Potyautas

2009.05.10. 20:48

Ma voltunk öcsivel tekerni egyet. Ki kellett próbálni az új kerékpáros nadrágot és felsőt. Ráadásul az idő is jó volt.

Nos "hajnali" 10 körül indultunk. Hajnali, mert negyed kettőig beszélgettem az én Kiccsimmel. Szokásos módon majd meghaltam az elején. Amíg leértünk apuhoz - kb. 1 km - nagyon meghajtottuk, és ott meg ziháltunk. Legalábbis én.

Még annyit a mezről, hogy az elején nagyon furán - mondhatni hülyén - éreztem magamat benne. A kerékpáros cucc ugyebár testhezálló. És ha egy kicsit elengedem magamat, akkor nagyon szépen látszik a gyuhám. Elég komoly zsírréteget sikerült a hasamra felszedni. Szerencsére azonban kerékpározás közben nem látszott ez.

Földvárig 24-es átlagot produkáltunk. Ez kb. egy 31 km-es táv. Lellén egy idősebb csóka - nem madár - csatlakozott hozzánk. Mondta, hogy eredetileg a másik irányba szeretett volna menni, de látta, hogy jó tempót diktálok, és gondolta, hogy beáll mögénk, mert mi majd húzzuk. Az ő kerékpárja direkt aszfaltra volt. Nem országúti volt, de vékony váza volt, és persze az abroncsok is sokkal vékonyabbak voltak, mint a mieink. Ő minden évben megy Balatonkörre, és most is edzeni jött le, hogy ne haljon bele. Amúgy 3 nap alatt kerülik meg, szóval nem egy olyan nagy megerőltetés. Mondja az, aki még soha nem kerülte meg a Balatont. Az idén megy a Béla pár ismerősével, és egy nap alatt körbe akarnak érni. Kérdezte, hogy megyek e. Nem tudom. Több mint 200 km. Kétszerese az eddig maximálisan letekert távolságnak. Ráadásul ismeretlen társaságban, és már 5-kor indulni akarnak, hogy körbe is érjenek. Ki a francnak van kedve olyan korán kelni?!

Majd meglátom, hogy mi lesz. Egyszer körbe kéne már tekerni. Amúgy - csak hogy fényezzem magam egy kicsit - a csóka - aki még mindig nem madár - azt gondolta, hogy több nagy túrán is túl vagyok már az idén olyan jó tempót diktáltam. Meg is lett mondjuk az eredménye! Hazafelé majd' meghaltam. Siófokon megkajáltunk - a csóka mutatott egy kellemes ki helyet elfogadható árakkal - majd egyből fordultunk is vissza. Csak Lellén álltunk meg, mert már elfogyott a vizem, és már minden bajom volt. A sisak meleg volt - le is vettem, és felraktam a kormányra - fájtak a combjaim, a csuklóm, a seggem, a nyakam. Lelle központjában be is nyomtam 3 gombóc fagyit - 420 Ft-ért - és vettem egy fél literes üdítőt - 300 Ft-ért. Nem volt olcsó, de már majdnem szomjan haltam, és melegem is volt.

Fél négykor értünk haza. A vállaim enyhén leégtek, mindenem fájt, teljesen kivoltam. De megérte. A Felső nagyon jól szuperállt. Nem izzadtam benne abszolút, pedig jó meleg volt.

Nem is tudom. Azt hiszem ennyi.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kain2.blog.hu/api/trackback/id/tr631113741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása