Las kolléga ma reklamált, hogy lapos a blogom. És Barbi is célzott rá, hogy ő a blogomat szereti. Íme! Ismét írok.

Barbi: Már nem a húgom, hanem a lányom. Egyszer azt írtam neki, hogy kicsim - de persze nem abban az értelemben, mint FuraLánynak. Erre ő azt írta, hogy akkor ő most már a lányom, és nem a húgom. Vagy valahogy így. Már pontosan nem emlékszem, de kb. így történt.

Busz: Egész jó kis buszt találtam magamnak hazának. Pécsről megy Sopronba, és nem áll meg minden "bokorban". Általában egész sok hely van rajta. De nem csütörtökön! A sok egyetemista megy haza anyucihoz és apucihoz. Mikor beért már akkor tele volt. Én persze nagyon udvarias voltam, és egész sok embert magam elé engedtem. És majdnem rá is fáztam! Ha még azt a lányt is magam elé engedem, akkor nem én lettem volna az, aki után mondja azt a sofőr, hogy "Akkor most meg lehet állni.". Én lettem volna az a balek, aki előtt mondja ezt. A csaj ki is volt akadva, hogy egy órát kell várnia a következő buszig, de már tényleg nem fértek volna fel - sokkal - többen. Így nem is tudtam aludni. Vagyis tudtam... Állva bóbiskoltam el.

FuraLány: Kapott tőlem pár képeslapot mostanában. Kapott mert szereti. Én pedig őt szeretem. A hónapfordulónkra is kapott. És pont jól jött ki, hogy az előző pénteken feladott "csak úgy" lapom egy időben érkezett meg a másik lapommal. Nagyon örült nekik. Másnap pedig már jött hozzám. A héten volt időm, és körbenéztem képeslapok után. Konkrét ötletem nem volt, csak annyi, hogy vicces legyen. És találtam is! Találtam egy békásat. Ez azért jó, mert a hétvégén a Békakirálysággal rendháborúztak a hármas szerveren BattleKnight-ban, és mondta, hogy nem volt szíve támadni őket, annyira aranyos nevük van. Vettem még egy másikat is, amit még nem tudom, hogy mikor fogok elküldeni.

FuraLány érdekes módon nem nagyon hiányzik. Szinte soha. De imádok vele lenni, és nagyon sokszor gondolok is rá. És persze sokat is beszélünk. Lehet, hogy éppen ezért nem hiányzik. Ez kicsit zavar, és egy darabig kétségeim is voltak , hogy szeretem e. De most már nincsenek. Úgy érzem, hogy olyanok vagyunk, mint egy jól összeszokott pár, pedig még kezdők vagyunk. Mind a ketten kezdők vagyunk a párkapcsolatok terén. Tudom, hogy a neheze csak most fog jönni. Eddig minden szép és jó, de szépen lassan elő fognak jönni a még elnyomott sérelmek. Kiderülnek a rossz szokások, a még édes kis hóbortnak tartott dolgok elkezdenek idegesítő szokásokká válni. Legyünk realisták. Ezek valószínű elő fognak kerülni, de ha ezeken túl tudjuk magunkat tenni, akkor sokáig - talán örökre – együtt maradhatunk. Ha nem, akkor útjaink el fognak válni. Persze ez nem törvényszerű. Bízom benne, hogy nem így lesz, de ha tagadjuk a problémákat azzal nem oldjuk meg őket. Most egyébként még nincsenek ilyen gondok, nem azért írom. Csak úgy eszembe jutott.

És akkor levezetésnek egy kis tanfolyás... Egy pöppet belefáradtam.

És akkor egy Novics-féle kitérő! FuraLány nem szereti ezt a szót. A Kicsim szeretne lenni, és nem a Pöppem. És érdekes módon tiszteletben is tartom. Megpróbálok mindenben a kedvére tenni. El van kényeztetve...

Szóval egy pöppet - Mert ez a szó akkor is tök jó! - elfáradtam. Elég fárasztó a korai kelés, és az, hogy fél ötkor érek haza. A napi 3 óra buszozás, az egy óra várakozás és persze a 4,5 óra angol. A Szandra igyekszik, hogy ne legyen olyan száraz, de akkor is az. Rengeteg az új szó. Lassan nekem is tanulnom kéne, különben nem tarthatom meg a bajnoki címem. Az első szódolgozatomon a 106 pontból 109 pontot értem el, pedig egy büdös szót sem tanultam még angolra. Most viszont már kell - ene. Most péntek kivételével 9-re járunk, hogy a Bunyinak, és a Rolandnak ne kelljen olyan korán kelnie. Ők azonban pénteken is nagyon természetes módon 9-re jöttek be, pedig direkt miattuk megyünk - legalábbis Bunyi miatt - akkor korábban. Ráadásul Bunyi a múlt héten beteg volt, ezért ezen a héten a Szandra nem is piszkálta, hogy nyugodtan be tudja hozni a lemaradását. De nem nagyon igyekszik. Azt elvárja, hogy mi segítsünk neki, de ő semmit nem tesz. Nem hülye ember, mert ha segítek neki - rávezetem - akkor meg tudja csinálni, de egyszerűbb neki azt mondani, hogy nem tudja. De kár is ezen rágódni. Az ő dolga! Csak néha bosszantó. Mint ahogyan a Roland és a Zsolt is. Egész órán elbeszélgetnek, a Zsolt ráadásul szereti kiröhögni azokat, akik valamit rosszul ejtenek ki. De ennyi! Többet nem írok erről. Legalábbis nem most.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.