Erika megint jól megmondta. Vicces vagyok.

Kint beszélgettünk szünetben, mert várta a barátját, mi meg Imivel minden szünetben kint vagyunk. Én kajálok - és közben fagyoskodok -, Imi meg cigizik. A vizesüveget a farzsebemben tartom, amikor kajálok, de ezt Erika nem látta. Egyszer csak beszélgetés közben előkapom a hátam mögül, és ráhúzok. Tisztára le volt döbbenve, hogy honnét került elő, hol tartottam addig. Egyébként ma elneveztem Álomarcú Lánynak. Mert szép is az arca, és mindig álmatag. Az ötlet egyébként egy kávé reklámból származik, nem saját találmány.

Már tegnap is akartam írni, hogy mi is volt keresztanyáméknál, de Barbi lecsapott rám, és neki el kellett mesélni, utána pedig már nem volt kedvem megint leírni. És persze közben FuraLány is feljött, és nélküle már élni sem tudok. De erről majd később.

Tehát keresztanyámék megjöttek szombat délben. Én csak 6 óra felé mentem el hozzájuk. Ugyebár tanfolyásom volt... kedvem viszont nem. De egész jó volt! A Zsolti - unokaöcsém - egy kicsit szívatott Barbival, és volt is félreértés, hogy kinek kellett jegyeket hozniuk. A svábok ugyanis a barátnőt is ismerősnek nevezik - a szót használják mind a két értelemben. Beszélgettünk a szokásos sablon témákról is, de amikor ketten voltunk csak, keresztanyám mondta, hogy nagyon sovány vagyok, és megkérdezte, hogy mi ennek az oka. Gyakorlatilag egyből rátapintott a lelki gondokra. (Igen. Beismerem. Vannak gondjaim.) Kérdezte, hogy nem gondoltam e még rá, hogy elmenjek agykurkászhoz. Náluk sem fenékig tejfel az élet, és ő már bizony gondolt rá. De ezt hagyjuk. Nem az ő blogja. Lényeg, hogy nagyon jól elbeszélgettem vele, nagyon komoly dolgokról. Nagyon jó volt. Jó volt végre személyesen is elmondani, nem csak leírni - akár blog, akár msn, akár emil. Persze kártyáztunk is, és „nagyon bevásárolni” is voltunk. Meglepően kevés ember volt. Még így is sok - nekem -, de többre számítottam. Valahogy nincs semmi karácsonyi hangulat sem. Az idő sem olyan, és talán ez a sok gond - itt elsősorban a válságra gondolok - is rányomja a bélyegét az ünnepre. Ez nekem jó. Így kevésbé rossz. Ha gyönyörű hóesésben kéne látnom a boldog párokat, amint ragyogó arccal keresik az ajándéknak valót... rosszabb lenne. Így, hogy - szinte - senkinek sincs hangulata ehhez az egészhez, jobb. (Még az ünnepről is kéne írnom...)

FuraLány. Nehéz, mert ő is olvassa... Miért kell mindenkinek elpofázni, hogy van?... Nagyon, nagyon jól elvagyok vele. Miatta állandóan későn fekszek le aludni. Egyszerűen nem is vagyok álmos, és kedvem sincs itt hagyni. Nem vagyok belé szerelmes! Azt már írtam, hogy felbontottam az eljegyzésünket. De ha jól rémlik, akkor azt nem, hogy miért. Egész egyszerű, és racionális oka van. Nem akarok beleszeretni! Ez így nem igaz, mert beleszeretnék - Mert Ön megérdemli! - de nem lenne helyes. Nem lenne jó "döntés". Megint csak fájdalmat okoznék magamnak. És nem tudom, hogy olyan jól tudnánk e kijönni belőle, mint Barbival. Félek, hogy nem. Két napig nem beszéltünk, mert egyszer én nem voltam, másnap pedig ő nem. Tegnap mondtam is neki, hogy mennyire hiányzott, és ha meglett volna a száma, akkor felhívtam volna. Erre felhívta a figyelmemet, hogy kint van iwiw-en. Le is lestem gyorsan. És fel is hívtam. És olyan aranyos hangja van... Ahogy ő nevezi: kényeslányos. És tényleg. Annyira nem ilyennek képzeltem el a képei, és a jelleme alapján. Meglepett. De kellemes meglepetés volt. El tudnám hallgatni ezt a hangot. Mert lehet, hogy olyan plázacicás a hang, de a mondanivaló nem. Nyáron ugye megyünk ki Lengyelországba - Remélem... elnézést. Bízok benne, hogy sikerül -, de januárra már megbeszéltünk egy "randit". Semmi konkrétat, csak annyit, hogy ha fent leszek, akkor neki van kedve velem találkozni. Persze leszögezte, hogy nem kell beleélni magamat, csak semmi komoly terv, meg kötődés. Lehet, hogy rosszul érzem, de szerintem nem kizárt nála, hogy legyen valami. Csak még udvarolnom kell. Ha nem így van, akkor úgyis megkapom msn-en a magamét. Persze lehet, hogy akkor is ha így van. Miért morfondírozok ezen, ha meghoztam azt a döntést, hogy felbontom az eljegyzést? Ezt pont azért tettem, mert nagyon beleéltem magamat. De azért morfondírozok, mert akkor csak beleéltem magamat, de nem volt semmi. Ha lenne köztünk valami - és nem "csak" 200 km -, akkor az nem csak a képzeletemben lenne, és az más. No persze nehéz lenne, mert messze lakik... De mindegy! Kár is ezen törni a fejem. Ha úgy alakul, akkor úgy alakul, ha nem, nem. Most nem akarok szerelmes lenni, de ha jön magától, akkor had jöjjön.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.