Akik ismernek, azok bizony meglepődhetnek a címen. De azt hiszem, hogy teszek egy próbát. Megpróbálom úgy nézni a dolgokat, hogy azoknak úgy kellett történie.

Itt tartottam tegnap 20:30-kor, amikor is hirtelen felbukkant az amsn értesítője a jobb alsó sarokban: "Klau üzenete: sziija". Majdnem megállt bennem az ütő! Rejtve kapcsolódott, hogy csak velem kelljen beszélnie, senki ne zavarja. Már kezdtem lemondani arról, hogy valaha is szóba áll velem a levelem után. Délután volt fent kb negyed óráig, de nem szólt hozzám. Gondoltam, hogy ez jelzés értékű - bár eddig még mindig én szólítottam meg - és már arra készültem, hogy törlöm msn-ről. De szerencsére nem tettem meg. Ráadásul még ő hitte azt, hogy haragszok rá, pedig igazából neki lett volna oka felkapni a vizet, és lehordani minden büdös parasztnak. Egy kicsit féltem is, hogy talán azért jött fel, mivel nem nevezett Pocoknak, mint szokott. Igaz a végén, mikor megbeszéltük a dolgot, már kincs lettem. A csütörtöki nap jót tett. Most már lehiggadtam. Tudom, hogy - egyelőre - semmit sem érhetek el nála. Maradunk barátok. Aztán majd meglátjuk. Azt írta, hogy nagyon sok dolgot nagyon tetszik neki bennem. És őszintén hiányoztam neki. Majd meglátjuk. Most mindenesetre jobb, mint volt csütörtökön.

De térjünk vissza a témához! Persze már megszakadt az eredeti gondolatfolyam. De nem végleg. Tényleg gondoltam rá, hogy kipróbálom a pozitív hozzáállást, hátha az segít valamin. Klauval kapcsolatban épp azt akartam írni, hogy jobb is, hogy nem jött össze, mert bonyolult lett volna. És annak is éppen megpróbáltam örülni, hogy nem keresett meg. Így könnyebb lesz felejteni. - gondoltam. És úgy is lett volna. Mert ugye ha nem beszélünk, akkor egy idő után szépen kikopik. De azért addig nem lett volna egyszerű. Most annak örülök, hogy kapcsolatunk megváltozott. Így nem lehet - de nem is kell - elfelejtenem. Élvezhetem társaságát. Igaz, hogy ritkán, de már nem is várom annyira, hogy írjon. Tudom, hogy hol van a helyem, és ez most megfelel. Talán sikerül majd közelebb kerülnöm hozzá. Végülis idő az van. Ő még csak 16 éves. Komoly dolgok úgysem lehettek volna. Aztán ki tudja, lehet, hogy közben megtalálom - vagy ő talál meg - az igazit. Mindegy. Lényeg, hogy ez így volt/lesz a legjobb. Ennek így kellett lennie. Éljen a predesztináció!

Megpróbálom a tanfolyam dolgot is így felfogni. Már egyre bizonyosabb, hogy nem vettek fel. Gondoltam, ma telefonálok, hogy mi a helyzet. De utálok telefonálni, és egyébként is nyílvánvaló. Ha meg mégis én jutottam be, az úgyis ki fog derülni. De talán jobb is. Így több időm lesz a németre, nem kell minden hajnalban felkelnem, nem kell buszoznom. És ahogyan néztem, nem volt egy szemrevaló kishölgy sem a jelentkezők között. Igaz, hogy csak a jelentkezők felét láttam és őket sem néztem meg alaposan egyenként. De csak 14 embert vettek fel. Szóval elég kevés volt az esély, hogy ott találok valaki nekem valót. Persze lehetne még buszozás közben is, de főleg középsulisok járnak azzal a busszal, szóval megint csak egy Klau korosztálya belit tudtam volna kifogni. És így sokkal hamarabb lehet valami normális melóm. A tanfolyam csak a nyár közepén ért volna véget, addig nem csinálhatok semmi mást. Mondjuk nem hiszem, hogy pont közben kaptam volna valami remek ajánlatot. De ha így lett volna, és valóban annyira remek lett volna, akkor ott lehet hagyni a tanfolyamot, csak ki kell fizetni az árát. De ha annyira remek... Mindegy. Most úgy vagyok vele, hogy ez így jobb. Mikuláskor lesz a nyelvvizsga, arra alaposan felkészülök, és MEG FOGOM CSINÁLNI. Az orosz kicsit neccesebb, mivel csak egy hónapom lesz rá. De majd a karácsonyfa alatt is oroszul énekelek.

Most aztán senki nem mondhatja, hogy nem állok pozitívan a dolgokhoz!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.