Egy napló

2008.12.17. 23:12

Barbi is nekiállt naplót írni. Egy kis stílusgyakorlat - megirigyelte remek stílusom -, és biztonsági szelep. Én is ez utóbbi miatt írom. Lassan már meg sem lennék nélküle. Ha nem írhatnám ki magamból a gondolataimat valószínűleg megfojtanának. Ezért is kapnak tőlem levelet a lányok szakítás után. Nem bírom magamban tartani. Lili is kapott. De ő válaszolt is. Most megint beszélnénk... csak nincs fent soha. Vagy le vagyok tiltva. Nem tudom.

De most Barbi naplója. Nem kell megijedni húgi, nem fogok semmit elmondani! Csak annyit, hogy igazából nem a nagyközönség számára készül - esetleg majd egyszer -, de nekem megmutatta. Bár vacillált rajta. Jó érzés, hogy ennyire a bizalmába fogadott. Megpróbálok rászolgálni. Fura volt olvasni. Gondolom neki is az lehetett az enyémet. Megtudtam hogyan érez irántam, hogyan vélekedik a kapcsolatunkról. És mit gondolt azokban a borús napokban. Neki is megfordult a fejében a kapcsolat megszakítása, hogy hagyni kéne. De szerencsére nem tette. Csak időre volt szükségünk. Főleg nekem. És írta, hogy szívből örült, hogy Lilivel lesz valami, mert tudta, hogy köztünk soha nem lehet semmi. Most már én is belátom. És persze nagyon sajnálom. Ő az, akivel el tudnám képzelni az életemet. Remélem persze, hogy lesz majd más is, akivel nem csak elképzelhetem, hanem meg is élhetem. Egyelőre nincs ilyen, de remélek. Bár FuraLány ma mondta, hogy nem remélni, hanem bízni kell. Az erősebb. Szóval bízok benne.

Tehát a napló... (És nem Sváby Andrással.) Barbi Istinek hív. Így ír rólam, mert a Novics olyan személytelen szerinte. És van benne valami. Elég durva hangzása van. Az Isti sokkal bensőségesebb. De viszonylag keveset ír rólam. Persze, most a barátja foglalkoztatja, és ez így helyes. Nem is azért mondom. A kapcsolatukkal többet foglalkozik, így megtudtam egy-két dolgot, amit eddig - tapintatosságból - nem mondott el. És szíven ütöttek - meg is szédültem -, amikor olvastam. Mert ugye én még egy kicsit mindig ÚGY szeretem. Remélem ez lassan kikopik majd belőlem, és "csak" mint barátra tudok rá gondolni. Ezért is lenne jó egy barátnő, mert akkor együtt örülhetnénk egymás boldogságának. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr88828994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása