Örömmel jelenthetem, hogy van a kis dög. Megtaláltuk FuraLánnyal.

Sokáig úgy véltem, hogy nem fogok írni. Zozi, majd Barbi egyből lecsaptak rám. Ez jól esett. És ugye ha nem akartam volna beszélni velük, akkor nem jelentkezek be msn-re. Ez persze nem változtat a tényen, hogy nem volt időm írni. És kedvem is. Aztán FuraLány - tetszik neki, kreatívnak találja, ezért nevezem így megint - is hazaért. Épségben, egészségben. És msn-re is feljött. Közben pedig Lili is megtalált. Szóval sem időm, sem kedvem nem volt írni. Most is fáradt vagyok, de úgy gondolom, hogy le kell írnom. Így is van, amit nem írtam még le, pedig fontos. Majd bepótolom.

Tehát tegnap randiztam FuraLánnyal. Elég vacakul aludtam. Talán izgultam, Nem tudom. Reggel korábban felkeltem, hogy felhívjam. Addig vonatig én néztem neki, lett volna kb. fél órája. Gondoltam felhívom, és beszélgetek vele addig. De ő egy korábbi vonattal ment fel Pestre, szóval nem volt erre szükség. Az én vonatom 20 percet késett, így csak 5 perccel értem be korábban. Pont volt annyi időm, hogy megnézzem, hogy melyik vágányra jön be, és már érkezett is. A vonaton nem voltak sokan, így könnyen megtaláltam. Ő is észrevett, és amikor leszállt elindult felém. És mosolygott. Sokat mosolygott. Odaálltam elé, bemutatkoztam - mert mondta, hogy nem szereti ha idegenek fogják meg a kezét - és átöleltem.

Első benyomás: Hát tényleg nem egy nádszál!

De neki nagyon jól áll. Nagyon szép így. Soványan nem lenne az. Persze ehhez kellett egy kis idő, hogy ezt észrevegyem. Először egy kicsit csalódás volt, bár szólt előre.

Elindultunk a Palotaváros - Székesfehérvár bel/óvárosa - felé. Talán egy kicsit akadozva indult a beszélgetés, de végül is most találkoztunk először. Útközben kitaláltam, hogy embereket fogunk követni. No persze csak addig, amíg jó irányba mennek. Ők voltak a rendezvényszervező-iroda alkalmazottai, akik előre összeállították a programot, és megnézték a menetrendet. A Palotavárosban azonban James Bondból Rózsaszín Párduc lett. A Csók István Képtárat nem találtam meg! A közönség segítségét igény bevéve meglett a Bartók Béla tér, de a Képtár sehol! Gondoltam én. Pedig kétszer jöttünk el előtte! De három a magyar igazság! Itt egy szecessziós kiállítást néztünk meg, mert FuraLány szereti a szecessziót. Kicsit kicsi volt a kiállítás, de mi jól szórakoztunk. Egy-egy kép alaposabb megvizsgálásakor egész közel kerültünk egymáshoz. Szerettem volna átölelni. Mint ahogyan később a antikváriusnál is, ahol könyveket néztünk. De nem volt bátorságom. Még a kezét sem fogtam meg! Ezen ő segített. Mondta, hogy karoljak belé. De ez nem jött össze. Nem voltunk "kompatibilisek", ezért a kezét fogtam meg. Még soha nem sétáltam senkivel kéz a kézben. Szilvi nem engedte. És ugye az a kapcsolat nem is volt egyszerű eset. Nagyon finom puha, és meleg volt a keze. Nem is nagyon engedtem el ezután.

Mivel már dél is elmúlott, egy éttermet akartam keríteni. Botor módon azt hittem, hogy ez olyan egyszerű lesz, hogy a belváros tele lesz velük. Egyet sem találtunk! Ez volt a második kínos eset, amikor csak bolyongtunk, és nem tudtam merre is kéne menni. Végül a plázában ebédeltünk. Egész jó volt a kaja. Finom is volt, és jól is lehetett vele lakni. De FuraLány tényleg döntésképtelen! Én választottam neki. De jól választottam. Itt aztán még sokáig beszélgettünk. Én csak hallgattam, és néztem. És egyre jobban elbűvölt. A "kényeslányos" hangja is. Illik hozzá. Nem azért mert kényes lány. Nem tudom elmondani miért, de illik hozzá. Egyébként ő is hasonlóképp gondolja.

Ebéd után ismét nyakunkba vettük a belvárost. Egy képeslapot szerettem volna venni, hogy elküldjem neki. De sajnos már minden be volt zárva. De azért megint jót bolyongtunk. De most tettünk egy kis paneldzsungel túrát is. Végül egy kávézóban kötöttünk ki. Az én javaslatomra. Itt töltöttük a hátralévő egy órát, majd elindultunk a vasútállomásra.

Megvettük a jegyünket, és kimentünk a peronra, mert az ő vonata már bent állt. De nem engedtem még felszállni. Meg szerettem volna csókolni. De feszélyezett a sok ember a vonatban, a kivilágított peron és a térfigyelőkamera mellettünk. Mintha figyeltek volna... Így aztán egy kis bénázás jött. Majdnem csak puszi lett a vége. De az egyik a szájára, vagyis inkább a szája szélére sikerült. Ezen felbuzdulva nem engedtem még fel, hanem megcsókoltam... Vagyis szerettem volna, mert úgy jártam, mint Szilvi. De nem haraggal, vagy sértődöttséggel váltunk el. Már a vonatról felhívtam. Mondta, hogy azért volt, mert még idegennek érez. Az sms váltásunk során pedig megegyeztünk benne, hogy jobban bele fogja magát élni a dologba. Szerintem ez volt a gond. Ő végig félt a csalódástól, és ezért nem élte bele magát. És ha el tudja intézni, akkor már 10-én jön Máriára. Ha nem jön közbe családi rendezvény - konkrétan egy szülinap - és jól sikerül a vizsgája 9-én. Tehát el lehet mondani, hogy jól sikerült a randi. Az a csók hiányzik, de megértem. Várok. Mert megéri. És amúgy sem segítene a sietség. Ezt már Barbinál megtanultam.

21:09-kor felhívtam. Ekkor ért haza, és én tudni szerettem volna, hogy minden rendben volt e. Hogy hazaért e. De nemsokára már msn-en is volt. És kb. egy óráig - Nem egy óra hosszat! - beszélgettünk. Ha minden jól alakul, akkor minden hétvégén le fog jönni amikor csak tud. Aztán ha majd beköltözik Bp.-re, akkor én is mehetek hozzá. Sőt azt is megbeszéltük, hogy a nyáron talán én is felköltözök, és akkor már nem lesz távkapcsolat. Akár össze is költözhetünk. Na jó. Persze. Tudom, hogy még messze van. De azért beszélni még lehet róla. Aztán elköszönéskor már ő is "szerelmem"-nek hívott. Rákérdeztem a biztonság kedvéért, hogy ez most komoly e, vagy csak szófordulat, és csak az enyémre válasz. És komolyan gondolta!

Tehát azt hiszem, hogy elmondhatom, hogy minden remekül zajlott le. Találkoztunk és az érzelmek nem csak elmélyültek, hanem meg is változtak. És jó irányban változtak meg. Írta, hogy hazafelé a vonaton ő is azon gondolkozott, hogy ebből komoly dolog is lehet. Igazán komoly dolog. Persze ez még tényleg messze van. Én már annak is nagyon örülök, hogy szerelmem már viszonzásra talált. Neki idő kellett ehhez, és a továbbiakban is lesz rá szüksége. Nála nem jönnek olyan hirtelen mint nálam.

Még annyit, hogy ma elégé összekaptam Barbival. Hogy min az magánügy. Csak kettőnkre tartozik. De bízok benne, hogy gyorsan kibékülünk.

Lilinek pedig bevetettem józan paraszti eszemet, és adtam egy-két tanácsot. Hogy milyen ügyben? Meg egyáltalán mi is a helyzet kettőnk között? Ez lenne az a másik fontos dolog, amiről írnom kéne. Holnap talán tudok rá idő szakítani.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.