Tudtam!... Csak nem sejtettem.

2008.12.07. 11:09

Tudtam, hogy ki fogok valamit hagyni.

Bár ez nem lesz olyan érdekes, mint a Vadvirágos sztori, de hozzá kapcsolódik. Pontosabban a nyelvvizsgához. Teljesen kétségbe voltam esve, hogy hogyan fogok én 200 szavas fogalmazásokat produkálni. Ezt ugye itt is megemlítettem, és Brenda mondta is, hogy ez hülye kérdés a részemről. Persze. Magyarul rengeteget tudok írni - mint a mellékelt ábra is mutatja -, de idegen nyelven azért más. Ráadásul csak arról tudok sokat írni, ami érdekel. Szóval féltem az írásbelitől, mint a tűztől. De nem is volt vészes. Magam is meglepődtem, hogy milyen könnyen tudok az adott témákban rizsázni. Ráadásul úgy, hogy sikerült - általában - úgy kigondolni, hogy nem is akadtam fenn egy-egy ismeretlen kifejezésen. Mondjuk hatalmas szerencsém volt a témákkal. A környezetvédelem az egyik vesszőparipám, a továbbtanulásban pedig van tapasztalatom. És szóbelin is meglepően könnyen beszéltem. Sőt tegnap este keresztanyám felhívott és németül kellett vele beszélnem. Igaz, hogy nagyrészt ő beszélt, de nekem is egész jól ment.

És még annyit, hogy a buszos már előre köszönt nekem, amikor lejött betenni egy csaj csomagját a csomagtérbe, és meglátott a sorban. Most is a szokásos járattal jöttem haza. Elértem volna egy korábbit is, de akkor nem kísérhettem volna le Vadvirágot a megállóba. És már csak annyit mondtam a  buszosnak, hogy "A szokásosat." Mondjuk nem is lett volna rá szükség, mert már ütötte is be a gépbe. Szombaton is meglepően sokan voltunk a buszon, de azért volt hely nekem, és a túrahátizsákomnak is. egy darabig Viszockijt hallgattam, és az egyik számon majdnem elsírtam magam hirtelen. Amikor kétségbeesett próbálja a telefonos-kisasszonyt kérni, hogy próbálkozzon még, hátha sikerül elérni a feleségét, aki francia volt. Valamiért ott elkapott a sírhatnék. De történt vidám dolog is. A párás ablakra egy csaj felrajzolta Hello Kittyt. És nagyon jól sikerült, teljesen olyan volt, mint az eredeti. Nem vagyok oda érte, de ez nagyon tetszett, kicsit feldobta a hangulatomat.

 

szerk: Nem tudok mit kezdeni az időmmel, erre elkezdtem megint a Spigelt, és a FAZ-t olvasni. Borzasztó!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr32808948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása