Felszállt a rózsaszín köd.

Brenda tanácsát megfogadtam és megkérdeztem. Nem volt elragadtatva attól, hogy ennyit írok róla, az ő dolgairól. Szóval ezután egy szót sem! Maradnak az én érzéseim. Azokat viszont csak itt tudom elmondani. Megkértem, hogy ne olvassa többet a blogot, mert akkor sehol sem mondhatom ki, hogy mennyire szeretem.

Nem vallhatok neki minden nap szerelmet, mert azzal lelövöm a hangulatot...

Most - is - olvastam kicsit vissza, és véletlenül annál a bizonyos párbeszédnél lyukadtam ki. És most tudtam csak felfogni! Gyakorlatilag ő volt az első, aki kimondta, hogy szeret. Erre persze én rátettem egy lapáttal, de akkor is. Most ezzel nem akarom a felelősséget rá terhelni, csak valamiért az volt bennem, hogy én mondtam először.

De ez sem változtat azon, hogy többet nem mondhatom neki. Úgy kell kinyilvánítanom a szerelmem, hogy nem teszem meg. Ez baromi nehéz. Ráadásul úgy érzem, hogy egyből egy "válságperiódusba" kerültünk. Elég feszült a viszony. Szinte minden megnyilatkozásomban azt véli felfedezni, hogy a szerelem témát hozom fel burkoltan. Még szombat éjjel, amikor ez kibukott, és másnap, amikor nagyon rossz kedve volt reggel, meg tudtam mosolyogtatni. Akkor valamiért én is vidámabb voltam. Sokkal könnyebben fogtam fel a dolgot. De ez valamiért eltűnt. Ahogyan olvasom vasárnap olyan bókokkal árasztottam el, hogy csuda. Soha nem hittem volna magamról. Ahogy írta, csak úgy olvadozott. De valamiért most nem megy. Túl görcsösen akarom. Azt hiszem ez a baj. Azok ott teljesen spontán jöttek. Akkor nem akartam meghódítani, most viszont igen. Mert bár nem vagyok szerelmes kis-kamasz, de még mindig nagyon szeretem. Csak ez már fáj is egy kicsit. Fáj, hogy magamban kell tartanom. És fájnak azok a nagy szünetek is, amik a beszélgetéseinkben vannak. A hétvégén még nem voltak. Félek, hogy elveszítem.

Borzasztóan nehéz úgy írni neki, hogy bizonyos témákat messziről kerülnöm kell. Nagyon messziről! Lehet, hogy egy találkozás mindent megoldana, de nem vethetem fel ezt sem. Komolyan semmiképp. El lehet viccelődni, de komolyan nem szabad felhoznom, mert tudom, hogy mi lenne a vége.

Képtelen vagyok felfogni, hogy mi is a gondja! Elméletileg szeret, és nem csak mint egy ismerőst. Én nem csak elméletileg szeretem. És ezt tudja is. De nem akarja hallani tőlem. Nem tudom mi lesz. Rettegek tőle, hogy elveszítem, és rettegek attól is, hogy éppen ezért valami hülyeséget csinálok, és azért fogom.

Lehet, hogy jó lenne pár nap szünetet beiktatni. Hogy lenyugodjunk, kipihenjük magunkat, hogy az egészet átgondoljuk. De ha ezt felvetem neki, akkor ebből arra fog gondolni, hogy 1. szakítani akarok vele, 2. a szorosabb kapcsolatra akarom rávenni. És ez sehogy sem jó! Ebből nem tudok jól kijönni. Ha nem megyek fel msn-re, akkor szintén erre fog gondolni.

Ez sehogy sem jó!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.