Délutáni csendespihenő

2008.11.20. 22:49

3 óra alvás. Vagyis inkább csak 2,5. De nagyon jól esett. Nagyon kellett.

Egész nap vacakul voltam. A buszon kurvára (sic!) elegem volt az egészből. Úgy gondoltam, hogy két pad között a földre fogok esni. Se Barbi, se nyelvvizsga. És ez elkeserített. Már azon is gondolkoztam, hogy írok a nővérének, és tőle kérek segítséget. Vagy azon, hogy nyíltan előállok megint az érzelmeimmel, és nem tágítok. Vagy lesz köztünk valami, vagy inkább hagyjuk ezt az egész "barátok" dolgot. Aztán a személyes találkozót is gondoltam, hogy felhozom. Ott beszéljünk meg mindent. De ugye ez Klauval sem jött össze soha. Nem is bánom. Így utólag már nem.

Este mikor bekapcsoltam a gépet 2 új levél is várt már rám. (Ez a "már rám" szókapcsolat tök mókec.) Egyet Brenda küldött. Válaszolt a segítségkérésemre. Pontosabban csak annyit írt, hogy talán holnap tud válaszolni, mert most van egy kis net gond. Szerencsére ekkor már lenyugodtak az idegeim, így nem probléma. Tudok várni. Ő is erre intett, "addig is türelem". A másikat viszont az én Szerelmetes Szilviám küldte! Még a Márquez regény kapcsán írtam neki korábban. Erre hétfőn válaszolt. Én ezt kihasználva megint írtam, és eldicsekedtem azzal, hogy megint szerelmes vagyok. És ma válaszolt. Gratulált, és érdeklődött Barbi iránt. A levelét olvasva tényleg elhiszem, hogy mindig is szerelmes lesz belém egy kicsit. Legszívesebben bemásolnám ide az egész levelet - ami nem túl hosszú -, de már nem vagyok olyan meggondolatlan, mint voltam korábban. Legyen annyi elég, hogy árad belőle a szeretet. Ha nem is lángoló, mindent felperzselő szerelem, de a barátságnál mindenképpen több. A válaszomhoz csatoltam neki egy kaméliát. Remélem értékelni fogja. (A regényben az volt a szerelmesek virága, még a rózsa divatba jötte előtt.)És írtam neki, hogy ha 5 év múlva egyikünk sem él komoly kapcsolatban, akkor házasodjunk össze. Csak félig írtam viccből! Nem tudom mit fog rá válaszolni.

A téma felmerült Barbival is. Persze még viccesebb formában. Volt egy kis félreértés a személyes üzenetének dekódolásában. Azt hittem nekem írja ki azt az OCA-t. De nem, csak egy szövetség neve az Ikariamban. De ez egyben egy személyiségteszt neve is. De ő ezt nem tudta. Mondtam is, hogy egy jövendőbeli kriminálpicológustól nem szép, hogy nem tudja. Mondta, hogy a jövendőbelin van a hangsúly. Ez nagyon magas labda volt. Egyből le is csaptam rá! Rögtön a jövendőbelimnek neveztem. Mikor rákérdeztem, hogy mit szól hozzá, azt mondta, hogy nem tudja. Olyan mintha egy pillanatra komolyan elgondolkozott volna rajta. De lehet - és elég valószínű -, hogy csak én képzelek bele mindenfélét. De egyre határozottabban érzem, hogy lesz egy Emma Zsófia nevű lányunk. Már annyiszor emlegettem.

Barbi ma flansziát tanult miközben velem beszélt. (És persze közben játszott is.) De - Cecára hallgatva - most örültem neki, hogy a tanulás mellett időt szakít rám is. Már tudom, hogy a flanszia fölött vagyok. De sajnos még Totó alatt. Ő még közénk fekhet. De van esély, hogy én is a pociján aludjak Barbinak, mint egyszer Totó. (Ó. Még nem mondtam. Ő Barbi kutyája. Jobban mondva egy ewok.) Nem tudom, hogy mennyire látszik a leírásból, de a mai beszélgetés volt eddig ezen a héten a legjobb. És már csütörtök van. Már majdnem olyan felszabadult volt, mint az elsők. Az eleje egy kicsit döcögős volt megint, de szerencsére nem lett gond. Nem írtam hülyeséget. Szilárd elhatározásom, hogy várok türelemmel. Ezért a kapcsolatért megdolgozok. El kell fogadnom, hogy nem hullik az ölembe. Oda hullott volna, csak elsiettem. De ezen ugye kár rágódni. Megtörtént. Nem lehet rajta változtatni. És bízok benne, hogy lassan Barbi is felenged, jobb kedve lesz, még inkább partner lesz az incselkedésben, és előbb vagy utóbb tovább is léphetünk. Lényeg, hogy ne adjam fel a reményt! Most úgy érzem, hogy ismét van. Azt hiszem karácsonykor még nem fog fejfájást okozni, hogy mit vegyek neki, de remélem Valentin-napra már meg kell lepjem. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr92780378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása