eSzTéKá

2008.10.17. 16:57

Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központja. Nem is tudtam, hogy ennek a rövidítése.

Ma volt szerencsém az egész délelőttömet ott eltölteni. Juhú! Alkalmatossági vizsgálatra kellett mennem a tanfolyás miatt. Előbb szemészetre, aztán a "foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyre".

Én kis butus úgy gondoltam, hogy ha azt mondták, hogy péntek 8:00-ra legyek a szemészeten, az azt jelenti, hogy péntek 8:00-kor sorra fogok kerülni. Egy nagy frászt! Pláne, hogy a rendelés csak 9:00-kor kezdődik, és a doki csak 9:20-kor esett be. Aztán szépen szólongatták az embereket. Egyiket a másik után, de én valahogy nem akartam sorra kerülni. Szerencsére nem azért, mert porszem került a gépezetbe, csak valami oknál fogva sok ember került elém. De sebaj. Bejutottam. A vizsgálat sitty-sutty megvolt. Ezt olvassa, azt olvassa, ide nézzen, oda nézzen és már kész is. Csak kapkodtam a fejem, hogy most mi van. Aztán kaptam egy papirost, miszerint nem vagyok vak, nem állnak keresztben a szemeim és hasonlók.

Az eredeti terv az volt, hogy a szemészet után hazamegyek. Van is egy busz, amivel 9-re haza is értem volna. Ez ugye ugrott. Már csak a 11:48-as buszt értem volna el, de azzal meg nem lett volna értelme hazajönnöm, amikor 13:00-kor kezdődik a rendelés a "foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyen". Addig viszont volt még több, mint 2 órám. Mi a fészkes fittyfenét csináljak addig? Elmentem shoppingolni! Persze megrögzött bölcsészhez méltó módon a könyvesboltba mentem. Kellett valami olvasnivalót vennem, amivel elüthetem az időt. Először egy Warhammer 40k könyvre gondoltam. Annyira szidták az elején, de most már állítólag jobbak. De nem szeretek egy sorozatot a közepén kezdeni. Persze ez alól kivétel Zola Rougon-Macquart család regényciklusa, mert ott az utolsó előttivel - Az összeomlás - kezdtem, majd jött a hetedik rész - A patkányfogó - és egyelőre ennyi. Lényeg, hogy mégsem az lett, mivel a külföldi szépirodalom részlegnél megláttam a Szerelem a kolera idején című Gabriel García Marquez regényt. Ez azért érdekes, mert ez volt az első film, amit Szilvivel megnéztünk, és ő olvasta a regényt is - mint ahogyan A patkányfogót is, ami a NAGY-NAGY kedvence, ezért olvastam el én is - és tetszett neki. Gondoltam én is elolvasom, pedig nem szoktam olyan könyvet olvasni, amit már láttam filmben, vagy fordítva. Kivétel az Egri csillagok, az Elitalakulat, és a Tűzzel-vassal. Legalábbis most nem ugrik be több. Ha van is, akkor sem sok. Szóval beszereztem egy új könyvet, ami nálunk ugye komoly dolog. De még nem mentem vissza a rendelőbe. Még elmentem a kerékpáros boltba, hogy megkérdezzem, hogy van e náluk téli kerékpáros gatya. Van. És nem is olyan húzós az ára. Majd beruházok egyre.

11 körül visszamentem az SzTK-ba, és leültem olvasni. A könyv nagyon jó. Mindjárt egy olyan résszel kezdődik, ami bent sem volt a filmben. Telt-múlt az idő, fogytak az emberek. Már majdhogynem én voltam csak egyedül. Kezdtem elbízni magamat. Gondoltam én leszek az elős, aki bemegy. Itt most nem behívásos rendszer volt, hanem kinek hogyan tetszik. Szóval már kezdtem örülni, amikor egy 6-7 fős hölgykoszorú jelent meg, és úgy körbeállták az ajtót, hogy Monty - itt most nem Python, hanem Sir Bernard Law Montgomery of Alamein - sem tudta volna jobban megszervezni a védelmet. Végülis sikerült előttük bemennem, de azért 3-an így is megelőztek. Egyszerűen nem zavarta őket, hogy más már korábban ott volt. Persze lehet ezt élelmességnek is nevezni, de én pofátlanságnak hívom. A sok sietős ember...

Reggel egyébként láttam Anitát is, mivel ott dolgzik, de nem néztem fel, amikor elment mellettem. Nem tudom, hogy ő észrevett-e engem. Mondjuk nagyon nem izgat. Nálam most nagyon elásta magát ezzel az akciójával.

Most ennyi. Megyek játszani Macival.

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr74718904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása