Nem is volt rossz... Sőt! Egész kellemes volt.

Kerékpárral jöttem Fonyódra a hideg ellenére. Tegnap este villámlott is nálunk, és szakadt az eső, de reggel verőfényes napsütés - és rohadt hideg - volt. Ma egy vastagabb pulcsit vettem fel, és a kendőmet nem a fejemre, hanem a szám elé kötöttem. Ma már egy rendes sapkát vettem fel a sisak alá. Szükség is volt rá! És a kendőre is. Ezt nem vettem fel rögtön, mert gondoltam nem "menőzök". Aztán Újlak előtt már gondoltam, hogy felkötöm - kivételesen nem magamat - de nem sikerült. Nem akartam megállni, és a menetszél plusz a téli kerékpáros-kesztyű nem voltak éppen segítségemre. Ma - nem éppen kivételszámba menően - erős szembe szél volt ezen a szakaszon, ami ráadásul - mint a magyar utak többsége - elég pocsék. Ezért csak az autópálya felüljárón álltam meg, hogy ne veszítsek lendületet. De ott valamiért nagyon furán kezdett verni a szívem, és hányinger valamint ájulás kerülgetett. Már régen éreztem ilyet. És nem hiányzott! Olyan volt mintha a szívem ki akart volna szakadni a helyéről. Nem vert hevesebben, hanem ritkán, de akkor nagyon nagyot. Vacak érzés volt. De aztán enyhült, én pedig felpattantam a gépre, és már téptem is. Az egész elindulásban csak az volt mókec, hogy semmit sem láttam. A kendő ugyanis a szemüvegem alá vezette a leheletemet, és az ott szépen lecsapódott. Persze ez egy idő után megoldódott, de addig mókás volt. Bmárián még meg kellett állnom, hogy megnézzem, hogy valóban víztelenítve van e faház. És ma is csak arra jutottam, hogy igen. Ez azért fura, mert senki nem tudja, hogy ki víztelenítette le. Én mondjuk ettől még jól tudok aludni. "Érdekes" módon útközben csak egy kerékpárossal találkoztam. És az egyéb forgalom is igen gyér volt.

Fonyódon segédkeztem egy pöppet - spájz rendbetétel -, aztán/közben beizzítottuk a gépeket. Huhú! Öcsi vett wifi routert, és így most a szobámból írhatom eme sorokat. Persze játszani kábelen keresztül játszottunk,  mert sokkal nagyobb a sebessége, és stabilabb is. A BattleField2 SpecialForce nevű kiegjének összes pályáját végigtoltuk. Itt is a support a kedvenc kasztom, csakúgy mint Vietcongban - ott engineer a neve. A gyakorlatilag végtelen lőszer mókás dolog. Főleg, hogy megtanultam a fegyverét is kezelni. Ha az ember lehasal, akkor elég pontos, és erős is. Állva, vagy akár guggolva azonban kész katasztrófa!

Aztán jött egy kis szünet után - mely során megoldottuk azt a visszatérő problémát, hogy a Cossacksban nem láttuk a másik által indított pályát - cossacksoztunk - meglepő módon. A problémát egyébként a router okozta. Azt kiiktattuk és máris mehetett TCP/IP-n a játék! Egész jó voltam. Komolyan. Mondjuk öcsinek nem ez a szíve csücske - például elfelejtett akadémiát építeni, ami elég komoly hiba. Volt pár meleg helyzet, amikor azt hittem, hogy végem. Az egyik ilyen az volt, amikor 6 fregattot vettem észre az ellenségnél, miközben a fél városom a tengerparton terült el. Igaz, hogy szárazföldi nagyhatalom voltam, ott esélye nem volt ellenem, de ez akkor is kellemetlen volt. Szerencsére volt elég nyersanyagom és tudtam gyorsan építeni egyet - valamint egyik szövink is bejött eggyel - és fel tudtam addig tartóztatni, amíg a XVIII. századi fregattom elkészült, ami leradírozta őket. A második játékban pedig párszor átcsusszantak az ostromgyűrűn és bepofátlankodtak a városomba. Szerencsére azonban egyik sem volt komoly, meg tudtam oldani komolyabb veszteség nélkül.

Röviden ennyi a történés. De itt van még az érzelmi rész! És ez ugye sokkal fontosabb - legalábbis számomra.

Tehát az első barbimentes napom, amióta ismerem és szeretem. Mint már említettem nem is volt vészes. Persze gondoltam rá. Amikor volt egy kis szünet - és net - felmentem msn-re hátha fent van. Mondtam neki még csütörtökön, hogy nem leszek, mert öcsivel játszunk, de azért felmentem hátha elkapom. Remélem örült volna neki. Aztán a Megafrász eredményhirdetését is láttam - teljesen véletlenül - és örültem, hogy a kedvence bent maradt. Jobban mondva ez így nem igaz. Nem örültem, de megjegyeztem magamban, hogy most ő - mármint Barbi - bizonyára örül. Nekem mondjuk teljesen mindegy, hogy ki nyer, mert nem nézem. Van már elég "sztár", vagy ahogyan mostanában mondják, celeb, kis hazánkban. A középkorban - Lengyelország után - nálunk volt a legtöbb nemes a lakosságszámhoz viszonyítva. Úgy látszik most a legtöbb celeb/fő címre hajtunk. Ha már a GDP-ben nem tudunk listavezetők lenni, hát legyünk ebben - az öngyilkosságok, a rákmegbetegedések, az érrendszeri problémák száma mellett - az elsők! De eltértem a témától. Bár jobban meggondolva többet nem is nagyon tudok mondani. Nem volt vészes. De ebben szerepet játszik az, hogy tudom, hogy holnap - pontosabban ma - megint beszélni fogunk. A stabilitás jó dolog! Én szeretem a rendszert az életemben.

Brenda ma válaszolt a segélykérésemre. Hogy mindig meg tud nyugtatni. Hogy mindig tudja mit kell mondania. Nem is tudom, hogy mire mennék nélküle! Ő az egyetlen, akire ilyen témában mindig hallgatok. Legalábbis az esetek túlnyomó részében. És mindig igaza is van. Félelmetes! Egyébként azt tanácsolta most, amit én is sejtettem, de jól jött a megerősítés. És meg is tudta indokolni a dolgot. A lényeg, hogy türelmesnek kell lennem, és szépen lassan meg kell "szelídítenem". Meg kell győznöm, hogy komolyan szeretem, hogy nincs az a nehézség, amit ne vállalnék érte. De ehhez idő kell. Nem fog egyik napról a másikra menni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.