"Mááá megen" itt volt FuraLány. És én ennek örülök. Tényleg egyre jobban szeretem.

Csütörtökön megint Fonyódon találkoztunk. Ott szálltam fel a vonatra, amivel ő jött. Mondjuk most nem hajtotta úgy a vállamra a fejét, mint először. Az annyira jó érzés volt!... Most nem. De nem baj... csak megjegyeztem. A vacsi cukorborsó főzelék volt. Ez csak azért említésre méltó, mert DrágaKedvesÉdesanyám újabban leturmixolja. Elég gusztustalanul néz ki, de az íze jó.

Este szokás szerint összegabalyodva aludtunk el. Még abban a fázisban vagyunk, hogy így alszunk. Egy takaró alatt. Majd eljön az, amikor már külön takarónk lesz. De nem most! Persze már volt olyan Bmárián, hogy egymásnak háttal aludtunk. De ki kellett pihennem magam, és úgy kényelmesebb. És ez semmit nem von le abból, hogy mennyire szeretem.

Pénteken megint kori. Most reggel a parkolóőr megállított, hogy mennyit kóstál egy kori,  mert ő is szeretne venni egyet. Mókás volt. Aztán délután jött FuraLány, és mentünk is. Sajnos egy gyerekcsoport - 15-20 fő - is feltűnt a pályán és ez elég kellemetlen volt. De a jég nagyon jól csúszott, bár nagyon ráfért volna egy felújítás. Szerencsére FuraLány sem esett el. Ez már a második alkalom volt, így bízom benne, hogy legközelebb még bátrabb lesz, nem fog ennyire félni attól, hogy elesik.

A buszállomás felé találkoztunk a Béla papával. Tiszta jó volt. Bemutattam őket egymásnak. Pár udvariassági kérdés, és már "robogtunk" is tovább. A buszunk késett. Nem sokat, de azért fura volt, mivel Kvárról indult. Annyira vártuk már a buszt, hogy az esernyőt ott is hagytuk a padon. Reggel ugyanis esett az eső, és anyu adott neki egy esernyőt. Egy citromsárga-világos zöld esernyőt, ami nagyon nem illik FuraLány fekete kabátjához és fekete hajához. De ezt volt a legjobb esernyőnk. De elhagyta. Persze ez nem olyan hatalmas katasztrófa. De amikor észrevette Marcaliban az nagyon aranyos volt. Ahogy felkiáltott a buszról leszállva: "Elhagytam anyukád esernyőjét!" Olyan imádnivalóan kétségbeesett hangon... Tényleg megviselte a dolog. Gyorsan kitaláltunk egy fedősztorit, miszerint Libickozmán megtámadtak minket a kutya-emberek és az ernyővel védekeztünk. Otthon anyu egyből kiszúrta a dolgot, de nem szólt, csak tőlem kérdezte meg később, hogy FuraLány elhagyta e az ernyőjét. De nem lett semmi gond belőle, elvégre őt jobban szeretik, mint azt az ernyőt. Még papucsot is kapott! Van itt egy saját papucsa. Nem egy olyan nagy érték, nem egy olyan nagy dolog... Vagyis nagy dolog. Szerintem az.

Úgy terveztem, hogy szombaton is bemegyünk korizni vagy Fenyvesre, esetleg mindkettő belefér. Tévedtem. Olyan szutyok a közlekedés, hogy nem tudtuk megoldani. Pedig nagyon jó lett volna korizni. Most már elég magabiztos vagyok a jégen, és szeretek korizni. És persze az sem utolsó szempont, hogy a bérletet ki kell használni. A program így mindössze annyiból állt, hogy 11-kor felkeltünk majd beszélgettünk, gépeztünk. FuraLány közben kötött is, én meg az angol házim piszkozatát írtam - még le kell írnom a végleges változatot. Aztán délután/este elmentünk sétálni. Falut néztünk. Kb. másfél órát lehettünk el. Este folytattuk a programot. Én néha - ha éppen nem volt mit ügyködni a gépen - odakucorodtam mellé és az ölébe hajtottam a fejem. Olyan jó volt! Mint ahogyan az is, amikor ma reggel egymást szorosan átölelve feküdtünk és eszkimópuszikat adtunk egymásnak. Ez sem nagy dolog. De nekem sokat jelent. Én nagyon élveztem. Úgy éreztem, hogy boldog vagyok!

Ma reggel ezt játszottunk angolon... És meglepően jól ment! A többiek - egy pöppet - ámultak is, hogy milyen gyorsan sorolom a szavakat. Magam is meglepődtem. Főleg, hogy az első játékban mindjárt az első körben kiestem. 5-en maradtunk a végére, és akkor mondta a Szandra - a tanárnő -, hogy majd óra végén folytatjuk.

Szünet után folytattuk. Nekem kellett kezdeni. Most már nem ment olyan fényesen, mivel több mint egy órán át teljesen mással foglalkoztunk. De így is az utolsó szavaknál buktam el. Nem volt túl sok logika a szavak között, és mivel csak egyszer hangzott el, nem emlékeztem rá. Pontosabban csak nem ugrott be, mert miután megmondták, már tudtam volna folytatni. Sebaj! A többieknek egyébként hátul végig súgtak. Nem csak a végén, hanem ha elakadtak, akkor mindig. Nem is csoda, hogy ott hátul olyan sok jó memóriájú ember van...

Egy kicsit azért bosszant a dolog. Azért még van bennem versenyszellem. Ha nem is sok. De nem szóltam semmit. Nem úgy, mint Álomarcú! Ő reklamált, hogy nekem ők nem tudtak súgni azért estem ki, és én kapjam meg a másik szaloncukrot... Bizony! Ilyen komoly tétje van egy-egy ilyen versenynek.

Az angol egész elviselhető volt ma. Végre vettük az egyszerű múltat! Én szeretem a múltidőt használni. Nehéz volt nélküle. A Szandra egyszer azt hitte, hogy énekelgetek amikor a helyes választ mondtam meg. Körülírta a ferry-t. Én persze tudtam, hogy mi az, és mondtam is. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Négyszer... De valamiért nem hallotta.  Persze már mondta, hogy motyogok. Ez van!
 

Aztán még voltam a T-Mobile-ban, és kijavítottam a számlaszámomat, mert pénteken botor módon rosszat adtam meg. És még elértem a buszt, amivel szoktam hazamenni. És helyem is volt. És Marcaliban még volt időm bemenni a gyógyszertárba köptetőért. FuraLány nyúz vele, hogy kéne szednem, hogy végre kilábaljak ebből a szutyok betegségből. Mondjuk már anyu is mondta. És még szótárfüzetet és ceruzát is tudtam venni. És itt is elértem a szokott buszt! Tiszta ügyes voltam.
Itt a vége, fuss el véle...

Első és legfontosabb: FuraLány keresztanyja meghívott - természetesen FuraLányon keresztül - a lánya szülinapjára. És én persze igent mondtam. Nem lesz egy olcsó mulatság, és egy csomót kell vonatoznom, de ez nem tarthat vissza. Kíváncsi vagyok már az anyósra és az apósra.

Kevésbé fontos, hogy egész jól megy az angol. Bár már kissé belefáradtam a sok utazásba és várakozásba. Most már nem én vagyok az osztály bajnoka, de nem is izgat. Most már egyébként Kata is bosszant egy pöppet. Nagyon nyomulós. Mindig mondja, még ha nem is tőle kérdezték. Túlbuzgó. Ez egy kicsit zavar. No nem azért, mert én török az eminens címére! Kár is több szót pazarolni rá. Arra viszont nem, hogy ma ÁlomarcúLány azt mondta, hogy szeret. No persze nem úgy! És nem is túl komolyan. Inkább csak azért mondta, hogy Petit bosszantsa. Vele szokott szünetekben a kanapén feküdni/ülni, és ő ül mellette. Mondta is neki - Álomarcúnak -, hogy engem csak szeretni lehet. Nem nagyon tudtam, hogyan is reagáljak. Valószínű ez volt a helyes. Egyébként én is bírom őt. Ő az egyik kedvencem. Mi vagyunk a 3 barátnő! Álomarcú, Szimonetta és Lukrécia. Reggel az volt az első kérdése Szimonettától - aki lent cigizett -, hogy én ott vagyok e. Szóval ha nem is úgy, de tényleg szeret.

Még kevésbé fontos: Voltam ma fodrásznál. Végre megszabadultam a sörényemtől. Kezdett zavarni. Jobban mondva már zavart egy ideje. Túl dús, és erős. No persze ez nem akkora katasztrófa, de azért volt vele gondom. Bár a LEGO haj kezdett tetszeni.

Teljes mértékben érdektelen: A BattleKnight-ban mind a két szerveren rendháború volt, és én mind a kettőben aktívan részt is vettem. És meg is nyertük őket. És miledi megtámadott. És pucéran, mert emlékezett rá, hogy arra kértem. Én írtam neki egy levelet, mire meghívott a rendjébe. A kettes szerver legerősebb rendjébe! Én visszautasítottam, de akkor is komoly fegyvertény, hogy meghívtak. Persze nem azért, mert olyan erős vagyok. A leveleim miatt. Szükségük van ilyen mókás tagokra, hogy feldobják a rendet.

És még írhatnék az ököritófülpösi kis csajról, de azt hiszem előbb el kéne magyaráznom, hogy ki is ő... így inkább hagylak titeket kétségek közt hánykódni... Na jó! Röviden: Írtam neki a városkánk miatt még régen. Erre felvett msn-re, és beszélgetni kezdtünk. Elég elborult a csaj. Barbinak és FuraLánynak is meg szoktam mutatni a beszélgetéseinket, és mindig jól szórakoztak rajtuk. De volt egy-két húzása. Le is volt egy darabig tiltva. De tegnap feloldottam a tiltást, és megint beszéltük. Barbira terelődött a szó, és ő lekurvázta. Én fogtam magam, és szó nélkül tiltottam és töröltem. Ez már nem az első dobása volt. Betelt az a bizonyos pohár!

Barbi szerint mostanában nem megy. Amióta van nekem FuraLány, azóta kényszeredetten írok...

Lehet benne valami. Néha tényleg csak azért írok, mert úgy érzem, hogy kell írnom. És ez nem belső kényszer, hanem külső. Írnom kell. Nem hanyagolhatlak el titeket. És mégis! Nincs időm sem - szinte minden időmet FuraLány köti le - és ihlet sincs. Most nem tudok a halálról, a válságról, a "cigány bűnözésről" - erről még nem is beszéltem, bár megérne egy misét - és a többi olyan dologról, ami korábban foglalkoztatott volna. Nem tudok arról írni, hogy rossz a kedvem, hogy megint világszplinem van. Nem kesereghetek azon, hogy Szilvi már nagyon régen nem írt. Persze mostanában is sokat gondolok rá, de lassan megszokom ezt is. Megszokom, hogy nem ír, hogy nem hallok felőle semmit.

Korábban azért is írtam "blogot" a kainban, mert kaptam tanácsokat. Leírtam, hogy mi a helyzet, és a tapasztaltabb kollégák kiokítottak. No persze általában nem hallgattam rájuk. Egyedül Brendára szoktam.

Mostanában arról írhatnék, hogy milyen jó is nekem. És tudom, hogy vannak köztetek jó páran, akik ezt is nagy örömmel olvasnák. De valljuk be őszintén, hogy a másik ember boldogsága nem olyan érdekes.

És ihletem sincs. Most éppen minden szép és jó - majd meglátjuk, hogy meddig. És igazából semmi sem történik velem. Ez mondjuk Barbi szövege. Vele soha semmi nem történik, mindig nekem kell mesélnem.

Szóval nem megy az írás. Azért próbálkozok, de szerencsére most nincs okom keseregni.

Las kolléga ma reklamált, hogy lapos a blogom. És Barbi is célzott rá, hogy ő a blogomat szereti. Íme! Ismét írok.

Barbi: Már nem a húgom, hanem a lányom. Egyszer azt írtam neki, hogy kicsim - de persze nem abban az értelemben, mint FuraLánynak. Erre ő azt írta, hogy akkor ő most már a lányom, és nem a húgom. Vagy valahogy így. Már pontosan nem emlékszem, de kb. így történt.

Busz: Egész jó kis buszt találtam magamnak hazának. Pécsről megy Sopronba, és nem áll meg minden "bokorban". Általában egész sok hely van rajta. De nem csütörtökön! A sok egyetemista megy haza anyucihoz és apucihoz. Mikor beért már akkor tele volt. Én persze nagyon udvarias voltam, és egész sok embert magam elé engedtem. És majdnem rá is fáztam! Ha még azt a lányt is magam elé engedem, akkor nem én lettem volna az, aki után mondja azt a sofőr, hogy "Akkor most meg lehet állni.". Én lettem volna az a balek, aki előtt mondja ezt. A csaj ki is volt akadva, hogy egy órát kell várnia a következő buszig, de már tényleg nem fértek volna fel - sokkal - többen. Így nem is tudtam aludni. Vagyis tudtam... Állva bóbiskoltam el.

FuraLány: Kapott tőlem pár képeslapot mostanában. Kapott mert szereti. Én pedig őt szeretem. A hónapfordulónkra is kapott. És pont jól jött ki, hogy az előző pénteken feladott "csak úgy" lapom egy időben érkezett meg a másik lapommal. Nagyon örült nekik. Másnap pedig már jött hozzám. A héten volt időm, és körbenéztem képeslapok után. Konkrét ötletem nem volt, csak annyi, hogy vicces legyen. És találtam is! Találtam egy békásat. Ez azért jó, mert a hétvégén a Békakirálysággal rendháborúztak a hármas szerveren BattleKnight-ban, és mondta, hogy nem volt szíve támadni őket, annyira aranyos nevük van. Vettem még egy másikat is, amit még nem tudom, hogy mikor fogok elküldeni.

FuraLány érdekes módon nem nagyon hiányzik. Szinte soha. De imádok vele lenni, és nagyon sokszor gondolok is rá. És persze sokat is beszélünk. Lehet, hogy éppen ezért nem hiányzik. Ez kicsit zavar, és egy darabig kétségeim is voltak , hogy szeretem e. De most már nincsenek. Úgy érzem, hogy olyanok vagyunk, mint egy jól összeszokott pár, pedig még kezdők vagyunk. Mind a ketten kezdők vagyunk a párkapcsolatok terén. Tudom, hogy a neheze csak most fog jönni. Eddig minden szép és jó, de szépen lassan elő fognak jönni a még elnyomott sérelmek. Kiderülnek a rossz szokások, a még édes kis hóbortnak tartott dolgok elkezdenek idegesítő szokásokká válni. Legyünk realisták. Ezek valószínű elő fognak kerülni, de ha ezeken túl tudjuk magunkat tenni, akkor sokáig - talán örökre – együtt maradhatunk. Ha nem, akkor útjaink el fognak válni. Persze ez nem törvényszerű. Bízom benne, hogy nem így lesz, de ha tagadjuk a problémákat azzal nem oldjuk meg őket. Most egyébként még nincsenek ilyen gondok, nem azért írom. Csak úgy eszembe jutott.

És akkor levezetésnek egy kis tanfolyás... Egy pöppet belefáradtam.

És akkor egy Novics-féle kitérő! FuraLány nem szereti ezt a szót. A Kicsim szeretne lenni, és nem a Pöppem. És érdekes módon tiszteletben is tartom. Megpróbálok mindenben a kedvére tenni. El van kényeztetve...

Szóval egy pöppet - Mert ez a szó akkor is tök jó! - elfáradtam. Elég fárasztó a korai kelés, és az, hogy fél ötkor érek haza. A napi 3 óra buszozás, az egy óra várakozás és persze a 4,5 óra angol. A Szandra igyekszik, hogy ne legyen olyan száraz, de akkor is az. Rengeteg az új szó. Lassan nekem is tanulnom kéne, különben nem tarthatom meg a bajnoki címem. Az első szódolgozatomon a 106 pontból 109 pontot értem el, pedig egy büdös szót sem tanultam még angolra. Most viszont már kell - ene. Most péntek kivételével 9-re járunk, hogy a Bunyinak, és a Rolandnak ne kelljen olyan korán kelnie. Ők azonban pénteken is nagyon természetes módon 9-re jöttek be, pedig direkt miattuk megyünk - legalábbis Bunyi miatt - akkor korábban. Ráadásul Bunyi a múlt héten beteg volt, ezért ezen a héten a Szandra nem is piszkálta, hogy nyugodtan be tudja hozni a lemaradását. De nem nagyon igyekszik. Azt elvárja, hogy mi segítsünk neki, de ő semmit nem tesz. Nem hülye ember, mert ha segítek neki - rávezetem - akkor meg tudja csinálni, de egyszerűbb neki azt mondani, hogy nem tudja. De kár is ezen rágódni. Az ő dolga! Csak néha bosszantó. Mint ahogyan a Roland és a Zsolt is. Egész órán elbeszélgetnek, a Zsolt ráadásul szereti kiröhögni azokat, akik valamit rosszul ejtenek ki. De ennyi! Többet nem írok erről. Legalábbis nem most.

Volt. Most veszélyes-hulladék lerakó.

Évek óta nem voltam beteg. Olyan sok-sok év óta nem, hogy nem is emlékszem rá, hogy mikor. Erre most az lettem! Már megvettem a jegyeket a Kispál és a borz koncertre. Már a szobát is lefoglaltam. Már mindent szépen elterveztem, erre... Erre jól megbetegedtem!

Az egész csütörtök reggel kezdődött. Iszonyatosan fájt a fejem. (Egész éjjel szörnyen rosszul aludtam.) Már arra is gondoltam, hogy itthon maradok. Végül mégis bementem Kvárra. A buszon tudtam rendesen aludni, így a fejfájáson teljesen el is múlt. Az orrom viszont tovább folyt, és köhögtem is már. Tiszta jó volt! Írtam FuraLánynak, hogy mi a helyzet, és gondolja meg, hogy lejön e, mert nem szeretném ha elkapná. Azt válaszolta, hogy azért ő még szeretne lejönni. Egész estig nem is volt különösebb probléma. És igazából én este sem éreztem, de ő azt mondta, hogy lázas vagyok, mert nagyon forró a homlokom.

Péntek reggel semmi bajom nem volt. Napközben is egész jól voltam. FuraLány azért írt, hogy ha nem vagyok jól, akkor nem jön be korizni, hanem egyből menjek haza. Szerencsére erre nem volt szükség. A korizás nagyon jó volt. Bár elég sokan voltak, de nagyon jól csúszott a jég, és egyikőnk sem esett el. Sajnos a buszra sietni kellett, és ez nem volt éppen szerencsés FuraLány szempontjából semmiképp. Útközben találkoztunk Miki nénivel - a gimis biosz/kémia tanárnőmmel. Látszott rajta, hogy örült, hogy láthatott - pláne egy kislány oldalán, mivel az osztálytalálkozón még arra panaszkodtam, hogy nincs. A busz egyébként 30 percet késett, így nem is azzal mentünk - mivel tömve volt -, hanem egy másik busszal, ami menetrend szerint indult, a késővel egy időben. Vicces volt, mert ez bement Libickozmára is. Én még soha életemben nem jártam ott. Ez nem is csoda, hiszem zsáktelepülés. Este aztán megint "belázasodtam". 37,4 volt a "lázam". Belém akartam tömni egy kis lázcsillapítót, de szerencsére nem találtak.

Nem mondhatnám, hogy reggel jobban éreztem volna magamat. Persze nem is aludtunk olyan sokat. Semmihez nem volt kedvem, és erőm. Legszívesebben aludtam volna egész nap. Ennek az lett a következménye, hogy nem a koncertre mentünk, hanem az ügyeletre. Ott persze nem volt bent a doktornő, így az asszisztencia vizsgált meg. Meg is állapították szakszerűen, hogy valami vírusos izém van, és majd menjek be a háziorvosomhoz, de addig is vegyek be: lázcsillapítót, köptetőt, torok fertőtlenítőt, orrcseppet, multivitaminokat, ha kell akkor hányinger elleni akármit. Tutira mentek! Mindent felsoroltak. Valamelyik csak segít!... Én megelégedtem a lázcsillapítóval. Az "plusz" pont nekik, hogy nem tudták, hogy melyik gyógyszertár az ügyeletes! 2 darab van. Lényeg, hogy a szombati korizás, és koncertezés helyett alvás lett. FuraLánnyal lefeküdtünk aludni ebéd után. Nagyon jót tett! Aludtunk vagy 3-4 órát, de este 11-kor simán el tudtunk aludni.

Valentin-nap nem egészen úgy sikerült, mint ahogyan terveztem. Nagyon nem úgy! De így is jó volt. Együtt lehettem az én Kicsimmel, és ez a lényeg! És azt is nagyon jó volt látni, hogy mennyire aggódik értem. Úgy érzem, hogy ez a lány nagyon szeret engem... És lassan az én kételyeim is szertefoszlanak.

Mókás neve van, nem?

Ilyen névvel alapítottunk várost FuraLánnyal a MyMiniCity-n. Ez egy létező település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Wikipédia FuraLány unokatestvére egy diákmunka kapcsán találkozott a falu - pontosabban nagyközség - nevével, és felírta, mert tudta, hogy tetszeni fog neki. Aztán egy beszélgetésünk során nekem is megemlítette és - nem meglepő módon - nekem is megtetszett.

Város hirtelen felindulásból alapítottunk. És az egésznek nincs semmi értelme, mert nem is tudunk semmit sem csinálni vele. Nem tudunk semmit sem befolyásolni. Mindössze annyit tudunk trükközni, hogy melyik linkre kattintunk, hogy éppen mit kell növelni. És az üzenőfal funkció is elég primitív, mivel nem őrzi meg az összes hozzászólást, csak az utolsó pár napit. No persze ennek valószínű erőforrásigény csökkentés az oka, mert egy komoly, nagy városban már elég sok lehet. De mindegy...

Sajnos a tanfolyásról nem tudok kattintgatni, mert le van tiltva az a port. Legalábbis én így gondolom, mert az msn és az iwiw pl. nem működik, de más igen. Gondolom ez is pont azt használná. Pedig már olyan szépen elterveztem, hogy reggel az összes gépről kattintok. De ezt bebuktam.

Itt vannak a linkek ha esetleg ellenállhatatlan késztetést éreznétek, hogy kattintsatok.

Bevándorlás

Ipartelepítés

Szállítás

És majdnem elfelejtettem a legnagyobb poént! Iwiw-en az össze ököritófülpösinek írtam üzenetet, hogy kattintsanak. Eddig heten válaszoltak, de sokan még nem olvasták el. No persze nem hiszem, hogy tíznél - lényegesen - többen fognak válaszolni, de az a pár ember is sokat számít.

Tegnap hazament FuraLány. Vegyes érzelmekkel vettem tudomásul. Hiányzott már a megszokott életem, ugyanakkor vele is nagyon jól éreztem magam. Rossz volt arra gondolni, hogy az üres lakásba megyek "haza". Nem fog senki sem ülni a gép előtt. Senki sem nézi az M1-et... De szerencsére nem is volt olyan szörnyű. Egy levél várt a gép mellett. Egy nagyon kedves levél. És persze az is segített, hogy egyből elfoglaltam magam. Nekiálltam ebédet készíteni, majd később az egész alsó szintet kitakarítottam. És persze FuraLánnyal is beszéltem msn-en!

És Húgival is beszéltem. Most szakítottam rá időt. Szememre vetetett - hozzáteszem, hogy teljesen jogosan -, hogy elhanyagoltam az utóbbi időben. Valóban FuraLánnyal foglalkoztam a legtöbbet, és mellette nem nagyon maradt energiám másra is - ugye a blogot is teljesen elhanyagoltam. Megpróbálok ezen változtatni, mert tudom, hogy nem jó ez így.

Húgi megkérdezte, hogy boldog vagyok e. És még mindig nem tudom! Nagyon jó volt ez a két hét, de nem éreztem azt soha, hogy "Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen..." Persze nem biztos, hogy ezt kell ahhoz éreznem, hogy azt mondhassam,  "Boldog vagyok". Én arra gondolok, hogy a nagy szerelem hiányzik nekem. FuraLányt nem szeretem olyan hevesen. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem nagyon! Csak érdekes módon nem hiányzik ha nem vagyunk együtt. Nem gondolok rá annyit. Persze néha a monitort is majd' megöleltem, annyira szerettem volna átölelni. Nem egyszerű... No persze mi az!? Igazából agyaskodni is kár ezen. A lényeg, hogy nagyon jól éreztük mind a ketten magunkat - eddig - nem volt semmi gond.

Szóval a végeredmény... pontosabban egy leírás a kísérlet lefolyásáról:

Fura volt megint látni. Nem tudtam hogyan köszöntsem. Csókra gondoltam - és az is lett volna tán a természetes - de mégsem az lett. Ha jól rémlik még puszi sem volt. Esett az eső, a keze tele volt, nálam is esernyő volt. De mindegy is! "Otthon" bepótoltuk. Én ugyebár minden hétköznap tanfolyásra jártam és őt egyedül hagytam. Rossz volt reggel felkelni, de nem lehetett lógni. Vagyis lehetett volna, de akkor igazolást szerezni, meg bepótolni az anyagot... és nem is engedte volna. Délután, mikor hazaértem nekiálltunk főzni. Nagy főzést csak egyszer csináltunk, amikor brassóit csinált... életében először. Egész finom lett. A krumpli pucolásban természetesen én is segédkeztem. Pár napig csak én mosogattam, majd felváltva. Mondjuk egyik este mondta, hogy majd másnap délelőtt elmosogat helyettem. Ez nagyon jól esett. Kaja után általában csendes pihenő következett. No persze ez gyakran meghiúsult. Állandóan zaklattam... ahogyan ő fogalmazott. De nem tehetek róla, hogy szeretem simogatni, ő viszont néha annyira érzékeny, hogy hozzá sem lehet érni, mert egyből csiklandik neki. Később rájött, hogy én is csikis vagyok, és ebből komoly "csaták" lettek. Aztán fürdés. Általában külön-külön, de a végén már többször is együtt. Csak sajnos keskeny a kád, és nehezen fértünk le. Aztán irány ismét az ágy, és alvás... vagy egyéb szabadidős elfoglaltság.

FuraLány kedvéért még hajbalzsamot is kente a hajamra, hogy még selymesebb legyen. Kézkrémet is használtam. Igaz azt magamtól, mert már sebes volt a kezem, annyira kifújta a szél. Dorozmás volt. Ez a szó nagyon tetszett FuraLánynak. Fel is jegyezte. Mint ahogyan a gyalogfészert és a büdösbőrüt is. Ez utóbbit a buszos mondta, nem én.

Hirtelen ennyi jut eszembe, amit leírnék...

Ma is rövid leszek. De legalább írok!...

Ma voltunk Fonyódon, bemutattam FuraLányt a kettes számú családnak. Minden jól alakult... Azt hiszem. Még nem kérdeztem meg, hogy mi a véleménye róluk.

Na jó... ma ennyi.

Nem leszek hosszú, mivel éppen Poirot-t nézünk...

Tehát ma meglátogattuk a kvári Jégcsarnokot. Nagyon jó kis hely! Sajnálom, hogy csak azután nyílt meg, hogy eljöttem Kvárról. Jó lett volna lejárni. Nagyon jó kis sport. És a csarnok is nagyon jó. Szerencsére nem is voltak sokan. Talán egy tucatnyi gyerek. Egy kicsit féltem a műjégtől, hogy sokkal simább lesz mint a Balaton jege... De nem így volt! Elég göröngyös volt, és nem is csúszott annyira. Először én is óvatos voltam, de viszonylag hamar felbátorodtam, és neki indultam. FuraLány végig elég bátortalan volt... de élvezte.

Kori után még megkajáltunk, és még a vonatot is elértük.

De most megyek filmezni...

Tegnap is főztünk, bár nem nagy valamit... Sült krumplit csináltunk, és gyorsfagyasztott pulykapárnácskát. Ma viszont brassóit csináltunk. Ugyanúgy sült krumpli volt hozzá - mert az azzal finom -, de ezt mát 100%-ban mi kotyvasztottuk. A krumpli az én reszortom volt. Tök jó volt együtt főzni! Főleg, hogy finom is lett.

Tehát még mindig minden rendben van. Szombaton megyünk Fonyódra a kettes számú családhoz. Komoly lesz!...

Már megint el vagyok maradva. Nagyon...

FuraLány itt van velem Bmárián szerda óta. Eddig minden nagyon jó. Én minden nap megyek tanfolyásra. Ő addig az OTDK dolgozatához gyűjt lengyel blogokat. (A lengyel nyelvben előforduló neologizmusokról ír.) Reggel elég rossz felkelni, de ez van!... Igaz szerencsére csak 9-re kell bejárnunk, és így - mivel Bmárián vagyok, és van vonat - ráérek 6:27-kor kelni. Majdnem egy órával a rendes idő után. Persze így egy órával tovább kell maradnunk, ami  nem jó, mert csak fél ötre érek haza FuraLányhoz. Természetesen az lenne a legjobb ha el sem kéne mennem mellőle, de ez nem megoldható.

Eddig csak a szombati nap volt a miénk. Akkor tudtunk addig lustálkodni, ameddig akartunk. Igaz, hogy nagy-bevásárlást terveztem aznapra, de nem tudtunk időben felkelni. Kénytelenek voltunk hétfőn lerendezni. Ez még jobb is volt. Kváron egyszerűbb volt, nem kellett sokat gyalogolnunk. No persze így is eleget talpaltunk. Megmutattam neki a TMG-t - kívülről -, a kótert - szintén csak kívülről - és persze a sétálót. A vásárlás viccesre sikerült, ugyanis nem tud dönteni, így nem bízhattam rá a menü összeállítását. Sajnos a két vonat között a buszra ültünk. De nem volt gond. Legalább FuraLány láthatott még több tájat. Nagyon élvezte. Az egész utat végig csacsogta. Olyan imádnivaló volt... Kváron láttunk egyébként oszlopokon ragadt zászlókat mentő tűzoltókat is. Négyen utaztak a kocsi tetején és a zászlókat szedték be a villanyoszlopokról. A buszból FuraLány integetett is nekik. Ők meg visszaintegettek. Tiszta jó volt!

Vasárnap Kéthelyen ebédeltünk. Egy kicsit izgultam, hogy mégis milyen lesz. Szerencsére minden rendeben volt. Mindenkinek tetszett a másik. Anyuék egyöntetűen aranyosnak találták. Kis cserfesnek, aki nagyon illik hozzám, akivel látszik, hogy jól kijövünk. Most lehetne részletezni, hogy hogyan is zajlott a bemutatás... de úgy vélem, hogy ettől eltekintenék. Minden jó volt... és ez a lényeg!

Terv szerint szombaton Fonyódra megyünk. De majd meglátjuk. A héten valamikor korizni is el kéne mennünk. Terv szerint pénteken, de ennek még utána kell járni.

Most egyébként itt ül mellettem és köti a pingvines telefontartómat. Nagyon jó. Szeretem ezt a lányt. Nem lángoló szerelem, de akkor is fontos. És jó érzés. Jó érzés, mert viszonozzák!

Barbi ma kérdezte, hogy boldog vagyok e. Azt hiszem. Nem kitörően boldog, hanem stabilan boldog. Vagy nem is tudom. Úgy vélem én vagyok a saját boldogságom legnagyobb ellensége. Talán a sznobságom itt is kiütközik. FuraLány szép, nagyon szép, de nem a mostani ideált képviseli. És ez - legalábbis szerintem ez -egy kicsit visszafog. De mindegy! Majd ez is megváltozik.

Nagy az elmaradásom, de most sem tudok sokat írni. Szóval ez inkább amolyan felsorolás lesz.

Vasárnap felavattam a korimat Fenyvesalsón, a magán strandunkon. Gondoltam nem lesznek sokan, nem látják sokan a botladozásaimat. Tévedtem! Ugyanis Cecáékkal voltam lent. Cecáékkal, vagyis Ceca, Lui, Ede, Bogi, Papa, Erika néni, Öreg Jutka, és Erős Papa. Plusz még 2 társaság. Ráadásul videokamera is volt. Ede is most kezdett korizni, és azt vették fel. Egy jó órát voltunk lent, de egyszer sem estem el! Csak másnap ültem le egyszer, egy hirtelen fékezésnél. Rögtön küldtem is sms-t FuraLánynak, hogy eldicsekedjek. Sajnos azonben nem tudunk most korizni. Hülye meleg...

Nem tudunk korizni... Tudunk, mivel FuraLány itt van velem! Ma jött le, és jövőhét végéig marad. A nagy teszt! Vajon kibírjuk e egymást? Úgy, hogy én minden nap bejárok a tanfolyásra - ahol egyébként már angolozunk is.

Ennyi. Mondtam, hogy rövid lesz. Lenne mit írnom, de nincs időm. Most éppen fürdik, ezért tudok írni. Mostanában szegény Húgit is elhanyagolom, mivel egész este FuraLánnyal beszélgetek headseten. Nagyon jó hallani a hangját!

No de tényleg ennyi! Sajnálom, hogy csak így összecsaptam...

ui:Írtam a Vadásznak levelet, amiben eldicsekedtem a nyelvvizsgámmal, és FuraLánnyal is.

éppen megfelelő arra, hogy a Novics mennybe menjen.

Reggel megjött a korim, amit szerdán rendeltem. Még a méret is jó. És élőben is jól néz ki. Bauer_Vapor_Stream

És ami még ennél is sokkal jobb: MEGVAN A NYELVVIZSGÁM!

Hallás utáni értés: 80%
Szóbeli kommunikáció: 72%
Olvasott szöveg megértése: 79%
Írásbeli kommunikáció: 92%
Vizsgateljesítmény: 81%

Kriszti volt az első, akit felhívtam. És neki is jó napja van, mert sikerült ajándékot vennie a holnapi családi eventre. Szóval ez a nap nagyon jó! Persze jobb lenne ha itt lehetne mellettem. Bár félek, hogy a szuszt is kiszorítanám belőle.

Ahogy húgi - a rendes húgi - szokta mondani: Ajándék csónak, ne nézd a lapát!

Ma több jó dolog is történt velem. Nem is tudom hol kezdjem. Úgy vélem a leghelyesebb az időrendiség betartásával felsorolnom őket.

1. Nem mentem tanfolyásra. Ez jó, mert sokáig alhattam. Mondjuk 8 óra előtt így is felébredtem. Hiába no! Már nem vagyok a régi.

2. Esett a hó. Sajnos nem annyira, hogy rendes téli sportot - hólapátolás - lehessen űzni, de azért el kellett söpörnöm a havat a járdáról. 2x fél órán belül.

3. Levelet kaptam FuraLánytól. Rendes levelet, amiben elküldte a saját kézzel készített telefontartóját. Ezt már 3 éve használta, de elszakadt, és most újat kötött magának. Én meg elkunyiztam a régit. És olyan jó, hogy elküldte postán. Gondoltam rá, hogy megkérem rá, de mégsem tettem. Magától küldte, és így még többet ér! És levelet is írt hozzá. Több mint egy oldalasat. Két fénymásolt papír hátuljára. A levelet napközben, folyamatosan írta. Tök jó ahogy leírja, hogy éppen mi történik vele, mit csinál. Az írásával itt-ott megszenvedtem, de nem volt vészes. Nagyon örültem a levélnek... Most hirtelen megint annyira hiányzik!

Tegnap amíg Kváron időztem, vettem headsetet, így este tudtunk beszélgetni. Újra hallhattam a hangját. Nagyon jó volt. Nagyon jó volt, hogy nem csak írogattunk egymásnak. Így sokkal közvetlenebb volt az egész. Nem is voltak nagy szünetek. Sőt gyakorlatilag több órán át folyamatosan beszéltünk. Jelen pillanatban ő az egyetlen lény, aki belém tudja fojtani a szót. Szeretem hallgatni. Szeretem a hangját.

4. Holnap nem lesz tanfolyás. Ezért azt gondoltam ki, hogy már ma elmegyek Fonyódra és majd szombat délután jövök haza. Így mindkét helyen leszek. Jövő hétvégén ugyanis jön FuraLány, és egész héten maradni fog. Már nagyon várom...

Ki volt az a... z érdekes gondolkodású, aki ónosnak nevezte el? Én sokáig azt hittem, hogy tényleg ón van benne és attól csúszik. De ez már régen volt.

Elég "kalandos" volt a mai napom. Reggel jégpálya fogadott. Az egész járdát tükörjég borította. Ráadásul még mindig esett. Szerencsére nem nagyon. Arra azonban ez is elég volt, hogy amíg vártam a buszra - kb. 20 percig - összefüggő jégréteg alakuljon ki a kabátomon, a táskámon.

A megállóban elég kellemetlen látvány fogadott. Tömve volt. A buszok késtek, a nép torlódott. A mi buszunk volt az első, amelyik beért. Meg is rohanta a nép! Szerencsémre nem állt be a megállóba - mert bajos lett volna újra kikecmeregnie a főútra -, hanem az úton állt le, így nem kellett a tömegen átverekednem magam. Azokat akik csak Marcaliba mentek fel sem engedte, mivel így is tele volt már, és a másik busz pár perccel volt csak lemaradva. Marcaliig tehát tömegnyomi - azért nem volt ilyen súlyos -, de ott elégé kiürült, így a szokásos helyemen ülhettem. Ezen a héten vált szokásommá, hogy a kabátommal betakarózok... Nagyon jól lehet így aludni! Egészen Jádig jó is volt, ott azonban kénytelen voltam a másik pozíciót felvennem, mert kezdett kényelmetlen lenni. És a buszon sem nagyon volt már szabad hely, így fel kellett volna mindenképpen szabadítanom a mellettem lévő ülőhelyet is. egyébként majdnem nem jutottunk el Jádig. Öreglaknál a budapesti busz megadta magát. Nem volt hajlandó felmenni az emelkedőn, és nálunk is terjedni kezdett a hír, hogy mi sem kisértjük meg a szerencsénket. Végül mégis nekiszaladtunk... és hibátlanul vettük az akadályt!Kb. 45 perc késéssel meg is érkeztünk. (Igaz a busz majd csak 12 után indult tovább Pécsre. Addig ott állt.)

A tanfolyásnak már 11-kor vége volt. Örültem, mint majom a farkának, hogy a déli busszal simán hazamehetek. Még a korimat is megrendeltem. Krisztivel is beszéltem negyed órát telefonon. Minden jó... -nak tűnt, amíg le nem értem a buszpályaudvarra. Itt Imi közölte velem, hogy nem mennek a buszok bizonytalan ideig. 12 után nem sokkal megindultak ugyan, de az én 13:00-som nem, mivel baleset történt. Ezt persze nem közölték a jónéppel a hangosbemondón keresztül - ami talán nem is működik. Sebaj! Megyek a 13:40-sel. De az sem indul. És persze ezt sem mondták be. (Szinte biztos, hogy csak dísznek vannak a hangszórók.) Odamegyek az információhoz és megkérdeztem, hogy ugyan mikor megy a következő busz Marcaliba. 15:40-kor. Hogy az a...! Nem voltam ideges. Csak nagyon fáztam. És lassan meg is éheztem, ezért gondoltam egyet és meglátogattam a "törzshelyemet". Régen voltam már ott, már a pincér is más, és többféle kaja van. De én a szokásosat rendeltem: Mexikói pizza vastag tésztával. Nagyon jóllaktam vele. Még most sem vagyok éhes.

Szerencsére a 15:40 busz valóban elindult. De csak Marcaliig jött. Még nagyobb szerencsére nem kellett órákat várni - ezúttal Marcaliban -, hanem egyből volt csatlakozás. Ami azért is szerencse, mert előtte 2-3 busz el sem indult.

Foglaljuk tehát össze a mai nap tapasztalatait: "Jó" a tömegközlekedés! Természetesen tisztában vagyok vele, hogy tükörjégen nehéz dolog közlekedni. Még gyalogosan is. Nem is ezzel van a gond. Az utastájékoztatás. Igazán nem került volna nagy erőfeszítésbe, ha kicsivel több infót hintenek el. Ha nem kell fél órát szobrozni a buszra várva. Arra a buszra, ami el sem fog indulni. Bosszantó volt látni, hogy minden irányban beindult a közlekedés, csak pont felénk nem.

Tegnap Barbi reklamált. Nem tetszett neki, amit írtam. Azt írta, hogy : "ez olyan, idebiggyesztek valamit hogy nemondjátok hogy nem írtam...bejegyzés volt". És igaza is volt. Nem volt különösebben nagy kedvem írni. Bár délután aludtam kb. 2 órát, mégis fáradt voltam. A hétvége elég fárasztó volt. Mint írtam nem csináltunk semmit. Nem is aludtunk. Illetve csak nagyon keveset, és azt is több részletben.

Nos tehát a hétvége újra - bár nem hiszem, hogy sok újdonságot tudok mondani. (Mit meg nem teszek az én kicsi húgimért...)

A hét közepéig kétséges volt, hogy le tud e jönni hozzám, ugyanis egy családi event -születésnap - volt láthatáron. Ha nem tudott volna, az bizony elég vacak lett volna, mivel akkor csak 23-án találkozhattunk volna...

Találkozás. Az eredeti időpont 24-e lett volna, és még Budapesten. Aztán ebből lett szépen lassan 3-a és Székesfehérvár. Én voltam az, aki sürgette a dolgot. Én voltam az, aki egyáltalán felvetette az ötletet. 24-én találkoztunk volna, de nem bírtam volna ki addig. Semmiképp! Persze még 3-a előtt megbeszéltük, hogy 24-én is jön és velem tölt egy hétvégét. Ebből aztán 23-a lett. Az én javaslatomra ugyan, de már ő is gondolt rá, hogy korábban lejön.

Szóval szerencsére most hétvégén lesz az event, így le tudott jönni egész hétvégére. Szegénykém 9-én még vizsgázott, és utána jött le hozzám. Így csak késő este - 21:38... menetrend szerint - ért le, de így nyertünk egy éjszakát. Este, sötétben, egy olyan helyre ahol még soha nem járt korábban. Éppen ezért gondoltam, hogy elmegyek elé vonattal. Úgy gondoltam, hogy ez egy kedves gesztus tőlem, így meg is mutathatom, hogy milyen fontos nekem, mennyire szeretem. Sajnos a meglepetést elrontottam. Elárultam magamat még korábban, és egy papa is pont tőlem kérdezte meg, hogy késik e vonatunk... amikor épp Krisztivel beszéltem. Bár nem volt akkora meglepi, örült nekem. Sokat gondolkoztam a vonaton, hogy mit fogok csinálni. Úgy volt, hogy aludni fog. Így azon gondolkoztam, hogy ha leülök mellé akkor átkaroljam e, vagy hagyjam aludni, és csak nézzem. Esetleg megcsókoljam. Pontosabban adjak neki egy puszit a szájára. De hiába gondolkoztam... ébren volt. Kicsit feszélyezve éreztem magam. Nem kapott végül sem puszit, sem ölelést. De még a kezét sem fogtam meg. No persze séta közben már igen. Azt nem hagyhattam ki! Fáztak az ujjai, ezért az ököl beszorított kezét fogtam körbe, hogy így melegítsem.

A nyaralóban megvacsoráztunk, majd filmeztünk. A kedvenc sorozatát kezdtük el nézni, mert elég késő volt, és egy mozifilmhez nem volt kedvünk, és energiánk. Szerencsére pont az a kedvenc sorozata - Halottnak a csók -, amit én is meg szerettem volna nézni, csak nagyon későn adták. Tehát ez nagyon jó volt! Ez passzolt. Először én hajtottam a fejem a vállára, de rá kellett jönnöm, hogy bizony még ülve is elég tetemes a magasságkülönbség közöttünk. Mivel egyikőnknek sem volt kényelmes így, ő hajtotta a fejét az én vállamra - amiről meg is jegyezte, hogy elég csontos. Két részt megnéztünk, majd a DVD lejátszó elakadt. Nem bírt a nem éppen eredeti DVD-vel, ezért úgy döntöttünk, hogy lefekszünk... aludni. Elmentünk egymás után zuhanyozni, majd ágyba bújtunk. Először külön-külön takaró alá, majd pár óra után sikerült bejutnom az övé alá. Sokkal jobb volt úgy átölelni, hogy nem volt köztünk 2 réteg takaró, és egy pléd. Először még a német adók között válogattunk, hogy mit is "nézzünk". Krisztinek az elalváshoz kell egy kis háttérzaj. Végül mégis a Kossuth Rádió mellett döntöttünk. Még életemben nem hallgattam ennyi ideig a Kossuthot.

Egyszerűen gyönyörű ahogy alszik. Pontosabban most csak próbált aludni. Mert nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és rengeteg puszit kapott tőlem. Először csak az arcára, majd a szájára is. És egyszercsak visszacsókolt. Nagyon jó volt. Vele sokkal jobb csókolózni, mint Szilvivel volt. Talán mert jobban is szeretem. Nem tudom. Szegénykémet ezután még többet zaklattam. Nagyon jó volt. Olyannyira, hogy csak délután 3-kor keltünk fel. Akkor sem túl nagy lelkesedéssel.

Alaposan megkajáltunk, majd kockultunk egy kicsit. Jól „megmenedzseltük” a lovagjainkat. Természetesen közben hozzám bújt. A holtidőben megnéztük a Lasse Gjersten videókat a YouTube-on. Nagyon tetszettek neki, sokat nevettünk. Közben elment hajat mosni is. Aztán amikor megszáradt elmentünk sétálni. Kimentünk a mólóra. Sajnos a felhős égbolt miatt nem volt olyan a Balaton mint lehetett volna. De azért így is szép volt. Főleg a csók a móló végén. Persze majdnem odafagytunk, de ez nem zavart minket. Azért így sem maradtunk sokáig, lassan hazasétáltunk. Nagyon jó volt újra a meleg lakásban lenni. Egyből el is mentünk zuhanyozni - külön-külön -, majd folytattuk a filmezést.

Amíg ő fürdött megoldottam, hogy az "ágyból" - a kihúzható kanapén aludtunk, mert a háló túl üres, nincs ott semmi technika - nézhessük a filmet a notimon. Így még jobb volt! Amikor a filmben is tisztázták, hogy milyen kapcsolatban is állnak egymással, én is rákérdeztem - újra. És ugyanazt a választ kaptam, mint előzőleg... egy pár vagyunk. És ez nekem új. És ez nekem jó. Nagyon jó. Vége a bizonytalanságnak. Az éjszaka egyébként hasonlóan telt mint az előző, csak még bensőségesebben. Még közelebb kerültünk egymáshoz. És egy keveset aludtunk is.

Vasárnap 13:32-kor keltünk. Muszáj volt, mert ment Kriszti vonata, amit így is majdnem lekéstünk. Nem volt időnk egy rendes csókot váltani, csak küldtünk egymásnak, és már el is indult a vonat. Természetesen az átszállások után mindig felhívtam, hogy minden rendben volt e. Este pedig msn-en is beszéltünk. Mint minden nap...

Furamód FuraLány nem hiányzik. Vagyis hiányzik, de az a tudat, hogy 23-án jön, és addig is minden nap beszélünk, csökkenti a hiányérzetemet. Természetesen jó lenne ha minden nap megölelhetném, megcsókolhatnám. De nem lehet. Amikor együtt vagyunk, akkor kell ezeket bepótolnunk. Ezért nem marad másra időnk. A következő hétvégét - ami több lesz, mint egy hétvége, mert a tervek szerint nem megy haza vasárnap - mondjuk már gőzerővel szervezem, de nem írok ide le semmit, mert Kriszti is olvassa. Legalábbis a lehetőség adott.

Bízok benne, hogy ez már elnyeri húgi tetszését, és nem lett olyan "izé".

Az esti program - még a lefekvés előtt - filmezés volt. Elhozta a kedvenc sorozatának - Halottnak a csók - első évadját. Én is meg szerettem volna nézni, de nagyon későn adták, pedig egy vicces valami. Nem akarok róla sokat mesélni, lényeg, hogy nagyon bejövős mind a kettőnknek. A kanapén ülve néztük. Először én hajtottam a fejem a vállára, de nem volt jó. Túl magas vagyok. Majd ő az enyémre. Na ez már sokkal jobb volt. És így néztük végig az első két részt. Azután feküdtünk le.

Lefeküdtünk, de nem sokat aludtunk. Jobb dolgunk is volt. Aludni otthon is tudunk... egyedül. Egész éjjel a Kossuthot hallgattuk. Nem tud csöndben elaludni, kell neki egy kis zaj. A német adók nem jöttek be, ezért rádió, de nem zenés, hanem beszélgetős. Gondolom még nem próbáltatok úgy csókolózni, hogy közben a rádiókabaré ment a rádióban. Néha elég nehéz volt. Eljött a reggel. Majd a délelőtt. A dél. Végül a délután. És mi még mindig egymás karjai közt feküdtünk. Nem volt kedvünk eltávolodni annyira egymástól, hogy kimásszunk az ágyból. Azért csak sikerült valahogyan. Jól megreggeliztünk/ebédeltünk/vacsoráztunk. Kaja után egy kis kockulás következett. Megmenedzseltük a lovagjainkat. És közben persze összebújtunk. Sétálni is sikerült elmennünk... igaz már este. Kimentünk a mólóra. Sajnos felhős volt az idő, így nem lehetett látni a csillagokat, pedig úgy szebb lett volna a befagyott Balcsi. De így is szép volt. Aztán este megnéztük a többi részt az első évadból. De ezt már az ágyból tettük!

Ha jól rémlik, akkor még első éjszaka/reggel/délelőtt megkérdeztem, hogy kedves vagyok e már neki. (Azt, hogy nem vagyok idegen, azt korábban tisztáztuk, bár a csókja egyértelművé tette.) Azért kérdeztem ezt, mert egyszer megkérdeztem, hogy hogyan mutatna be a szüleinek, ha én mennék hétvégén. Ugyanis ha nem tudott volna jönni a családi event miatt, akkor mondtam, hogy én megyek fel hozzá. És felmerült a kérdés, hogy kije is vagyok. Ismerősnél több, de kedvesnél még kevesebb. Na ezt most szépen körbeírtam! A lényeg az, hogy már akkor  -az első éjjel/reggel/délelőtt- a kedvese voltam. De a sorozatban is volt egy olyan jelenet, amikor azt tisztázták, hogy kik is egymásnak. És én is rákérdeztem - megint - és - megint - azt a választ kaptam, hogy egy pár vagyunk. És ez nagyon jó! Még nem volt ilyen. Szilvivel nem volt mi, csak ő és én. Ez új - nekem. Új... de jó! Most van barátnőm.

Vasárnap már sikerült 13:32-kor kelnünk. De ez is csak azért, mert 15:13-kor már ment a vonata. Amit kis híján sikerült lekésnünk. A búcsúzás problémája megoldódott. Csak arra volt időnk, hogy egy csókot küldjünk egymásnak. Egy rendes csókra már nem is volt. Talán jobb is.

Nagyjából ennyi az, amit el szeretnék nektek mondani. Lehetne még mesélni... de nem itt, nem így. Összegzésként annyi, hogy nagyon jól sikerült a hétvége. Bár nem pihentük ki magunkat. Épp ellenkezőleg! De ezt egyikőnk sem bánja. 23-án megint jön. És akkor már nem csak egy hétvégére. Akkor már maradni fog tovább. Gyakoroljuk az együtt alvást. Az nem megy még túl jól. Bár a második éjszaka már aludtunk is. Nekem jó pár óra kiesett.

Summa summarum nagyon jó volt ez a hétvége. Jobb talán nem is lehetett volna...

THE - HAPPY - END

Nem is tudom hol kezdjek hozzá... Sok minden történt. Vagyis nem is olyan sok. Igazából nem is csináltunk semmit.

És igen! Nem tudjátok, hogy kikről van szó. Mert nem írtam le. Mert ritkán írok mostanában, és ezek az információk el... és nem jut eszembe a szó! Elsuvadnak. Vagy nem is tudom... Mindegy! Lényeg, hogy nem írtam le, hogy mit terveztünk a hétvégére... És tessék! Visszaolvastam, és megtaláltam. Ezért töröm itt magam.

FuraLány családi eventje szerencsére jövő héten lesz, így le tudott jönni hozzám. Ráadásul már pénteken, a vizsgája után. Így 21:38-ra értünk Máriára. Értünk, mert elmentem elé vonattal. Meglepetés lett volna, de elárultam a  tervem, amikor úgy volt, hogy a Veneziával jön, mert akkor Fonyódra kellett volna elé mennem, mivel ott lett volna 30 perce az átszállásra. Mindegy. Ezen már nem lehetett változtatni. Ráadásul mikor felhívtam az állomáson, hogy elérte e a csatlakozását Fehérváron, egy papa tőlem kérdezte meg, hogy az a vonat, amivel én is menni akartam - és 15 percet késett - elment e már. És ezt FuraLány hallotta. Szóval a meglepinek annyi lett! Ennek ellenére örült nekem. Mondta, hogy jó is volt, hogy tudott róla, mert már egyedül ült a vagonban, és kezdte magát kellemetlenül érezni.

Rendben megérkeztünk Máriára. Megmutattam a nyaralót, és úgy határoztunk, hogy nem a nagy, és üres hálószobában fogunk aludni, hanem a nappaliban a kihúzható kanapén. Ez utóbbi nem annyira kényelmes, de minden közel van hozzá. És nem kell lépcsőt mászni, amit nem nagyon kedvel.

Tehát lent ágyaztam meg. Először külön takarónk volt, de szerencsére viszonylag gyorsan - azért eltartott pár óráig - beengedett az övé alá. Nagyon jó érzés volt hozzábújni, szorosan átölelni. És megcsókolni... Rengeteg apró puszit kapott. Először csak az arcára, majd az ajkaira. Nem akartam tolakodni , ezért kapott csak puszikat. De egyszer vissza, jobban mondva megcsókolt. És onnét nem volt megállás! A csókolózásban. Még mielőtt...

Még mielőtt rázuhanok a gépemre az álmosságtól, elmegyek aludni. Fárasztó volt a hétvége...

folyt. köv.

Elég régen írtam már. Sajnálom - bár nem tudom, hogy ti is így vagytok e ezzel -, de sok dolgom volt. Nem is tudom hogyan, és hol, fogjak hozzá.

Barbival volt pár nap mosolyszünet szerűség, amikor kissé feszült volt a viszonyunk, de ez szerencsére rendeződött. Nagyon szeretem ezt a lányt! Magam sem értem, hogy miért. Egyébként már a barátjával is megbékéltem. Persze ez nagyban betudható annak, hogy nekem is jól alakulnak a dolgaim. De erről később.

Lili. Rég beszéltem vele. És nem hiányzik igazán. Ha rám ír, akkor beszélünk, ha nem, nem. Persze ha beszélünk akkor gőzerővel udvarolok neki... de ez nem komoly. Vagyis komoly, mert komolyan gondolom a bókokat, de - már - semmi esélye FuraLány mellett.

FuraLány. Hát szörnyűűű... Ez az ő szavajárása. És a kényeslányos hangján ez olyan... imádni való! Imádom a hangját. Erről tanúbizonyságot is tettem párszor. Eddig kb. 1,5 órát beszélgettünk telefonon. 4 részletben. A legutóbb 41 percet! Igaz, hogy 22 óra után, de így sem 2 fillér volt. De nem bántam meg. Egyrészt mert tényleg imádom hallgatni, másrészt meg előfizetéses lettem, és a kártyán lévő pénzt le kell beszélni.

FuraLánnyal minden rendben van. (Kopp, kopp, kopp.)  Olyannyira rendben, hogy meg is ijedtem egy kicsit. "Ebből tényleg lehet valami! Valami komoly." És ez megrémített - egy kicsit. Még nem volt hosszú és komoly - igazából semmilyen - kapcsolatom.

Minden rendben van. Minden este beszélgetünk. Sokat. És mindig nehéz megválni egymástól. A 41 perces telefonálás sem volt betervezve, csak valahogyan mindig talált valamelyőnk - általában én - valami új témát.

Elnézést, de fáradt vagyok. Minden energiámat leköti FuraLány. Szeretnék írni, mert lenne miről... csak fáradt vagyok. Ami szabadidőm van, azt vele töltöm. Ez talán nem olyan nagy bűn... Blogolás szempontjából szerencsésebb a depressziós, és csalódottság, a magányosság. Ezekkel most nem szolgálhatok. Étvágyam mondjuk még mindig nincs, pedig híznom kellene, mert FuraLány nem szereti a gizda pasikat.

Gondolkoztam rajta, hogy vajon mit is érzek FuraLány iránt. És amit érzek, azt miért érzem? Nem jutottam dűlőre. Barbi nagyon látványosan boldog. A képein egyértelműen látszik, hogy szerelmes. Én viszont nem érzem ezt magamon. Vagy nem is tudom... Nem vagyok ilyen látványos, és talán belül sem élem úgy meg. Ha FuraLányra gondolok mindig nagyon hiányzik. Ha beszélek vele néha a notimat szeretném átölelni annyira vágyok őt átölelni. És ugye ez a csók dolog. Tényleg komoly dolog, hogy megléptem. És nagyon sok közös is van bennünk. Mégis, mindezek ellenére félek tőle, hogy csak egy pótlék. Nagyon akartam már valakit, és ő pont kapóra jött. Másrészről viszont nem cserélném le senkivel. Még Barbira sem! Lilire sem! Szóval nem tudom, hogy most mi is a helyzet. Nem szeretném becsapni, felültetni, mert... szeretem. Legalábbis most azt hiszem, hogy azt érzem.

Sokáig őrlődtem FuraLány és Lili között. Mindegyikük mást tud nyújtani, másért lenne jó. FuraLány egy komoly, stabil kapcsolatot, amiből még bármi is lehet. Lili pedig egy nem túl komoly, "Élvezzük az életet!" kapcsolatot, aminek nincs nagy jövője. De ez utóbbi sem lett volna rossz. Főleg, hogy vele minden nap találkozhatnék. De elégé mások vagyunk. Ő éli a 17 évesek önfeledt életét. Ami nekem kimaradt. Ezt egy kicsit bánom, de nem hiszem, hogy be tudnék illeszkedni. Én ott mindig idegen lennék. És nem a korom miatt. Cserébe viszont fergeteges szexet kaptam volna. Ezt tegnap meg is beszéltük...

Igen. Megint beszélünk. Majdnem minden nap. És jövő héten találkozunk is. Írtam neki, hogy ő lesz A kísértés számomra. Erre jött a válasz, hogy nem szeretne csak az lenni, mert a kísértés nem teljesedhet ki. Ezért jó a kapcsolat, és ezért vigyázzak FuraLányra. És én vigyázni fogok rá! Lili tegnap elpanaszkodta nekem, hogy egy furcsa kapcsolata van egy sráccal már egy jó éve. És tőlem kért tanácsot. Én pedig megtettem minden tőlem telhetőt, hogy segítsek. No persze ilyen jellegű tapasztalatom az nincs. Egyedül a józan paraszti eszemre tudtam támaszkodni. Mint általában.

A választás nehéz volt. De meghoztam a döntést, és nem bántam meg. Ez volt a helyes döntés. No persze ez most elégé úgy hangzik, hogy csak az előnyöket és a hátrányokat mérlegeltem. Persze ez is közrejátszott, de a fő érv az volt, hogy FuraLányt nagyon megszerettem, és tegnap bele is szerettem. A kapcsolatunk nem lesz heves. Mi inkább egy stabil pár leszünk. Nem a fergeteges szex fog összetartani minket, hanem sokkal fontosabb dolog... a szerelem. Nem mindent felperzselő szerelem, hanem kisebb lángon égő, de tartósabb szerelem. És tegnap a "láthatás" kérdése is eldőlt. Amikor csak tud, lejön hozzám. Majd ha már felköltözött Bp.-re akkor én - is - megyek hozzá. Erre nem is számítottam, hogy ilyen gyakran láthatom majd. Ennek nagyon örülök. És ez csak megerősít abban, hogy jól döntöttem.

Örömmel jelenthetem, hogy van a kis dög. Megtaláltuk FuraLánnyal.

Sokáig úgy véltem, hogy nem fogok írni. Zozi, majd Barbi egyből lecsaptak rám. Ez jól esett. És ugye ha nem akartam volna beszélni velük, akkor nem jelentkezek be msn-re. Ez persze nem változtat a tényen, hogy nem volt időm írni. És kedvem is. Aztán FuraLány - tetszik neki, kreatívnak találja, ezért nevezem így megint - is hazaért. Épségben, egészségben. És msn-re is feljött. Közben pedig Lili is megtalált. Szóval sem időm, sem kedvem nem volt írni. Most is fáradt vagyok, de úgy gondolom, hogy le kell írnom. Így is van, amit nem írtam még le, pedig fontos. Majd bepótolom.

Tehát tegnap randiztam FuraLánnyal. Elég vacakul aludtam. Talán izgultam, Nem tudom. Reggel korábban felkeltem, hogy felhívjam. Addig vonatig én néztem neki, lett volna kb. fél órája. Gondoltam felhívom, és beszélgetek vele addig. De ő egy korábbi vonattal ment fel Pestre, szóval nem volt erre szükség. Az én vonatom 20 percet késett, így csak 5 perccel értem be korábban. Pont volt annyi időm, hogy megnézzem, hogy melyik vágányra jön be, és már érkezett is. A vonaton nem voltak sokan, így könnyen megtaláltam. Ő is észrevett, és amikor leszállt elindult felém. És mosolygott. Sokat mosolygott. Odaálltam elé, bemutatkoztam - mert mondta, hogy nem szereti ha idegenek fogják meg a kezét - és átöleltem.

Első benyomás: Hát tényleg nem egy nádszál!

De neki nagyon jól áll. Nagyon szép így. Soványan nem lenne az. Persze ehhez kellett egy kis idő, hogy ezt észrevegyem. Először egy kicsit csalódás volt, bár szólt előre.

Elindultunk a Palotaváros - Székesfehérvár bel/óvárosa - felé. Talán egy kicsit akadozva indult a beszélgetés, de végül is most találkoztunk először. Útközben kitaláltam, hogy embereket fogunk követni. No persze csak addig, amíg jó irányba mennek. Ők voltak a rendezvényszervező-iroda alkalmazottai, akik előre összeállították a programot, és megnézték a menetrendet. A Palotavárosban azonban James Bondból Rózsaszín Párduc lett. A Csók István Képtárat nem találtam meg! A közönség segítségét igény bevéve meglett a Bartók Béla tér, de a Képtár sehol! Gondoltam én. Pedig kétszer jöttünk el előtte! De három a magyar igazság! Itt egy szecessziós kiállítást néztünk meg, mert FuraLány szereti a szecessziót. Kicsit kicsi volt a kiállítás, de mi jól szórakoztunk. Egy-egy kép alaposabb megvizsgálásakor egész közel kerültünk egymáshoz. Szerettem volna átölelni. Mint ahogyan később a antikváriusnál is, ahol könyveket néztünk. De nem volt bátorságom. Még a kezét sem fogtam meg! Ezen ő segített. Mondta, hogy karoljak belé. De ez nem jött össze. Nem voltunk "kompatibilisek", ezért a kezét fogtam meg. Még soha nem sétáltam senkivel kéz a kézben. Szilvi nem engedte. És ugye az a kapcsolat nem is volt egyszerű eset. Nagyon finom puha, és meleg volt a keze. Nem is nagyon engedtem el ezután.

Mivel már dél is elmúlott, egy éttermet akartam keríteni. Botor módon azt hittem, hogy ez olyan egyszerű lesz, hogy a belváros tele lesz velük. Egyet sem találtunk! Ez volt a második kínos eset, amikor csak bolyongtunk, és nem tudtam merre is kéne menni. Végül a plázában ebédeltünk. Egész jó volt a kaja. Finom is volt, és jól is lehetett vele lakni. De FuraLány tényleg döntésképtelen! Én választottam neki. De jól választottam. Itt aztán még sokáig beszélgettünk. Én csak hallgattam, és néztem. És egyre jobban elbűvölt. A "kényeslányos" hangja is. Illik hozzá. Nem azért mert kényes lány. Nem tudom elmondani miért, de illik hozzá. Egyébként ő is hasonlóképp gondolja.

Ebéd után ismét nyakunkba vettük a belvárost. Egy képeslapot szerettem volna venni, hogy elküldjem neki. De sajnos már minden be volt zárva. De azért megint jót bolyongtunk. De most tettünk egy kis paneldzsungel túrát is. Végül egy kávézóban kötöttünk ki. Az én javaslatomra. Itt töltöttük a hátralévő egy órát, majd elindultunk a vasútállomásra.

Megvettük a jegyünket, és kimentünk a peronra, mert az ő vonata már bent állt. De nem engedtem még felszállni. Meg szerettem volna csókolni. De feszélyezett a sok ember a vonatban, a kivilágított peron és a térfigyelőkamera mellettünk. Mintha figyeltek volna... Így aztán egy kis bénázás jött. Majdnem csak puszi lett a vége. De az egyik a szájára, vagyis inkább a szája szélére sikerült. Ezen felbuzdulva nem engedtem még fel, hanem megcsókoltam... Vagyis szerettem volna, mert úgy jártam, mint Szilvi. De nem haraggal, vagy sértődöttséggel váltunk el. Már a vonatról felhívtam. Mondta, hogy azért volt, mert még idegennek érez. Az sms váltásunk során pedig megegyeztünk benne, hogy jobban bele fogja magát élni a dologba. Szerintem ez volt a gond. Ő végig félt a csalódástól, és ezért nem élte bele magát. És ha el tudja intézni, akkor már 10-én jön Máriára. Ha nem jön közbe családi rendezvény - konkrétan egy szülinap - és jól sikerül a vizsgája 9-én. Tehát el lehet mondani, hogy jól sikerült a randi. Az a csók hiányzik, de megértem. Várok. Mert megéri. És amúgy sem segítene a sietség. Ezt már Barbinál megtanultam.

21:09-kor felhívtam. Ekkor ért haza, és én tudni szerettem volna, hogy minden rendben volt e. Hogy hazaért e. De nemsokára már msn-en is volt. És kb. egy óráig - Nem egy óra hosszat! - beszélgettünk. Ha minden jól alakul, akkor minden hétvégén le fog jönni amikor csak tud. Aztán ha majd beköltözik Bp.-re, akkor én is mehetek hozzá. Sőt azt is megbeszéltük, hogy a nyáron talán én is felköltözök, és akkor már nem lesz távkapcsolat. Akár össze is költözhetünk. Na jó. Persze. Tudom, hogy még messze van. De azért beszélni még lehet róla. Aztán elköszönéskor már ő is "szerelmem"-nek hívott. Rákérdeztem a biztonság kedvéért, hogy ez most komoly e, vagy csak szófordulat, és csak az enyémre válasz. És komolyan gondolta!

Tehát azt hiszem, hogy elmondhatom, hogy minden remekül zajlott le. Találkoztunk és az érzelmek nem csak elmélyültek, hanem meg is változtak. És jó irányban változtak meg. Írta, hogy hazafelé a vonaton ő is azon gondolkozott, hogy ebből komoly dolog is lehet. Igazán komoly dolog. Persze ez még tényleg messze van. Én már annak is nagyon örülök, hogy szerelmem már viszonzásra talált. Neki idő kellett ehhez, és a továbbiakban is lesz rá szüksége. Nála nem jönnek olyan hirtelen mint nálam.

Még annyit, hogy ma elégé összekaptam Barbival. Hogy min az magánügy. Csak kettőnkre tartozik. De bízok benne, hogy gyorsan kibékülünk.

Lilinek pedig bevetettem józan paraszti eszemet, és adtam egy-két tanácsot. Hogy milyen ügyben? Meg egyáltalán mi is a helyzet kettőnk között? Ez lenne az a másik fontos dolog, amiről írnom kéne. Holnap talán tudok rá idő szakítani.