Kezdem a buszozással. Reggel nem volt semmi extra, csak ma nem egy vénasszony tépte le a lábam, hanem egy csini kiscsaj ült le mellém, miután, nagyon udvariasan, levettem a lábam.

A "suliban" ma csak 9-kor kezdődött az okítás. Én persze már a szokott időben ott voltam. Én voltam az első, és jó sokáig az egyetlen. Kiültem a folyosóra a kanapéra olvasni. Aztán szépen sorban jöttek a többiek is. Gondoltam, hogy be kéne menni utánuk, és beszélgetni velük. Főleg az egyikükkel. De inkább folytattam az olvasást. Nagyon izgi résznél tartottam. Aztán kezdődött az okítás. Ma prodzsekt menedzsmentet (projekt management) tanultunk. A tanár igen jó fej. Nagyon jó órákat tartott. És még a tárgy sem tűnik hülyeségnek.

Aztán megint jött a buszozás. Pontosabban előtte még beugrottam a kerékpáros boltba, hogy megjött e nadrágom. Nem. Talán pénteken. Majd végigjártam az általam ismert - nem túl sok - papír-írószer boltot, hogy találjak egy megfelelő mappát. Természetesen nem találtam. Nekem elég nehéz vásárolni ilyen dolgokat, mert elég kényes vagyok. Ráadásul legtöbbször én sem tudom pontosan, hogy milyent is akarok, csak ha már megtaláltam.

No de most már tényleg irány a "Parasztelosztó"! Ma nem csak később kezdtünk, de korábban is fejeztük be, így elérhettem volna a 13:00-ás buszt. De nem tettem, mert gondoltam a 13:40-es nekem tökéletes. Útközben láttam a 13:00-ást. Azt nem mondom, hogy alig voltak rajta, de még volt állóhely bőven. Igaz, az még megállt a városban máshol is. A 13:40-esre viszont ma úgy kellett az embernek felpréselnie magát. Mint a heringek. Ráadásul meleg is volt, szóval megint volt jó kis hörcsögszag. De egyre jobban viselem az ilyen jellegű megpróbáltatásokat!mások viszont nem, ezért a háromból két szellőzőt nekem kellett kinyitni a tetőn. Ahogyan szépen araszoltunk egyre hátrébb a buszban. Egész jó helyem volt, nagyon kényelmesen tudtam álldogálni. És megint azok mellé a lányok mellé keveredtem, akik mellé hétfőn is. Ez NEM volt szándékos, így alakult. És úgy, hogy megint leültem az egyik mellé, miután a barátnője leszállt. Persze nemsokára ő is leszállt, és nem is beszélgettünk, és nem is állt szándékomban. Csak gondoltam lejegyzem az esetet.

Ellenben a mellettem - nekem sajnos háttal - álló, majd előttem ülő kishölgy... Már megint szerelmes lettem! Na jó, ez nem igaz. De minthogyha valahonnét ismerős lenne. Gondolkoztam, de nem tudtam rájönni. Ha nem egyetemista - márpedig minden jel erre utalt -, akkor elég nagy köztünk a korkülönbség, nem járhattunk egy gimibe. Persze ha ő hatévfolyamosba járt... De nem hiszem, hogy onnét emlékeznék rá. Lehet, hogy álmaimból? Ezt sem hiszem. Elég rossz vicc lenne. Tényleg nem tudom, de akkor is ismerős valahonnét. Ennek majd utána járok. Csak azért az elég gáz ismerkedős duma, hogy "Nem ismerhetlek valahonnét?". Pedig most tényleg ez a helyzet állt elő. Valahonnét ismerem, de nem tudom honnét.

Mindegy. Már elég késő van, és én ma is korán akartam lefeküdni, de mint a mellékelt ábra mutatja, megint nem sikerült.

Majd' elfelejtettem! Ma sikerült felraknom a Szuzit (openSUSE 11.0) a gépemre. A GRUB is működött, igaz, hogy az Ubit (Ubuntu 8.10 Intrepid Ibex) letöröltem. Tehát minden szép és jó lett volna, ha Szuzi drága nem lenne allergiás az Ati-ra. És persze nekem Ati x700-as vidkarim van, és naná, hogy nincs kép. Persze ha liveCD-ről futtatom, akkor semmi gond, a telepítés során semmi gond. De amint kiválasztom újraindítás után, hogy a vinyóról induljon a Szuzi jön a nagy fekete képernyő. Először azt hittem, hogy behalt a rendszer, de aztán hallottam az "üdvözlő zenét". A neten utána olvastam, és láttam, hogy másnak is volt pont ezzel a kártyával baja, de arra sem tudtak jó választ adni. Magyar oldalon is találtam tippet, csak nem tudtam átírni a file-t. Persze lehet, hogy az sem segített volna. Pedig nagyon tetszik a Szuzi, a KDE felület. Igaz ez utóbbi van Ubira is, Kubi álnéven, de azt hiszem, hogy maradok még egy darabig ennél, mivel ez legalább működik. És már egész jól elboldogulok vele. Persze megint kell majd zozi segítsége - Ha olvasod, akkor legyél majd msn közelben! -, mert most két kernel van fent, ráadásul az egyiket 2x hozza ki a GRUB, és nem is látom őket a csomagkezelőben ahol le tudnám törölni. Azt hiszem, hogy újra kellene raknom a GRUB-ot, miután formáztam a /boot lemezt. Ez utóbbit egy netes tipp alapján hoztam létre, hogy ha több Linux lesz a gépen, akkor ez lehet a közös boot sector. De lehet, hogy nem is lesz több Linux. Bár szerintem holnap az oktatót megkérdezem, hogy mi a véleménye a problémáról.

De most aztán tényleg lépek, mert holnap megint nagyon nehéz lesz felkelni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr21753118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása