Ez a téma nagyon fekszik nekem...

Kit, és mit is gyászolunk? Szerintem sokan inkább magukat. Az elhunyt de jó ember volt - hozzám - mennyire segítőkész volt - velem - mennyi jót tett - velem. Amikor arra gondolok, hogy milyen jó lenne ha még élnének a nagyszüleim, általában ott lyukadok ki, hogy nekem lenne jobb. Csak én lennék ilyen önző? Nem hiszem. Sokkal jobb lenne ez a világ, ha így lenne. A vallásosoknak pedig nem is lenne szabad gyászolnia. Ha az illető jó ember volt, akkor úgyis megkapja a jutalmát - a hitük szerint - ha rossz, akkor meg kinek hiányzik? Ha nem hiszünk akkor pedig valószínű, úgy véljük, hogy meghalt és kész. Ennyi. Akkor neki már teljesen mindegy. Megsemmisült! Mit kell ezen sajnálni? Nem hinném, hogy olyan rossz lehet az. "... egyáltalán nem létezni."

De tényleg. Mit gyászolunk? Lehet, hogy én vagyok csak ilyen rideg?  Persze lehet ezt az egészet csak azért gondolom így, mert én nem szeretek élni. Lehet, hogy az elhunyt szeretett. Akkor valóban kár érte, hogy meghalt. De csak ha nem hiszünk az örök életben. Esetleg a reinkarnáció lehetőségében. Mert ha ez így van, akkor igazából nem is halt meg, csak átköltözött az "Örök vadászmezőkre", esetleg testet cserélt.

Akárhogy is van, engem ne gyászoljon senki. Miattam ne legyen senki szomorú.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.