Reggel

2008.10.21. 07:43

Anita bizonyára nagyon bánja, de ma nem láthat engem. Anyuval megyek be kocsival, mert neki is van elintéznivalója Marcaliban. No persze lehet, hogy egyébként sem azzal a busszal jött volna, mint tegnap. Ez már sosem fog kiderülni. De úgy vélem, ettől még jól fogok aludni.

Tegnap este Klau újra fent volt msn-en. Én nem beszéltem vele. Nem akartam. A múltkor ő tartott vissza, amikor menni akartam, de nem írt szinte semmit. Aztán meg kilépett. De azért elköszönt előtte. De ez sem sokat enyhít a dolgon. Most nem fogok hozzászólni. Majd ő, ha akar valamit. Ha nem, úgy is jó. Ez az egész csak azért érdekes, mert azért egy kicsit felkavart a dolog. Este róla álmodtam. Ez mondjuk így nem teljesen igaz. Csak a szeméről. Már jó ideje nem álmodtam - jobban mondva nem emlékeztem rá, hogy mit -, de ma újra. Persze ma is elég zavaros volt, hogy hogyan keveredtem a kishölgy közelébe, akinek szakasztott olyan szeme volt Klaunak. Az egészből jóformán annyira emlékszek, hogy addig igazgattam a haját, hogy megcsókoltam. No persze ő sem ellenkezett. Egyébként ez volt az első csók. De már nem tudom, hogy ki volt, vagy hogyan is kerültünk ilyen szoros kapcsolatba. Persze, egy csók nem a világ legnagyobb dolga, de itt elég komoly érzelmi töltés is volt mellette.

Az álomtól teljesen függetlenül úgy döntöttem, hogy ma eltekerek Fonyódra. Még szép, hogy attól függetlenül, hiszen ezt még tegnap este eldöntöttem - jut eszembe. No persze leeht, hogy ezért álmodtam azt. A döntésnek ahhoz sincs köze, hogy fent volt msn-en. Egész egyszerűen sokáig nem tudok majd tekerni, mivel minden hétköznap megyek tanfolyásra, és az idő kezd hűvösre fordulni. No persze ha beszerzek egy kerékpáros gatyát, akkor ez nem lesz gond. Azt hiszem, hogy megelőlegeztetem a szülinapi ajándékomat.

Most mennem kell...

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr27724173

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ก ลู โค ซา มี น ยี่ห้อ ไหน ดี 2018.12.13. 09:51:12

Demokráciában nem fenyegetőzünk kötéllel. Golyóval igen? - hacsaknem

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása