Valami...

2008.12.10. 21:31

Ez hiányzott. Ezért bukta van.

A nyelvvizsgás partnerrel - korábban Vadvirág néven említettem, ezentúl Lili - egész jól összeismerkedtem. Olyannyira, hogy ma randiztunk is. Pontosabban csak találkoztunk. A végére már csak találkozó lett belőle.

Ugye pénteken hazakísértem, szombaton meg le a buszhoz, mert ment Barcsra. Itt megkérdeztem, hogy megkereshetem e a neten, mire igenlő választ kaptam. Itthon persze ez volt az első dolgom. De az msn címét nem írta le, csak annyit, hogy ha szépen kérik, akkor megadja. No én vesztegetéshez folyamodtam. A címéért cserébe meghívtam sütizni. Bele is egyezett egyből. Vasárnap este meg is beszéltük, hogy mikor találkozunk. Aztán hétfőn és kedden is sokat beszélgettünk. Nagyon oldott hangulatban. És már a telefonszáma is megvolt. Úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van. Már úgy nyilatkozott, hogy foglalt, és megtalálta a megfelelő fiút - és itt rám gondolt. Tegnap éjjel segítettem neki a töri beadandójában, és megvártam, amíg leírta. Mondta, hogy ez nagyon fura, de jó. Vele nem szoktak ilyet csinálni a fiúk. Itt ültem több mint egy órán át a gép előtt és vártam, hogy befejezze, és egyszerre menjünk el aludni.

Ma tiszta ideg voltam. Nagyon izgultam, hogy hogyan is fog zajlani a dolog. Ez meg is látszott rajtam rendesen. És sajnos valamiért rányomta a bélyegét a mai napra. Később már nem izgultam, mellette gyorsan felengedtem, de a teázóban - mert végül teázni mentünk - komoly témákra terelődött a szó. Mondta, hogy most nincs ideje egy komoly kapcsolatra, mert érettségi, felvételi. Aztán elmentünk a plázába, hogy megnézzük a moziműsort, mert megbeszéltük, hogy hétvégén mozi. Majd hazakísértem. Gondoltam rá, hogy meg kéne fogni a kezét, de már tudom, hogy nem lett volna értelme próbálkozni. Egyébként a teázóban, amikor néztem ahogyan beszél, hatalmas vágyat éreztem, hogy megcsókoljam. Vagy legalább a kezét megfoghattam volna. Lehet, hogy akkor nem hiányzott volna az a valami. Nem tudom. De féltem, hogy tolakodásnak veszi, és egyébként is úgy véltem, hogy nem lehet gond. Pedig az volt! Szóval hazakísértem, és a ház előtt mondta, hogy ne haragudjak, de nem lesz ebből semmi. Persze nagyon kész voltam. Össze voltam törve. De szépen elbúcsúztam, és mentem a buszomra. Később felhívtam telefonon, hogy megkérdezzem, hogy mit rontottam el. Természetesen a válasz az volt, hogy semmit. De nem hagytam magamat, mert ez kitérő válasz. Mégis, ha minden jó volt, akkor mégis mi a bibi? Nem volt meg az a valami. És ha nála nincs meg elsőre, akkor ennyi! Vége. Nem lehet belőle más, csak barátság.

Szóval ez a helyzet. Novics megint bebukta, pedig megint "tutira ment". Tutira mentem, mert a neten minden klappolt, és személyesen is. Szóval igazából ezt csak amolyan formaságnak tartottam. Gyakorlatilag 100%-ig biztos voltam benne, hogy Lilivel össze fog jönni a dolog, és karácsonyra már nézhetek is neki ajándékot. Egy édes teher lett volna, de ezt a terhet már nem kell cipelnem.

Nagyon sajnálom a dolgot. Bár ezzel biztos nem mondok újdonságot, vagy bármi meglepőt.

De azért még reménykedek. Bár valószínűleg hiába. Remélem, hogy ha találkozunk még, akkor esetleg meglesz az a valami. Csak kár, hogy nem tudom, hogy mi az. Az aura? Lehet...

Hogy szeretem e? Nem. Még nem. De nagyon kedvelem, és csak idő kérdése lenne volna. És fizikailag is vágyomm rá. Gyönyörű, kívánatos lány. Persze nem ez volt az elsődleges szempont, de kár lenne tagadni.

Nem lehet, hogy csak Barbi pótló lett volna? Bevallom eleinte igen. De nem sokáig! Amint jobban megismertem, már önmagáért kedveltem. Máshogy nem is tudtam volna. De mindegy is.

Ez most jó össze-vissza lett, de most nem tudok jobbat. Fáradt vagyok. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr26815926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása