Házi vizsga

2008.12.11. 19:55

No még nem a nyelvvizsga!

A héten több házi vizsgát is írtunk/csináltunk tanfolyáson. Az elméletit úgy csináltam meg, hogy reggel mondták a lányok, hogy vizsga. Gépen van program, és ki kell választani a helyes válaszokat. Szemét dolog, mert olyan is, hogy nincs helyes válasz a négy között, de olyan is, hogy mind a négy az. És ha egyet hibázol, akkor buktad az egészet. 32 kérdés 45 perc alatt. Van köztük szemét kérdés is. És bugos is! A szövegszerkesztésben maximum annyi hiba lehet, hogy nem vettem észre valamilyen formázást. Az oprendszer vizsgát ma írtam meg. Korábban meg kellett volna, mert a többiek még múlt héten megírták, amikor "beteg" voltam. De még ezen felül is csúszott, mert együtt volt a netes vizsgával, csak az én papíromon nem volt rajta. Szóval ma megcsináltam, miközben a tanár magyarázataira is figyeltem, csináltam a többiekkel a feladatokat. Azt hiszem, hogy hibátlan lett. Egy részét terv szerint DOS-ból akartam megcsinálni, de elég nyomott volt a hangulatom, ezért nem volt kedvem ezzel pöcsölni.

Ma még a tömegközlekedés sem volt velem. Nem elég, hogy éjjel kb. 2:30-kor felébredtem, és fél órán át biztos csak forgolódtam - és közben persze agyaskodtam, aminek meg is lett az eredménye, de csak szépen sorjában -, még a helyem is foglalt volt! A jól megszokott kis helyem, ahol a hátamat nem a hideg üvegnek, hanem az oszlopnak támaszthatom, foglalt volt. Kénytelen voltam máshová ülni. Azért szerencsére tudtam aludni. És ma megint leült mellém egy kishölgy, aki már szinte törzsvendég. A héten másodszor - vagy harmadszor - ült le mellém. No nem azért, mert annyira tetszek neki, hanem, mert máshol már nem volt hely. Én nem nagyon foglalkoztam vele, mivel ilyenkor elég kómás vagyok, szinte önkívületi állapotban utazok. Szépnek szép, többet ugye nem tudok róla, de azt hiszem, hogy majd szóba elegyedek vele. Legalábbis teszek egy próbát. Egyszer. Ha magamnál leszek. Hazafelé pedig egy másik busz jött, és valamiért sokan is voltak. Alig tudtam magamat bepréselni az ülésre, és... Vacak volt az egész! Ennek ellenére itt volt elég sok filmszakadás. Ez elég jól szemlélteti, hogy mennyire ki voltam készülve.

Itthon viszont nem is volt olyan rossz. Anyu megkérdezte, hogy kihevertem e tegnapot. Ugyanis tegnap amikor hazajöttem megkérdezte, hogy hogyan ment. Persze nem volt semmi kedvem a nagy elbeszéléshez, ezért elég durván éa kurtán válaszoltam, hogy "Rosszul." Többet nem is beszéltünk. Megfürödtem, kajáltam valamit - történetesen fánk volt - és elvonultam a szobámba, és az ajtót is becsuktam. Szóval megkérdezte, hogy kihevertem e. Mondtam, hogy rajta vagyok. Megkérdezte, hogy mi volt a baj, és biztatott, hogy nincs még minden veszve. De a délutáni alvás elmaradt. Felnéztem netre, és Barbi fent volt - van - msn-en. Nekiálltam vele beszélgetni. Szerencsére a kapcsolatunk rendeződött. Neki úgy tűnik lesz barátja, nekem pedig lett volna - remélem még lesz is - Lili. Most már "csak" mint egy barátot szeretem. De így nagyon! A kapcsolatunkról is beszélgettünk. Ma is, és tegnap is. Hozzá fordultam egy kis vigaszért, egy kis társaságért. Tehát örömmel jelenthetem, hogy Barbi és köztem minden rendben! Már nem úgy, de még mindig szeretjük egymást.

Már említettem, hogy az éjjel agyaskodtam. Meg is lett az eredménye! Ma - még a tanfolyáson - írtam Lilinek egy novics terjedelmű emilt - mert Emil ugye Rulez! Sok mindent leírtam benne, és kértem, hogy adjon még egy esélyt arra, hogy meghódítsam. Kértem, hogy szerdán legyen egy második első randink, mert nem voltam ráhangolódva. Valamiért tényleg úgy érzem, hogy nem voltam. Lehet, hogy a kialvatlanság volt az oka. Nem tudom. Ha nem lett volna az előző két nap olyan amilyen, akkor nem tört volna le ennyire a dolog. De tényleg annyira jó volt minden. Olyan dolgokról beszélgettünk, és olyan kijelentéseket tett, amikből mindenki arra gondolt volna, hogy mi már együtt vagyunk. Ott még megvolt az a valami, de szerdán már nem. Mindegy. Most várok. Leírtam mindent, amit az egésszel kapcsolatban gondolok, amikbe még kapaszkodni tudok. Többet nem tehetek. Ha nemet mond, akkor már nem tudok mit tenni. Elfogadom. Elfogadom, és reménykedek benne, hogy a csoda megismétlődik. Harmadszorra is. Hogy hirtelen a semmiből felbukkan egy lány, mint tette ezt Barbi és Lili is. Felbukkan és vele talán már sikerül is a dolog. Csak már nagyon hiányzik egy nő az életemből.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr94817767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása