Nyelv vizsgálat

2008.12.06. 18:05

Ezen is túl vagyok. És ha nem is sikerült, akkor is megérte. Több szempontból is!

Először egy kis esti mese: Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban... Élt egy Novics. Ő arról volt híres, hogy mindig novicskodott. (Csak hogy terjesszem Cunci kapitány (?) találmányát.) De ez most teljesen irreleváns, szóval ezzel nem is foglalkozunk többet. Sőt jobban belegondolva az alapkoncepció is hülyeség. És nem tudok történeteket kitalálni, vagy csak akár ilyen stílusban írni.

Lényeg, hogy végre eljutottam odáig - 14 év németezés után -, hogy elmenjek nyelvvizsgázni. Persze most sem éreztem magamat elégnek hozzá, de már nem lehetett halogatni a dolgot. Tehát befizettem a vizsgadíjat, hogy ez majd ösztönözni fog a tanulásra. Nem nagyon vált be. Bár azért tanultam. Igazából Barbi megismerése után kezdtem nagy ívből tenni az egészre. De ez NEM az ő hibája! Ezen a héten csütörtökre és péntekre kiírattam magamat az orvossal, hogy "Majd tanulok!". Persze nem sok lett ebből sem. Koránt sem nyugodt lelkiismerettel vágtam neki a szóbelinek. Teljesen magam alatt voltam. Aztán megjött a partnerem, Vadvirág. (Az iwiw-ről lestem le a becenevét, nem saját szerzemény.) Valami elképesztően kedves, aranyos kiscsaj. Kiscsaj, mert csak 17 éves. Mostanában valahogy üldöznek a gimis lányok. Szóval megjött odaült mellém beszélgetni, ismerkedni, hogy mégse legyünk teljesen ismeretlenek. Ez sokat segített. Nem nyugodtam meg, de legalább elterelte a figyelmemet. Nem is tartott sokáig, mert hamarosan sorra kerültünk. Nem is kaptunk nehéz témát, talán szimpatikusak voltunk a vizsgáztatónak. Mondjuk egyszer rám kellett szólni, hogy próbáljak meg az emberi fül számára is érzékelhető tartományban beszélni. Aki ismer személyesen az tudja, hogy nem szeretek kiabálni. Tehát nem kaptunk nehéz témát... Ja hogy nem is mondtam el, hogy mi volt az?! Bevásárlás. Aztán a képek témáját nagyjából úgy tudnám leírni, hogy "Férfiak női szerepben". És meglepően folyamatosan tudtam beszélni! Hogy nyelvtanilag mennyire volt helyes, az más kérdés, de folyamatos volt. Tehát a szóbelin túlestünk. De nem mentünk haza, mert keringett egy olyan pletyka, hogy kiírják az eredményeket. Mint később kiderült, ez csak régebben volt így. Aztán Vadvirágot haza kísértem. Jól elbeszélgettünk útközben. Nagyon élveztem a társaságát. Mondjuk ez nem akkora csoda. Imádom a hölgytársaságot! Ráadásul ő nagyon kellemes társaság volt.

Éjjel alig tudtam aludni. Jó helyem volt - még nem is mondtam, de Kváron aludtam a Béla szüleinél, mert nem tudtam volna időben beérni -, fáradt is voltam, de egyszerűen nem tudtam aludni. Reggel minden rendben volt, igaz az utolsó pillanatban érkeztem az írásbelire. Mondjuk lett volna még 5 perc, de már bementek a többiek. De nem volt gond. Amitől nem féltem: olvasott szöveg értés. De megrettentem, amikor megláttam a feladatot. Sok, és nem is egyszerű. Pláne az amelyikben a válaszokat le kellett írni, és nem csak x-elni kellett. De a levél és a fogalmazás témája egész jó volt. A továbbtanulás, és a környezetvédelem. A hallott szöveg értés pedig a kivándorlás és a számítógép történet. Aztán lekísértem a buszmegállóba. Szakadt az eső, de persze ez engem a legkevésbé sem zavart. Útközben megkérdeztem, hogy ismeri a Monty Pythont. Ez valamiért fontos kérdéssé vált számomra. Nem ismeri, de amikor elmeséltem neki a kedvenc részeimet - boszorkányper, a nyúlon túl, Fikusz Kukisz - tetszett neki. Most el is küldtem neki a linkeket. Nem vagyok egy nagy mesélő, ezért jobb ha látja az eredetit. Kultúrmissziót teljesítek! Ja és ami fura. Az egri cabernet savignon a kedvenc bora. És még lehetne róla áradozni. De nem, nem vagyok szerelmes belé! Bár teljesen elbűvölt az biztos.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr87808028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása