Vadász proff válaszolt. Eltartott egy darabig, de megérte várni rá!

Az öreg géppel írt levelet küldött, mert elég kacifántos a kézírása. Géppel írt levél! Nem nyomtatott! Nagyon komoly.

Az öregnek egyébként nagyon jó véleménye van rólam. Írta, hogy az őszinteségem lebilincselő. Ezt az osztálytalálkozónkon mondott "beszédemre" értette - gondolom. Nem fogom leírni, hogy miket írt még, mert bízik diszkréciómban, és azért "adta ki magát", vagyis írta le, hogy mit gondol. Csak annyit, hogy Mill szavaival élve - mivel eszmetörténettel is foglalkozik - fejlett embernek nevezett.

Remélem legkésőbb nyáron megint találkozok majd vele. De ha Krisztivel minden jól alakul, akkor talán egy nála töltött hétvégén az öreggel is összefutok.

Szilveszter. Egy vidám ünnep. Általában. Számomra általában az otthon punnyadást jelenti. Gyakorlatilag olyan, mint egy átlagos nap. Idén keresztanyáméknál kellett volna tölteni, de szerencsére megúsztam. Megúsztam, mert Cecáékhoz menekültem. Nem volt semmi extra. És nem is volt rá szükség. Játszottam Edével, beszélgettem és filmeztem Luival. Tiszta jó volt. Fél 12-kor indultam el - természetesen kerékpárral - Máriára. Nagyon jó volt! A kerékpár nagyon ment. Nem is volt - túl - hideg. Legszívesebben nem is álltam volna meg, hanem csak tekertem volna. Nem tudom, hogy hová... csak úgy a nagyvilágba. Útközben felhívtam Krisztit, hogy - még a nagy Hálózatbehalás előtt - boldog újévet kívánjak neki. És így együtt volt a két dolog, amit nagyon szeretek: Kriszti, és a kerékpározás. Aztán még gyorsan felhívtam húgit is. És már itt is volt a nagy pezsgődurranás, és házi tűzijáték ideje! Egész jó volt. Aztán még kénytelen voltam snapszert játszani! Aztán fél kettőkor elmentem fürdeni, és... borotválkozni. 22 napja nem borotválkoztam. De csináltam képet, hogy meg tudjam mutatni húginak, hogy mire számítson a tavasszal.

 

Sajnos nem jött össze a tervezett 110 km. Már nem volt erőm eltekerni haza Kéthelyre, Márián megálltam.

De kezdjük az elejéről: Hétvégén elhatároztam, hogy eltekerek Badacsonyba. Ezt már többször megcsináltuk - nyáron -, szóval nem féltem, hogy nem fogom bírni. Anyuék persze egyből hülyének nyilvánítottak, de végül is nem volt beleszólásuk, hogy elmegyek e. 24 éves vagyok! Alaposan bebugyoláltam magam. 2 pár vastagzokni - ennek ellenére hazának már nem éreztem a lábujjaimat -, egy melegítő és rá a kerékpáros nadrágom, 2 póló, vastag pulóver, sál, vastag sapka, kendő a szám elé - de induláskor így is fázott a torkom -, téli kerékpároskesztyű, a széldzsekim, és a sisakom.

Hogy mennyire volt hideg? Nos a kulacsomban a víz megfagyott. Meleg vizet vittem, de kb. egy óra múlva már alig lehetett inni belőle, annyira lehűlt. Badacsonyban vettem is egy fél literes ásványvizet és azt ittam meg. A szempillámra ráfagyott a leheletem. A csokim csonttá fagyott. A karamell keményebb volt, mint a mogyoró benne. Tekerés közben ettem meg, és addig nem volt a szám előtt a kendőm, ami szintén megfagyott. A leheletem kicsapódott rá, és most, hogy nem volt hőutánpótlás teljesen megfagyott. Azt már írtam, hogy nem éreztem a lábujjaimat hazának. Badacsonyban megettem egy szendvicset is. Nos ez idő alatt annyira lehűlt a kezem, hogy az ujjaim fájtak. Nem fáztak. Fájtak! Persze 10-12 perc után már felengedtek. De nem volt egyszerű. És az előző este feltöltött telefonom teljesen lemerült. A hideg leszívta az aksiját. Ilyet sem láttam még - bár már hallottam róla.

Hogy mennyire néztek hülyének? Eléggé. Pár találkoztam azért pár kerekessel, de a legtöbb csak "A" pontból próbált meg eljutni "B" pontba. Egy faszi volt, aki ugyanúgy be volt öltözve mint én, és ő volt az egyetlen, aki vissza is köszönt. Mi kerékpárosok tartsunk össze!

Mennyire fáradtam el? Van e izomlázam? Nos nagyon kivoltam. Az utolsó 2 órában az akaraterő taposta a pedált, mert az izomzatom már feladta. az utolsó egy órában már szabályosan fájt. De az a jó ha fáj! Persze csak kb. egy órácskára volt szükségem és minden rendben volt. Nincs is izomlázam. Nem szokott lenni. Nagyon jól bírom az ilyen strapát.

Karácsony... 25-én öcsivel játszottunk egy - viszonylag - csomót. Nem éppen karácsonyi program, de legalább szórakoztató. Éjjel pedig megint FuraLánnyal - azt hiszem ezután Kriszti lesz - beszélgettem. És - már karácsony másnapján - megköszöntött. És ez annyira jól esett... Nem tartom, nem nagyon szeretem, de akkor is nagyon figyelmes volt tőle. Igaz, hogy a tesója is István, és ő is 26-án tartja a névnapját, de akkor is.

Aztán másnap - vagyis ugye már azon a napon - Zsolti szülinapja. Ki lehetett bírni. Nem volt könnyű, mert egyébként is elég elviselhetetlen néha, szülinapján meg pláne. Mindenféle vendégség, és én hulla fáradt voltam - köszönhetően a késő éjszakába nyúló beszélgetéseimnek Krisztivel. De kibírtam.

Még mielőtt elfelejteném... Félek nagyon jan. 03-tól, mert van ugye az a közmondás, hogy "Akinek nincs szerencséje a szerelemben, annak szerencséje van a kártyában"... vagy valami hasonló. Nos én eddig 7:0-ra vezetek keresztanyuval szemben rabló-römiben. Tehát a kártyában szerencsém van...

Ellenben úgy érzem, hogy Krisztivel is. Ceca mondta, hogy pont egy ilyen fura lányt tudna elképzelni mellém. És én is el tudnám. Vagyis eltudom. El tudom, mert - sajnos - már megint nagyon beleélem magam. Pedig ő mindig mondja, hogy "Ha úgy alakul.", de úgy érzem, hogy ő is szeretné, hogy úgy alakuljon, és ezért bízok. Pedig ez még nem garancia. Lili is szerette volna, mégsem jött össze. Persze Barbi mondta, hogy Kriszti nem Lili. Ő komolyabb, és jobban is ismerjük egymást. Régebb óta. De persze ez sem garantálja a sikert. Semmi sem! De most már tudom ezt. Tudom, hogy nagyon sok - gyakorlatilag minden - múlik ezen a találkozón. És ez persze megrémít.

De ne legyünk pesszimisták! Elvégre az egész szépen lassan bontakozott ki köztünk - mert úgy érzem, hogy nem csak egyoldalú a dolog -, és így talán stabilabb lábakon is áll. Először még csak nem is találtam szépnek... De ez mára megváltozott. Már szépnek látom, mert szeretem. Gondolkoztam rajta, hogy mit szeretek benne. És nem tudom. Az egész lényét, úgy ahogyan van. Mindenestül.

És ami még nagyon jó, hogy szeret utazni, és nem gond neki, hogy lejöjjön hozzám. Nem azzal van a gond, hogy én nem szeretek, hogy én nem utaznék el hozzá. Lesz olyan is -"Ha úgy alakul." -, de most nagyon örülök neki, hogy Székesfehérvárra is lejön, pedig nem kevés út az neki. Aztán - "Ha úgy alakul." - később - az eredeti randi idején - pedig Máriára is lejönne. Egy teljes hétvégére. "Ha úgy alakul."

 

Egyébként már 9-e óta nem borotválkoztam. Ez a Lili ügy nagyon letört. Később meg már nem akartam, és lett egy ilyen ötlet, hogy idén már nem is fogok. Már nem sok van vissza! És meg is szabadulok tőle rögtön. Aki látták, hogy milyen azok szerintem egyetértenek velem. Amíg nem nő nagyra - mondjuk egy- másfél hétig - jól áll. Aztán meg nem. Nincs kedvem nyírni sem. Szóval azt hiszem, hogy maradok a borostánál. De amikor megyek meglátogatni Barbit, addigra megint megnövesztem... ha örüljön. (Nem fog.)

Holnapután meg megyek kerekezni. Badacsonyba. 110 km oda-vissza. Hú de jó lesz! Persze nagyon kell majd vigyáznom, hogy ne fázzak meg, mert akkor nem találkozhatok Krisztivel. De nekem erre most szükségem van! Kell a mozgás. A mozgás csupán a mozgás öröméért. Ha  megyek valahová kerékpárral az soha nem olyan jó, mintha csak maga a kerékpározás öröméért tekernék. Persze lehet olyan cél, ami megsokszorozza az ember tűrőképességét. Ilyen lesz Barbi meglátogatása. Mindegy, hogy a Balcsi mely részén lesznek, eltekerek hozzá.

Na ez aztán jó karácsonyiasra sikerült. Mindegy. Igazság szerint ezt ma fél egy óta írom. Ez gondolom látszik is rajta.

 

Hogy a befejezés megint karácsonyos legyen, álljon itt egy összefoglalás Novics karácsonyáról:

Mit ne mondjak lehetett volna kellemesebb is, de a lehetőségekhez képest jó volt. A nagy karácsonyi eventekből - úgy ahogy - kimaradtam. Sajnos ezt is egyedül ünnepeltem, nem volt kinek ajándékot venni. Bár jobban belegondolva volt. Itt van Kriszti. Ő kapott ajándékot tőlem, igaz még csak ismerősként, és nem barátnőként, de "Ha úgy alakul." akkor talán már vele tölthetem a február 14-ét. És ez jó! Szóval el lehet mondani, hogy a karácsony várakozáson felül teljesített az idén.

Nem is tudom... Egészen jó. No nem akarom elkiabálni, de eddig egész jó.

Reggel persze tapintani lehetett a feszültséget. Mindenki ideges volt. Rengeteg volt a munka, kevés az idő... és még annál is kevesebb kedv - a részünkről. A fenyőfát azonban szokatlanul könnyen beleoperáltuk a tartójába. A díszítés is egészen gyorsan ment. Főleg, hogy egy idő után otthagytam, és inkább Barbival beszélgettem. Nem volt fent senki más, ezért maradtam vele. Ennek persze nem örültek, de ez van. Aztán ebéd, ami nem volt egy nagy durranás - spagetti -, az ünnepi menüt idén megúsztuk.

Délután átmentünk keresztanyámékhoz. Egész elviselhető volt. Az ajándékunk Zsoltinak betalált. Gondolom mondanom sem kell, hogy az én ötletem volt. Én végre megkaptam a várva-várt könyvet! Még tavaly karácsonyra rendeltem, de nem lehetett kapni. Egy évet kellett rá várni. A címe: Die Preussische Armee zwischen Ancien Regime und Reichsgründung. (A porosz hadsereg az Ancien Regime és a birodalomalapítás között. Pont a szakdolgozatom témájába vág.) A Dieter beleolvasott és szerinte nehéz olvasmány, nem egy egyszerű szöveg. Lesz vele bajom, de csak megoldom. Most már nem hajt a tatár, ráérek elolvasni.

Este családi ajándékozás. Húgitól kaptam egy Márquez könyvet. Azért élek, hogy elmeséljem az életem. A blogolás miatt még passzol is hozzám. (Tibix írta, hogy bizonyára azért vagyok mindig szerelmes, hogy legyen miről írnom. De nem így van!) Anyuéktól meg egy pulcsit kaptam, és egy papucsot - az enyém már elég ramaty állapotban van, ezért már én is venni akartam, csak megvártam, hátha azt vettek. A viccesebb már, hogy húgi két fotós-táskát kapott. Nem beszéltük meg anyuékkal, és mind a ketten azt vettünk. Mondjuk az enyém jobb, mert Nikon, és húgi Nikon őrült. Igazából állványt akartam venni neki, de megláttam ezt a táskát és tudtam, hogy nagyon örülne neki. Most lehet majd a másikat visszavinni. Ez van.

Este viszont FuraLánnyal beszélgettem... és persze Barbival. Úgy volt, hogy január 24-én találkozok FuraLánnyal, de ezt előrehoztuk 3-ára. Jobb lesz. Nem szeretném nagyon beleélni magam , jobb lesz minél hamarabb tisztázni a dolgot. Ő is egyetért velem ebben. Ő is úgy gondolja, hogy jobb lesz mihamarabb személyesen is találkozni, és eldönteni, hogy lehet e a dologból valami. Szerencsére egyre inkább úgy érzem, hogy ő is szeretné. De majd elválik, hogy mi lesz belőle, hogy összeillünk e.

24-én délelőtt pedig még Lili is írt. Igaz nem csak nekem, személyesen, hanem "csak" a szórásba kerültem bele. De én nagyon örültem neki.

Ma reggel pedig havazott. Nem maradt meg, de arra elég volt, hogy ne tudjak kerékpárral jönni Fonyódra. Pedig úgy terveztem. Nézhettek volna, hogy ki az az idióta, aki karácsonykor is kerekezik. De elrontották az örömöm. Igaz, hogy szép volt a havazás. És közben FuraLányra gondoltam...

 

Amíg Marcaliban fagyoskodtam a csatlakozásra várva, telefonált a Béla, hogy jött egy csomagom - mint később csak egy tértivevényes levelem -, amit 15:00-ig átvehetek a kéthelyi postán. Elgondolkoztam, hogy vajon ki küldhette... Én nem rendeltem semmit, a keresztanyámék itt vannak... Akkor ki lehetett? ... Barbi! Csakis ő! Hiszen kértem tőle, hogy küldje el a Csengetett Mylord? című angol sorozatot, mert nem tudtam megszerezni - hogy diplomatikusan fogalmazzak. Majd kiugrottam a bőrömből, hogy ennyire aranyos, hogy - most sokkal fontosabb és kedvesebb - teendői mellett erre is volt ideje, és pont Karácsonyra küldi meg. Majdnem fel is hívtam, hogy megköszönjem neki... De mint később kiderült, erről szó sincs. Az APEH küldött egy tértivevényes levelet. Egy pöppet elszontyolodtam. Szerencsére csak azt a határozatot küldtél el, mely szerint nem kell tovább nekem fizetnem a TB-t, hanem a munkaügy fizeti.

Remélem FuraLány megkapta az ajándékát. Sajnos későn gondoltam rá, hogy be kellett volna a levelet csomagolni, és ráírni, hogy csak 24-én este szabad kinyitni. Akkor lett volna az igazi. Remélem megkapta, bár azt sajnálom, hogy nem küldött akkor egy üzenetet, hogy köszöni. És még msn-en sincs fent...

De várt még egy levél rám. Csak ez a virtuális postafiókomban. Pár napja írtam, hogy írok az Elfeledett Lánynak. Nos ma válaszolt. Hogy mit írt? Hogy már ő is írt nekem, csak nem küldte el, és bánja, hogy ez lett a vége. Nagyjából ennyit. Lehet, hogy válaszolok... Lehet, hogy nem... Még nem tudom. Majd még elválik. De szerintem írni fogok neki. Már nem úgy gondolok rá. Már nincs rá szükségem. És ez jó!

Ha már iwiw-en fent voltam, akkor meglestem, hogy Lili elolvasta e a legutóbbi levelem. Ma délután igen. De nem írt. Mindegy. Majd ha ír, akkor jó lesz. De ha nem ír, akkor sem lesz gond. Már nem akarok szerelmes lenni.

Szilvi viszont még mindig nem írt, és nem is telefonált. Sajnos nem tudom telefonon elérni, és a vezetékes számukat sem találtam meg. Lehet, hogy jobb is. Jobb, mert mondta, hogy nem szeretné ha odamennék a házukhoz, hogy ott könyörögjek neki. Ha azt szeretné, hogy otthon meglátogassam, akkor majd meghív. Lehet, hogy a telefonnal is így van. Az mégiscsak a család telefonja. Szóval talán jobb is, hogy nem találtam meg a számukat, de azért jó lenne már hírt kapni felőle.
 

 

 

Az ünnep Howard Phillips Lovecraft olvasatában. Tessék szépen elolvasni! Nem olyan hosszú.

Ha beígértem, hogy "áradozok" róla, akkor nem tehetem meg, hogy nem. Tehát szépen sorban:

Miért is nincs karácsonyi hangulatom - általában?

1. Az osztódás: Mert ez az ünnep számomra - amióta az eszemet tudom - arról szól, hogy hogyan fogom beosztani a szünetet anyu és apu között. Régebben ezt megoldották ők maguk között, nem volt beleszólásom, de már jó ideje az én felelősségem. Az ember ugye nem akar senkit megbántani azzal, hogy a másiknál tölti a szentestét, de egyelőre csak egy darab van belőlem. Nem lehetek egyszerre két helyen. (A lakóhelyemmel kapcsolatos tréfákat kéretik a bejegyzés idejére mellőzni. Köszönjük.) Legszívesebben egy harmadik helyen lennék. Pontosabban egy negyediken, ugyanis keresztanyámék megint itt vannak, és ott is kéne lennem.

2. Bevásárlás: Nem szeretek ajándékok után koslatni a városban. Nincs ötletem sem, és kedvem sem. Nem - igazán - szeretek boltról-boltra járni. A magam számára sem szeretek vásárolni, hát még másnak kötelezőből. Kötelezőből, mert ezt várják el az embertől. Mert "A szeretet ünnepén" ajándékozni KELL! Akkor is ha nem szereted, ha csak családtag, és igazából a hátad közepére sem kívánod. Muszáj, mert ezt várják el. Minél nagyobb értékben vásárolsz, annál jobban szereted. Ezt sulykolják. Nálam mondjuk nem így van, bár tény, hogy ha valakinek szívből veszek ajándékot, akkor nem sajnálom a pénzt. De FuraLány például egy halom jegyet kapott tőlem karácsonyra. Az egész kijött 200 Forintból, mert a jegyeket ígyis-úgyis meg kellett volna vennem, egyedül a borítékért és a feladásért kellett fizetnem. De ha szőrözni akarnék, akkor még ide lehetne venni annak az A/4-es lapnak az árát amire a kísérőszöveget írtam, és a tintáét, amivel írtam. Lényeg, hogy szinte ingyen volt, de mégis szívből jött. Remélem, hogy örülni fog neki. De ellenpélda is akad. Nagy érték, de semmi érzelem. Ezek általában azért vannak, hogy minél gyorsabban letudjam a dolgot. Ráadásul sznob is vagyok.

3. Emberek: Ahogy nézem idén nekik sincs. Valahogy nem érzem, hogy másokat átjárna a "Karácsony Szelleme". Mindenki igyekszik gyorsan letudni a dolgot. Mindenki a francba kívánja ezt az egészet. Persze ismerek egy embert, aki a legszebb ajándékot kapta Karácsonyra, amit én el tudok képzelni. Ő minden bizonnyal nagyon boldogan keresgélt ajándékot, és igazi ünnepi hangulatban van. Ő igen. És bizonyára vannak még ilyen szerencsések, akiknek tényleg a szeretetről szól ez az egész. De azt hiszem, hogy egyre kevesebben.

4. Időjárás: Mostanában nem egészen karácsonyi. Hó semmi, csak viharos szél, és hideg. De nem olyan téli hideg, hanem más... Nem tudom megmagyarázni, de nem azt érzem, hogy tél van, hanem csak azt, hogy egyszerűen hideg van. Ugyebár a levegő maga nem is hideg annyira, inkább a szél miatt érezzük annak. Lényeg, hogy ez sem segíti elő a dolgot.

És ennek örülök. Önző, szemét, aljas módon örülök. Ha csodaszép hóesés lenne, mindenhol boldog embereket látnék akkor rosszabb lenne.

Helyzetjelentés: Hála a pocsék időnek, a gazdasági válságnak - és ezek összes következményének - jól vagyok. Ez a vidámfiú projekt egész jól halad. Nem agyaskodok annyit. Nem hagyok rá időt! Valamivel mindig lefoglalom magam. Legvégső esetben ott a zene. A buszon elégé elengedem magam, és dudorászok, dalolászok - no persze csak a szám mozog - "táncolok". És nem érdekel, hogy mit szólnak hozzá a többiek. És ahogy látom igazából nem is érdekli őket a dolog. Én viszont jobban érzem magam tőle. Itthon pedig - hála az Óberhének - Barbi és FuraLány teljesen leköt. 

Erika megint jól megmondta. Vicces vagyok.

Kint beszélgettünk szünetben, mert várta a barátját, mi meg Imivel minden szünetben kint vagyunk. Én kajálok - és közben fagyoskodok -, Imi meg cigizik. A vizesüveget a farzsebemben tartom, amikor kajálok, de ezt Erika nem látta. Egyszer csak beszélgetés közben előkapom a hátam mögül, és ráhúzok. Tisztára le volt döbbenve, hogy honnét került elő, hol tartottam addig. Egyébként ma elneveztem Álomarcú Lánynak. Mert szép is az arca, és mindig álmatag. Az ötlet egyébként egy kávé reklámból származik, nem saját találmány.

Már tegnap is akartam írni, hogy mi is volt keresztanyáméknál, de Barbi lecsapott rám, és neki el kellett mesélni, utána pedig már nem volt kedvem megint leírni. És persze közben FuraLány is feljött, és nélküle már élni sem tudok. De erről majd később.

Tehát keresztanyámék megjöttek szombat délben. Én csak 6 óra felé mentem el hozzájuk. Ugyebár tanfolyásom volt... kedvem viszont nem. De egész jó volt! A Zsolti - unokaöcsém - egy kicsit szívatott Barbival, és volt is félreértés, hogy kinek kellett jegyeket hozniuk. A svábok ugyanis a barátnőt is ismerősnek nevezik - a szót használják mind a két értelemben. Beszélgettünk a szokásos sablon témákról is, de amikor ketten voltunk csak, keresztanyám mondta, hogy nagyon sovány vagyok, és megkérdezte, hogy mi ennek az oka. Gyakorlatilag egyből rátapintott a lelki gondokra. (Igen. Beismerem. Vannak gondjaim.) Kérdezte, hogy nem gondoltam e még rá, hogy elmenjek agykurkászhoz. Náluk sem fenékig tejfel az élet, és ő már bizony gondolt rá. De ezt hagyjuk. Nem az ő blogja. Lényeg, hogy nagyon jól elbeszélgettem vele, nagyon komoly dolgokról. Nagyon jó volt. Jó volt végre személyesen is elmondani, nem csak leírni - akár blog, akár msn, akár emil. Persze kártyáztunk is, és „nagyon bevásárolni” is voltunk. Meglepően kevés ember volt. Még így is sok - nekem -, de többre számítottam. Valahogy nincs semmi karácsonyi hangulat sem. Az idő sem olyan, és talán ez a sok gond - itt elsősorban a válságra gondolok - is rányomja a bélyegét az ünnepre. Ez nekem jó. Így kevésbé rossz. Ha gyönyörű hóesésben kéne látnom a boldog párokat, amint ragyogó arccal keresik az ajándéknak valót... rosszabb lenne. Így, hogy - szinte - senkinek sincs hangulata ehhez az egészhez, jobb. (Még az ünnepről is kéne írnom...)

FuraLány. Nehéz, mert ő is olvassa... Miért kell mindenkinek elpofázni, hogy van?... Nagyon, nagyon jól elvagyok vele. Miatta állandóan későn fekszek le aludni. Egyszerűen nem is vagyok álmos, és kedvem sincs itt hagyni. Nem vagyok belé szerelmes! Azt már írtam, hogy felbontottam az eljegyzésünket. De ha jól rémlik, akkor azt nem, hogy miért. Egész egyszerű, és racionális oka van. Nem akarok beleszeretni! Ez így nem igaz, mert beleszeretnék - Mert Ön megérdemli! - de nem lenne helyes. Nem lenne jó "döntés". Megint csak fájdalmat okoznék magamnak. És nem tudom, hogy olyan jól tudnánk e kijönni belőle, mint Barbival. Félek, hogy nem. Két napig nem beszéltünk, mert egyszer én nem voltam, másnap pedig ő nem. Tegnap mondtam is neki, hogy mennyire hiányzott, és ha meglett volna a száma, akkor felhívtam volna. Erre felhívta a figyelmemet, hogy kint van iwiw-en. Le is lestem gyorsan. És fel is hívtam. És olyan aranyos hangja van... Ahogy ő nevezi: kényeslányos. És tényleg. Annyira nem ilyennek képzeltem el a képei, és a jelleme alapján. Meglepett. De kellemes meglepetés volt. El tudnám hallgatni ezt a hangot. Mert lehet, hogy olyan plázacicás a hang, de a mondanivaló nem. Nyáron ugye megyünk ki Lengyelországba - Remélem... elnézést. Bízok benne, hogy sikerül -, de januárra már megbeszéltünk egy "randit". Semmi konkrétat, csak annyit, hogy ha fent leszek, akkor neki van kedve velem találkozni. Persze leszögezte, hogy nem kell beleélni magamat, csak semmi komoly terv, meg kötődés. Lehet, hogy rosszul érzem, de szerintem nem kizárt nála, hogy legyen valami. Csak még udvarolnom kell. Ha nem így van, akkor úgyis megkapom msn-en a magamét. Persze lehet, hogy akkor is ha így van. Miért morfondírozok ezen, ha meghoztam azt a döntést, hogy felbontom az eljegyzést? Ezt pont azért tettem, mert nagyon beleéltem magamat. De azért morfondírozok, mert akkor csak beleéltem magamat, de nem volt semmi. Ha lenne köztünk valami - és nem "csak" 200 km -, akkor az nem csak a képzeletemben lenne, és az más. No persze nehéz lenne, mert messze lakik... De mindegy! Kár is ezen törni a fejem. Ha úgy alakul, akkor úgy alakul, ha nem, nem. Most nem akarok szerelmes lenni, de ha jön magától, akkor had jöjjön.

 

Az leszek. Eldöntöttem! Az utcára is ki kéne engedni az msn-es Novicsot. Rettegjen mindenki!

Ma megint telepítgettünk ezt-azt a gépekre, és Erika megint mellettem ült. És gondolom mondanom sem kell, hogy nagyon jókat vigyorogtunk. Imi ma nem "kupakolt", ma más miatt volt céltábla. Persze én is kaptam rendesen, de vissza is adtam. Nem maradtam adósa. Aztán tanfolyás után ottmaradtam még Erikával, amíg nem jött meg érte a barátja. Kint álltunk az épület előtt és röhögtünk. Ahhoz képest, hogy milyen kómás feje van állandóan, hogy mennyire csöndes lány, egész jó humora van.

Azt hiszem, hogy a csoport lassan kezd összerázódni.

Szóval eldöntöttem, hogy Vidámfiú leszek. Nem tudom, hogy sikerülni fog e, de azért egy próbát megér. A terv szerint nyitottabb leszek az emberek felé. Buszon is szívesen beszélgetnék, de többnyire ugyanazokkal utazok. Ráadásul bandákba vannak tömörülve. És nem is igazán az én köreimhez tartoznak. Fiatalok is, és... nos hát általában szakmunkások. Ez nem hangzik túl szépen tőlem, de el kell ismerni, hogy nem egyezik az érdeklődési körünk. No persze lehet kivétel is, de ahogyan elnézem a viselkedésüket, ahogy hallgatom - kénytelen vagyok - társalgásukat... Köszönöm. Kihagynám ha lehet.

Reményt az egyetemisták jelentenek. De ők kevesen vannak, és általában csak szélső napokon. Ráadásul gyakran magukba fordulnak, hogy az utastársaik - nem kívánt - társaságát kizárják. Ez az mp3 szemét egy dolog. No persze én is hallgatom, mert nincs jobb dolgom - bár reggelente szinte végig önkívületi állapotban utazok. Nehéz - szinte lehetetlen - úgy beszélgetést kezdeményezni, hogy a leendő partner zenét hallgat, ráadásul nem is szeretek hangosan beszélni.

A Vidámfiú másik tulajdonsága lesz - amit már régóta tervezek -, hogy vidáman köszöngetni fog a fiataloknak - különös tekintettel a csinos fiatal lányokra. Nem jönne rosszul ha szépen tudnék mosolyogni. De tőlem csak egy idétlen vigyort lehet kicsikarni. Egyszerűen nem erre van beállítva a mimikám.

 

Majd' elfelejtettem! Ma - és kedden is - találkoztam Anitával. Egy busszal jöttünk haza Marcalitól. Persze nem mellém ült le - pedig volt hely -, és nem is velem jött volna haza, ha nem sétálok mellé. Még múlthét kedden is láttam, de akkor nem jöttem vele, nem vártam meg, mert siettem, hogy megebédeljek mielőtt mentem vissza fodrászhoz. De ezen a héten nem volt hová sietnem, és még szadista hangulatban is voltam. Sajnálta, hogy nem írt. Nem ellenem irányult, csak nem szokott túl gyorsan válaszolni. Elég sablonos dolgokról beszélgettünk, de az feltűnt, hogy - szerintem - eléggé meg van keseredve. Meg is csúnyult. Úgy hallottam, hogy gimiben igazi bombázó volt. De már nem az. Szép lány, de az arca elég szomorú, megkeseredett.

És azt hiszem, hogy Elfeledett Lánynak is írok ma. Ma ilyen kedvem van. Még nem tudom, hogy mit... majd menet közben kitalálom.

Nem kell megijedni! Vagy lehet, hogy mégis? Majd elválik...

Ma történt velem egy-két jó dolog. De előre le szeretném szögezni, hogy a szokásostól eltérően nem lettem szerelmes ennek ellenére sem!

Először is tanfolyás. Rendszert telepítettünk. Akinek már csinált ilyet az tudja, hogy nem egy szórakoztató dolog. Szerencsére az én gépem nem volt kijelölve, ezért én netezhettem közben. Tegnap Beának dirigáltunk, ma pedig Erikának. Ő - volt - az egyik kiszemeltem a csoporttársak közül. Nagyon kedves arca van, bár szinte mindig álmos a tekintete, és állandóan nyakig be van bugyolálva, mert fázós. Szóval ma ő ült mellettem. És nagyon jól éreztük magunkat. Maga a telepítés ugyebár rohadt unalmas, de mi elviccelődtünk. Imi - aki Erika másik oldalán ült - nagy unalmában a pendrive-ja "kupakjával" játszott. Nekem ez először fel sem tűnt, mert én BKztam közben. Később mesélte Erika, hogy Imi "sétált" a kupakkal, meg mindenféle hülyeséget csinált, hogy elüsse az időt. De nagyon megbánta! Rászálltunk. Elkezdtük ugratni a "barátjával". És Erika ismeri az Ed, Edd és Eddy sorozatot! Ugye ott van Köbjaninak egy képzeletbeli barátja, Deszka. Arra már nem emlékszem, hogy pontosan miket is mondtunk, de az tény, hogy dőltünk a röhögéstől. Nagyon jól éreztem magam! Aztán tanfolyás után még hármasban beszélgettünk, mert nekünk később megy a buszunk, érte pedig nem jött be a barátja... Sajnos van neki - is. Ekkor mondta rám Imi, hogy milyen bunkó vagyok. És persze ez igaz is. Erika sem ellenkezett, csak annyit mondott: "De vicces." Persze nem vonok le ebből semmilyen következtetést! Már nem!

Közben eszembe jutott egy példa bunkóságomra. Egy beszélgetés Imivel. Akit egyébként Szimonettának hívok, mert Szimi a nickneve. Ő pedig Lukréciának hív... Barbi miatt. De következzék a beszélgetés:

Imi: Jó estét! Van 1 görgös egerem kölcsön, ha érdekel. :D
Novics: nekem meg egy hörgős
Novics: P:
Novics: :P
Imi: hát jól van, én csak jó fej akartam lenni
Novics: ami nem megy, azt nem kell erőltetni :P
Imi:  én csupa szív, szeretet vagyok
Imi: a jó szivemfog a sírba vinni
Novics: így hívják a temetkezési vállalkozót Tabon? :o
Imi: bunkó :(

Egész jó fej a srác, jól el tudjuk csesztetni egymást. Ezt akkor írta, amikor az volt kint személyes üzenetben, hogy van menyasszonyom:

Imi: Gratulálok kedves Lukrécia! Nem is tudtam hogy leszboszi vagy?!?! Nem mintha elitélném a másságot. :D
Novics: Féltékeny vagy Szimonetta drága?
Novics: tudod, hogy csak téged szeretlek... :p
Imi: ez nem egészen az a válasz, amire számitottam
Novics: tudok még meglepetést okozni xd
Imi: sajnos

De most nézem, hogy elégé eltértem a tárgytól...

Akkor most következzen a második jó dolog. A húgi is azzal a busszal jött haza, mint én. Ez mondjuk még annyira nagyon nem jó, de összefutottunk egy volt általános iskolai osztálytársával, Diával. És úgy jött ki a lépés, hogy én ültem mellette. Egész jól eldumáltunk, és a húgi képeit is végignéztük a fényképezőjén. Én tartottam a gépet ő meg odahajolt, közel hozzám. De nem! Nem lettem szerelmes! Nem volt semmi.

Ez a két dolog miatt elhatároztam, hogy nem kell nekem szerelem. Nem fogom görcsösen keresni, mint Szilvi óta csinálom. Egyszerűen élvezem a lányok társaságát, de nem akarok szerelmes lenni egyikbe sem. Majd ha úgy adódik, akkor jó, de nem akarom erőltetni. Azt hiszem egyelőre boldogabb lehetek szerelem nélkül. Na jó. Ha nem is boldogabb, de kiegyensúlyozottabb. Szükségem van egy kis nyugalomra, hogy lehiggadjak. Aztán ha jön a nagy ő, akkor jöhet a szerelem is. Addig simán csak simán élvezem ha velük lehetek.

Eszembe jutott egy vicc erről, de inkább nem írom le, mert nem tudok jól viccet mesélni. Én magam vagyok egy vicc... de ez más lapra tartozik.

Mindenkitől kérek majd egy "Köszönjük Barbi!" kommentet, mivel neki köszönhetitek, hogy már megint írok. Aki ennek annyira nem örül, attól kérnék egy "Köszönjük Emese!" kommentet. Bár nem értem, hogy az mit keres itt egyáltalán? Na mindegy!

Egyébként nem értem, hogy miért is szereti ennyire. Sok újat nem is fog megtudni, hiszen már megint egész délután együtt voltunk. Igaz az msn jóvoltából volt, hogy egy órán át ültünk és vártuk a másik válaszát, mivel az utolsó üzenetét nem küldte el. Köszönjük MSN! Lényeg, hogy valamiért szereti. Úgy kell neki!

Tehát telefon... Nem szeretek telefonálni. Nem tudok beszélni. Nehezen tudok az emberekkel kommunikálni. Főleg arctalanul. Idegenekkel. Van is pár mókás történetem. Anyuék kedvence a "Szia. Én vagyok." A fodrászunkhoz jelentkeztem így be. Személyesen már régóta ismertem, de még soha nem hívtam fel. Nem ismerte a hangomat. Ezt azóta is gyakran megkapom.

De ideje lenne a lényegre térni, mert már egész későn van, és nekem holnap még Bmárián is takarítanom kell tanfolyás után.

Tehát ma két telefonhívást bonyolítottam le. Igen. Bonyolítottam. Én csak bonyolítani tudom a dolgokat. Az első hívás Lili felé irányult, és sikeresnek mondható. Nem is tudom, hogy itt miket is írtam le, ezért rövid helyzetismertetés következik: Mikor már másodszor mondta, hogy nem fog ez menni, akkor végleges szakítást terveztem vele, ezért msn-ről is töröltem. Ezt másnap megbántam, és már reggel hívtam telefonon, de nem vette fel. Aztán a tanfolyáson látom, hogy írt az éjjel. Sajnálta, hogy ennyire véglegesre gondoltam, de elfogadja és nem fog írni, hívni, sőt fel sem veszi. Én visszaírtam, hogy megbántam a dolgot. Ment emil is, és 2 sms. Az egyik tegnap hazafelé a buszon. Nagyjából abban az időben, amikor annak a csóknak el kellett volna csattannia. Írtam, hogy mennyire bánom az egészet. És vártam valami válaszfélét. De nem jött! Ezért ma felhívtam suli után, hogy megkérdezzem, hogy most ő kerül e engem, vagy mi van. Mondta, hogy ezt majd máskor beszéljük meg. Éppen vásárolt az egyik - feltételezem - barátnőjével. Tehát sikeresnek mondható, mert felvette, bár lehet, hogy nem is nézte meg ki hívja, és az egész csak ennek tudható be. Igazából vártam, hogy ma talán ír, vagy felhív. De nem tette. Holnap és holnapután biztos nem fogja, mivel buliba megy. Este nem lesz otthon. Aztán meg nagyszülőhöz. Nem hiszem, hogy van ott net, szóval még sokat kell rá várni. Ha egyáltalán fel fog hívni. Nehéz lesz, de megpróbálom majd nem felhívni.

A második viszont teljes kudarc volt! Szerencsére nem én szúrtam el. Nem mondtam semmi olyant, amit nem kellett volna. Egyszerűen nem tudtam felhívni! Pedig jó lett volna vele beszélni. Régen írt, pedig nagyon várom. Írtam neki egy emilt, hogy próbáltam hívni, de nem volt elérhető, és ha esetleg megváltozott a száma, akkor küldje el. Kértem visszaigazolást is ha elolvasnám de azért holnap is próbálkozok. Gondolom már kíváncsiak vagytok, hogy ki is lehet ő. Nos éppenséggel lehetne Brenda is, mégsem ő az. Már bizonyára mindenki rágja a körmét, és feszülten figyel, nehogy elmulassza a nevet... Íme! Itt a név: Szilvi. Micsoda katarzis!... Nem is tudom miért, és mikor jutott eszembe, hogy fel kéne hívni. Nem is azt mondanám, hogy hiányzik, elvégre itt van nekem most Barbi és FuraLány - akivel egyébként felbontottam az eljegyzést, de erről majd máskor -, akikkel egész délután elcsevegek. Nem hiányzik - annyira. Nem gondolok rá - olyan sűrűn. Most mások kötik le a gondolataimat. A kainosok emlékezhetnek rá, hogy kint Stuttgartban volt egy nagy hullámvölgy, amikor nagyon hiányzott. Ez már elmúlt. Most igazából Lili hiányzik. Barbi szerencsére nem. Ő itt van minden nap. De nem tudom, hogy ez meddig mehet így. Mikor fognak ezek megritkulni. Ugye tanulni is kell. És egyéb elfoglaltságok. Majd tavasszal ki kell mozdulni. És hasonlók. Persze nem szeretném, hogy így legyen, de nem is köthetem a gép elé. És én sem ülhetik itt állandóan.

Nem is ülök tovább hanem elmegyek szépen alucikázni... Jaja. Csak úgy cikáznak a fejemben a gondolatok... Tudom. Jobb lett volna ha megtartom magamnak.

 

Barbi is nekiállt naplót írni. Egy kis stílusgyakorlat - megirigyelte remek stílusom -, és biztonsági szelep. Én is ez utóbbi miatt írom. Lassan már meg sem lennék nélküle. Ha nem írhatnám ki magamból a gondolataimat valószínűleg megfojtanának. Ezért is kapnak tőlem levelet a lányok szakítás után. Nem bírom magamban tartani. Lili is kapott. De ő válaszolt is. Most megint beszélnénk... csak nincs fent soha. Vagy le vagyok tiltva. Nem tudom.

De most Barbi naplója. Nem kell megijedni húgi, nem fogok semmit elmondani! Csak annyit, hogy igazából nem a nagyközönség számára készül - esetleg majd egyszer -, de nekem megmutatta. Bár vacillált rajta. Jó érzés, hogy ennyire a bizalmába fogadott. Megpróbálok rászolgálni. Fura volt olvasni. Gondolom neki is az lehetett az enyémet. Megtudtam hogyan érez irántam, hogyan vélekedik a kapcsolatunkról. És mit gondolt azokban a borús napokban. Neki is megfordult a fejében a kapcsolat megszakítása, hogy hagyni kéne. De szerencsére nem tette. Csak időre volt szükségünk. Főleg nekem. És írta, hogy szívből örült, hogy Lilivel lesz valami, mert tudta, hogy köztünk soha nem lehet semmi. Most már én is belátom. És persze nagyon sajnálom. Ő az, akivel el tudnám képzelni az életemet. Remélem persze, hogy lesz majd más is, akivel nem csak elképzelhetem, hanem meg is élhetem. Egyelőre nincs ilyen, de remélek. Bár FuraLány ma mondta, hogy nem remélni, hanem bízni kell. Az erősebb. Szóval bízok benne.

Tehát a napló... (És nem Sváby Andrással.) Barbi Istinek hív. Így ír rólam, mert a Novics olyan személytelen szerinte. És van benne valami. Elég durva hangzása van. Az Isti sokkal bensőségesebb. De viszonylag keveset ír rólam. Persze, most a barátja foglalkoztatja, és ez így helyes. Nem is azért mondom. A kapcsolatukkal többet foglalkozik, így megtudtam egy-két dolgot, amit eddig - tapintatosságból - nem mondott el. És szíven ütöttek - meg is szédültem -, amikor olvastam. Mert ugye én még egy kicsit mindig ÚGY szeretem. Remélem ez lassan kikopik majd belőlem, és "csak" mint barátra tudok rá gondolni. Ezért is lenne jó egy barátnő, mert akkor együtt örülhetnénk egymás boldogságának. 

Megvan a sírfeliratom: "Don Quijote módjára küzdött... de elbukott!"

Megint csuda jó kedvem van! Fáradt is vagyok - tegnap is éjfélig fent voltam FuraLánnyal -, az idő is vacak. Keresztanyámék is egyre jobban közelednek. Meg az ünnep. A nagy "Szeressük egymást, és legyen mindenki boldog!" képmutatásával. Nekem a karácsony csak púp a hátamon. Ajándékvásárlás. Nem szeretek vásárolni. Ilyenkor meg főleg, amikor minden tele van emberekkel. Sok ideges, és rohanó emberrel. Ezeknél már csak a boldog emberek zavarnak jobban. Nem sajnálom tőlük. Legyenek azok! Csak irigylem őket, mert én csak kívülről nézhetem őket. Nem tartozok közéjük. Egy kicsit Barbi boldogsága is zavar. (Sajnálom húgi. Ez az igazság.) Tőle aztán végképp nem sajnálom. Nem azért! Talán csak azért, mert vele beszélek minden nap, és nála szembesülök, hogy én nem vagyok az. Mondjuk ez csak néha jön elő, ha a barátjára terelődik a szó. Akkor kicsit fáj. Jó lenne ha én is boldog lennék. De azt hiszem, hogy ebben a saját magam ellensége vagyok. Mindig találok valamit, amin szomorkodhatok.

De fura, mert tegnap éppen én mondtam Macinak, hogy megéri küzdeni. És valóban így gondolom. Nem tudom feladni a reményt! Bár mindig csalódok, mégsem mondok le róla, hogy egyszer boldog legyek. Remélem nem szélmalom óriások ellen küzdök. Minden vereségből megpróbálok tanulni valamit. Csak sajnos ez lassú folyamat. Még sokat kell tanulnom, még sokat kell várnom. Pedig jó lenne már célba érni.

Tegnap még a kedvenc egerem is megdöglött. Szétment a görgő. Kénytelen voltam a húgiét használni. De az nem siklik olyan simán. Nem olyan kicsi. Nem olyan jó. Most kereshetek egy ugyanolyant. És nem lesz könnyű! Ez egy Kensington notebook egér. Nem lehet minden sarki PC-s boltban kapni.

Tehát most rossz nekem. De majd kialszom magam és jobban leszek.

Imi - egyik csoporttársam a tanfolyáson - azt mondta, hogy furákat írok ki az msn személyes üzenetemben. És be kell látnom, hogy bizony igaza van. Persze ezek gyakran nem az én kreálmányaim. A címben szereplő... hogy is mondjam?... példának okáért Barbi agyszüleménye. Már vele is tervezgettem a jövőt - No persze nem (nagyon) komolyan! - és szóba került a gyerekvállalás, és a főzés. Bármily hihetetlen és szeretnék gyerekeket. Igen. Gyerekeket. Nem egyet, nem kettőt. Pontosan hármat. Egy fiút és két lányt. Ebben a sorrendben. Barbi viszont nem szeretne. Én persze győzködtem, de egyelőre még nem szeretne. Ilyen idős koromban én sem gondoltam volna, hogy egyszer én majd gyerekeket szeretnék. Van még ideje, hogy felébredjen benne a szülői ösztön. A másik dolog a zöldbab volt. Épp az volt az ebéd, amikor szóba hoztam a főzés dolgot, és mondta, hogy nem szereti, ezért nem is fog soha főzni. Ez talán két hete lehetett. Aztán nemrég újra előkerült a téma, és ezzel a frappáns - és meglehetősen megmosolyogtató - "mondattal" válaszolt. Nekem pedig annyira megtetszett, hogy ki is írtam msn-re.

Egyébként most csak Barbi kedvéért írok... Remélem értékeled húgi!

Húgi, mert nagyon szeretem. Iszonyatosan szeretem, de már nem - egészen - úgy. Így most megpróbálok rá úgy tekinteni, mint a húgomra. "Nővéreim" vannak szép számmal, és Barbi egyébként is sokkal fiatalabb, mint én. Bár bizonyos dolgokban sokkal bölcsebb, mint én. De hát a lányok korábban érnek... én pedig még igen csak zöld vagyok. Grínpísz!!!

De ha már ilyen szép számmal összegyűltünk, akkor lenne egy bejelenteni valóm! Tegnap eljegyeztem FuraLányt! Hogy nem tudjátok, hogy ki az!? Pech, mert akkor most be kell mutatnom...

Szóval FuraLány... Érdekes módon vele is a BattleKnight-on ismerkedtem meg. Jóval erősebb karaktere van, és 2x megtámadott. Persze jól el is tángált. Erre én írtam neki, hogy a felnőttek már nem így intézik az udvarlást. Aztán elkezdtünk a játékon belül levelezni. Kerestem neki egy képet a neten, hogy mégse férfi képe legyen kint. Aztán elkértem az msn-címét is. Aztán elkezdtünk beszélgetni. Még játékon belül írtam neki a "komoly" szerelmes leveleket, msn-en viszont nem udvaroltam neki annyit. Csak mostanában kezdtem el neki is. Róla még annyit, hogy szokatlanul öreg... 23 éves. Filozófia és lengyel szakos egyetemista, és Budapest közelében lakik. Tud oroszul, és németül is. Ő is szeretne egyszer a Transzszibériain végigmenni. Szeretné megnézni Moszkvát. Hogy miért fura? Mert jegyeket gyűjt. Olyan szinten, hogy a kukából képes kiszedni őket. Egyébként jegyeket fog tőlem kapni karácsonyra. Egy másik fura szokása pedig a biztonsági őrök követése, illetve ennek egy változata a járó-kelők mellé szegődés. Fura... de szerintem aranyosan fura.

Tehát tegnap eljegyeztem. Bár másik rendben van, mindig velem jön csoportos küldetésre. A saját rendünk aprónépének akartam csinálni ezeket, de nincs nagy forgalom. Most már van egy 4 fős csapat - Barbi, FuraLány, nagyzz, és jómagam - a többiek viszont mindig rotálódnak, és általában idegenek. Szóval velem jön küldetésre, és - majdnem - mindig nyerünk is. Van tárgynyeremény is a sok ezüst mellett, de abból csak egy. Általában nagyzz kapja, de tegnap egy gyűrű volt, és FuraLány kapta. Én persze egyből kiemeltem, hogy én vagyok a vezető, tehát gyakorlatilag tőlem kapta. És ugye ha gyűrűt adunk valakinek, akkor az jelent valamit. No persze nem feltétlenül, de itt most jelentett. Vagyis azt mondtam. (Kicsit zavaros lett, de közben Barbival és FuraLánnyal is beszélgetek, meg csatázok, meg...) Szóval megvolt az eljegyzés. A gyűrűt elfogadta, de nem hivatalosan. Később aztán nekiálltunk a közös jövőnk tervezésének. Hol fogunk élni, mit dolgozunk, gyerekek. Ő is szereti Berlint, szóval ha nem itthon, akkor vagy Lengyelország - de én ugye nem tudok lengyelül - vagy Berlin. Még egy közös pont. És én már nagyon komolyan beleéltem magamat. És azt hiszem ő is. Egyre jobban megszeretem. Ez betudható a nagy beleélésnek is, ugyanakkor már délután is írtam neki. Nagyon sokat beszélgetünk, és egyre közelebb kerül hozzám. Nyárra már be is terveztünk egy "nászutat". Kimegyünk - reményeim szerint kettesben - a lengyel tengerparthoz.

Na mára ennyi. Ezt sem terveztem be, csak Barbi kedvéért írtam le. És közben már honfoglalóznék is... el vagyok havazva.

Még annyit nagy hirtelen, hogy a vidkarim döglődik. Tegnap többször újra is kellett indítanom, hogy lássak is valamit, ugyanis amíg fürödtem kikapcsolt a monitor, és az istenért nem akart a kép visszajönni. Volt, hogy a Grubon sem jutottam túl. Nagy gáz lesz itt! Még szerencse, hogy van garanciám.

Amíg én a géppel küszködtem, Barbi lefeküdt aludni, mert fáradt volt. De nem kaptam meg, amit írt, ezért – kihasználva, hogy megvan a telefonszáma – felhívtam, hogy elköszönjek tőle. Szegény már félálomban volt, ráadásul a számomat sem ismerte, így először ki is nyomott. Aztán meg fogalma sem volt, hogy kivel beszél. Mókás volt. Most már azt is tudom, hogy nagyon édes hangja van. Még így álmosan is.

A vége igazából nem jelent semmit, csak eszembe jutott, és megtetszett.

Sokat kéne írnom. Nagyon sokat. Ugye itt van a... közben rájöttem, hogy írtam már a randiról. Azóta már vége. Ma lett hivatalos. Az egész nagyon hosszú, és túl sokat kéne írnom, hogy érthető is legyen, márpedig nincs kedvem. No nem a "szakítás" miatt! Mint gondolom észrevettétek, mostanában ritkán írok, pedig zajlik az életem. Szerintem éppen ezért. Ha gép előtt ülök, szinte végig Barbival msnezek, vagy FuraLánnyal. Vagy csak ülök, és bambulok ki a fejemből. Túl sok minden történik, sokat kéne írni, és nincs kedvem. Fáradt is vagyok. Az elmúlt 2 éjszaka 10 órákat aludtam, de nem tudtam magamat kipihenni. Lehet, hogy ez a depresszió egy újabb tünete? A soványságomat már lehet lassan annak tulajdonítani. Múltkor éhes voltam este - Tényleg éhes! - de nem volt étvágyam. Nem volt kedvem lemenni enni. Itthon sosincs kedvem.

Szóval Lili. Kb. annyit tudok elmondani, hogy azért lett vége, mert nem passzolunk. Túl "bolond" vagyok neki. Ezt nem ő mondta, hanem én. Még Barbi nevezett egyszer bolondnak... de kedves, szeretnivaló bolondnak. Pontosabban én kérdeztem rá, hogy ennek, vagy közveszélyes őrültnek, és az elsőt választotta. Szóval Lilinek nem kellett ez a bolond, aki az ismerőseivel - hiszen ő az volt - nem feltétlenül komoly, aki sok komolytalan kijelentést tesz - pl. leendő gyermek neve, nappali színe stb. Ma az akasztotta ki, hogy megint "öntömjéneztem". Írta, hogy komolyan veszi néha a kijelentéseimet, mert még nem ismer. Erre "bemutatkoztam". Egy-két fizikai paraméter, hivatalos adat, és a "tulajdonságaim". Elsőként a Szilvi által mondott ötösfogat, majd egy csomó hülyeség, viccnek szánt dolog. Erre írta, hogy nem passzolunk össze, ez így nem fog működni soha. De ma már másodszor írta ezt. Az első után még sajnálkoztam, hogy nem csókoltam meg. És ő is! Mondta, hogy ott a teázóban nagyon várta, és bizony viszonozta volna. De nem tettem meg. Kértem tőle egy újabb esélyt, amit végül is megkaptam. Csak nem mostanában. Egyelőre msn, aztán majd később. Mostanában úgysem ér rá.

De vége! Most már vége mindennek - "vége a jó kedvünknek." Ez most egy idézet volt egy gyermekdalból, nem rám vonatkozott. Nekem eddig sem volt jó kedvem, de most legalább felszabadultam. Nincs az a görcs, hogy el ne rontsak valamit. Még msn-ről is töröltem. Nem haragból, mert nincs rá okom, de köztünk barátság nem lehet. Vagy járunk, vagy gyakorlatilag nem is ismerjük egymást. Ha kiakad a hülyeségeimen, akkor miről beszélgessünk?! Köztünk igazából a fizikai együttlét működött volna jól. Nem csak a szex, hanem minden valós együttlét. A neten keresztül ez a barát dolog nem működőképes köztünk. Ha a barátnőm lenne, akkor ugye másképp állna az ember hozzá a dolgokhoz, de egy ismerős kedvéért nem fogok megváltozni. Talán senki kedvéért.

Mit sajnálok? Azt, hogy pont az ünnepek előtt - Erről az ünnepről majd még fogok írni! -, hogy nem sétálhatok vele - vagy egy másik barátnővel - kézen fogva, hogy nem csókolhatom meg. Inkább a fizikai része a kapcsolatnak. És persze azt is, hogy elszalasztottam egy remek lehetőséget, és nem tudom, hogy mikor lesz legközelebb. Remélem többet nem kell nyelvvizsgára mennem, legalábbis nem németből. Azt hiszem, hogy visszatérek buszos "szerelmeimhez", és az IsmerősLánnyal megpróbálok összeismerkedni.

Egy dologra viszont nagyon jó volt Lili. Pontosabban kettőre. Egy: ha úgy érzem, hogy meg "kell" csókolnom egy lányt, akkor meg "kell" tennem. Inkább azért kapjak egy pofont, mert megtettem, mint ne legyen meg az a valami, mert nem tettem meg. Kettő: Könnyebben elfogadtam, hogy Barbinak lehet, hogy lesz barátja. Lehet, hogy Lilit "csak" ezért küldte az Óberhé. (Ez a szó egyébként nagyon tetszett neki, ki is írta msn személyes üzenetbe. A Lili nevet pedig az msn neve mellé idézőjelben.)

 

Kevésbé érdekes, és fontos információk:

Megint kerékpárral voltam Fonyódon. És most eléggé szenvedtem. 2 hét kihagyás, és fáradtság, keleti szél, és... ez a nagy fogyás nem tett jót az izomzatomnak sem. Jóval véznább a lábam, mint nyáron volt. Az időjárással nem volt gond, bár megint le kellett pucolnom a gépet a nedves út miatt.

A BattleKnight-on elő lettem léptetve a rendben helyettessé. Szépkislány kiment melózni, nincs már annyi ideje, és amúgy is állandóan van valami ötletem. Most megkaptam a hatalmat, hogy megvalósítsam őket. Már neki is álltam.

Ma megint felraktam a Dawn of War-t, és játszottam egy kicsit. Hirtelen kedvet kaptam hozzá. Éppen Lovecraftot olvastam, amikor hirtelen arra gondoltam, hogy Watsont kéne. Végül a játék mellett döntöttem. Régen játszottam már vele. Mint ahogyan Lovecraftot is régen olvastam. Nagyon jó volt megint. A Randolph Carter esete című "ciklust" olvasom. Ebben van a nagy kedvenc – épp itt tartok – a Zarándokút Kadathba. Nagyon jól ki van találva ez az álomvilág dolog. Több másik novella is kapcsolódik ezekhez kívülről. Egy-két háttértörténetet azokban mesél el. Olvastam egy karácsonyi történetet is tőle, Az ünnepet. Ennek már egyszer nekiálltam németül, de annyira bonyolult, hogy inkább hagytam. Magyarul legalább értem. A beleélést mondjuk nem segítette elő, hogy húgiék lent kézilabdát néztek, és minden felhallatszott, de azért megpróbáltam a könyvre koncentrálni.

Most viszont rákoncentrálok az ágyamra...

 

No még nem a nyelvvizsga!

A héten több házi vizsgát is írtunk/csináltunk tanfolyáson. Az elméletit úgy csináltam meg, hogy reggel mondták a lányok, hogy vizsga. Gépen van program, és ki kell választani a helyes válaszokat. Szemét dolog, mert olyan is, hogy nincs helyes válasz a négy között, de olyan is, hogy mind a négy az. És ha egyet hibázol, akkor buktad az egészet. 32 kérdés 45 perc alatt. Van köztük szemét kérdés is. És bugos is! A szövegszerkesztésben maximum annyi hiba lehet, hogy nem vettem észre valamilyen formázást. Az oprendszer vizsgát ma írtam meg. Korábban meg kellett volna, mert a többiek még múlt héten megírták, amikor "beteg" voltam. De még ezen felül is csúszott, mert együtt volt a netes vizsgával, csak az én papíromon nem volt rajta. Szóval ma megcsináltam, miközben a tanár magyarázataira is figyeltem, csináltam a többiekkel a feladatokat. Azt hiszem, hogy hibátlan lett. Egy részét terv szerint DOS-ból akartam megcsinálni, de elég nyomott volt a hangulatom, ezért nem volt kedvem ezzel pöcsölni.

Ma még a tömegközlekedés sem volt velem. Nem elég, hogy éjjel kb. 2:30-kor felébredtem, és fél órán át biztos csak forgolódtam - és közben persze agyaskodtam, aminek meg is lett az eredménye, de csak szépen sorjában -, még a helyem is foglalt volt! A jól megszokott kis helyem, ahol a hátamat nem a hideg üvegnek, hanem az oszlopnak támaszthatom, foglalt volt. Kénytelen voltam máshová ülni. Azért szerencsére tudtam aludni. És ma megint leült mellém egy kishölgy, aki már szinte törzsvendég. A héten másodszor - vagy harmadszor - ült le mellém. No nem azért, mert annyira tetszek neki, hanem, mert máshol már nem volt hely. Én nem nagyon foglalkoztam vele, mivel ilyenkor elég kómás vagyok, szinte önkívületi állapotban utazok. Szépnek szép, többet ugye nem tudok róla, de azt hiszem, hogy majd szóba elegyedek vele. Legalábbis teszek egy próbát. Egyszer. Ha magamnál leszek. Hazafelé pedig egy másik busz jött, és valamiért sokan is voltak. Alig tudtam magamat bepréselni az ülésre, és... Vacak volt az egész! Ennek ellenére itt volt elég sok filmszakadás. Ez elég jól szemlélteti, hogy mennyire ki voltam készülve.

Itthon viszont nem is volt olyan rossz. Anyu megkérdezte, hogy kihevertem e tegnapot. Ugyanis tegnap amikor hazajöttem megkérdezte, hogy hogyan ment. Persze nem volt semmi kedvem a nagy elbeszéléshez, ezért elég durván éa kurtán válaszoltam, hogy "Rosszul." Többet nem is beszéltünk. Megfürödtem, kajáltam valamit - történetesen fánk volt - és elvonultam a szobámba, és az ajtót is becsuktam. Szóval megkérdezte, hogy kihevertem e. Mondtam, hogy rajta vagyok. Megkérdezte, hogy mi volt a baj, és biztatott, hogy nincs még minden veszve. De a délutáni alvás elmaradt. Felnéztem netre, és Barbi fent volt - van - msn-en. Nekiálltam vele beszélgetni. Szerencsére a kapcsolatunk rendeződött. Neki úgy tűnik lesz barátja, nekem pedig lett volna - remélem még lesz is - Lili. Most már "csak" mint egy barátot szeretem. De így nagyon! A kapcsolatunkról is beszélgettünk. Ma is, és tegnap is. Hozzá fordultam egy kis vigaszért, egy kis társaságért. Tehát örömmel jelenthetem, hogy Barbi és köztem minden rendben! Már nem úgy, de még mindig szeretjük egymást.

Már említettem, hogy az éjjel agyaskodtam. Meg is lett az eredménye! Ma - még a tanfolyáson - írtam Lilinek egy novics terjedelmű emilt - mert Emil ugye Rulez! Sok mindent leírtam benne, és kértem, hogy adjon még egy esélyt arra, hogy meghódítsam. Kértem, hogy szerdán legyen egy második első randink, mert nem voltam ráhangolódva. Valamiért tényleg úgy érzem, hogy nem voltam. Lehet, hogy a kialvatlanság volt az oka. Nem tudom. Ha nem lett volna az előző két nap olyan amilyen, akkor nem tört volna le ennyire a dolog. De tényleg annyira jó volt minden. Olyan dolgokról beszélgettünk, és olyan kijelentéseket tett, amikből mindenki arra gondolt volna, hogy mi már együtt vagyunk. Ott még megvolt az a valami, de szerdán már nem. Mindegy. Most várok. Leírtam mindent, amit az egésszel kapcsolatban gondolok, amikbe még kapaszkodni tudok. Többet nem tehetek. Ha nemet mond, akkor már nem tudok mit tenni. Elfogadom. Elfogadom, és reménykedek benne, hogy a csoda megismétlődik. Harmadszorra is. Hogy hirtelen a semmiből felbukkan egy lány, mint tette ezt Barbi és Lili is. Felbukkan és vele talán már sikerül is a dolog. Csak már nagyon hiányzik egy nő az életemből.

 

Ez hiányzott. Ezért bukta van.

A nyelvvizsgás partnerrel - korábban Vadvirág néven említettem, ezentúl Lili - egész jól összeismerkedtem. Olyannyira, hogy ma randiztunk is. Pontosabban csak találkoztunk. A végére már csak találkozó lett belőle.

Ugye pénteken hazakísértem, szombaton meg le a buszhoz, mert ment Barcsra. Itt megkérdeztem, hogy megkereshetem e a neten, mire igenlő választ kaptam. Itthon persze ez volt az első dolgom. De az msn címét nem írta le, csak annyit, hogy ha szépen kérik, akkor megadja. No én vesztegetéshez folyamodtam. A címéért cserébe meghívtam sütizni. Bele is egyezett egyből. Vasárnap este meg is beszéltük, hogy mikor találkozunk. Aztán hétfőn és kedden is sokat beszélgettünk. Nagyon oldott hangulatban. És már a telefonszáma is megvolt. Úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van. Már úgy nyilatkozott, hogy foglalt, és megtalálta a megfelelő fiút - és itt rám gondolt. Tegnap éjjel segítettem neki a töri beadandójában, és megvártam, amíg leírta. Mondta, hogy ez nagyon fura, de jó. Vele nem szoktak ilyet csinálni a fiúk. Itt ültem több mint egy órán át a gép előtt és vártam, hogy befejezze, és egyszerre menjünk el aludni.

Ma tiszta ideg voltam. Nagyon izgultam, hogy hogyan is fog zajlani a dolog. Ez meg is látszott rajtam rendesen. És sajnos valamiért rányomta a bélyegét a mai napra. Később már nem izgultam, mellette gyorsan felengedtem, de a teázóban - mert végül teázni mentünk - komoly témákra terelődött a szó. Mondta, hogy most nincs ideje egy komoly kapcsolatra, mert érettségi, felvételi. Aztán elmentünk a plázába, hogy megnézzük a moziműsort, mert megbeszéltük, hogy hétvégén mozi. Majd hazakísértem. Gondoltam rá, hogy meg kéne fogni a kezét, de már tudom, hogy nem lett volna értelme próbálkozni. Egyébként a teázóban, amikor néztem ahogyan beszél, hatalmas vágyat éreztem, hogy megcsókoljam. Vagy legalább a kezét megfoghattam volna. Lehet, hogy akkor nem hiányzott volna az a valami. Nem tudom. De féltem, hogy tolakodásnak veszi, és egyébként is úgy véltem, hogy nem lehet gond. Pedig az volt! Szóval hazakísértem, és a ház előtt mondta, hogy ne haragudjak, de nem lesz ebből semmi. Persze nagyon kész voltam. Össze voltam törve. De szépen elbúcsúztam, és mentem a buszomra. Később felhívtam telefonon, hogy megkérdezzem, hogy mit rontottam el. Természetesen a válasz az volt, hogy semmit. De nem hagytam magamat, mert ez kitérő válasz. Mégis, ha minden jó volt, akkor mégis mi a bibi? Nem volt meg az a valami. És ha nála nincs meg elsőre, akkor ennyi! Vége. Nem lehet belőle más, csak barátság.

Szóval ez a helyzet. Novics megint bebukta, pedig megint "tutira ment". Tutira mentem, mert a neten minden klappolt, és személyesen is. Szóval igazából ezt csak amolyan formaságnak tartottam. Gyakorlatilag 100%-ig biztos voltam benne, hogy Lilivel össze fog jönni a dolog, és karácsonyra már nézhetek is neki ajándékot. Egy édes teher lett volna, de ezt a terhet már nem kell cipelnem.

Nagyon sajnálom a dolgot. Bár ezzel biztos nem mondok újdonságot, vagy bármi meglepőt.

De azért még reménykedek. Bár valószínűleg hiába. Remélem, hogy ha találkozunk még, akkor esetleg meglesz az a valami. Csak kár, hogy nem tudom, hogy mi az. Az aura? Lehet...

Hogy szeretem e? Nem. Még nem. De nagyon kedvelem, és csak idő kérdése lenne volna. És fizikailag is vágyomm rá. Gyönyörű, kívánatos lány. Persze nem ez volt az elsődleges szempont, de kár lenne tagadni.

Nem lehet, hogy csak Barbi pótló lett volna? Bevallom eleinte igen. De nem sokáig! Amint jobban megismertem, már önmagáért kedveltem. Máshogy nem is tudtam volna. De mindegy is.

Ez most jó össze-vissza lett, de most nem tudok jobbat. Fáradt vagyok. 

 

Tudtam, hogy ki fogok valamit hagyni.

Bár ez nem lesz olyan érdekes, mint a Vadvirágos sztori, de hozzá kapcsolódik. Pontosabban a nyelvvizsgához. Teljesen kétségbe voltam esve, hogy hogyan fogok én 200 szavas fogalmazásokat produkálni. Ezt ugye itt is megemlítettem, és Brenda mondta is, hogy ez hülye kérdés a részemről. Persze. Magyarul rengeteget tudok írni - mint a mellékelt ábra is mutatja -, de idegen nyelven azért más. Ráadásul csak arról tudok sokat írni, ami érdekel. Szóval féltem az írásbelitől, mint a tűztől. De nem is volt vészes. Magam is meglepődtem, hogy milyen könnyen tudok az adott témákban rizsázni. Ráadásul úgy, hogy sikerült - általában - úgy kigondolni, hogy nem is akadtam fenn egy-egy ismeretlen kifejezésen. Mondjuk hatalmas szerencsém volt a témákkal. A környezetvédelem az egyik vesszőparipám, a továbbtanulásban pedig van tapasztalatom. És szóbelin is meglepően könnyen beszéltem. Sőt tegnap este keresztanyám felhívott és németül kellett vele beszélnem. Igaz, hogy nagyrészt ő beszélt, de nekem is egész jól ment.

És még annyit, hogy a buszos már előre köszönt nekem, amikor lejött betenni egy csaj csomagját a csomagtérbe, és meglátott a sorban. Most is a szokásos járattal jöttem haza. Elértem volna egy korábbit is, de akkor nem kísérhettem volna le Vadvirágot a megállóba. És már csak annyit mondtam a  buszosnak, hogy "A szokásosat." Mondjuk nem is lett volna rá szükség, mert már ütötte is be a gépbe. Szombaton is meglepően sokan voltunk a buszon, de azért volt hely nekem, és a túrahátizsákomnak is. egy darabig Viszockijt hallgattam, és az egyik számon majdnem elsírtam magam hirtelen. Amikor kétségbeesett próbálja a telefonos-kisasszonyt kérni, hogy próbálkozzon még, hátha sikerül elérni a feleségét, aki francia volt. Valamiért ott elkapott a sírhatnék. De történt vidám dolog is. A párás ablakra egy csaj felrajzolta Hello Kittyt. És nagyon jól sikerült, teljesen olyan volt, mint az eredeti. Nem vagyok oda érte, de ez nagyon tetszett, kicsit feldobta a hangulatomat.

 

szerk: Nem tudok mit kezdeni az időmmel, erre elkezdtem megint a Spigelt, és a FAZ-t olvasni. Borzasztó!

 

Ezen is túl vagyok. És ha nem is sikerült, akkor is megérte. Több szempontból is!

Először egy kis esti mese: Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban... Élt egy Novics. Ő arról volt híres, hogy mindig novicskodott. (Csak hogy terjesszem Cunci kapitány (?) találmányát.) De ez most teljesen irreleváns, szóval ezzel nem is foglalkozunk többet. Sőt jobban belegondolva az alapkoncepció is hülyeség. És nem tudok történeteket kitalálni, vagy csak akár ilyen stílusban írni.

Lényeg, hogy végre eljutottam odáig - 14 év németezés után -, hogy elmenjek nyelvvizsgázni. Persze most sem éreztem magamat elégnek hozzá, de már nem lehetett halogatni a dolgot. Tehát befizettem a vizsgadíjat, hogy ez majd ösztönözni fog a tanulásra. Nem nagyon vált be. Bár azért tanultam. Igazából Barbi megismerése után kezdtem nagy ívből tenni az egészre. De ez NEM az ő hibája! Ezen a héten csütörtökre és péntekre kiírattam magamat az orvossal, hogy "Majd tanulok!". Persze nem sok lett ebből sem. Koránt sem nyugodt lelkiismerettel vágtam neki a szóbelinek. Teljesen magam alatt voltam. Aztán megjött a partnerem, Vadvirág. (Az iwiw-ről lestem le a becenevét, nem saját szerzemény.) Valami elképesztően kedves, aranyos kiscsaj. Kiscsaj, mert csak 17 éves. Mostanában valahogy üldöznek a gimis lányok. Szóval megjött odaült mellém beszélgetni, ismerkedni, hogy mégse legyünk teljesen ismeretlenek. Ez sokat segített. Nem nyugodtam meg, de legalább elterelte a figyelmemet. Nem is tartott sokáig, mert hamarosan sorra kerültünk. Nem is kaptunk nehéz témát, talán szimpatikusak voltunk a vizsgáztatónak. Mondjuk egyszer rám kellett szólni, hogy próbáljak meg az emberi fül számára is érzékelhető tartományban beszélni. Aki ismer személyesen az tudja, hogy nem szeretek kiabálni. Tehát nem kaptunk nehéz témát... Ja hogy nem is mondtam el, hogy mi volt az?! Bevásárlás. Aztán a képek témáját nagyjából úgy tudnám leírni, hogy "Férfiak női szerepben". És meglepően folyamatosan tudtam beszélni! Hogy nyelvtanilag mennyire volt helyes, az más kérdés, de folyamatos volt. Tehát a szóbelin túlestünk. De nem mentünk haza, mert keringett egy olyan pletyka, hogy kiírják az eredményeket. Mint később kiderült, ez csak régebben volt így. Aztán Vadvirágot haza kísértem. Jól elbeszélgettünk útközben. Nagyon élveztem a társaságát. Mondjuk ez nem akkora csoda. Imádom a hölgytársaságot! Ráadásul ő nagyon kellemes társaság volt.

Éjjel alig tudtam aludni. Jó helyem volt - még nem is mondtam, de Kváron aludtam a Béla szüleinél, mert nem tudtam volna időben beérni -, fáradt is voltam, de egyszerűen nem tudtam aludni. Reggel minden rendben volt, igaz az utolsó pillanatban érkeztem az írásbelire. Mondjuk lett volna még 5 perc, de már bementek a többiek. De nem volt gond. Amitől nem féltem: olvasott szöveg értés. De megrettentem, amikor megláttam a feladatot. Sok, és nem is egyszerű. Pláne az amelyikben a válaszokat le kellett írni, és nem csak x-elni kellett. De a levél és a fogalmazás témája egész jó volt. A továbbtanulás, és a környezetvédelem. A hallott szöveg értés pedig a kivándorlás és a számítógép történet. Aztán lekísértem a buszmegállóba. Szakadt az eső, de persze ez engem a legkevésbé sem zavart. Útközben megkérdeztem, hogy ismeri a Monty Pythont. Ez valamiért fontos kérdéssé vált számomra. Nem ismeri, de amikor elmeséltem neki a kedvenc részeimet - boszorkányper, a nyúlon túl, Fikusz Kukisz - tetszett neki. Most el is küldtem neki a linkeket. Nem vagyok egy nagy mesélő, ezért jobb ha látja az eredetit. Kultúrmissziót teljesítek! Ja és ami fura. Az egri cabernet savignon a kedvenc bora. És még lehetne róla áradozni. De nem, nem vagyok szerelmes belé! Bár teljesen elbűvölt az biztos.

 

 

Történt pár dolog az elmúlt napokban, de sem kedvem, sem időm nem volt írni. De most bepótolom!

A legfontosabb: Barbival rendben van minden! Nem sokat beszéltünk, de én ennek is nagyon örülök. Az alatt a három nap alatt nagyon féltem, hogy már nem is akar többet beszélni velem. De szerencsére nem így van! Tegnap Honfoglalóztunk egyet. Vagyis kettőt. Először csak mi ketten egy töriset, mivel ma töriversenye van, majd az egyik barátnőjével egy biosz-kémiásat. A másodikat visszavágónak szánta a töris vereségéért, de valamilyen csoda folytán én nyertem meg a másodikat is. Hiába no! Egy zseni vagyok!

Tehát jelenthetem, hogy minden rendben van. Már sokkal jobban aludtam, és már Barbival álmodtam. Tudom, hogy nem lesz könnyű, hogy nem fog gyorsan menni. De kitartok. Szembe megyek Ceca véleményével, és kitartok amellett, hogy ez szerelem. Vagy ha nem is az, akkor az első találkozáskor az lesz. Ha már mindenképpen találkozni kell a szerelemhez.

Még említésre méltó esemény egy levél feladása volt. A kvári Főpostán történt az eset. Már másodjára. Az unokaöcsémnek írtam levelet ismét. És ismét bélyeget kértem rá, és ismét egy nagyon kedves és fiatal postáskisasszony volt. De most többet "udvaroltam" neki. Megkérdezte, hogy különféléket rakjon e rá. Nem akartam én előhozakodni ezzel, de ha már volt olyan kedves, hogy felajánlja, hát nem utasíthattam vissza. Megkérdezte, hogy sokan állnak e mögöttem. Hátrafordultam, és elküldtem a nőt mögülem, majd visszafordultam, és mondtam neki, hogy elzavartam őket. Erre édesen nevetett. (Az "elzavarás" abból állt, hogy a nő megérezte a "vesztét", és amikor hátrafordultam, hogy megnézzem, hogy vannak e mögöttem, egyből rákérdezett, hogy sokáig fog e tartani. Gyakorlatilag nem is várta meg a választ, és már át is sorolt. Mondjuk egyik ablaknál sem voltak sokan, szóval semmit nem veszített. De valamiért úgy éreztem, hogy nem hagyhatom ki azt a ziccert, hogy azt mondjam, hogy "elzavartam.") Az Imi - ő az egyik csoporttársam, vele szoktam kimenni a buszmegállóba - csak röhögött. Már a múltkor is elkísért, és meg is jegyezte, hogy egyre több időt töltök egy-egy levél feladásával. (Persze tudjuk, hogy 2 elem még nem határoz meg egy sorozatot, szóval ez még változhat. Főleg, ha legközelebb nem ilyen kedves és csinos postáskisasszony fogok ki.)

 

Már majdnem megúsztátok a dolgot, de aztán bevillant!...

Szépkislánynak hirtelen 45 centit nőtt a haja, és... Eddig "csak" szép volt, de most egy szexistennő lett belőle! Komolyan. Valami fantasztikusan jól áll neki ez a frizura. És persze ezt meg is írtam neki. És olyan jó, hogy ilyet írhatok neki. Persze egy nőnek - gondolom - nem lehet túl sokat bókolni, de ez más. Nem is tudom... Persze lehet a net arctalansága teszi. Itt nagyon elszemtelenedtem. Még nemszerelmet is vallottam már - szintén Szépkislánynak. Valami csoda folytán iszonyat jól kijövök vele. Nem is értem...

És a végén buszozzunk egy kicsit! És  ma sem lettem szerelmes. Hiába no! Bár Márquez azt írja, hogy a szívnek annyi szobája van, mint egy kuplerájnak, én akkor is csak Barbit szeretem. Pedig ma is láttam az "ismerős ismeretlent". És ma nagyon szép volt. Sokan nevetett, és olyankor - azon túl, hogy csak úgy ragyogtak a szemei - a szeme körül nevetőráncok jelentek meg. Igaz a ráncok nem arról híresek, hogy szeretjük őket, de neki  nagyon jól álltak.

„Aki a béke kedvéért háborút indít, ugyanolyan, mint az az apostol, aki a híveket gyilkolja, hogy mielőbb élvezzék a túlvilág gyönyörét.”

„A múltba mindig az szalad, akinek nincs jelenje és nem hisz jövőjében.”

„Aki kétértelmű kérdéseket intéz, ne csodálkozzék, ha kétértelmű válaszokat kap.”

„Nagy embereket csak a könnyen utánozható dolgokban utánozzák; a nehezen utánozható dolgokról – mert nagy erkölcsi, szellemi, anyagi áldozatokkal, szenvedésekkel járnak – lemondanak azzal az indoklással, hogy utánozhatatlanok, nem „sajátíthatók” ki.”

„Aki a hazáját, népét, nemzetét igazán szereti, megérti egy másik nép, nemzet, haza emberének népszeretetét, nemzetszeretetét, hazaszeretetét.”

„… politikusoknak feladatot kell adni és nem hatalmat.”

„Tejútrendszerünk is nemzetiszocialista – hungarista: a „Nyilas” körül forog.”

„Ha valaki úgy akar naggyá lenni, hogy lepiszkol mindent, ami nagy: nem lesz naggyá, aljassá lesz.
Csak rosszal nem lehet a jót bizonyítani. Tehát: ha Péter rossz, ez még egyáltalán nem jelenti, hogy Pálnak jónak kell lennie. Tehát ha a hungarizmus rossz, ebből még nem folyik, hogy a liberalizmus jó.”

„Igen: minden bűnt le lehet vezekelni, csakhogy a vezeklés módját nem állapíthatja meg a bűnös.”

„Ha farkasok közé keveredem, mindig arra törekszem, hogy a legerősebb ordas én legyek és sohasem arra, hogy köztük én legyek a szalonképes göbölye.”

„Istent magyarázni a legnagyobb bűn, mert butaság. A butaság pedig a legnagyobb bűn. Gátlás nélküli erkölcsi, lelki, értelmi pöffeszkedés kell ahhoz, hogy Istent magyarázzuk és embereket azért büntessünk, mert Istent nem annak veszik, aminek magyarázzuk. Ilyenre azonban csak a butaság képes.
Az ember butasága mellett eltörpül Isten végtelensége. Milyen hatalmasok is vagyunk mi emberek!”

„Az egyház mindig prédikál, de sohase cselekszik úgy, ahogyan prédikálja. Ne csodálkozzék tehát, ha azok is, akik prédikációit hallgatják, csak hallgatják és nem cselekszenek azonképpen. Hiszen nincsen, aki a hallgatóknak fennkölt példát mutatna.”

„Akárhogy is szeretjük és bíztatjuk a vén lovat, csak virslibe kerül.”

„Az öröm kifelé kívánkozik, a fájdalom befelé. Azért van az, hogy az örömöt meg lehet osztani, a fájdalmat nem.”

„A nacionalista és szocialista paraszt a rög valóságos birtokosa lesz és első vérvédője a haza valóságára emelt rögnek.”

„…a politika művészet és pedig a közösségvezetésének a művészete és piszkossá legfeljebb piszkos emberek kezében válik.”

„A háborúban a szenvedőben hősi szenvedőt, a halottban hősi halottat láttam. Tiszteltem bennük a hőst, részvétet nem éreztem irántuk.”

 

 

Ez most egy technikai jellegű bejegyzés. Nincs kedvem minden egyes alkalommal a fórumon kikeresni a 2007. december 20-i hozzászólásomat. És a sulis CD-t sem akarom előkotorni a II. vh-s rakaszomból.

A bejegyzéssel semmi politikai célom nincs. Az anyagot is egy előadáshoz gyűjtöttem, nem önszorgalomból. Ezek a gondolatok viszont nagyon megtetszettek, és sok igazságot látok bennük. És van pár vicces is köztük. Mindenki döntse el maga, hogy melyik melyik.

 

 

Vacakul aludtam. Nagyon.

Talán a tegnap esti bejegyzés szemlélteti lelki állapotomat. A tegnapi nap nagyon feldúlt. Itt van ugye az új ismerős, és Barbi. Csütörtökön megnyugodtam, hogy még idejében változtattam, pénteken nem beszéltünk de valamiért ez nem borított ki. De tegnap este beszélhettünk volna. De ő nem akart. És nem tudom, hogy ez a végleges döntése vagy csak idő kell neki. Reggel az ágyban ezen törtem egy jó ideig a fejem. De nem tudom. Úgy néz ki, hogy ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen Novics életében, az nem is az. Úgy néz ki, hogy ez eddig háromból háromszor bejött. Amint ez megfogalmazódik bennem, már csak napok vannak hátra.

Mit kéne tennem? Várjak? Várjam meg amíg ő akar beszélni velem? Vagy szólítsam meg én, és - amennyire csak lehet finoman - kérdezzem meg, hogy most mi is a helyzet? De akkor minden valószínűség szerint jönne az, hogy már megint türelmetlen vagyok, már megint azt a témát feszegetem.

Úgy érzem, hogy már nincs remény. Hiába is várnék türelemmel, már el lett rontva. Jól éreztem én, hogy ott, azon a szombati éjszakán vége lett a kapcsolatunknak, csak akkor ez még nem tudatosult bennünk. Véletlenül elgépelte magát. Azt írta, hogy legyünk csak barátok, és talán egyszer szépen lassan eljutunk oda, hogy többet nem beszélünk. (A lehetőségeket sorszámoztuk, és rossz számot írt le.)

Talán a legjobb lenne feladni. Már ezen is gondolkoztam. Ki kéne verni őt a szívemből. Nem a fejemből - onnét még egyszerű lenne -, hanem a szívemből. Akár szerelem ez, akár nem, ő akkor is oda vette be magát. Ráadásul jó mélyen. De egyelőre nem akarom. Én szeretném ha lenne belőle valami, ha végül egy pár lehetnénk. De tényleg egyre kevesebb esélyt látok rá. Tudom, hogy ha egy pár lennénk akkor is lennének hullámvölgyek, akkor is lenne neki, - vagy éppen nekem - rossz napja, akkor is lenne feszültség. De ha tudná az ember, hogy a másik is akarja, hogy működjön a dolog, akkor könnyebben szembeszállna a nehézségekkel. De így, hogy lassan úgy érzem, hogy csak én küzdök... így nehéz. Elbizonytalanodtam.

 

De mi is volt az az "édes" álom? Jobban belegondolva nem is volt rossz. Elég kaotikus és fura, de végül is nem volt benne semmi rossz. Talán csak az esetleges jelentése miatt. A főszereplő az új ismerősöm volt. Aki érdekes módon Marcaliban lakott - egyébként nem ott lakik, hanem Pest megyében -, és ott találkoztam vele. Fura mód egy darabig úgy msneztünk, hogy csak pár méterre voltunk egymástól. Aztán odaültem mellé és megkérdeztem, hogy nem lenne e jobb élőszóban. Egy kicsit hízelegnem kellett neki, de végül ráállt, és beültünk egy borozóba.

Az álom itt nem ért véget, hanem folytatódott, de elég nagy össze-visszaságban. Nem emlékszek a részletekre. De Krisztivel összejöttem a végén... azt hiszem. De lehet, hogy az már egy másik lány volt. Tényleg nem emlékszek pontosan.

Ugye az álmaimról tudni kell, hogy a legritkább esetben a valós személyek a szereplők. Most is teljesen máshogy nézett ki Kriszti, mint a valóságban, és Marcali is fura volt. De én tudtam, hogy ő az, és hogy mi ott vagyunk.

Hogy mit jelenthet ez az egész? Igazából nem tudom, de félek, hogy valami olyasmit, hogy Barbiról már tudat alatt lemondtam. A tudatom még egy darabig makacsul ragaszkodni fog hozzá, de tudatalattim már átlátta a helyzetet és meghozta a - helyes? - döntést.