Az esti program - még a lefekvés előtt - filmezés volt. Elhozta a kedvenc sorozatának - Halottnak a csók - első évadját. Én is meg szerettem volna nézni, de nagyon későn adták, pedig egy vicces valami. Nem akarok róla sokat mesélni, lényeg, hogy nagyon bejövős mind a kettőnknek. A kanapén ülve néztük. Először én hajtottam a fejem a vállára, de nem volt jó. Túl magas vagyok. Majd ő az enyémre. Na ez már sokkal jobb volt. És így néztük végig az első két részt. Azután feküdtünk le.

Lefeküdtünk, de nem sokat aludtunk. Jobb dolgunk is volt. Aludni otthon is tudunk... egyedül. Egész éjjel a Kossuthot hallgattuk. Nem tud csöndben elaludni, kell neki egy kis zaj. A német adók nem jöttek be, ezért rádió, de nem zenés, hanem beszélgetős. Gondolom még nem próbáltatok úgy csókolózni, hogy közben a rádiókabaré ment a rádióban. Néha elég nehéz volt. Eljött a reggel. Majd a délelőtt. A dél. Végül a délután. És mi még mindig egymás karjai közt feküdtünk. Nem volt kedvünk eltávolodni annyira egymástól, hogy kimásszunk az ágyból. Azért csak sikerült valahogyan. Jól megreggeliztünk/ebédeltünk/vacsoráztunk. Kaja után egy kis kockulás következett. Megmenedzseltük a lovagjainkat. És közben persze összebújtunk. Sétálni is sikerült elmennünk... igaz már este. Kimentünk a mólóra. Sajnos felhős volt az idő, így nem lehetett látni a csillagokat, pedig úgy szebb lett volna a befagyott Balcsi. De így is szép volt. Aztán este megnéztük a többi részt az első évadból. De ezt már az ágyból tettük!

Ha jól rémlik, akkor még első éjszaka/reggel/délelőtt megkérdeztem, hogy kedves vagyok e már neki. (Azt, hogy nem vagyok idegen, azt korábban tisztáztuk, bár a csókja egyértelművé tette.) Azért kérdeztem ezt, mert egyszer megkérdeztem, hogy hogyan mutatna be a szüleinek, ha én mennék hétvégén. Ugyanis ha nem tudott volna jönni a családi event miatt, akkor mondtam, hogy én megyek fel hozzá. És felmerült a kérdés, hogy kije is vagyok. Ismerősnél több, de kedvesnél még kevesebb. Na ezt most szépen körbeírtam! A lényeg az, hogy már akkor  -az első éjjel/reggel/délelőtt- a kedvese voltam. De a sorozatban is volt egy olyan jelenet, amikor azt tisztázták, hogy kik is egymásnak. És én is rákérdeztem - megint - és - megint - azt a választ kaptam, hogy egy pár vagyunk. És ez nagyon jó! Még nem volt ilyen. Szilvivel nem volt mi, csak ő és én. Ez új - nekem. Új... de jó! Most van barátnőm.

Vasárnap már sikerült 13:32-kor kelnünk. De ez is csak azért, mert 15:13-kor már ment a vonata. Amit kis híján sikerült lekésnünk. A búcsúzás problémája megoldódott. Csak arra volt időnk, hogy egy csókot küldjünk egymásnak. Egy rendes csókra már nem is volt. Talán jobb is.

Nagyjából ennyi az, amit el szeretnék nektek mondani. Lehetne még mesélni... de nem itt, nem így. Összegzésként annyi, hogy nagyon jól sikerült a hétvége. Bár nem pihentük ki magunkat. Épp ellenkezőleg! De ezt egyikőnk sem bánja. 23-án megint jön. És akkor már nem csak egy hétvégére. Akkor már maradni fog tovább. Gyakoroljuk az együtt alvást. Az nem megy még túl jól. Bár a második éjszaka már aludtunk is. Nekem jó pár óra kiesett.

Summa summarum nagyon jó volt ez a hétvége. Jobb talán nem is lehetett volna...

THE - HAPPY - END

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.