A tegnapi nap szívás volt

2008.10.10. 08:31

Különösen nagy szívás. Már megint túl sokat vártam egy naptól, és mint ilyenkor rendesen, csalódtam.

Először is, ami a legfontosabb, nem telefonáltak a munkaügyről. Ha ma sem fognak, akkor az bizony azt jelenti, hogy nem jutottam be. Ez hatalmas szívás lenne! Nem is maga a tanfolyam tárgya miatt, hanem a hozadékai  - időnyerés, társaság - miatt. Ha nem jött össze, akkor maradhatok otthon, és ugye ez nem tenne jót életkedvemnek. De itt legalább még van némi remény. Bár nem tudom, hogy feltétlenül jó e. Reménykedni. "Az ember legyen optimista!" Igazából én nem tudok az lenni. Jó annak, aki tud. Persze én is bízok, reménykedek, de gyakran hiába. És nem tudom felfogni a kudarcot úgy, hogy majd legközelebb, vagy, hogy ez volt bizonyára a legjobb, ennek így kellett lennie.

A másik is rossz volt, és jobban meg is viselt, mivel ott már biztos a dolog. Reménykedni sem lehet. Bár azért jobb egy kicsit így, hogy tiszta víz lett a pofámba öntve. Már nem filózok azon, hogy mi lesz. Semmi. Ennyi. Úgy volt, hogy tegnap találkozok Klauval. De nem. Elég hosszú, hogy miért. Most nem térnék ki rá. Legyen elég annyi, hogy egy kis félreétés miatt. (És mert nem válaszolt.) De este beszéltünk msn-en. Nem így akartam, de úgy alakult, hogy leiratta velem, hogy talán ő az a lány, akit szeretek. Vagyis talán szeretek. Erre mondta, hogy ő hihhhetetlenül (sic!) szereti a barátját. Na tessék! Én hiszek neki. Ez így még kényelmes is. Nem esett jól, de legalább nem kell tovább építgetnem a légváraimat. És egyébként is túl komplikált lett volna az egész. Legalábbis ezzel nyugtatom most magam. Igaz, hogy kétlyeim mindig is voltak vele kapcsolatban.

Anita kapott még hétfőn egy levelet, melyben leírtam, hogy tőle aztán igazán nem vártam, hogy nem válaszol. És megígértem, hogy többet nem is fog felőlem hallani, majd a házuk előtt is sietni fogok. De erre sem válaszolt. Ez van.

Nem fogok túl jó passzban menni az osztálytalálkozóra. De ott biztos jól fogom érezni magamat. A régi társak között. No persze jobb lenne ha a tegnapi napom nem így sikerül. vidámabb dolgokat tudnék nekik mesélni. Eleve vidámabb fejjel mennék.

Szerző: Novics

Szólj hozzá!

Címkék: remény

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr5706298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása