Eszembe jutott egy vicc erről, de inkább nem írom le, mert nem tudok jól viccet mesélni. Én magam vagyok egy vicc... de ez más lapra tartozik.

Mindenkitől kérek majd egy "Köszönjük Barbi!" kommentet, mivel neki köszönhetitek, hogy már megint írok. Aki ennek annyira nem örül, attól kérnék egy "Köszönjük Emese!" kommentet. Bár nem értem, hogy az mit keres itt egyáltalán? Na mindegy!

Egyébként nem értem, hogy miért is szereti ennyire. Sok újat nem is fog megtudni, hiszen már megint egész délután együtt voltunk. Igaz az msn jóvoltából volt, hogy egy órán át ültünk és vártuk a másik válaszát, mivel az utolsó üzenetét nem küldte el. Köszönjük MSN! Lényeg, hogy valamiért szereti. Úgy kell neki!

Tehát telefon... Nem szeretek telefonálni. Nem tudok beszélni. Nehezen tudok az emberekkel kommunikálni. Főleg arctalanul. Idegenekkel. Van is pár mókás történetem. Anyuék kedvence a "Szia. Én vagyok." A fodrászunkhoz jelentkeztem így be. Személyesen már régóta ismertem, de még soha nem hívtam fel. Nem ismerte a hangomat. Ezt azóta is gyakran megkapom.

De ideje lenne a lényegre térni, mert már egész későn van, és nekem holnap még Bmárián is takarítanom kell tanfolyás után.

Tehát ma két telefonhívást bonyolítottam le. Igen. Bonyolítottam. Én csak bonyolítani tudom a dolgokat. Az első hívás Lili felé irányult, és sikeresnek mondható. Nem is tudom, hogy itt miket is írtam le, ezért rövid helyzetismertetés következik: Mikor már másodszor mondta, hogy nem fog ez menni, akkor végleges szakítást terveztem vele, ezért msn-ről is töröltem. Ezt másnap megbántam, és már reggel hívtam telefonon, de nem vette fel. Aztán a tanfolyáson látom, hogy írt az éjjel. Sajnálta, hogy ennyire véglegesre gondoltam, de elfogadja és nem fog írni, hívni, sőt fel sem veszi. Én visszaírtam, hogy megbántam a dolgot. Ment emil is, és 2 sms. Az egyik tegnap hazafelé a buszon. Nagyjából abban az időben, amikor annak a csóknak el kellett volna csattannia. Írtam, hogy mennyire bánom az egészet. És vártam valami válaszfélét. De nem jött! Ezért ma felhívtam suli után, hogy megkérdezzem, hogy most ő kerül e engem, vagy mi van. Mondta, hogy ezt majd máskor beszéljük meg. Éppen vásárolt az egyik - feltételezem - barátnőjével. Tehát sikeresnek mondható, mert felvette, bár lehet, hogy nem is nézte meg ki hívja, és az egész csak ennek tudható be. Igazából vártam, hogy ma talán ír, vagy felhív. De nem tette. Holnap és holnapután biztos nem fogja, mivel buliba megy. Este nem lesz otthon. Aztán meg nagyszülőhöz. Nem hiszem, hogy van ott net, szóval még sokat kell rá várni. Ha egyáltalán fel fog hívni. Nehéz lesz, de megpróbálom majd nem felhívni.

A második viszont teljes kudarc volt! Szerencsére nem én szúrtam el. Nem mondtam semmi olyant, amit nem kellett volna. Egyszerűen nem tudtam felhívni! Pedig jó lett volna vele beszélni. Régen írt, pedig nagyon várom. Írtam neki egy emilt, hogy próbáltam hívni, de nem volt elérhető, és ha esetleg megváltozott a száma, akkor küldje el. Kértem visszaigazolást is ha elolvasnám de azért holnap is próbálkozok. Gondolom már kíváncsiak vagytok, hogy ki is lehet ő. Nos éppenséggel lehetne Brenda is, mégsem ő az. Már bizonyára mindenki rágja a körmét, és feszülten figyel, nehogy elmulassza a nevet... Íme! Itt a név: Szilvi. Micsoda katarzis!... Nem is tudom miért, és mikor jutott eszembe, hogy fel kéne hívni. Nem is azt mondanám, hogy hiányzik, elvégre itt van nekem most Barbi és FuraLány - akivel egyébként felbontottam az eljegyzést, de erről majd máskor -, akikkel egész délután elcsevegek. Nem hiányzik - annyira. Nem gondolok rá - olyan sűrűn. Most mások kötik le a gondolataimat. A kainosok emlékezhetnek rá, hogy kint Stuttgartban volt egy nagy hullámvölgy, amikor nagyon hiányzott. Ez már elmúlt. Most igazából Lili hiányzik. Barbi szerencsére nem. Ő itt van minden nap. De nem tudom, hogy ez meddig mehet így. Mikor fognak ezek megritkulni. Ugye tanulni is kell. És egyéb elfoglaltságok. Majd tavasszal ki kell mozdulni. És hasonlók. Persze nem szeretném, hogy így legyen, de nem is köthetem a gép elé. És én sem ülhetik itt állandóan.

Nem is ülök tovább hanem elmegyek szépen alucikázni... Jaja. Csak úgy cikáznak a fejemben a gondolatok... Tudom. Jobb lett volna ha megtartom magamnak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.