Jól megkaptam! Gondoltam tekerek egyet, mivel olyan kellemes idő volt. És a szél sem fújt. Egy darabig...

Gondoltam, hogy pulóvert is kéne vennem, mert azért mégiscsak október van. Hiába süt a Nap, azért már nincs akkora ereje. De nem vettem fel, mert a játszósok mind Fonyódon voltak. De azért a régi fejkendőmet felkötöttem, hogy ne fázzon a fejem. A sisaknak jó a szellőzése, és a menetszél most már elég hűvös lett volna. De így nem éreztem. Régen egyébként azért hordtam, - csak kerékpározás közben - hogy ne kócolódjon össze a hajam - amiért most a sisakot. A kezem szerencsére nem fázott, de a térdem néha igen. Kellemetlen volt. Gondoltam, hogy veszek egy thermo kerékpáros nadrágot, de 20 pénzbe kerülnek. Szóval egy darabig nem lesz. Mondjuk most még meleg lett volna, de szeretnék később is kerekezni, és akkor bizony jól jönne. Persze alternatíva képpen ott van a csipesz, de én sznob vagyok. Ha már ott van egy ilyan csodás kerékpár, akkor nem fogok csipesszel lefogatott nadrággal tekerni.

Természetesen Fonyód felé vettem az irányt. Több érv is emelett szólt. Az egyik a játszós pulcsik ott léte volt, a másik természetesen Klau. (Igen már megint!) Gondoltam hátha összefutunk. Lett volna miről beszélni. De nem így történt. Túlélem. Visszaúton természetesen benéztem Cecáékhoz is. Nem hagyhattam ki. Lassan talán a Bogi kezd megbarátkozni velem. Lassan. A bátyjáért azonban teljesen odavan. Olyan aranyos volt, ahogyan átölelte. Én megelékszem annyival, hogy nem kezd el rögtön sírni ha meglát - csak lemerevedik. Azért ha az anyja is ott van bátrabb a leányzó, de akkor is csak mértékkel. Szerencsére nagyrészt aludt, amikor ott voltam, szóval nem volt gond. A Cecával - már megint - nagyon jót beszélgettünk. Szeretek náluk lenni.

De nem alhattam ott, szóval el kellett indulnom haza. Hogy milyen szemét szél fújt! Ma szinte végig szembeszél fújt. És ez most nem a menetszél volt. Először, amikor Kéthelyről indultam, kb északi. Mikor visszafelé mentem, akkor meg kb déli. Nagyon élveztem. Ráadásul nagyon pocsék az út, elég azt is elviselni, nem ám azt, hogy a pofádba kapod a szelet. És ilyenkor még az sem olyan jó ha fáj. Ha nincs szél, és nem adj Isten még az út is jó, akkor nagyon gyorsan lehet menni, látja az ember az értelmét annak, hogy fáj. De ilyenkor éppen csak vánszorog, de akkor is fáj. Bár többször érzem azt, hogy tekerek, tekerek, de nem haladok. Ezt néha teljesen jó útviszonyok között is. Olyan, mint amikor egy régi visszatérő álmomban - a menekülősben - nem tudtam futni. Hiába próbáltam nem haladtam. Ez is teljesen ilyen érzés. Pedig nem haladok lassabban, mint korábban, de olyan érzés, mintha mondjuk meg lenne olvadva a bitumen, és a hátsó kerék beleragadt volna.

Azt hiszem mára ennyi. Nem is történt semmi említésre méltó. Nem támadt semmilyen komoly gondolatom. Ezért is jó tekerni. Nincs idő gondolkodni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.