Na ja. Ma megint rossz kedvem van. Barbi elázott, megfázott, fáradt, és ezekből kifolyólag vacak kedve volt. MEGINT! A héten még nem is volt jó kedve. És ma nekem is elment tőle. Mondtam is neki. Aztán ott is hagytam. Elmentem vacsorázni meg fürdeni. A szerdai House-t is megnéztem. Aztán visszajöttem, hogy megnézzem fent van e. Reméltem. De már nincs fent. Remélem tényleg lefeküdt aludni, vagy legalábbis pihen. Jó lenne ha egyszer végre jó kedve lenne.

Nem szeretne elveszíteni... Így nagyon nehéz. Lassan úgy érzem, hogy eltávolodunk egymástól. Gyakorlatilag egész héten nem ment bele a játékba. A tegnapi nap kivétel, de persze közel sem volt az igazi. Ma pedig megint rossz. Megint egész nap arra vártam, hogy beszélhessünk. Reménykedtem, hogy ma talán jobb kedve lesz. És szép lassan meg tudom közelíteni. De nem! Ma sem sikerült. Már nem is bánom, hogy holnap nem beszélünk. Tudom, hogy ugyanez lenne. És ez nem kell nekem!

Nem szeretne elveszíteni... Mintha ezt már mondták volna nekem. Nem is olyan régen. Egy 16 éves. Aki aztán szépen felültetett a hantapalintára. De Barbi  nem ilyen. Legalábbis úgy gondolom. De a másiknál is így gondoltam. Persze lehet, hogy tényleg pocsék az egész hete - már szombaton mondta, hogy összeszedett valamit -, de akkor is nagyon nehéz nekem. Megpróbálok úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de általában passzivitást kapok cserébe. Úgy kell kihúzni belőle a válaszokat. És azok is mind igen rövidek, odavetettek. Beszúr egy smileyt csak fogjam már be.

Nem szeretne elveszíteni... De ha ez így fog még a jövő héten is menni, akkor ott a vége és pont! Nekem nem megy ez a "Legyünk barátok." dolog. Én szeretem. De ha nem kapok vissza semmit, és már reményt sem fogok látni a helyzet javulására, akkor jobb ha többet nem is beszélünk. Ez persze ultimátumnak hangzik. És gyakorlatilag az is. Nekem nem fog menni ez a dolog. Klauval is jól tettem, hogy minden kapcsolatot megszüntettem. Könnyebb így, mint minden nap reménykedni, és minden nap csalódni.

Nem szeretne elveszíteni...És én sem szeretném. Mert még mindig nagyon szeretem. Bár lassan már nem tudom, hogy ez nem csak annak köszönhető e, hogy végre találtam valakit. Én szombaton nagyon komolyan mondtam, és gondoltam, hogy nagyon szeretem. De félek, hogy ez lassan csak egy makacs ragaszkodás lesz, nem lesz mögötte olyan érzelem. Vacak érzés erre gondolni. Vacak érzés ezt leírni. Úgy érzem, hogy egy dög vagyok. Egy dög, aki csak magára gondol. És ebben van is valami. De nagyon nehéz önzetlennek lenni. Persze igazán csak így lehet az igazi szerelmet kifejezni. Ha az ember a másikat maga elé tudja helyezni, akkor szereti csak igazán. Én most ezt próbálom. Megpróbálom elfogadni a döntését. Nem is hozom fel, hogy mennyire szeretem, nem beszélek az érzéseimről. De ez nem mehet a végtelenségig. Neki is engednie kell(ene). Az nem járható út, hogy mindig csak én vagyok rá tekintettel. Persze ha ez így lenne, akkor jobb még most... vagyis én már most is nagyon szerelmes vagyok belé.

Nem szeretne elveszíteni...De azt hiszem, hogy nem jó ez, hogy vissza kell fojtani az érzelmeimet. Isten látja lelkemet, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, de lassan túl fognak csordulni. És ha ez megtörténik, akkor ki fog borulni a bili. És bizony elég komoly szemrehányás adagot fog kapni tőlem. Tudom, hogy milyen vagyok ha az elkeseredettség beszél belőlem. Maradjunk annyiban, hogy nem túl kedves.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.