Az előző bejegyzés úgyis olyan optimistára sikeredett - hozzám képest. Ez nem lesz az!

Nem mondom, hogy nem bírtok aludni, azért írok most. Bírnék. Már félálomban voltam, amikor megszállt az ihlet. Filóztam is rajta, hogy felkeljek-e. Mint a mellékelt ábra is mutatja, felkeltem. Felkeltem, mert az a bizonyos ihlet nagyon megszállt, és szerintem a téma is jó. Féltem, hogy elfelejtem. Mert rendszerint el szoktam.

Vajon miért nehéz dolog az őszinteség? Miért nem tudja az ember egyszerűen azt mondani/írni a másiknak, hogy bocs, de most nem vagyok rád kíváncsi. Igen most főleg levelekre, msn/skype, sms megkeresésekre gondolok. Mostanában ez lett a divat? Hallgatunk? A másik meg majd megunja egyszer. Elég hülye módszer. De Anita ezt a módszert vetette be ellenem. És végül is bevált! Nem fogom többet keresni! De a véleményem is megvan róla. A kifogás keresés legalább valami kis kreativitást igényel. No persze az sem mindig. Vannak jól bevált kifogások is. Klau legalább kreatív volt. Mindent kitalált, hogy miért nem írt olyan sokáig. Bizonygatta, hogy nem tehetett róla, és hogy neki is rossz volt. De most - is - lebuktatta magát. Ha olyan fene mód hiányoztam neki, akkor mi a fészkes fenéért nem keresett meg soha msn-en, amikor ő is fent volt, és én is. Vagy miért hallgat akkorákat ha beszélünk? Beszélünk!? Én beszélek, ő meg bejelenti, hogy bocs, de menni kell. Nincs nekem erre szükségem! Mégis én vagyok mindig az, aki megkeresi. Ma is beszéltem vele. Jól össze is vesztünk. (Röviden annyi, hogy mind a ketten Kváron leszünk, de mondtam, hogy úgysem fogunk találkozni. Erre bevágta a durcát, merthogy ő tudja, hogy miért nem. Kitalált magának valamit. De én írtam, hogy délelőtt tanfolyás. Esetleg délután. De neki az nem jó. Mondtam, hogy ezért nem fogunk. Aztán szóvá tettem, hogy mekkorákat hallgat. Erre visszavágott, hogy ő nem pcbuzi. De azért korábban még a kincse voltam. Erre én bepöccentem, kikértem magamnak, és leléptem. De ő írt, hogy én sértődök meg könnyen, nem ő. Majd kijelentkezett.) Én meg írtam egy emilt, hogy kiadjam a dühöm - egy részét - és egy sms-t, hogy ugyan olvassa már el. De még nem olvasta. Egyébként személyes találkozót javasoltam Kváron. Tudom, hogy hiba volt. Hagynom kellene a fenébe. Bolondítsa a barátját, vagy akit akar. De nem tudom. Nem szerelem, vagy hasonló miatt. Inkább a makacsságom. És, hogy enyém legyen az utolsó szó. Ez utóbbi persze hiú ábránd.

Klau azért is passzol a témához, mert ő őszinte velem. Állítólag. Szeretném elhinni, de már nem tudom. Egyszerűen annyiszor ellent mondott már saját magának, hogy nem tudok hinni neki. Ezt nagyon sajnálom. De én őszinte vagyok vele az fix. Én - szinte - mindenkivel az vagyok. És nyers is. Ebből néha bajom is származik.

Szilvivel nem tudom, hogy mi a helyzet. Addig biztos őszinte volt, hogy szeretett. Vagy ha nem, akkor nagyon ügyesen építgette ezt a hazugságot. Sok apró elejtett szó, fura viselkedés, nézés... De hogy én lennék az, akit mindig is szeretni fog!? Nem tudom. Ezt azután mondta, hogy azt mondtam, hogy ő mindig is fontos lesz a számomra, már van egy fix helye a szívem egyik sarkában. Én ezt teljesen komolyan gondoltam. Ez feltételezem látszik a bejegyzéseimből is. Ha nem is róla írom a legtöbbet, de azért nagyon sokat gondolok rá.

Szar ügy, hogy egy kapcsolat elején taktikázni kell. Legalábbis kaptam ilyen tanácsot bőven. Nem szabad őszintének lenni. Ez annyira kiábrándító! No persze az igazi felbukkanása esetén talán nincs erre szükség, de úgy néz ki, hogy minden más esetben igen. Nem önthetem ki neki a szívem, nem mondhatom meg, hogy mennyire vártam már, hogy írjon. Legyek flegma, mert az beindítja őket. Csináljak úgy mintha nem is érdekelne. Tehát csapjam be! Tudom, hogy én vagyok naiv, én nem járok ebben a világban, de ez akkor is gáz. (Itt most egy jó darabot ki kellett törölnöm, mert bizony nagyon elragadott az a bizonyos hév...) Később persze lehet, sőt kell is, őszintének lenni. De az elején tanácsos nem annak lenni. És itt a bökkenő! ezért nem megy ez nekem. Én szeretek őszinte lenni. És ha valakit szeretek, vagy legalábbis jó úton járok afelé, hogy megszeressem, nem akarom becsapni. Szilvivel azért - is - volt egy könnyű, mert kevés volt az idő, és ezt a hazudozós részt átugrottuk. Egyből a lényegre tértünk.

Hazugságra persze szükség van. Kegyes hazugságokra. Kedves hazugságokra. Egy nő meghódításához szükség van rájuk. Nem mondhatja nekik az ember, hogy nem ők a legszebbek a világon. Ha mondjuk tényleg szereti, és nagyon szereti, akkor ez nem is hazugság, akkor ő a legszebb. Még reggel, smink nélkül is. Bár szerintem egy nő akkor igazán szép, amikor melletted, hozzád bújva ébred.

Egy hazugságok nélküli világ rosszabb lenne. De azért nyugodtan lehetne egy kicsit több őszinteség az életünkben. Az megkönnyítené.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.