Mondjuk nem számomra. Én terveztem. Inkább a feltűnésem volt váratlan egy bizonyos személy számára... Nos, ebbe jól belekavarodtam, pedig csak egy régi sorozatra szerettem volna utalni, amit nagyon szerettem.

Hogy érthető legyek: Kedden megleptem Krisztit. Egy nehéz vizsgája volt aznap. Pontosabban 5 vizsgája, egy alapvizsgába integrálva - hogy szép "magyar" szavakat használjak.

Vasárnap úgy gondoltam meglepem, mert már nagyon ki volt a sok tanulás miatt, és a vizsgától is nagyon tartott. Meg volt győződve róla, hogy nem fog neki sikerülni. És már nagyon hiányoztam neki - és persze ő is nekem. Nagyon gyakran írta, hogy hiányzok neki és, hogy mennyire szeret. Szólva vasárnap gondoltam egyet, és felhívtam a szüleit. Mégsem állíthattam oda az ő tudtuk nélkül. De a lelkükre kötöttem, hogy nem árulják el a Krisztinek, hogy megyek. Anyukája kedden mondta, hogy nagyon nehéz volt megállnia, és nekem is. De sikerült. Nem úgy, mint amikor azt terveztem, hogy elé megyek vonattal. Ez most sikerült.

Kedden szépen felkeltem korán reggel, és a 6:40-es vonattal felmentem Bp-re, majd onnét Pilisre. Az út egész kellemes volt. Nem volt túl meleg, és hely is volt. Nyáregyházán viszont trükköztem egyet. Majdnem elmentem Krisztiék háza előtt. A második szomszédjuk előtt volt kint 3 ember, és nagyon hasonlítottak a szüleire - főleg messziről - csak a harmadik személy miatt voltak gyanúsak. A kerítés miatt vettem észre, hogy rossz helyen járok, de ekkor már a Krisztiék háza előtt jártam. Vissza kellett fordulnom, hogy bemenjek a kapun. Egy kicsit égő volt.

A szülei kedvesen fogadtak. Az apukája megint sokat mesélt. Ebéd után bementem a Kriszti szobájába és vártam. Vártuk, hogy mikor telefonál végre. Azt mondta, hogy hamar végezni fognak, mert csak hárman mennek vizsgázni. De tévedett. Már dél is elmúlt, amikor felhívta a szüleit. Nekem egy sms-t küldött. És csak 5-kor ért haza, mert még a TO-ra is be kellett mennie, hogy elintézze az adminisztrációt.

Majdnem elrontottam a meglepetést. Éppen kint voltam a konyhában inni, amikor hallottam, hogy a macskával beszél. Gyorsan rohantam vissza a szobába. Nem sokkal később be is jött. Váltott pár szót a szüleivel, majd ment átöltözni. És jól megijedt. Mikor nyitott be először azt látta, hogy el lett pakolva a ruhája. Majd meglátott engem. Nem volt teátrális - Csakis magyar szavakat! XD - jelenet, pedig számítottam rá - igaz, hogy jobban belegondolva nem kellett volna. Inkább csak megijedt, meglepődött.

Amúgy várt engem. Igaz, hogy a Nyugatiban, és amikor ott nem látott, akkor le is mondott róla, hogy jövök. Én is gondoltam rá, hogy ott fogom várni, de igen bizonytalan volt, hogy mikor végez, így órákat kellett volna ott csöveznem. Így logikusabb és persze kényelmesebb is volt. Lényeg az, hogy nagyon örült nekem. És a vizsgája is sikerült, így még tanulnia sem kellett. Miénk volt a következő pár nap.

Sajnos péntek este már jöttem haza, mert itthon - és lent a boltban - segítenem kell. Jó volt ez a kis semmit tevés. Egész nap nem csináltunk semmit. Néztük a TV-t, neteztünk, de legfőképp örültünk egymásnak.

A pénteki úttól féltem, mivel már itt van a szezon és a Balatonra tartó vonatokon teltház van. Nem csalódtam. Sőt Pilistől Bp-ig egy állatkertben utaztam. Egy "kedves" "kis" - mondjuk nem voltak olyan sokan, 2 felnőtt 4 gyerek - család elfoglalt egy egész szakaszt, mivel mindenki tovább ment, senkisem akart - mert - leülni hozzájuk. Én voltam az első és később is csak egy középkorú nőben volt elég mersz. A gyerekek az üléseken ugráltak, a fiú a fejtámlákon mászkált. Amikor az anyjuk - jól megtermett 1,5 mázsás asszonyság - ki akart hajolni az ablakon, akkor nemes egyszerűséggel fellépett az ülésekre, sőt a kis asztalkára is feltettem az egyik lábát. Nem csoda, hogy a gyerekek is ilyenek. A faszi - aki szerintem nem az apjuk volt, mert elég fiatal volt. Bááár... - telefonjából persze hangosan szólt a "zene". Először tucc-tucc, majd - hogy ne hazudtolja meg magát - a mulatós. A Déliben több mint fél órát ültem a vonaton, mire indult. Igaz, hogy ha nem vagyok ott olyan korán, akkor bizony nem válogathattam volna az ülőhelyek között. Szerencsére találtam egy üres négyest a vonat árnyékos oldalán egy lehúzható ablaknál, így egész kellemes utam volt. A lábamat ki tudtam nyitni, majd Siófoktól, mivel már fájtak az ülőgumóim - a Vadász szereti ezt a kifejezést - felálltam és az ablakban nézelődtem.

Bár nem vagyok benne biztos, hogy másnapos vagyok. Még soha nem voltam, szóval nem tudom, hogy pontosan milyen, de az tény, hogy fáj a fejem.

Tegnap volt egy tanfolyásos összejövetel. Először egyből rávágtam, hogy megyek. Aztán elbizonytalanodtam. Este 9-re volt kitűzve a találkozó a Mozi Világ előtt. Nekem a következő vonatom 4:56-kor indul. Tehát ha nem lesz jó a buli, és éjfélkor feloszlik a banda, akkor én hoppon maradok. És még Szimi sem akart jönni. Végül aztán mégis eljött. A Reni kifejezetten örült, hogy ott voltunk - a Sziminek mindenképpen.

Reggel még le kellett mennem a boltba segíteni, de hamar végeztem - és idegösszeroppanást sem kaptam... még - így volt időm pihenni. A vonaton annyian voltak, mint a... Szerencsére nekem volt ülőhelyem. Egész jó. Kváron még volt idő, és Szimivel bóklásztunk egy kicsit. Megnéztünk pár tablót. Az első egyből a Liliéké volt. Úgyis kíváncsi voltam rá. Mondjuk a miénk szerintem jobb. :)

A csoportból Berni volt az első - utánunk -, aki odaért a megbeszélt helyre. Aztán jött a Peti, majd a Szandra pár perces késéssel. Később betoppant Zsolti is a barátnőjével, majd végül Reni a barátjával.

Az elején egy kicsit lapos volt a hangulat, de aztán bemelegedtünk. Gyömbérrel kezdtem, majd végül 3 vodka-naranccsal fejeztem be. Most ittam először. Igazából nem éreztem semmit. Sima narancslé íze volt. Amúgy Finlandia vodkát ittam szénsavas narancslével. Szóval nem éreztem semmit. Nem éreztem, hogy fejbevágott volna. Egyedül a mai fejfájásomat írom a számlájára. Persze ez sem lenne ilyen komoly, ha nem óbégatott volna az Atika - szomszéd kis srác - a Marikának az ablakom alatt. Kétszer is. És a húgom sem hívott volna fel. Háromszor. A konyhai zajokról ne is beszéljünk. De visszatérve a bulira... Csocsóztunk és játszottunk egy másik, előtte számomra teljesen ismeretlen játékot is, amit le sem nagyon tudnék írni. Én mindegyiket csak egyszer próbáltam ki. Csocsót nem szeretem. Ügyetlen a bal kezem. Nagyon. De a másikban megvertem a Renit, aki megvert mindenki mást. Amúgy egy idő után csak négyen maradtunk - Reni, Szandra, Szimi, én -, de a Zsolt később visszajött. Két óra felé elmentünk a Mekibe, mert a többiek már éhesek voltak. Én nem. És még ha az is lettem volna, akkor sem szívesen ettem volna azt a műkaját. A parkolóban megkajáltak, majd a Zsolti elment haza. Ismét négyen maradtunk.

Sziminek már nem volt egy órája sem a vonatáig. Legalábbis így gondolta. De benézte. Az a vonat nem közlekedik vasárnap. A következő - jobban mondva az első - 5:15-kor ment, 20 perccel az enyém után. A Reni viszont nem engedte, hogy megvárjuk. Hazahozott minket. Már korábban is felajánlotta, hogy elvisz minket, de mi nemet mondtunk. De most nem volt kec-mec, mert a kocsiban ültünk, és ő elindult. Először a Szimit vittük el Tabra, aztán elhozott engem Fonyódra és így mentek haza. Mondjuk Szandra majdnem végig aludt, így Tabtól hazáig én tartottam szóval. Szerencsére még nem volt fáradt, mert délután direkt aludt pár órát. Jól elbeszélgettünk. Nagyon aranyos volt, ahogyan érdeklődött az én Kiccsimről. A Szimitől nem fogadott el pénzt a fuvarért, ezért én már meg sem kérdeztem, csak becsempésztem két ezrest a táskájába. Bízom benne, hogy nem veszi zokon. Már az asztal első körét is ő fizette ki. A számlát meg gyorsan eldobta.

Nagyjából ennyi lenne azt hiszem. Most más nem jut eszembe. Jól éreztem magamat, és nem bántam meg, hogy elmentem. És hiányozni fognak. A végére egész jól összecsiszolódtunk. Én is jobban megnyíltam és feloldódtam.

Nos megvolt ma a második forduló - írásbeli - is.

Reggel már rosszul kezdődött. Nem közlekedik a hajnali vonat hétvégén, így nem tudtam bemenni Kvárra. Haza kellett rohannom - hogy még jobb legyen a vonatra is erőltetett menetben mentem - haza, hogy aput még otthon találjam. Szerencsére ez sikerült, és már a Marika is ébren volt. Apu lement a boltba nyitni, a Marika meg kb. fél órával később utána, hogy ő elvihessen. Még jó, hogy meg tudták oldani. És az is jó, hogy megnéztem hogyan jutok haza. Nos hazafelé sem jött az a vonat, amit kinéztem, így 3 (!) órát kellett volna várnom vizsga után. 10:10-kor azonban jött egy busz Kéthely felé, így gyorsan összerámoltam a gépet, hogy azt is hozzam. Az öltönyt is haza akartam hozni, de akkor a nagy hátizsákot kellett volna hozni, és ahhoz nem volt kedvem. Végül azért csak beértem. Én voltam az első. Felderítettem, hogy hol van a terem, és visszamentem a bejárathoz. Neteztem egy kicsit. Lassan megérkeztek a többiek is...

Elég sokan vizsgáztunk - angol, német , eszperantó, alap, közép, felső - így jó darabig eltartott, amíg mindenkit behívtak. Mindenkinek megvolt a helye, hogy hová kell ülnie. De nem voltunk nyelvek, csak szintek szerint szétválasztva, így én két csoporttársam közé kerültem. Talán mondanom sem kell, hogy elég sokat segítettem nekik. A vizsga amúgy nem volt nehéz, és ha az ember akart volna, akkor még puskázhatott is volna. Sokan voltunk egy hatalmas teremben, és csak két felügyelő volt, akik lent - lépcsőzetesen emelkedett a terem - nagyon jól elbeszélgettek.

Hazafelé a buszt éppen elértük. Pontosabban 8 perccel előbb ott voltunk, de csak azért, mert 8 perccel később indult. Nagyon féltem, hogy nem fogom elérni, és várhatok. Szerencsére a Zsolti bevitt Kvárra, csakúgy, mint tegnap.

A Szandra kérte, hogy mindenki írja meg neki, hogy hogyan sikerült a vizsgája. Én ma megtettem. Természetesen angolul. És természetesen lesz benne egy csomó hiba is, de nem baj. A szóbelim eredményét már tegnap megtudta, mert a Reni felhívta vizsga után, és az enyémet is elmondta, de az írásbelit ugye nem tudta, és a szóbeliről sem mondott részleteket.

Nos nagyjából ennyi lenne. Most már csak várni kell. Bízni igazából nem, mert nagyon érdekes lenne ha nem sikerülne. Ez nagyképűen hangzik, de ez van. Tudom, hogy mit teljesítettem, és annak bizony elégnek kell lennie. Elvégre ez csak egy alapfok volt.

Ma volt az angol szóbeli. Mit is mondjak? Hosszú volt. Nagyon hosszú.

11:50-re hívtak be, de csak egy órával később mehettem be. Ha ezt tudom, akkor mehettem volna egy vonattal - 2 órával - később. De nem akartam csisszre odaérni, ezért mentem egy korábbival. Ha nem lettek volna ott a csoporttársak, akkor halálra untam volna magamat. Így is nehezen viseltem. Először azért izgultam, hogy mikor jövök már, hogy mit húzok, hogy hogyan szerepelek. Aztán meg azért, mert azt hittem, hogy nem sikerült. Én komolyan azt hittem! Mindenki mondta, hogy milyen jól eldumált, mennyi mindent elmondott, milyen folyamatosan beszélt stb. Én viszont szinte leblokkoltam amikor bementem. Úgy éreztem, hogy rengeteg nyelvtani hibát vétettem, hogy nyökögtem. De hogyan is volt?

Az egyik vizsgáztatót már reggel láttam, és nem volt túl bíztató. Elég morcos képet vágott. Aztán az Adri azt mondta, hogy nem is lehet érteni, amit mond. És ott voltak az olyan szituációk, amiket nem gyakoroltunk, még csak hasonlókat sem. Aztán a képek, amiken csak emberek vannak - én ugye a tájképekre gyúrtam. És a majd' 3 órás várakozás sem volt éppen jó dolog. De végre sorra kerültem. Nagyon ideges voltam, mert nem is tudtam, hogy mit is kéne elmondanom magamról. Bementem. Elég gyorsan elmondtam magamról, ami hirtelen az eszembe jutott. A nő kérdezett. Nem a morcos faszival beszélgettem, aki egyébként rendes volt nagyon - ezt mondták a többiek. Sajnos csak emberes képek voltak. Az egyiken egy idős házaspár otthon, a másikon 3 fiatal egy villamoson. Ezt az utóbbit választottam, mert a tömegközlekedés és a környezetvédelem kedvenc téma. Vesztemre nem tudtam, hogy mi az a villamos, de nagyon kreatívan elmondtam, hogy mi nem. A szituáció gyakorlatilag egy útbaigazítás volt. Amit vettünk is, amire készültünk. A legszörnyűbb, hogy voltak olyan dolgok, amik az eszembe jutottak, de nem mondtam el. Mikor kijöttem, össze is voltam zuhanva, hogy hogyan lehetek ekkora marha, és mennyire nem ment az egész. Szerencsére nem kellett sokat várni, és kiírták az eredményeket. És a csoportból az enyém lett a legjobb. És ami a legjobban meglepett, hogy enyém lett a legjobb kommunikatív érték is. A hallott szöveg pedig vicc volt, mert minden csoport ugyanazt a szöveget kapta. Így mi már tudtuk a válaszokat, amikor még be sem mentünk. Nem lett volna rá szükség, de akkor is mókás volt. Igaz egyet - amire nem is mondták meg a megoldást - nem tudtam, de még így is jó vagyok, és úgy vélem, hogy ki lehet jelenteni, hogy a szóbelim megvan.

Most viszont megyek pihenni, mert elég fárasztó volt a mai napom.

De nem zöld ág, és nem is szellem. (Ha jól rémlik, akkor van egy ilyen film.)

Már automatikusan megy. Nem is emlékeztem rá, de Kriszti mondta, hogy egész éjjel "rajta" feküdtem. Kicsit fura, de én vagyok az, aki bújik. Én megyek mindig. És ezt már annyira megszoktam, hogy álmomban is"rámászok". Most ezt nehéz elmagyarázni - meg sem próbálom -, hogy hogyan szoktunk aludni. Lényeg az, hogy most direkt nem bújtam hozzá elalváskor, hogy tudjuk - főleg ő - pihenni magunkat. De minden hiába volt! Az éjjel álmomban hozzábújtam, illetve ráfeküdtem, és szegényt nem hagytam aludni. Néha megrándulok álmomban, vagy az állkapcsomat mozgatom. A horkolásnem zavarja. Aranyosnak tartja - még. Mert nem is horkolok igazán, hanem csak néha felhorkantok.

Néha ő is szokott bújni. Főleg búcsúzás előtt. Akkor nagyon tud bújni ő is. És találkozáskor is. Közte meg én. Így osztottuk be.

No jól van. Már későre jár, és nem is tudom, hogy mit akartam még írni. Akartam e egyáltalán valamit?

Sikerült ismét méretes lemaradást összeszednem. Büszke vagyok magamra! XD (Eddig szándékosan kerültem a smiley-kat, de elég sokszor bizony jól jöttek volna, így mostantól használni fogom őket. Úgyis meredeken zuhant a színvonal. :p)

Rettentően sok dologgal el vagyok maradva. Illetve azok megosztásával. Elég sok dolog történt velem ezalatt a  majd' két hét alatt. Nem is tudom időrendben leírni. Majd ahogy jön, írom.

Most persze megint vissza kéne olvasnom, hogy mi az utolsó bejegyzés. De nem fogok. Lusta vagyok.

Azt bizonyára nem írtam még, hogy a Kiccsim itt volt. Nem is írhattam volna, mivel ma ment haza. Nagyon szeretem. Már igazán szerelmes vagyok belé! A hétvégét Bmárián töltöttük. Nagyon jó volt! Szombaton ki sem szálltunk az ágyból. Vasárnap is csak azért, hogy elmenjünk Kéthelyre. Pontosabban szombaton is felkeltünk, mert elmentünk vacsorázni. Ettem gyrost. Kriszti nagyon szereti. Hazafelé kimentünk a mólóra. Jó hideg volt. Igazából nincs is más mondanivalóm. Minden jó volt. Ágyban reggeliztünk, amit én nem nagyon szoktam, és most sem rajongtam az ötletért, de szerencsére nem történt baleset. Amúgy szerintem elkényeztetem a Kiccsim. Én mosogattam, és készítettem el a fürdővizet. Én főztem teát is - mivel állítólag nagyon finomat tudok. Szereti ha kiszolgálják. Mondjuk ki nem? Én is el tudnám viselni. Vagyis nem tudom. Lehet, hogy mégsem. Néha jól esik az embernek, de én úgy lettem nevelve, hogy szolgáljam ki magam. Nehezen tűröm, ha más dolgozik én meg csak nézem. Ilyen szempontból  nagy szerencséje van velem a Krisztinek.

Tanfolyás: Hiányozni fog. Egészen jól összekovácsolódtunk. Edina el is hívott sétálni, hogy ne egyedül üldögéljek. Neki és a Nikinek is volt egy órája a buszáig, ezért szólt, hogy ha van kedvem, akkor menjek velük a városba. Most már én is egészen feloldódtam, és nagyon jól érzem magam. De nem csak ezért sajnálom, hogy vége. Nem tudom, hogy mi lesz utána. Jó lenne, ha már lenne állás. De nincs. Volt egy levéltári munka, de nem vettek fel. Abból a szempontból mondjuk nem bánom, hogy nem kerestem volna ott túl sokat. Talán nem is lett volna elég. Megnéztem az albérlet árakat. 120-at haza kellene vinnem, hogy megéljek. Persze majd ha a Kiccsim is dolgozik, akkor már könnyebb lesz, de addig nekem kell a terhet cipelnem, egyedül. Jelen pillanatban a rendőrség még a legbiztatóbb lehetőség. Majd meglátom, hogy sikerül e. Alkalmas vagyok e egyáltalán? Ott van a fizikai felmérés. Egy kicsit tartok tőle. Tudom, hogy nem olyan komoly, mint a seregben, de azért ott is kell futni. Évek óta nem futottam. Tudom. Ideje lenne elkezdeni. Bár szerintem a fizikai paraméterekkel nem lenne gond. Fejben kéne teljesítenem.

Bizonyára van még, amit meg lehetne osztani veletek, de most nem jut eszembe.

És egyéb nyalánkságok...

Tegnap elfelejtettem megemlíteni, hogy a Dieter - keresztanyám férje - tegnap megkeresett skype-on. Mit ne mondjak, meglepődtem. Mondjuk nem azon, hogy mennyit felejtettem németből. Inkább angolul jutottak eszembe a dolgok. De végül megmenekültem. A keresztanyámmal beszélgettük mikrofonon keresztül. Nem sokat. Most inkább csak arra volt kíváncsi, hogy elérhető vagyok e ilyen módon. Mondtam neki, hogy minden nap fent lógok a skype-on, mivel a Kiccsimmel azon keresztül beszélgetünk. MSN-re már nem is nagyon megyek fel.

De ma is volt nagy élmény! Bár ezt szívesen kihagytam volna...

A vonatunk már korán benn áll az állomáson, de sok kocsi nincs még nyitva, ezért a nép ma egy kocsiba tömörült. Én még találtam egy üres kupét. És ez volt a vesztem. Először csak egy mammer ült be. Aztán még egy - ő lesz majd a sokk okozója -, és még egy. Ezzel gyakorlatilag meg is telt a 8 személyes kupé. A második és harmadik mama kettőnek is jó lett volna. A második félig rá is ült a táskámra, ami mellettem volt, mert még a férjének is szorított helyet. Mikor ilyen szépen összegyűltünk - a férje még nem volt ott - elkezdett panaszkodni a melegre. Valóban nem volt hideg, de az ilyen túlsúlyos embereket ugye még jobban meg tudja viselni. Lényeg a lényeg, nekiállt vetkőzni! Levetkőzött melltartóra - mert ugye ez is csak olyan, mint a bikini... -, de szerencsére gyorsan felvett egy másik felsőt, ami vékonyabb volt. De azért még a melltartóját is levette - persze a ruha alatt. Nem néztem oda - Nem vagyok őrült! - de így is elég sokkoló volt, mivel azért van perifériás látásom. Aztán szerencsére jött a férje, és elmentek. Ki tudja mit talált volna még ki. De így is rémes utam volt, mivel nem tudtam kinyújtani a lábamat. És megint annyira mélyen kómáztam, hogy meg kellett ráznia a kalauznak, hogy felébredjek. Délután aludtam is 2,5 órát a betervezett 1,5 helyett. Nagyon fáradt vagyok. Kimerít ez a kevés alvás. Nem elég az a 4 óra, hiába "alszok" még a vonaton is 1,5-1,5 órát.

Hú de mennyi van!

Vissza kellett olvasnom, hogy mi is volt a végszó... De már megvan!

Szóval szerdán A PEcH-et lerendeztem. A kishölgy aranyos volt, és odahívott, amikor meglátott. (Persze én direkt az ablakával szemben ültem le.) Kitöltötte nekem ceruzával a javítást, és elmondta, hogy mit írjak arról, hogy nem dolgoztam ott, ahol szerintük igen. Visszamentem az asztalhoz, megírtam a nyilatkozatot, és kitöltöttem a javítást, és gyorsan le is adtam. És még beértem a tanfolyásra is. Bár elrontották a bevallásom, és ezért egy napom elment pocsékba, de ennek ellenére pozitív tapasztalataim voltak.

Nagyon jó volt újra látni a Kiccsimet. Nagyon hiányzott már! A hétvége nagyon jól sikerült. Volt 1-2 összetűzés. Egyszer le is mentem a földre aludni. De összességében nem volt gond. Nagyon szeretjük egymást. Hamar el is múlt a vihar, és visszahívott aludni maga mellé. Amúgy mindig én kezdtem a duzzogást. Nem túl kellemes, hogy én jóval korábban kelek. És amint felkelek, én már pörgök is. Neki viszont alacsony a vérnyomása, így időre van szüksége, hogy magához térjen. Viszont nem hagyhatom ott, és nem is "zaklathatom". Ez egy kicsit unalmas reggelente. Mindegy. Hülyeség!... Amúgy a vita kapcsán elmondta, hogy mit kéne csinálnom. Hogyan bújhatok hozzá. És arra kért, hogy beszéljek hozzá. Egyszer már mondta, hogy szereti a hangomat - de szerintem ezt már itt is említettem.

A Kiccsim nagy Star Trek rajongó. Főleg az első sorozatot szereti, Kirk kapitánnyal. Most jött ugye ki egy Star Trek film. Nos én megszereztem. Nagyon örült neki. Egyik este meg is néztük. Csakúgy, mint a Kocka trilógiát. A trilógiából nekem az első rész tetszett a legjobban, míg a Kiccsimnek a második. Nekem az tetszik az elsőben, hogy nem derül ki, hogy ki is készítette, és milyen célt szolgál. És jók a karakterek. Főleg Worth-é. A Star Trektől különösebben nem voltam elájulva. Látványos dolgok vannak benne, de amúgy nem egy nagy durranás. És ha már filmek, akkor itt van a 300. Megnéztem tegnap éjjel. És tetszett! Sokkal jobb volt, mint vártam. Igaz, hogy elég komoly ellenszenvvel viseltettem iránta. De nem is volt annyira elrugaszkodott, mint gondoltam. Azok a bizonyos szörnyek nem is voltak szörnyek. Maximum az ephoroszokat és a Halhatatlanokat ábrázolták kicsit eltúlozva. És persze ez a hiányos felszerelés. Én úgy tudom, hogy a Spártaiak nehézgyalogosok voltak, és ez ugye azt jelentette, hogy nehézpáncélt viseltek. Nem egy szál ágyékkötőben rohangáltak. De tagadhatatlan, hogy így sokkal jobban ki lehetett domborítani az izomzatukat. De már be is fejeztem a kötekedést!

A Kiccsimmel megnéztük a viharos Balatont is. Ő még nem látta. És tetszett neki. Mondta, hogy jó program volt. Igaz, hogy nem ezt terveztem be. A Naplementét akartuk megnézni, de a vihar közbeszólt. De nem tudta elrontani a programot. Szombaton nagyon sokáig ágyban maradtunk. Sajnos csak ez az egy ilyen nap. Vasárnap már korán megy haza, így nem maradhatunk ágyban. Az elválás megint nagyon nehéz volt, de vigasztalt - vigasztal - az a tudat, hogy nem kell sokat várni, és újra együtt leszünk.

És péntek! Hiszen ide még nem írtam a pénteki napról! Jött hozzánk tanfolyásra 2 külföldi lány. Egy finn, és egy német. A Szandra hívta őket, hogy más kiejtést is halljunk, és mással is beszélgessünk. 3 csoport volt, és mind a kettővel, és a Szandrával is beszélgettünk. Kaptunk egy kérdőívet, és az abban szereplő kérdésekre kellett megtudnunk a választ. Először féltem egy kicsit, de a finn lány - vele kezdtünk - egy tünemény volt. Nagyon jól elbeszélgettünk velük. A német lány már nem volt annyira nyitott, és a kiejtése is fura volt, de vele is jól el voltunk. Pénteken megint jönnek.

Nagyjából ennyi...

JAh mégsem! A Marika néni érdeklődött a Kiccsim iránt, hogy itt van e még. Ez fura, mert elég beteg, és néha bizony zavarodott, és nem tudja, hol van. De ezt egy tiszta pillanatban mondta. És azt is hozzátette, hogy kedves lány. Ő annak látja. Pedig eddig csak annyit látta, hogy elköszöntünk tőle, ha Kriszti indult haza. Esetleg egyszer-kétszer futólag.

És a Vadásztól is kaptam levelet. És tegnap a Táncsicsba is bementem. Volt időm bőven. Meglátogattam a Miklósnét. Örült nekem. Annak ellenére, hogy nem voltam a legjobb tanítványa, és a fiával sem voltunk jó barátok. Más körökben mozogtunk. De mégis a Miklósné az egyik kedvenc tanárom.

No de most aztán tényleg befejezem...

De mégsem! Kicsit szétszórt vagyok. Vagy talán túl sok dolgot szeretnék megemlíteni. Lényeg, hogy ismét fogyózok. Bár a Miklósné is azt mondta, hogy most jól nézek ki - és ő szerintem megmondaná ha nem így gondolja - és a Kiccsim is imádja a pocakom és a "cicimet". Én viszont kevésbé. És ezt ő is elfogadta. Azt mondta, hogy ha szeretnék, ha úgy jobban érzem magam, akkor fogyjak le. Nem is eszek már annyit, és ismét nekiálltam "gyúrni". Így nem kell annyit fogynom majd, mivel ha nagyobb lesz a karom, akkor már nem fog zavarni egy kis pocak. Most viszont még zavar. Egyébként azt veszem észre, hogy van egy kis haszna. Ha nem is látványosan, de erősödtem. Nem rég még bele akartam halni 10 (!) fekvőtámaszba, most viszont 12-t is megerőltetés nélkül lenyomok. Tudom, hogy nem sok - sőt kevés - de még így is előrelépés.

De aztán most már tényleg!...

Avagy a kisember - itt most nem számít, hogy 191 cm vagyok - harca a bürokráciával...

Ma megküzdöttem egy bürokrácia, tömegközlekedés combóval. És nem is akármilyen combó! Mind a kettő a lehető legaljasabb. Ha nem is a világon, de annak jó részén.

Úgy gondoltam, hogy az adóbevallásomat megcsináltatom az APEH-hal, ha már felajánlották ezt a lehetőséget. Gondoltam nem tudják elrontani, mert eddig csak suliba jártam, és a Munkanélküli Központtól kaptam lóvét. Mindegyik állami, állam közeli cég. Nem lehet baj.

Nos ők hihetetlenül kreatívak! Kitaláltak nekem egy munkahelyet, ahol 1 145 695 Ft-ot kerestem. És az ösztöndíjamat sem találták el. Ez utóbbiról van igazolásom, de arról, hogy nem dolgoztam valahol, hogyan legyen? Ezért ma bementem a kaposvári APEH kirendeltségre, ami kint van a francban. De szerencsére a tüskevári megálló is, így csak 10 percet kellett gyalogolnom. És ebben volt egy kis kerülő is, mivel egy lakótelepen van a kirendeltség, és ott nem olyan könnyű eligazodni, ha még soha nem jártál ott előtte.

Szerencsére nem kellett sokat várnom, noha rengetegen voltak. A kishölgy is nagyon kedves volt. És ő sem nagyon tudta hirtelen, hogy hogyan is bizonyítsam, hogy nem dolgoztam ott, ahol szerintük igen. Először mondjuk velem akarta megcsináltatni a bevallást megint, végül azonban inkább a javítás mellett döntött. De nem merte már elhinni, hogy a Munkaügyitől kapott összeg valóban annyi e, mint a bevalláson, ezért elküldött igazolásért. De azt Kaposváron nem adtak, ezért el kellett buszoznom Marcaliba. Szerencsére elértem a 13:00-as buszt - amin kevesen voltak, így ülőhelyem is volt - és még nyitva értem a Munkaügyet. Meg is kaptam az igazolást. És eltalálták! Háromból egy.

Sajnos a buszra várnom kellett kb. 40 percet. Majd 50 perc Márián! Meg kellett várnom egy másik buszt, mert vonat csak 1,5 óra múlva jött. Mivel nem volt kedvem várni, elindultam gyalog. Tudtam, hogy nem fogok hazaérni. Nem is azért indultam. Csak nem volt kedvem 50 percet üldögélni.

Holnap pedig megint mehetek. Kelhetek 4:11-kor, hogy még tanfolyás előtt el tudjam intézni. 7-re beérek, és egy órát csövezek majd az APEH előtt. Jó móka lesz! Bízom benne, hogy sikerül most már megoldani, és már csak arra kell majd koncentrálnom, hogy a Kiccsim jön 15:53-kor.

Nos valóban nem lett egy best seller. Nem tudok még annyira sem írni, mint korábban. Ez van. Nincs meg az az alaphangulat, ami kell az íráshoz. És nem is tudok egyszerre többfelé figyelni, márpedig mostanában egész este a Kiccsimmel beszélgetek.

Ma voltunk öcsivel tekerni egyet. Ki kellett próbálni az új kerékpáros nadrágot és felsőt. Ráadásul az idő is jó volt.

Nos "hajnali" 10 körül indultunk. Hajnali, mert negyed kettőig beszélgettem az én Kiccsimmel. Szokásos módon majd meghaltam az elején. Amíg leértünk apuhoz - kb. 1 km - nagyon meghajtottuk, és ott meg ziháltunk. Legalábbis én.

Még annyit a mezről, hogy az elején nagyon furán - mondhatni hülyén - éreztem magamat benne. A kerékpáros cucc ugyebár testhezálló. És ha egy kicsit elengedem magamat, akkor nagyon szépen látszik a gyuhám. Elég komoly zsírréteget sikerült a hasamra felszedni. Szerencsére azonban kerékpározás közben nem látszott ez.

Földvárig 24-es átlagot produkáltunk. Ez kb. egy 31 km-es táv. Lellén egy idősebb csóka - nem madár - csatlakozott hozzánk. Mondta, hogy eredetileg a másik irányba szeretett volna menni, de látta, hogy jó tempót diktálok, és gondolta, hogy beáll mögénk, mert mi majd húzzuk. Az ő kerékpárja direkt aszfaltra volt. Nem országúti volt, de vékony váza volt, és persze az abroncsok is sokkal vékonyabbak voltak, mint a mieink. Ő minden évben megy Balatonkörre, és most is edzeni jött le, hogy ne haljon bele. Amúgy 3 nap alatt kerülik meg, szóval nem egy olyan nagy megerőltetés. Mondja az, aki még soha nem kerülte meg a Balatont. Az idén megy a Béla pár ismerősével, és egy nap alatt körbe akarnak érni. Kérdezte, hogy megyek e. Nem tudom. Több mint 200 km. Kétszerese az eddig maximálisan letekert távolságnak. Ráadásul ismeretlen társaságban, és már 5-kor indulni akarnak, hogy körbe is érjenek. Ki a francnak van kedve olyan korán kelni?!

Majd meglátom, hogy mi lesz. Egyszer körbe kéne már tekerni. Amúgy - csak hogy fényezzem magam egy kicsit - a csóka - aki még mindig nem madár - azt gondolta, hogy több nagy túrán is túl vagyok már az idén olyan jó tempót diktáltam. Meg is lett mondjuk az eredménye! Hazafelé majd' meghaltam. Siófokon megkajáltunk - a csóka mutatott egy kellemes ki helyet elfogadható árakkal - majd egyből fordultunk is vissza. Csak Lellén álltunk meg, mert már elfogyott a vizem, és már minden bajom volt. A sisak meleg volt - le is vettem, és felraktam a kormányra - fájtak a combjaim, a csuklóm, a seggem, a nyakam. Lelle központjában be is nyomtam 3 gombóc fagyit - 420 Ft-ért - és vettem egy fél literes üdítőt - 300 Ft-ért. Nem volt olcsó, de már majdnem szomjan haltam, és melegem is volt.

Fél négykor értünk haza. A vállaim enyhén leégtek, mindenem fájt, teljesen kivoltam. De megérte. A Felső nagyon jól szuperállt. Nem izzadtam benne abszolút, pedig jó meleg volt.

Nem is tudom. Azt hiszem ennyi.

Ma nem kellett tanfolyásra mennem, mert a Szandrának Bp-re kellett mennie. Gondolhatjátok, hogy mennyire sajnáltam.

9 óra  után keltem fel. Egész jól kialudtam magamat annak ellenére, hogy az én Kiccsim 4:42-kor írt nekem egy sms-t, hogy mégsem megy suliba. Majd kiugrottam a bőrömből. És nem az örömtől - hanem úgy megijedtem.

Gondoltam lesz egy laza napom. Nem kell csinálnom semmit. Esetleg elmegyek tekerni. Vagy olvasok. De az öcsém - pár napos ostrom, majd heves közelharc után - nekiállt a kapu festésének. Már 5 éve, hogy lefestettem a kerítést, de a kapu cirádáihoz nem volt idegzetem. Most se nagyon, de nem hagyhattam, hogy egyedül melózzon miközben én itt bent lustálkodok. És ketten jobban megy a munka is. Nem olyan unalmas. Szóval a betervezett lustálkodás helyett a kaput "simogattam" vagy 2 órán át, majd jött a festészet kb. 3 órában. És még mákot is kellett darálnom ebédhez illetve vacsorához is. Szööörnyűűű...

Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda

Hogy miért ez a cím? Régóta volt egy vita a családban, hogy mit is mondott az a bizonyos ember abban a bizonyos reklámban. Nos mikor Szentgyörgyön pakoltuk ki a házat - Nem rablás céljából! -, akkor találtam, illetve más talált valahol, egy naptárat az 1982-es évre. Olyan kis könyv formájút, szép műanyagborítóval - amiből egyébként a belső rész kiszedhető, így többször is felhasználható. Ja igen! Ez azért fontos, mert a MÜSzI adta ki, és amúgy teljesen jó állapotban van, még egy tollvonás sem volt benne, pedig 2 évvel idősebb nálam. Lényeg, hogy lefoglaltam, és az lett a naplóm. El tudom vinni magammal mindenhová, és tudok bele írni ha rám jön az írhatnék. Vasárnap is egész sokat írtam bele a vonaton, és ma délután is.

És akkor megpróbálom átvezetni az ott leírtakat:

Nos a MÁV sztrájk elmaradt, így csütörtökön tudtam volna menni tanfolyásra, de már bennem volt a mehetnék, és amúgy sem volt kedvem a Gaskó Pista kényére-kedvére ugrálni. Szerencsére ma alá tudtam írni azt a napot. (De pszt! Ez titok.) Szerdán tehát elindultam az én Kiccsimhez. Ráadásul már a 11:31-es vonattal! Szandra is ezzel jött fel Bp-re. Igaz nem utaztunk együtt, mert úgy gondoltam két egyetemistának tűnő lányról, hogy rá várnak, ezért én nem vártam meg. Bp-en derült ki, hogy egyedül utazott. A Keletiben csatlakoztam hozzá, és egy egész megállót metróztunk együtt! Az IC egyébként tömve volt. El is csodálkoztam, és féltem is egy kicsit, mivel helybiztosítás nélküli pótjeggyel lehetett igénybe venni. Féltem, hogy nem lesz helyem. De volt. És egész jó, mert velem szemben nem ült senki, így ki tudtam nyújtani a lábamat.

Kriszti nem jött ki elém Pilisre - én mondtam neki, hogy nem kell -, egyedül kellett eljutnom Nyáregyházára. De nem volt semmi gond. Ő kijött elém a buszmegállóba. Illetve csak elindult. Útközben találkoztunk, de egyből visszafordított, mert valami idős nő "állta el az utunkat". Nem akarta, hogy vele kelljen - visszafelé is - beszélgetni, így kerülővel mentünk. Egy kis "városnézés". A szülei kedvesen fogadtak - mint mindig. A múlt alkalommal mondta az édesanyja, hogy már megszokta, hogy ott vagyok. Már én sem vagyok ott "idegen". Ebből a szempontból - is - szerencsés a kapcsolatunk. Mindkét család elfogadott, és szeret minket. Most a Kriszti apukájával is egész sokat beszélgettünk. Vagyis ő mondta, én meg hallgattam. De ez már csak így szokott lenni.

A ballagás unalmas volt. Mint minden iskolai ünnepség. De az mókás volt, hogy Kriszti kicsit aggódott, hogy világos nadrágot vittem, és persze világos, kockás inget. Szinte az egész család feketében, legalábbis sötétben volt. Én voltam a kakukktojás. Szépen elütöttünk Krisztivel egymástól. Ő az alacsony - saját bevallása szerint átlagos -, sötét ruhás, én meg a magas, világos ruhás. Ez bizony már csak így lesz. De ez nem okoz gondot egyikünknek sem. A másnapi ebédet/vacsorát már jobban élveztem. Megismertem Kriszti "Apu"-ját. Ő a Köri férje. Bonyolult. Lényeg, hogy ő nagyon szereti Krisztit, és viszont. Őt viszont nem nagyon szereti a család. És még ott volt Pistinek - Kriszti testvérének - a barátnője és Edének - Kriszti unokatestvérének - a barátja. Nekem feltűnt, hogy mi hatan állandóan kéz a kézben üldögéltünk. Állandóan fizikai kapcsolatban voltunk a párunkkal. Persze ez annyira nem meglepő, de nekem feltűnt. Pisti nem hozott magával pulóvert, ezért a Juci adott neki egy kardigánt, amikor kezdett lehűlni a levegő. Egy szép világos színű, összetéveszthetetlenül női kardigánt. Mikor megjelent benne, az egész társaság dőlt a nevetéstől. De amúgy is jó volt a hangulat. Mi egészen tízig maradtunk - vagy valahogy így.

Misek már megszokott Krisztiéknél. Egy igazi kis vaddisznó lett belőle. Állandóan ugrál, és harap. Persze nem tud nagyot harapni, de már határozottan erősebb. Egyszer a nagy lendülettől nem tudott megállni, és nekiszaladt a kiskapunak. Szegény jó nagyot koppant, de nem rázta meg a dolog különösképp. A szomszéd macskák is lekölykeztek már, így Krisztinek nemsokára ismét lesz macskája. Már nagyon várja.

A hétvégén 2 kisebb - nem komoly - duzzogást leszámítva felhőtlen volt. Sokat birkóztunk. És ezen nem a szexet értem! (Az is volt. És egyre jobban összeszokunk.) Szóval csiklandoztuk egymást és henteregtünk az ágyon. És nagyon sokszor összebújtunk. Az utolsó nap ő bújt hozzám, ő ölelt át. Annyira jó érzés volt! Esténként azért nem szokott, mert nem kényelmes neki. Nem vagyok egy nagydarab ember, de ha átölel hátulról - mint ahogyan én szoktam őt - akkor a keze kényelmetlen helyzetbe kerül. Most már nem zaklatom esténként, sem amikor felébredek. Én mindig korábban kelek, mint ő. Most inkább megpróbálok visszaaludni. És ez általában sikerül is. Sajnos a haja néha gondot okoz. Akaratlanul is ráfekszem, és akkor húzom. Már csak ezért sem bújok oda hozzá mindig. Lefekvéskor odabújok hozzá és megmelegítem, majd eltávolodok tőle, mikor már azt mondja, hogy melege van, és hagyom aludni. Azt mondja, hogy nagyon meleg vagyok. Neki viszont mindig hideg a husikája. Ez van!

És még mindig nem írtam a mai agyaskodásom eredményéről...

Egy kapcsolatban valaki mindig jobban szereti a másikat, mint viszont. Ez nem meglepő. Fura is lenne, ha pont ugyanannyira szeretnénk a párunkat, mint ő minket. És itt most nem arra gondolok, hogy nagyon szeretem és ő is nagyon szeret. Ennél azért differenciáltabb a dolog. Nos én arra jutottam, hogy ő szeret jobban. Rengeteg kényeztetést kapok tőle. Főleg írásban, a beszélgetéseink és a levelezésünk során. Vasárnap is már egy- másfél óra múlva írt, hogy már hiányzok neki. Persze én is sokszor írok neki, de ő valahogy sokkal kedvesebben, lágyabban tud írni. Persze ő lány, és talán jobban ért az ilyen dolgokhoz.

Lassan itt van a tanfolyás vége is. Nem sokára munkát kell találni - mert keresni már most is kell. Félek. Az a gond, hogy még magam sem tudom, hogy mit szeretnék csinálni. Nem szeretnék egész nap otthon ülni és élni világom. Régen nem hittem volna el, de ha nem kéne, akkor is dolgoznék. Csak akkor nem kéne olyan munkát találni, amiből meg is lehet élni. Most viszont olyant kell. És még egy albérletet is kell találnom, ahol összeköltözhetünk Krisztivel. Félek ettől a nyártól.

A hétvégén nagy zabálás lesz! Nagykanállal fogunk enni. A Kriszti egyik unokatestvérének lesz a gimis ballagása, valamint a bátyja 30. szülinapja, és elvileg a barátnőjéhez is hivatalosak vagyunk egy kerti sütés-főzésre. Pedig már így is elég nagy hasam van. No persze lehet, hogy Ceca majd tiltakozik. De a póló sok mindent eltakar. Most amúgy megint nekiálltam - és most komolyabban - edzeni. Persze még várat magára az eredmény, és lehet, hogy előbb fel is hagyok vele. Bár most, hogy van rendes súlyzóm, könnyebb a dolog.

Szóval a terv. Holnap megyek fodrászhoz, mert már elég nagy a hajam. Ezért Kéthelyről megyek Kvárra. De holnapután már megyek is fel Nyáregyházára, mert csütörtökön ugye MÁV sztrájk lesz - sőt a Rebi ma mondta, hogy talán Éljen Május Elsején is - így nem tudnék felmenni. Ezért ma beszéltem az illetékessel, hogy nem leszek. Azt mondta, hogy valószínű a sztrájk miatt meg lehet oldani, hogy ők leigazolják, hogy miért nem mentem. Én valóban nem akarok lógni - elég volt az a 6 nap kihagyás -, de nem is akarom, hogy a MÁV elcsessze a hosszú hétvégémet Krisztivel.

Illetve még az is tervbe van véve, hogy megint felrakom az Ubuntut. Kijött az újabb verzió, és van benne 1-2 újdonság. Anyuék gépére azt raktam fel - illetve még a régit, majd frissítettem erre -, mert ez gyorsabban tölt, mint a Windows, és anyuéknak úgyis csak netezni kell. És legalább nem telepítgetnek rá minden hülyeséget.

Bár nem terveztem, de ma egy kicsit felbosszantottam Barbit. Pedig tényleg nem akartam. Ma valamiért nagyon mufurc volt. Csak annyit írtam neki, hogy a Kriszti kutyája aranyosabb, mint az övé. Erre felkapta a vizet és lelépett. Persze nem hagyhattam szó nélkül és küldtem neki egy sms-t, hogy mekkora mufurc. Nem válaszolt, csak jelzett, hogy megkapta.

Ma írtam Brendának is. Nagyon régen hallottam felőle, és ezt bánom. Régen nagyon gyakran váltottunk leveleket. De ez szép lassan szinte teljesen megszűnt.

Most hirtelen ennyi. Nem sok, és nem is túl magas színvonalú, de ez van. Ma éjjel nem aludtam 4 órát, a vonaton be is voltam kómázva rendesen mindkét irányba. De angolon mostanában egész jól elvagyok. Nem is unatkozok.

Ja és még egy kerékpáros nadrágot is vettem, hogy Ceca megint jól szórakozhasson ha megyek hozzájuk.

Sajnos nem éppen vidám téma, de kénytelen vagyok erről írni...

Vasárnap volt egy kis félreértés Krisztivel, ami elhúzódott. Még 2 hete pénteken, amikor Kváron vártunk a vonatra megkínált a tőlem kapott kinder-tojással, de ezekkel a szavakkal: "Kérsz? Bár nem hiszem, hogy megérdemled." Nos ezen nagyon jót nevettünk akkor, és máskor is használtuk. Vasárnap azt írtam neki, hogy szeretem, bár nem hiszem, hogy megérdemli. Természetesen nem gondoltam komolyan, csak erre a vicces esetre szerettem volna utalni. De ő komolyan vette! Egy nem túl kellemes beszélgetés kerekedett ebből, ami során próbáltam meggyőzni, hogy nem gondoltam komolyan, csak vicceltem. De nem emlékeztem pontosan, hogy mikor is mondta ezt nekem. Ebből arra következtetett, hogy nem fontos nekem, nem szeretem igazán.

Én is hibás vagyok, hogy erre gondolt. Sajnos (?) túl őszinte vagyok, és mondtam neki, hogy néha kételkedek abban, hogy igazán szeretem e. És azt is írtam, hogy nem lángolok érte. Ez mind igaz is. Persze jobb lett volna ezeket, úgymond elhallgatni előle. Már bánom nagyon a dolgot, mert ez rossz érzéseket kelt benne. Szeretem. Ez nem kétséges. Csak nekem fura, engem bánt, hogy nem azt érzem iránta, mint ami a nagykönyvben meg van írva. Nagyon szeretek vele lenni. Pár nap után nagyon tud hiányozni. Nem mindig. És ez is zavar. Egy kicsit zavar, hogy van magánéletem. Zavar, hogy akkor is jól érzem magam, ha nem vagyok vele, akkor is. Persze ez hülyeség. Szüksége van erre az embernek. Neki is, és nekem is. Nagyon szeretek vele lenni. De jó néha elmenni kerékpározni, vagy öcsivel cossacksozni még ha így esetleg nem is tudunk sokat - vagy egyáltalán nem tudunk - beszélgetni.

Vasárnap írtam neki egy levelet, amiben kiöntöttem a lelkem. Leírtam, hogy miért kételkedek néha, hogy mi zavar. De ő csak aranyosnak tartotta a levelem. Ez egy kicsit kiakasztott. Mint ahogyan az is, hogy akkora ügyet csinált abból, hogy nem emlékeztem - egyből, mert utólag beugrott - rá, hogy mikor is mondta azt a bizonyos mondatot.

Szerencsére azonban minden rendeződött. Este fel is hívtam, mert ezt élő szóban kellett megbeszélni, a chatelés nem megoldás. Mondta, hogy azért örült neki, hogy megmondtam neki őszintén, hogy mit érzek, és nem hazudtam. De azt a lelkemre kötötte, hogy ha szakítani akarok vele, akkor azt egy héttel előbb jelentsem be. Nem értem a logikáját, hogy az miért jó neki. Azt viszont megértem, hogy megfordult a fejében, hogy szakítani akarok vele. Pedig nem! Lehet eljön az az idő - butaság lenne kizárni a lehetőségét - de nem mostanában.

Nos ennyi lenne. Nem egy vidám téma, de sajnos erről kellett írnom. 

Nem tudtam elmenni Kvárra, mert... Nem tudtam és kész! Helyette hazajöttem Kéthelyre és elmentem a háziorvoshoz. Calicim van. Juhú!Ennek örömére, egész hétre kiírt a doki. És múlt hét csütörtök, péntekre is. Szóval megvan az igazolás.

Itthon valamiért nem akar összejönni a WiFi. Fel kell hívni a húgit, hogy neki hogy sikerült. Mi is a jelszó pontosan. (Többesélyes.)

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek és ettem egy kis húsvéti menüt. A Kiccsim szerint nem kellett volna. Jól lecseszett érte. A tojás tiltólistán van. Most fáj is a hasam - egy kicsit. A doki írt fel gyógyszereket, amiket már el is kezdtem szedni. Persze nem szívesen, de a házkúra nem használt semmit. Kénytelen vagyok a modern orvostudományra bízni magam.

Nos egy kicsit le vagyok maradva az írással. De van mentségem! (Az - majdnem - mindig van.)

A Kiccsim 2-án lejött hozzám Fonyódra. Itt volt egy hétig, majd én mentem hozzájuk - 2 napot ellógva a tanfolyásról. Sajnos még szerdán meglátogattuk Cecáékat, akik a hétvégén betegek voltak, így akkor nem tudtunk menni. Szerdán már jobban voltak. De nem gyógyultak meg! Legalábbis még fertőztek. És mi sikeresen elkaptuk. Vagy ha nem tőlük, akkor valami csoda folytán valahol, valakitől ugyanazt a betegséget kaptuk el. Szóval a Húsvétot az ágyban töltöttük. És nem a kellemes módon, hanem betegen. A Kiccsim péntek hajnalban lett rosszul, én csak vasárnap reggel, mikor ő már jobban volt. A tünetek: hasmenés, hányás, láz. Szerencsére nekem csak hányingerem volt. Nem is tudom, hogy HÁNY éve - ha-ha-ha - nem hánytam már. De nem is hiányzik. Szegény Kiccsimet jobban elkapta. Én már reggel vettem be gyógyszert (!) hasmenés ellen így nem is volt gondom. A lázam csak délután kezdett felszökni. A Rubophen nem sokat ért, ezért kaptam valami ütősebbet is, de így is  elértem 38,5°C-ot. Ezt leszámítva egész jól viseltem. Reggel mondjuk nagyon vacakul voltam. Először csak egy kicsit fájdogált a hasam, de ez elmúlott vagy legalábbis csillapodott. Aztán mikor ki kellett mennem WC-re már falfehér voltam. Mikor kijöttem meg kellett kapaszkodnom a székben, mert azt hittem elvágódok. A WC majdnem rosszul lettem olyan hányinger kapott el. Le is izzadtam. Jobb volt, mint egy szauna! Rég éreztem magam olyan rosszul, és mondhatom nem hiányzott. Tegnap már egész jól voltam - tudtam aktívkodni. És ma sem volt semmit gond, amíg be nem zabáltam meggymártásból. Na az betett! Most étcsokit eszek háztartási keksszel és hallgatom, hogy milyen szépen "zenél" a gyomrom. Nagy élmény!

Nagyjából ennyit szerettem volna elmondani az emésztésemről. Feltételezem mindenkit nagyon érdekelt, és izgatottan olvasta...

A Kiccsim anyukája azt mondta búcsúzáskor, hogy már megszokta, hogy ott vagyok. Nem vagyok "zavaró tényező". Ivett pedig már megszervezte az "Éljen Május Elseje!"-i programot. És Orsika - most hirtelen meg nem mondom, hogy hogyan rokon (?) - is szeretne egyszer elmenni Szilvásváradra négyesben velünk és a barátjával, mert kíváncsiak rám. (Orsikával ma összefutottunk a buszmegállóban.) De május elején lesz Titi - Kiccsim egyik unokatestvére - gimnáziumi ballagása is, és a Kiccsim testvérének 30. szülinapja. Sűrű lesz a program. Igazából most is ott kellett volna maradnom, mert pénteken OTDK-n ad majd elő, és én nagyon szerettem volna megnézni. Mondjuk ő ellenkezett. De akkor túl sokat hiányoztam volna - igaz még nem tudom, hogy holnap képes leszek e elmenni Kvárra.

A Húgi túl van a kisérettségije első fordulóján. Ennek alkalmából beszéltünk telefonon. Hogy miért pont azon, azt sokáig tartana elmagyarázni. Lényeg, hogy felhívtam és pár szót váltottunk. Később pedig beszéltünk msn-en is. És ott írta, hogy szereti a hangomat. Már pontosan nem emlékszem, hogy hogyan is fogalmazott, de a lényeg, hogy szereti a hangomat. Ezt már a Kiccsim is mondta. Pontosabban ő azt mondta, hogy szereti hallgatni ahogy beszélek. Ezeket csak azért említem meg, mert én régen utáltam a hangomat - most semleges állásponton vagyok - és fura, hogy van, akiknek tetszik - legalábbis kellemesnek tartja.

No de most már befejezem, mert le kéne feküdni aludni.

Tegnap este - minden előjel nélkül - rám tört. Nagyon rossz volt. Régen gyakrabban volt, és tovább is tartott, de amióta az én Kiccsim van nekem azóta ez volt az első.

Nem tudom, hogy miért tört rám. Talán a fáradtság miatt. És talán azért is mert a Kiccsim annyira akart pasziánszozni msn-en, én pedig nem rajongok a kártyajátékokért, ráadásul ez elég fura és mindig el is vert. Talán ez is közrejátszott. Az, hogy nem vette észre, hogy nekem mennyire nincs kedvem játszani. Talán... Nem tudom.

Mostanában a munka kérdése is egyre gyakrabban felmerül. Sokat gondolkozok rajta. Lépni kellene. Az esztergomi állást már bebuktam. Még nem írtak, de ha megkaptam volna, akkor mát jeleztek volna. Most van egy másik Tiszaújvárosban a múzeumban. Nem hinném, hogy lenne esélyem. Persze ilyen hozzáállással mit várok? De az az igazság, hogy néha azon is elgondolkozok, hogy nekem való e az ilyen munka. Igazából nem tudom, hogy mi lenne nekem való. Félek kilépni a munkaerőpiacra. Nem tudom, hogy meg tudom e majd állni a helyem. Hogy "életképes" vagyok e. Nem tudom... És ha ezen agyaskodok, akkor csak elkeserítem magamat. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egy hülye ember. Talán még azt is lehet mondani, hogy okos vagyok. De ez nem elég! Persze van más jó tulajdonságom is, de a törtetés pl. hiányzik belőlem.

Ennyit mára a panaszkodásból és a negatív gondolatokból.

Igazából még nem tudom, hogy mi fog ebből kisülni. Ahogy a Kiccsim mondaná: "Majd meglátjuk."

Szóval... először tán egy kis eseménytörténet: Ma kikaptuk az angol dolgozatot. És nem kaptunk ki, mert nagyon jók lettek. A Szandra csodálkozott is! Az élen holtverseny - milyen találó ez a szó! Eddig fel sem tűnt. Elképesztő, hogy mennyire szép a magyar nyelv. Mondhatnak nekem bármit, hogy a francia, a  spanyol, az olasz és a többi milyen gyönyörű. Kevés nyelv olyan változatos, mint a magyar. Lehet, hogy az angoloknak van a legtöbb szavuk, akkor is egy primitív nyelv, és közel nem ilyen kifejező. Szerintem. - alakult ki. 95,5%-os lett a Kata - aki elfüstölte az alaplapot - és az én dolgozatom.

Most pedig agyaskodni kéne... Talán az öregségről tudnék most írni. A Marika anyukája itt van már több mint egy éve. Lassan kettő is lesz. Volt egy - jobban mondva ez is kettő - combnyaktörése és a doki - a marcali kórházban - elég hanyag volt. Nem tudom pontosan, hogy mi is történt - illetve nem történt - pontosan, de lényeg az, hogy komoly fájdalmai vannak. Ebből kifolyólag - durván fog hangzani - megzavarodott. Gyakran nem tudja, hogy hol van, és össze-vissza beszél. Egy ideje már nem is tud felkelni az ágyból. Apu mondta, hogy ő nem szeretné így végezni. Ez sem lesz szép gondolat, de csak a család terhére van. Én részemről már csak attól bekattannék, ha egész nap feküdnöm kéne, és nem csinálhatnék semmit. A fájdalom már nem is kéne.

Nem is tudom, hogy akartam e még valamit írni. Ez bizonyára nem fog tetszeni Barbinak, mivel csak úgy írogatok, és nincs semmi koncepció. Egyébként ő is nekiállt blogot írni, és nagyon hasonló a címe, mint az enyémnek. De ő nem az életéről ír, hanem "csak" agyaskodik. Bár mostanában nem ér rá, mivel a kisérettségire készül. Na hogy ez mekkora hülyeség! Nem az, hogy készül, hanem maga a kisérettségi. És azon is kiakadtam, hogy már hamarab le lehet érettségizni bizonyos tárgyakból. Ez mi?! Fizikából előbb lesz érett valaki, mint magyarból? Vagy ez mégis mi? Nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítés...

Tegnap volt valami lámpa lekapcsoló akció. Én speciel nem tudtam róla. Csak utólag. Nem értem, hogy miért nem tudnak előre szólni. Általában csak azt hallja az ember, hogy tegnap volt az XY akció. Így akarnak eredményt elérni? Persze ez inkább a média hibája. Egy ilyen akciónak nincs akkora hírértéke, mint pl. Győzike legújabb... és itt egy hosszú szünet, mely alatt kerestem valami szolid megfogalmazási lehetőséget... akciója. Persze lehet mondani, hogy erre van igény. Mert valóban odáig süllyedt az egész, hogy ez komolyabb hír, több embert érdekel, mint egy-két országos ügy. A híradók - most csak a két nagy kereskedelmi adóról beszélek - már-már egy bulvárműsor színvonalát súrolják. Itt van ez a csöppet sem egyszerű gazdasági válság, a Fletó lemondása szerintem ezekkel részletesebben is foglalkozhatnának. Ugyanakkora figyelmet kaptak, mint valami idióta az USA-ban, aki ámokfutott egy kicsit. (Meg kell jegyeznem, hogy a tévedés jogát fenntartom. És azt is bevallom, hogy igen kevés TV-t nézek. Nincs értelme!) 

Épp időben írok! Már majd' egy hete volt...

A tanfolyás szoftveres részéből vizsgáztunk. Nem volt egy nagy durranás.

Az írásbeli részről már írtam. Hétfőn a szóbeli volt. Az első része egy 3 (!) órás gyakorlati rész volt. Nekem - egyedül - gépet kellett összeraknom és beüzemelnem. Ha  nem lett volna olyan bonyolult a hang driverének megtalálása, akkor fél óra alatt végeztem volna. Így egy kicsit elhúzódott és volt 40 perc is. Sajnos mindenféle trükköt be kellett vennem, hogy azt a vacak drivert megtaláljam. Kellett hozzá az alaplap típusa - mert integrált a drága - és a hangvezérlő chip pontos típusa. Így is egy rakat angol szöveget kellett végigolvasnom. De lényeg, hogy sikerült. A fennmaradó időben Ikariamoztam - most ezt játszom a BK helyett - és GoogleTalk-on beszélgettem a Kiccsimmel - vizsga közben! A vizsgabiztosok egy kicsit leizzasztottak, mert elég húzós kérdéseik voltak. Pontosabban csak az elnöknek. A másik tag - egy fiatalabb (30-35) faszi - nem kérdezett. Egyébként ezen a vizsgarészen volt, hogy az egyik lány - akinek egy RAM-ot kellett beraknia - elfüstölte az alaplapot.

A másik rész is hasonló volt csak a hálózatos. A feladat itt sem volt nagyon nehéz, de a kérdések! Igazából nem tanultunk hálózatokat. Vagyis hát a könyvből kellett volna megtanulni, de gyanítom, hogy senki nem nézte meg. Én nem! Egyébként én végeztem elsőnek - szintén nagyon hamar - így én voltam az első, akit megkínoztak. A többiek megkapták így az infókat és fel tudtak készülni a mi kis barátunk - Gugli - segítségével.

Végül jött a szóbeli. Volt 20 tétel. Egyik hülyébb, mint a másik. Én - mint vizsga közben kiderült - egész jó tételt húztam. Nem is nagyon kérdeztek, és nem kötekedtek.

Akkor egy kis... káröröm. Már bizonyára említettem a KoránElmenőSrácot. Elég nagy arca volt - és a történtek ellenére van is -, gyakran lelépett tanfolyásról előbb, mert nem volt kedve maradni. Azt a látszatot keltette, hogy mindent tud. Mint kiderült vizsgán, ez koránt sem volt/van így. A két gyakorlati vizsgarésze minimumos lett. A szóbelin sem remekelt. És valószínű, hogy az írásbelin sem, mivel a Bunyi mondta, hogy ő azt mondta neki - ő szokott vele beszélgetni, én nem -, hogy majd a szóbelin kidumálja magát. Egyébként a történtek nem viselték meg túlzottan. Még mindig elég - túl - lazán veszi a tanfolyamot. Angolon - szinte - végig dumál. Csütörtökön lelépett az utolsó óráról egy szó nélkül. És ráadásul nem is tudja az angolt. Mert ha még tudná... De nem! Egy állami nyelvvizsga nem lesz ilyen himbi-limbi, mint ez a vizsga volt, ahol - bizonyos keretek között - nyugodtan lehetett beszélgetni. Majd lesz kopp. Talán attól észre térne. Bár nem tudom... gondolom mindenki más hibás lenne, csak ő nem. Igazából az a legbosszantóbb, hogy minket is zavar. A Szandra is többször rászól, de nem képes megadni neki a tiszteletet, hogy befogja. Fura egy gyerek.

Egyébiránt már több összetűzés is volt a csoportban. Itt angolon jobban össze vagyunk "zárva", és már elég ideje vagyunk együtt, hogy egyeseknél beteljen a pohár, és kifakadjanak. Én általában kimaradok ezekből. Nincs nekem erre szükségem. Én amúgy is el vagyok könyvelve, mint valami zseniféle. A vizsgám nekem lett a legjobb - ezt majdnem el is felejtettem - és angolból is jó vagyok. Állítólag - TáblásLány mondta -, hogy Szandra csendes/rejtőzködő zseninek nevezett. Az mondjuk tény, hogy elég jó vagyok, egész sok mindenre emlékszem még. A felfogásommal sincs gond, gyorsan megértem a dolgokat. És - bár a látszat néha mást mutat - elég rendesen dolgozok. A házikat elkészítem. Órán nem zavarom a többieket, általában előre dolgozok - hogy ne unatkozzak - vagy segítek a Bunyinak. A projektjeim is hosszúak, és kreatívak. 

A változatosság kedvéért nem én voltam beteg - Én soha nem vagyok beteg! -, hanem a Kiccsim. Sajnos így a teljes program dugába dőlt...

Szerencsére pénteken nem kellett menni tanfolyásra, csak annak, aki még akart gyakorolni a hétfői szóbeli vizsgára. Én persze nem akartam. Most nagyképűen fog hangzani, de semmi szükségem rá. Így is csoda számba megy, hogy milyen jó vagyok. A vizsgafeladatokat is kb. 50 perc alatt befejeztem, míg másoknak 60 alatt sem sikerült.

El is felejtettem. Csürtörtökön volt az írásbeli vizsga. A számtech része nem volt nehéz, de a projekt és a munkajog/vállalkozói ismeretek az volt. De az is csak azért, mert nem nagyon tanultuk, és nem is érdekel senkit, és... Mindegy is. Már túl vagyunk rajta, már nem lehet változtatni az eredményen. Holnap meg jön a szóbeli része. Nagyon idióta tételeink vannak! Nem is nagy lehet, és nem is nagyon akarok rá felkészülni. Ez már csak számtechből lesz, szóval igazából nem lesz - nem lehet - húzós.

Jelenleg Fonyódon tanyázok, mivel Kéthelyen nincs, illetve nem volt net. Ez még önmagában nem is lenne katasztrófa, de így nem tudtam volna az én Kiccsimmel beszélgetni. Illetve csak telefonon, ami elég húzós lett volna, tekintve, hogy rengeteget beszélgetünk. Fonyódon viszont csak egy sima ágyam volt, amin nem fértünk volna el - kényelmesen. Szentgyörgyről lett elhozva egy kanapészerűség, amit ki lehet húzni, és akkor "1,5 személyes" lesz.  Kedden mentünk el érte apu egyik ismerősével, mert neki kisteherautója van. Amiben allig tudtunk betuszkolni, mivel a hátsó ülés nem dönthető, és hiányzott 2 centi ahhoz, hogy a lábát át tudjuk emelni rajta, hogy ne lógjon ki hátul. Ezzel kb. egy órát szenvedtünk. De még ezelőtt az ajtó másik szárnyának kinyitása is eltartott vagy 20 percig. De lényeg, hogy sikerült. Idehaza aztán a szobába való betuszkolás volt nagy atrakció! De ezt is megoldottuk. Illetve apu oldotta meg. Tehát az ágy kalandos úton megérkezett. Szerencsére pont passzentos a fal és a szekrény közé. És én is pont belepasszolok. Ha pár centivel rövidebb lenne, akkor már nem férnék el rajta.

Csütörtökön minden készen állt a Kiccsim fogadására. Meg is érkezett időben. Bevettük magunkat a szobába... és nagyon ki sem mozdultunk. Este még kisétáltunk a mólóra, hogy megmutassam neki a Balatont este - jobban mondva éjszaka. Tetszett neki - ami ugye nem is csoda. Mikor azonban hazaértünk, már nem volt a legjobb bőrben. Belázasodott és a torka is fájt. Kénytelen voltam lemondani a hétvégére tervezett programokról - korizás, Cecáék meglátogatása. Persze a hétvége így is jó volt. A lényeg, hogy együtt voltunk. A szobából szinte ki sem mozdultunk. Jobban mondva én igen. Én főztem a teát az én Kiccsimnek. Rumos teát. És meg kell, hogy mondjam, hogy mindig nagyon finomra sikerült. Mondta is a Kiccsim, hogy meg fog tartani teát készíteni. És tükörtojást sütni. Cukorborsó főzelék volt szombaton - én rendeltem, mert ő is nagyon szereti, és a Marika nagyon finomat tud - és én sütöttem a tojást. Általában nem én csinálom, szóval gyakorlatom az nem sok van. Mégis nagyon jó lett! Szép és finom is.

A hétvégéről igazából nem tudok nagyon sok dolgot mesélni. Nagyon jó volt, hogy a Kiccsim itt volt velem. Állandóan össze voltunk gabalyodva. Vagy ő bújt hozzám, vagy én őhozzá.  Nagyon jó volt! Persze ha nem lett volna beteg, akkor még jobb lett volna...

Ezt majdnem el is felejtettem: Kiccsim és macska. Ha jól rémlik, akkor még nem említettem, hogy a Kiccsim imádj a macskákat. Nos itt Fonyódon van egy gyönyörű, fiatal cica. A Kiccsim rengeteget zaklatta. Annyira imádnivaló volt, ahogyan beszélt hozzá, ahogy játszott vele... Ezt igazából le sem tudom írni. Ezt látni kellett volna. (Fel is vettem telefonra egyszer...)

Rövid híreink következnek:

Abbahagytam a BK-t. Még az ötös szerveren is írtak páran, hogy kár értem. A kettesen meg egész komoly visszhangja volt, tekintve hogy helyettes voltam.Talán nem túlzás azt mondani, hogy szerettek. Bár nem tudom, hogy miért...

Elküldtem a pályázatomat a történész állásra. Nem fűzök hozzá komoly reményeket. Majd meglátjuk, hogy mi lesz. Igazából már kezdek rájönni, hogy a pillanatnyi kudarcok később jól jönnek. Itt van ugye a "nőzés". Mennyire csalódott voltam a kudarcok után. Most viszont belátom - persze utólag mindig könnyen okos az ember -, hogy így volt jó. Nem illettünk volna össze. Legalábbis annyira semmiképp, mint a Kiccsimmel. Mellette boldognak érzem magam.

Szombaton fel kellett mennem Bp.-re, hogy a Vadász aláírja az Ajánlólevelemet.

Hogy milyen ajánlólevelet?

Nos a Béla talált nekem egy egész ígéretes állásajánlatot a neten. EZT Sajnos kevés időm volt/van a határidőig, így gyorsan - mondhatni kapkodva - kellett cselekednem. Először is telefonáltunk, hogy van e egyáltalán értelme a pályázásnak, mivel még nincs meg a diplomám, ráadásul tapasztalatom sincs. Azt mondták van. No akkor gyorsan összerittyentettem egy önéletrajzot. És egy ajánlás is jól jönne... Ki jöhet szóba? Vadász. Ő egyértelműen. Fel is hívtam, hogy szeretnék kérni tőle egy ajánlást. Csakhogy az nem úgy megy! Azt nekem kell megírnom és ő majd aláírja ha egyetért a benne foglaltakkal. Elsőre le is mondtam a dologról. De végül meggondoltam magam, és telefonáltam neki, hogy akkor szombaton felmennék. És ha már fent vagyok, akkor a Kiccsimmel is lebeszéltem egy randit.

Először nem tudtam hogyan kell ajánlólevelet írni, de aztán az egyik barátom - Gugli - segített. Még szerencse, mert én teljesen máshogyan képzeltem el a dolgot. De végül elkészült a nagy mű! És Vadász alá is írta, mert nem írtam bele olyat, amivel ne értett volna egyet. De ne szaladjunk ennyire előre...

Szombaton tehát megint kelhettem korán. Nagyon élveztem. főleg úgy, hogy egész héten képtelen voltam magam kipihenni. A Vadász kijött elém a Délibe, és meg is hívott egy italra egy "eccségbe". Kifaggatott a Kiccsimről és életem folyásáról. Majd aláírta az ajánlólevelet... És akkor elővette az utolsó levemet! Volt benne egy mellékmondat, amit nem kellett volna leírnom. Unalmasnak neveztem az óráit. Pontosabban azt írtam, hogy néha azok voltak. Nos ezen egy kicsit kiakadt. Tudom, hogy nem kellett volna leírnom, de én részemről nem vagyok az a talpnyaló alkat, én nem fogok dicshimnuszokat zengeni. Végül is megtiszteltem azzal, hogy őszinte voltam vele, mert olyan embernek tartom, aki nem akad fenn a negatív kritikán. És valóban olyan! Megtehette volna, hogy nem írja alá, hogy nem is beszél velem többet. De nem tette. Sőt még felajánlotta, hogy megadja a Romsics számát, hogy őt is felkérhessem. Sajnos azt a számot pont nem írta át, így másik tanároktól próbáltuk megszerezni, de akit sikerült elérni, az nem tudta. A nap folyamán én még próbálkoztam, de nem vette fel a Kozári, aki tudja a számot. És ma délelőtt sem vette fel. Délután viszont már nem akarok zavarni. Majd holnap reggel felhívom a tanszéket és elkérem. Persze ez korábban is megtehettem volna, de félek, hogy már nem is emlékszik rám. De most Vadász miatt fel kell hívnom, mert kérte, hogy majd hívjam fel, és mondjam el, hogy mit intéztem.

A tanulságot azonban már levontam. Legközelebb - ha lesz még ilyen lehetőség akkor - már gyorsabban intézkedek, és megkérem még a Zachart is, és esetleg a Némethet. Ugye a Zacharnál szakdolgoztam, a Németh meg valamilyen csoda folytán bírja a búrám - mondjuk ez nem jelenti azt, hogy 100% emlékszik rám.

A Vadászos találkozó elég hamar véget ért, így még egy teljes órán át várnom kellett az én Kiccsimre a Nyugatiban. Körbejártam az épületet. Ahogy nyugodtan sétálgatok egyszer csak egy folyosóról kiborult egy korombéli csaj. Szegénynek csúszott a cipőtalpa, és nem tudta bevenni a kanyart. Én meg odamentem, és felsegítettem. Vagyis csak akartam, mert addigra már feltápászkodott. A Kiccsim szerinte nem volt jó ötlet. Így nagyobb az égés... Én nem tudom. Én úgy vagyok vele, hogy illik ilyenkor odamenni. Persze én falun nőttem fel.

De megérkezett a Kiccsim. Végre! A program nem volt egy nagy valami. Nem zsúfoltuk tele mindenfélével. Először üldögéltünk a West End tetőteraszán, élvezve a tavaszi napsütést. Aztán lesétáltunk a Dunához. Megnéztük a Parlamentet - kívülről. Megkajáltunk. Találkoztunk Frozennel. Ennyi. Nem sok. Nem sok, de nekünk elég volt - Folyamatosan dejavum van. Mintha ezeket már írtam volna... Nem volt nagy program, de együtt voltunk. Fogtuk egymás kezét, átöleltük egymást. Ennyi! Nem az a lényeg, hogy mit csinálunk, hanem az, hogy azt együtt csináljuk.

Rossz volt elengedni. Igaz, hogy csütörtökön jön... De akkor is! Most már nincsenek kétségeim, és most már nagyon szokott hiányozni. Szar dolog ez a távkapcsolat. Persze még így is szerencsések vagyunk, mert ahhoz képest elég sokat vagyunk együtt. És talán nem is olyan sokára össze is költözhetünk. Ha megkapnám az állást, akkor én szeretnék vele összebútorozni mindenképpen. Neki sem kéne annyit utaznia a suliba és együtt lehetnénk. De nem valószínű, hogy megkapom. Fura lenne ha én lennék a legalkalmasabb jelentkező...

Pénteken találkoztam volna Lilivel, de végül lemondta. Nem is baj. A koripályán én voltam egyedül - az elején volt még pár műkorcsolyázó, de hamar leléptek. Enyém volt az egész pálya! Nyugodtan gyakorolhattam. Sikerült is kikísérleteznem, hogy hogyan is lehet hátrafelé korizni. Persze párszor elestem. Még az órám szíját tartó kis pöcök is eltört az egyiknél. De megérte! Nagyon jól éreztem magam. És már egész komoly sebességnél is meg tudok fordulni korizás közben és úgy menni tovább... igazából ebből alakult ki a hátrafelé korizás.

No  nem egészen... de majdnem.

A hétvégén nem a Kiccsim - mostantól ez FuraLány megnevezése, hiába is tetszik neki a korábbi annyira - volt nálunk, ha nem én voltam náluk. Huhú!... Mondta volna Tommy a kis mozdony. De nem mondta, mert nem gőzössel mentem. Bár ez sem volt sokkal jobb...

Kvárról 13:31-kor indultam. Ez a vonat tiszta haszon volt, mert vagy 20 perccel korábban bejött, és akkor még volt rajta egy csomó hely. És Dombóvárig meg sem állt. Ott átszálltam egy IC-re. Csodálkoztam, hogy miért csak 130 Ft volt a pótjegyem. Aztán megtudtam... Egy sima, mezei kocsi volt az IC kocsik után kötve, és nekem oda szólt a jegyem. De ezt még megspékelték azzal, hogy a többi kocsi 20-as volt, ez pedig a 73-as. Tisztára be voltam tojva, hogy rossz jegyet adtak. De szerencsére  nem volt gond. Útközben terv szerint a tájat néztem volna - mivel még soha nem jártam arra -, de elaludtam. De azért a százhalombattai finomítót láttam. És 2 struccot. Tiszta haszon volt. Elég szép kis késést sikerült összeszednünk, így nem csak pár perccel a vonat indulása előtt értem ki a Nyugatiba. A Kiccsim már ott várt a metró kijáratánál - a Nyugati az ő terepe. Útközben szeretett volna sztorizgatni... de nem jött össze. Legalábbis nem úgy, mint szerette volna. Pilisen átszálltunk egy ősöreg - sárga - Volán buszra és pár perc múlva már Nyáregyházán is voltunk.

Az utak pocsékok arrafelé. Az utcákban több a kátyú, mint az aszfalt. Nagy élmény volt kerülgetni őket. Mikor a Kiccsim itt volt, azt mondta, hogy "luxus körülményeket" lát itt. Fel voltam készülve! De - szerencsére - csalódtam. Pozitívan. Nem tudom, hogy miért mondta, amit mondott. Egy szép házban laknak, ami sem kívülről, sem belülről nincs lepukkanva.

Fel voltam készítve, hogy az apja bizonyára be fog szólni, hogy olyan girhes vagyok. De nem tette. És az anyukájával sem volt semmi gond. A papa igen finom csirkepörköltet készített. Meg is dicsértem - mert tényleg ízlett, és mert be is kell vágódni. Este pedig pogácsát "készítettünk". Pontosabban a Kiccsim és az anyukája. Én inkább csak láb alatt voltam. Bár azért sajtot pl. reszeltem.

Másnap családi "event". Egész kellemes volt. A kaja finom volt, a társaság jó. Elmondások alapján már ismertem őket, így nem voltak annyira idegenek. Jó volt, hogy nem feszélyeztem őket. Igazából nem is nagyon foglalkoztak velem. No nem elhanyagoltak! Beszélgettek velem, de nem fordítottak rám túlzott figyelmet. Egy voltam a sok közül... Azt hiszem erről ennyit. Nem nagyon tudok mit mondani. Illetve tudnék. De nem így. Nem itt. Lényeg az, hogy jól éreztem magam. Mindenki nagyon kedves volt velem. Még az ünnepelt is! És tök jó volt, hogy a kaja után végig fogtam a Kiccsim kezét. No nem azért mert féltem! Csak azért mert jó volt. Ő egyébként el is ment az ünnepelttel egy kicsit. Én meg maradtam és néztem a pókerezőket. Engem is hívtak, de nem az én "sportom".

Vasárnap ugyebár Nőnap volt. Ez nekem akkor esett le, amikor még péntek este a konyhában véletlenül a naptárra néztem. Nem is tudatosult bennem, hogy 8-án Nőnap van. Nagy mákom volt! Szóval reggel felkeltem korán, és elmentem virágért. Szombaton - ismét csak szerencsére  - még el kellett ugrani egy szál virágért az "event" előtt, így megtudtam, hogy másnap hová kell mennem, és mikor nyit. Persze én már előző nap is érdeklődtem az após-jelölttől, de nem kaptam konkrét választ, mert még nem tudtuk pontosan hogyan is legye - még aznap megvegyük a többivel együtt, vagy sem. Tehát elsétáltam virágért. A kulcsot kénytelen voltam elvinni magammal, mivel még mindenki aludt a házban. Egy kicsit féltem, hogy ezért le leszek szidva ezért az akcióért. De, mint később kiderült ez egy jó pont lett. Talpra esett vagyok. A Kiccsim egy szál vörös rózsát kapott - nem tudom, és ő sem tudja, hogy mi a kedvenc virága - anyukája, és Ivett pedig egy szál... gerberát - azt hiszem.

Délben elvittek minket Ivetthez. Ő az én Kiccsim legjobb barátnője. Útközben volt egy kis idegenvezetés is. Nagyon szép a környék, de az utak katasztrofálisak! De megérkeztünk. Azt hiszem ott is bevágódtam a virággal. A beszélgetésbe nem nagyon folytam bele. Nem nagyon tudtam volna. De azért később oldódtam. Ivett és a barátja Tamás - aki tiszta olyan mint a volt szobatársam - is nagyon kedvesek voltak. És Ivett nagyon finoman tud főzni! Székelykáposztát csinált. Egy kicsit borsos volt, de így is nagyon finom volt. Ivett mondta, hogy a Kiccsim nem is szólt neki, hogy van már barátja. Legalábbis későn. Vagyis később. Ő már akkor régen tudta, mert egyszer beszéltem vele. Egy kis segítséget kértem tőle, hogy mivel tudom levenni a lábáról az én FuraLányomat. És látta is rajta, hogy megváltozott. Boldogabb, vidámabb lett. Ez nagyon jól esett. Jól esett a tudat, hogy ez a változás miattam következett be. Ivették a vonathoz is kikísértek minket. Szerencsére pont egyszerre indult a vonatunk, így egyikünknek sem kellett várakoznia. Ezért is jó pontot kaptam Ivettéktől. És azért is, hogy figyelmes vagyok, és udvarias. Körülményes lenne leírni, hogy miért mondták ezt... inkább csak higgyétek el nekem.

A hazaút hosszú volt, és unalmas. Kelenföld és Székesfehérvár között "teleportáltam". Fehérváron felhívtam a Kiccsim és kb. fél órát beszélgettünk. Aztán a telefonom baszkuráltam. Aztán nézelődtem. Aztán hazaértem. Fonyódra. Este 10-kor. Megvacsiztam. Röviden elmeséltem a hétvégém, és mentem is aludni. Ma tanfolyás, ami meglepően gyorsan eltelt. Marcaliban lekéstük a csatlakozást. Szóval tiszta jó volt. Itthon is tartottam egy rövid kis elbeszélést, és most itt vagyok.

Nagyjából ennyi. Persze még sokkal-sokkal többet tudnék mesélni. Rengeteg élmény ért, de nehéz őket így megosztani - és nem is jutnak feltétlenül most az eszembe.