Emlékeztek még a mesére? Én igen. Még a könyv borítóját is itt látom lelki szemeim előtt.

Régen süni frizkóm volt, és süni tortát kaptunk szülinapunkra húgival. Mára a tüskéim "lecsúsztak" az arcomra. És a modoromra. Néha - mostanában nagyon gyakran - igen szúrós vagyok. Már nem is sima sün, az aranyos, kicsi tüskéivel, amik nem is böknek annyira, hanem tengerisün. Nagy, mérgező tüskékkel. És ha nem figyelek, akkor olyanokat bántok meg, akiket szeretek. Korábban én is meghempergőztem az avarban, hogy ne legyek olyan szúrós, és meg tudjanak simogatni. Valaki szerette is ezt bennem. Még a kis tüskéket, amik szinte ártalmatlanok voltak, de ha olyan helyre mentek, akkor nagyon tudtak fájni. De már nincs velem, és az avar egy része is lehullott már rólam. És az új tüskéim ellen úgysem érne sokat...

Huhú! Megint elkapott az ihlet! Tibix. Újabb pont?

Cunci kapitány miatt tegnap nem írtam. Szerinte túl sokat írok. Ebben persze teljesen igaza van. Nekem ez kell! Klaunak - csak említés szintjén - is csak azért írtam, mert nekem sokkal jobb ha kiírom magamból. Szilvi is kapott jó sok levelet, amikben elbúcsúztam tőle. És utána tényleg jobb volt. Nem akarom elfojtani. Jobb kint, mint bent. Mondta a bölcs ogre. Persze nem egészen erre gondolt, de igaza volt. Az emberek előtt így is elfojtom a legtöbb érzésemet. Persze csak ha sikerül. Írásban viszont megnyílhatok. Persze a legtöbb olvasó, ha nem az összes, ismer személyesen is, tehát nem teljesen személytelen a dolog, de így mégis más. Természetesen van, akinek személyesen is megnyílok, és mindent elmondhatok, ami nyomja a lelkem. De kevés ilyen ember van. Őket sem szeretném állandóan ezzel terhelni. És egyikük ki is ment Angliába.

Nem tehetek róla, egyszerűen szeretem így kitárni a lelkem! A kainban kezdődött, és már ennyire elharapózott. Ez az őszinteségi roham persze néha árt. Nem mindig jó, ha az ember felfedi magát - És itt persze megint rá gondolok. -, de már odáig fajult az egész, hogy már a leveleim is teljesen őszinték, és elmondanak mindent. Ez olyan, mint Florentino Ariza esete, aki még a hivatalos leveleket is lírai stílusban írta meg, és szinte szerelmes levélnek hatottak. Nem tehetett mást, nem tudott máshogy írni. Nekem is gyakorolnom kéne, hogy ne így legyen, hogy ne zúdítsam minden nyomorom a beszélgetőtársamra. Így nem lehet ismerkedni.

Pedig a "szerelmemmel" meg KELL ismerkednem. Tegnap is láttam a buszon. Sőt! Magam elé engedtem felszálláskor, amit egy gyönyörű mosollyal köszönt meg. Annyira ismerem, de nem tudom honnét... Lehet, hogy Bmárián vagy Fonyódon dolgozott a nyáron, és én ott láttam. De olyan szinten gyönyörű, hogy nem felejtettem el. És ez, mármint, hogy olyan gyönyörű, teljesen el is bizonytalanít. Így ilyen lány mit is keresne egy ilyen srác mellett, mint én. Ennek ellenére ha módom nyílik rá, akkor meg fogom kérdezni, hogy nyáron nem dolgozott e véletlenül a Balcsiparton. De nem fogom letámadni. Nem is az én stílusom - Mi az?! - és nem is hiszem, hogy célravezető lenne. Anitánál is többet értem el egy kedves(ebb) hangú levéllel, mint az első kettővel. Arra legalább válaszolt.

Még egy szösszenet, csak hogy eldicsekedjek vele, hogy ellen tudtam állni a kísértésnek. Tegnap este elég nagy volt, hogy írjak Klaunak. Megkérdeztem volna, hogy mire véljem ezt az egészet, hogy nem hajlandó még magyarázkodni sem. De megálltam. Ez olyan, mint amit Szilvi kért tőlem. Ne írjak neki többet, mert így nagyon nehéz megválnia tőlem. Én meg is álltam - 202 órán át, mint azt már említettem - de aztán mégis írtam. És ő nagyon örült neki! Mondta, hogy mennyire várta már, hogy ő szeretett volna írni, de pont ő volt, aki kérte, hogy ne írjunk. És persze beindult a nagy sms-ezés, de ő szilárdan kitartott elhatározása mellett, és utána megint rossz volt. Tehát megint kezdődött a szenvedés. Szóval nem éri meg ez az egész. Most ki kell tartani, és egyre jobb lesz. Pláne ha lesz, aki elfeledteti velem.

Ma egyébként összefutottam a Szüccsel (zsuga) Kváron. Most nem megyek bele részletekbe, csak annyit, hogy belógtunk a Gyergyaiba (volt kollégiumunk) és felmentünk a tanuló szintre. Aztán a TMG-ba is. Pont a húgiék termébe mentünk be, amíg tartottak az órák, mert az üres volt. Az volt a régi matektermünk. Egy kicsit nosztalgiázott a két vén-diák. A Csonyival is találkoztam. Megismert! Nem sokat beszéltünk, de mégiscsak megismert. Aztán meg húgival hazabuszoztam. Foglaltak neki helyet az ismerősei, szóval nem is kellett állnunk.

De most már lépek fürdeni. Aztán lesz nagy peka, meg a feksz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.