Szombaton fel kellett mennem Bp.-re, hogy a Vadász aláírja az Ajánlólevelemet.

Hogy milyen ajánlólevelet?

Nos a Béla talált nekem egy egész ígéretes állásajánlatot a neten. EZT Sajnos kevés időm volt/van a határidőig, így gyorsan - mondhatni kapkodva - kellett cselekednem. Először is telefonáltunk, hogy van e egyáltalán értelme a pályázásnak, mivel még nincs meg a diplomám, ráadásul tapasztalatom sincs. Azt mondták van. No akkor gyorsan összerittyentettem egy önéletrajzot. És egy ajánlás is jól jönne... Ki jöhet szóba? Vadász. Ő egyértelműen. Fel is hívtam, hogy szeretnék kérni tőle egy ajánlást. Csakhogy az nem úgy megy! Azt nekem kell megírnom és ő majd aláírja ha egyetért a benne foglaltakkal. Elsőre le is mondtam a dologról. De végül meggondoltam magam, és telefonáltam neki, hogy akkor szombaton felmennék. És ha már fent vagyok, akkor a Kiccsimmel is lebeszéltem egy randit.

Először nem tudtam hogyan kell ajánlólevelet írni, de aztán az egyik barátom - Gugli - segített. Még szerencse, mert én teljesen máshogyan képzeltem el a dolgot. De végül elkészült a nagy mű! És Vadász alá is írta, mert nem írtam bele olyat, amivel ne értett volna egyet. De ne szaladjunk ennyire előre...

Szombaton tehát megint kelhettem korán. Nagyon élveztem. főleg úgy, hogy egész héten képtelen voltam magam kipihenni. A Vadász kijött elém a Délibe, és meg is hívott egy italra egy "eccségbe". Kifaggatott a Kiccsimről és életem folyásáról. Majd aláírta az ajánlólevelet... És akkor elővette az utolsó levemet! Volt benne egy mellékmondat, amit nem kellett volna leírnom. Unalmasnak neveztem az óráit. Pontosabban azt írtam, hogy néha azok voltak. Nos ezen egy kicsit kiakadt. Tudom, hogy nem kellett volna leírnom, de én részemről nem vagyok az a talpnyaló alkat, én nem fogok dicshimnuszokat zengeni. Végül is megtiszteltem azzal, hogy őszinte voltam vele, mert olyan embernek tartom, aki nem akad fenn a negatív kritikán. És valóban olyan! Megtehette volna, hogy nem írja alá, hogy nem is beszél velem többet. De nem tette. Sőt még felajánlotta, hogy megadja a Romsics számát, hogy őt is felkérhessem. Sajnos azt a számot pont nem írta át, így másik tanároktól próbáltuk megszerezni, de akit sikerült elérni, az nem tudta. A nap folyamán én még próbálkoztam, de nem vette fel a Kozári, aki tudja a számot. És ma délelőtt sem vette fel. Délután viszont már nem akarok zavarni. Majd holnap reggel felhívom a tanszéket és elkérem. Persze ez korábban is megtehettem volna, de félek, hogy már nem is emlékszik rám. De most Vadász miatt fel kell hívnom, mert kérte, hogy majd hívjam fel, és mondjam el, hogy mit intéztem.

A tanulságot azonban már levontam. Legközelebb - ha lesz még ilyen lehetőség akkor - már gyorsabban intézkedek, és megkérem még a Zachart is, és esetleg a Némethet. Ugye a Zacharnál szakdolgoztam, a Németh meg valamilyen csoda folytán bírja a búrám - mondjuk ez nem jelenti azt, hogy 100% emlékszik rám.

A Vadászos találkozó elég hamar véget ért, így még egy teljes órán át várnom kellett az én Kiccsimre a Nyugatiban. Körbejártam az épületet. Ahogy nyugodtan sétálgatok egyszer csak egy folyosóról kiborult egy korombéli csaj. Szegénynek csúszott a cipőtalpa, és nem tudta bevenni a kanyart. Én meg odamentem, és felsegítettem. Vagyis csak akartam, mert addigra már feltápászkodott. A Kiccsim szerinte nem volt jó ötlet. Így nagyobb az égés... Én nem tudom. Én úgy vagyok vele, hogy illik ilyenkor odamenni. Persze én falun nőttem fel.

De megérkezett a Kiccsim. Végre! A program nem volt egy nagy valami. Nem zsúfoltuk tele mindenfélével. Először üldögéltünk a West End tetőteraszán, élvezve a tavaszi napsütést. Aztán lesétáltunk a Dunához. Megnéztük a Parlamentet - kívülről. Megkajáltunk. Találkoztunk Frozennel. Ennyi. Nem sok. Nem sok, de nekünk elég volt - Folyamatosan dejavum van. Mintha ezeket már írtam volna... Nem volt nagy program, de együtt voltunk. Fogtuk egymás kezét, átöleltük egymást. Ennyi! Nem az a lényeg, hogy mit csinálunk, hanem az, hogy azt együtt csináljuk.

Rossz volt elengedni. Igaz, hogy csütörtökön jön... De akkor is! Most már nincsenek kétségeim, és most már nagyon szokott hiányozni. Szar dolog ez a távkapcsolat. Persze még így is szerencsések vagyunk, mert ahhoz képest elég sokat vagyunk együtt. És talán nem is olyan sokára össze is költözhetünk. Ha megkapnám az állást, akkor én szeretnék vele összebútorozni mindenképpen. Neki sem kéne annyit utaznia a suliba és együtt lehetnénk. De nem valószínű, hogy megkapom. Fura lenne ha én lennék a legalkalmasabb jelentkező...

Pénteken találkoztam volna Lilivel, de végül lemondta. Nem is baj. A koripályán én voltam egyedül - az elején volt még pár műkorcsolyázó, de hamar leléptek. Enyém volt az egész pálya! Nyugodtan gyakorolhattam. Sikerült is kikísérleteznem, hogy hogyan is lehet hátrafelé korizni. Persze párszor elestem. Még az órám szíját tartó kis pöcök is eltört az egyiknél. De megérte! Nagyon jól éreztem magam. És már egész komoly sebességnél is meg tudok fordulni korizás közben és úgy menni tovább... igazából ebből alakult ki a hátrafelé korizás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.