokonok. Zsuga Sztálinvárosban tanul, egyébként Szomorútarisznyán (Buzsák) lakik. Maci most Szegeden tanul, egyébként Balatonfenyves(alsón) lakik, mint ahogyan Cecáék is. Itt én is nagyon gyakran megfordulok. Fonyód és Kéthely között kb félúton van, és sokan ingázok a 2 családom között, és gyakran megállok itt is. Tavaly és tavalyelőtt nyáron ráadásul Balatonmárián hordtam ki hajnalban a Somogyit, és szinte naponta megfordultam náluk.

Remélem most már tiszta, hogy ki kicsoda.

ui: Még annyi, hogy a Dieter keresztanyám férje, aki anyu húga. A Zsolt pedig az ő gyerekük, az unokaöcsém .

Lassan sehol sem érzem magamat iagzán otthon. Lehet, hogy ez azért van, mert már 9 éve allig vagyok itthon. Kóter vagy albi. Ott sokkal inkább otthon éreztem magam. Bár az albit nem nagyon szerettem, de ott mégis (viszonylag) a magam ura voltam. (Most az egri albérletemről is mesélhetnék. Maradjunk annyiban, hogy nem volt az ideális választás a számomra. Egyedül a változástól való félelmem tartott ott 4 évig. Féltem, hogy rosszabb lesz. A szobatársam pl tök jó fej volt.) Jó lenne egy saját kis zug, ami csak az enyém. (No persze nem lenne rossz megosztani valakivel. És nem albérlőtársra gondolok.) Néha szívesen a Béla fejéhez vágnám, hogy én sem repesek az örömtől, hogy össze vagyunk zárva, kénytelen vagyok itthon élni. De ezt durvának találom. Sokat köszönhetek anyuéknak (És ez nem csak süket duma.), és félek is, hogy akkor esetleg kiadják az utamat. Remélem, hogy amint meglesz a diplomám találok valami nekem való állást. Remélhetőleg jó messze innét. Szívesen visszamennék Egerbe, de Sárvár is tetszett. Végülis tök mindegy hová vet a sors, nekem ott lesz az otthonom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.