Vacakul aludtam. Nagyon.

Talán a tegnap esti bejegyzés szemlélteti lelki állapotomat. A tegnapi nap nagyon feldúlt. Itt van ugye az új ismerős, és Barbi. Csütörtökön megnyugodtam, hogy még idejében változtattam, pénteken nem beszéltünk de valamiért ez nem borított ki. De tegnap este beszélhettünk volna. De ő nem akart. És nem tudom, hogy ez a végleges döntése vagy csak idő kell neki. Reggel az ágyban ezen törtem egy jó ideig a fejem. De nem tudom. Úgy néz ki, hogy ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen Novics életében, az nem is az. Úgy néz ki, hogy ez eddig háromból háromszor bejött. Amint ez megfogalmazódik bennem, már csak napok vannak hátra.

Mit kéne tennem? Várjak? Várjam meg amíg ő akar beszélni velem? Vagy szólítsam meg én, és - amennyire csak lehet finoman - kérdezzem meg, hogy most mi is a helyzet? De akkor minden valószínűség szerint jönne az, hogy már megint türelmetlen vagyok, már megint azt a témát feszegetem.

Úgy érzem, hogy már nincs remény. Hiába is várnék türelemmel, már el lett rontva. Jól éreztem én, hogy ott, azon a szombati éjszakán vége lett a kapcsolatunknak, csak akkor ez még nem tudatosult bennünk. Véletlenül elgépelte magát. Azt írta, hogy legyünk csak barátok, és talán egyszer szépen lassan eljutunk oda, hogy többet nem beszélünk. (A lehetőségeket sorszámoztuk, és rossz számot írt le.)

Talán a legjobb lenne feladni. Már ezen is gondolkoztam. Ki kéne verni őt a szívemből. Nem a fejemből - onnét még egyszerű lenne -, hanem a szívemből. Akár szerelem ez, akár nem, ő akkor is oda vette be magát. Ráadásul jó mélyen. De egyelőre nem akarom. Én szeretném ha lenne belőle valami, ha végül egy pár lehetnénk. De tényleg egyre kevesebb esélyt látok rá. Tudom, hogy ha egy pár lennénk akkor is lennének hullámvölgyek, akkor is lenne neki, - vagy éppen nekem - rossz napja, akkor is lenne feszültség. De ha tudná az ember, hogy a másik is akarja, hogy működjön a dolog, akkor könnyebben szembeszállna a nehézségekkel. De így, hogy lassan úgy érzem, hogy csak én küzdök... így nehéz. Elbizonytalanodtam.

De mi is volt az az "édes" álom? Jobban belegondolva nem is volt rossz. Elég kaotikus és fura, de végül is nem volt benne semmi rossz. Talán csak az esetleges jelentése miatt. A főszereplő az új ismerősöm volt. Aki érdekes módon Marcaliban lakott - egyébként nem ott lakik, hanem Pest megyében -, és ott találkoztam vele. Fura mód egy darabig úgy msneztünk, hogy csak pár méterre voltunk egymástól. Aztán odaültem mellé és megkérdeztem, hogy nem lenne e jobb élőszóban. Egy kicsit hízelegnem kellett neki, de végül ráállt, és beültünk egy borozóba.

Az álom itt nem ért véget, hanem folytatódott, de elég nagy össze-visszaságban. Nem emlékszek a részletekre. De Krisztivel összejöttem a végén... azt hiszem. De lehet, hogy az már egy másik lány volt. Tényleg nem emlékszek pontosan.

Ugye az álmaimról tudni kell, hogy a legritkább esetben a valós személyek a szereplők. Most is teljesen máshogy nézett ki Kriszti, mint a valóságban, és Marcali is fura volt. De én tudtam, hogy ő az, és hogy mi ott vagyunk.

Hogy mit jelenthet ez az egész? Igazából nem tudom, de félek, hogy valami olyasmit, hogy Barbiról már tudat alatt lemondtam. A tudatom még egy darabig makacsul ragaszkodni fog hozzá, de tudatalattim már átlátta a helyzetet és meghozta a - helyes? - döntést.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.